Az Est, 1939. július (30. évfolyam, 147-172. szám)
1939-07-12 / 156. szám
Szerda, 1939. július /2. íBeAzél a Bic&np&t — Az Est tudósítójától — A kisember, aki ritkán hallat magáról, néhány nap óta figyelemreméltó híradásokat küld élete soráról, bajairól, örömeiről és kívánságairól Az Est hasábjain. Most a sarki kiskocsma tiszteletreméltó tulajdonosa mondja el véleményét arról, hogy miként képzeli el a kisember jövőjét. Az első ismerkedési aktus természetesen a bemutatkozás. Bemutatom az olvasónak Király Balázs uramat, akinek a Klauzál-utca 3. számú házban, közelebbről, a Klauzál-utca és Dohány-utca sarkán van a bor- és pálinkamérése. Az üzlet az a bizonyos kisüzem, — ahol — mint vidéken — látástól-vakulásig folyik a munka, illetőleg a bor és a snapsz. Király Balázs uram Halas vidékéről való kúnsági legény. Hát nem egészen ifjonti legény...— negyvennyolc esztendős, tűzharcos, vele dolgozik szeretetreméltó felesége, szép húszesztendős Terka nevű érettségizett kisasszony-lánya és tizenhét esztendős leventefia, aki két esztendő múlva érettségizik a kereskedelmi iskolában. Két segéd is serénykedik a boltban, a konyhán pedig a csattanó pirosképű Böske leányzó gondozza a tányérokat-A nehézvérű, hallgatag kunsági emberrel nehezen indul a szó. Az alföldi magyar rendkívül szemérmével nem akar önmagáról beszélni. Amikor már belejön, akkor is tulajdon életét átvetíti nagy magyar családja általános életében és csak a szavak közt szalad ki egy-egy önvallomás. Első kérdésem természetesen _ az: hogyan van _ megelégedve életével, elegendő-e a jövedelem, van-e aprítani való, nincsenek-e bajok az adóval, miegyébbel. Király Balázs serint: . ..... . . — Erről, uram, ne beszélnünk, mert végre is négyen dolgozunk az üzletben, naponta tizennégy-tizenhat órát vagyunk talpon, hát olyan világ csak nem lehet, hogy ennyi munkával, ennyi szorgalommal tisztességesen meg ne lehetne élni. Nem is ez a fontos. Inkább arról szeretnék beszélni, hogy mint magyar ember, a mi életünk szorgalmával, munkásságával azt akarnám, hogy példát állítsak Insembersorbin élő magyar testvéreimnek. — Nézze csak, uram, ezt az éli finom, vékonyka kislányomat, aki az Orsolya-szüzeknél végezte el gimnáziumi tanulmányait. Leérettségizett, két nyarat Tirolban töltött, megtanult tökéletesen németül, elég jól beszél franciául, de józan magyar eszével pillanatra nem gondol arra, hogy elmenjen az egyetemre és megpróbálja az államtól kérni a sovány kenyerét. Ez a kislány reggel négy órakor kel, öt órakor nyit. Szeretném, ha szerkesztő úr egyszerű látná, hogy hajnaltájt, amikor sok a munkába menő ember, a finom kis kezével hogyan veri csapra a huszonötliteres söröshordót. Persze nem tudom, hova vezet az élete sora, nem is akarok beleszólni a dolgába, de bizony annak örülnék a leginkább, ha akadna jóravaló, hozzávaló, tamilt, jóképű fiatalember, akinek kedve van ehhez a szép és ősi magyar foglalkozáshoz. Egyre arról beszél, miként képzeli a ^magyar kisember jövőjét, így szövődik bele a diskurzusba a fia dolga. .— A gyereket nem járattam gimnáziumba, mert soha eszembe nem jutott, hogy^r— bocsánat — tintanyaló legyen belőle. Azért adtam a kereskedelmibe, hogy kiműveljék a fejét a kereskedelmi dolgokban és ha majd egyszer saját magának lesz boltja, ne csaphassa be akármilyen kófic. — Miféle kereskedőnek szánja Király uram a gyereket? — vetem fel a kérdést. — Bánom is én, akármilyen kereskedő lesz, a fő az, hogy kereskedő legyen, aki benne mozog az életben, dolgozik, nem pedig íróasztal mellett ül és várja, hogy elsején néhány garast kapjon a kezéhez. Optimizmusa csodálattal tölt el, megkérdem tőle, hogy nem érte-e az életben olyan csalódás, amelyre gondolva, kissé összébb fogná a szárnyaló bizakodását. — Csalódás, uram, mindenkit ért. — feleli — nekünk is volt sok bajunk, bánatunk, dehát nem szabad az ilyesmivel hoszszasan elbibelődni. A lényeg az, hogy munkával, szorgalommal le lehet győzni a poklok mindeni ördögét. Amikor huszonegy esztendővel ezelőtt elvettem a feleségemet, neki is volt, nekem is volt egy kis megtakarított pénzem, vendéglőt nyitottunk a Ferencvárosban. Volt vagy tíz-tizenöt asztal a helyiségben, de abroszból, szalvétából csak egy garnitúránk volt, úgyhogy azt naponta kellett kimosni, hogy tiszta legyen. Az asszony bezzeg nem volt elméleti tudás nélkül nem kapsz szárnyat. Érdeklődésemre az oktató a repülőiskola tulajdonosához, ifjú Csermely Károlyhoz küld. Az iskola tulajdonosa a következőket mondotta: — Az Icarus repülőtorisla, Magyarországon az egyedüli magánrepülőiskola. Évente 81—100 növendéket képezünk ki vitorlázó repülésre. Az évi tandíj 100 pengő. Mivel az iskolám többnyire magánalkalmazottak részére készül, így az oktatás szombat délután és vasárnap egész nap tart. Az iskolaépületben lévő lakószobákba kerülnek a csoportonként beosztott növendékek, akik másfél napig itt is laknak. Ezzel nem veszet el a víkendjük sem. Közben egy autóval a szél ellenében vontatnak egy nagy gépet, amely aránylag gyorsan hagyja el a földet. Pár perc múlva 150—200 méter magasban lebeg. — Három ilyen csörlőautónk van — mondotta a repülőiskola tulajdonosa. — Az első arra szolgál, hogy a gépet körülbelül egy méter magasságba emeljük, hogy a növendék megszokja a levegőben való lebegés érzését, a második csörlőautóval már 15—20 méterre vontatjuk fel a gépet. Itt a növendék az egyenletes repülést gyakorolja, a jobb- és balfelé való fordulást. Ez a csörlőautó pedig, amit munkában látott, 300 méterig vontatja fel a repülőgépet. A pilóta maga ifjakban elmondja a s ikexet, elégedett élet titkát KIRÁLY BALÁZS rest, minden éjszaka, három órakor, zárás után összeszedte a rengeteg asztalneműt és a tulajdon kezével kimosta, kiteregette. Aludt két órát, addigra megszáradt az asztalnemű, amit aztán megint csak saját maga vasalt ki, úgy hogy hajnali nyitáskor már megint tiszta asztalnemű volt a vendéglőnkben. Ez, uram — fejezi be »nyilatkozatát« Király Balázs — az élet titka. A nyugodt, tisztességes, jó élet titka. Dolgozni kell, szorgalmasnak kell lenni, akkor aztán, ha csak valami különleges istencsapás nem éri az embert, nem lehet semmi baja, bármiként fordul is a világ sora, a politika, vagy tudom is én minek nevezzem az emberek állandó panaszkodásának különböző okait. Négyen vagyunk, uram, dolgozunk, eddig is megéltünk és ezután is megélünk.. Németh Károly 9. oldal Látogatás ■inti if a gödöllői vitorla-repülő iskolában — Az Est tudósítójától — A Nagyatádi Szabó István utca 28. számú ház falán érdekes tábla hívja fel a járókelők figyelmét- A táblán »Icarus repülőiskola« neve szerepel. Érdeklődésemre közlik, hogy a repülőiskola tulajdonképpen Gödöllőn működik, Pesten csak az irodája van. Kimentem Gödöllőre. A Perec-hegy lankásabb részén két nagy fehér épületből áll a repülőiskola. Az egyik épület hatalmas, könnyű anyagból épült hangár, nem messze a hangártól a másik épület, a tulajdonképpeni iskola. Ebben az épületben tizenkét kétágyas szoba és egy nagy tanterem van. A repülőtéren élénk a forgalom. Körülbelül hatvan ember, pilótanövendékek sürögnek-forognak a zöld gyepre kihúzott karcsú vitorlázó gépek körül. A növendékek egy része fehér overalben van, másik része drap és szürke overalt visel. A levegőben éppen egy Vöcsök típusú hatalmas vitorlázó lebeg. A landoláshoz keresi a legmegfelelőbb helyet. A hangárban és a hangár előtt összesen tizenhét vitorlázógép áll. Az egyik előtt oktató pilótát vesznek körül a növendékek. — Figyelj, Jóska, amit mondok, — szólít meg az oktató egy kissé elábrándozó fiatalembert — mert kapcsolja le magát a kötélről, hogy a margasabb repülési figurákat gyakorolja, így a spirált, a célleszállást és a nagyobb fordulókat. Közben a felvontatott gép elérte a kellő magasságot, a pilóta lekapcsolta a kötelet. Nagy légi hancúrozás kezdődött: gyönyörű fordulók és lopping. Kísérteties a nesztelenül suhanó, merev szárnyú hatalmas madár méltóságteljes produkciója. Közben a földön folyik tovább az oktatás. Király Kornél nyugalmazott repülő őrnagy a híres világháborús pilóta a repülőtér parancsnoka, ő felügyel a szakszerű oktatásra, míg az oktatást Mészöly, Hepper, Melhoffer és Motel pilóták végzik. A hangár melletti műhelyben tettünk látogatást. Itt épül az iskola Icants nevű új gépe, melynek érdekessége, hogy tiszta fémből készül és a startolás megkönnyítésére tizenegylóerős segédmotort szerelnek fel rá. Beszéltem az egyik oktató pilótával, aki a következőket mondotta: — Annak ellenére, hogy a hegy lankáján van a repülőtér, a startolásokat, mint láthatta, az eddigi módszerektől eltérően nem a lankán szél ellenében történő felhúzással végezzük, hanem a csörlő autókkal a földszintről emeljük fel a repülőgépet. Ennek a módszernek a használata a külföldön már mindenütt alkalmazásban van. Csodálatos, hogy nem találták fel előbb, mert hiszen egyszerű sárkányeresztésen alapul. — Mennyi ideig tart míg valaki megtanulja a vitorlázó repülést? — Egy kurzus alatt mindenki megtanulhatja. A tanfolyamon összesen harminc üzemnap van, mely alatt tökéletesen megtanul a pilóta minden olyan figurát, ami a repüléshez szükséges. Míg a motoros repülésnél eddig 200—300 »dopli«, vagyis oktató kíséretében végzett le- és felszállás kellett és a növendéknek 18—30 órai motoros dopli után engedték meg, hogy maga vezessen, a vitorlázó pilóta ezalatt a 30 üzemnap alatt tökéletesen megtanul gépet vezetni. És elárulhatok még egy titkot, ezalatt a harminc üzemnap alatt, mialatt tökéletesen megtanul, alig volt többet egy félóránál a levegőben. Ismét két gépet vontat fel a csörlő autó. A növendékek feszült figyelemmel kísérik az emelkedést. Nagy felkesültség és tanulási láz látszik az arcukon. Jeszenszky Gábor „(Eternit FAL- ÉS BÚTORBURKOLÁSOK BEMUTATÓHELYISÉGE áthelyezve VII., Erzsébet körút 28.,** Telefon 130-452