Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)
1904-01-02 / 2. szám
1904. január 2. AZ ÚJSÁG sőt áradozó kifejezésekkel adóztak a választások tisztaságának, mégis látjuk, hogy a képviselőházban a többség legitim akaratának nyilvánulása elé egy nagyon is kis minoritás által minő akadályok gördíttetnek. (Úgy van ! Úgy van !) Én tehát érzem azt és érzik igen tisztelt alelnöktársaim is, hogy az elnöki állás minő nehezen tud eleget tenni kötelességének, de azért mindnyájunkban él az a tudat, hogy a házszabályoknak sérelme nélkül a házszabályoknak lelkiismeretes magyarázása szerinti alkalmazásával ezen hazának eléggé sajnos közügyeit minél inkább előre és dűlőre vigyük. (Élénk tetszés.) Ha visszatekintünk a legutóbb történtekre, ha visszatekintünk az egész esztendőre, bizony — sajnos — nem igen sok örvendeteset látunk. A parlamentnek működése csaknem folyton eredménytelen volt, semmi hasznos törvényhozási munkálkodást felmutatni nem tudunk. Még sajnos abbá teszi a mostani helyzetet, hogy ha elhagyva a retrospektív visszapillantást, a jövőbe kíván szemünk tekinteni, ott is, amint igen helyesen mondta igen tisztelt szónokotok - fájdalom, csak bizonytalanságot, csak bizonyos ködöt látunk. Adja az isten, hogy azon a ködön keresztül, amely most még teljes sűrűségében nehezedik az országra, minél előbb egy igen fényes napsugár hatoljon keresztül, adja az isten, hogy mi ebből a bizonytalan, borongós helyzetből minél előbb olyan szituációba jöhessünk, ahol az országnak vitális érdekeit a törvényhozás fokozatosan előbbre vihesse. Ebben a körben én ez idő szerint csak két oldalról látok fényt derengeni: az egyik az ország ügyeit a ti bizalmatokból vezető kormánynak hazafiságába (Zajos helyeslés és éljenzés.) bölcseségébe, tudásába és tetterejébe vetett bizalom, a másik pedig a magyar nemzet életképességébe, józan, higgadt ítéletébe és bölcseségébe vetett hite mindnyájunknak. (Élénk tetszés.) Adja az Isten, hogy ez a kívánsága mindnyájunknak minél előbb és minél teljesebb mértékben menjen teljesedésbe. Én nagyon köszönöm az én igen tisztelt alelnöktársaimmal együtt a tisztves bizalmatoknak, jóakaratotoknak és rokonszenveteknek nyilvánulását. (Élénk éljenzés.) Ez bennünket csak buzdítani fog arra, hogy minél hivebben, minél nagyobb odaadással és minél nagyobb lelkiismeretességgel teljesítsük kötelességeinket. (Hosszantartó éljenzés.) Ezután az elnök, régi szokáshoz híven, a tisztelgő képviselőket megvendégelte. Apponyi és kivel. Közhelyiségeiben délelőtt tizenegy órakor üdvözölte a ma még névtelen párt vezérét, Apponyi Albert grófot. Az üdvözlő-beszédet Szentiványi Árpád mondotta. Visszapillantáson kezdi az üdvözlő-beszéd és sajnálattal konstatálja, hogy az elmúlt esztendő teljesen meddő volt. Mindenütt visszacsuszás, mindenütt hátramaradás. Hogy a jövő évben mi fog történni, — így folytatta — várjon ez a csuszamlás még tovább fog-e menni lefelé, azt nem tudjuk. Kívánjuk, hogy attól mentse meg az Isten Magyarországot. Be kell vallanunk azonban azt is, hogy ezt az állapotot bizonyos mértékig az obstrukció idézte elő. Én az obstrukcziót nem perhorreszkálom, sőt helyeslem bizonyos esetekben. Azt tartom, hogy akkor, amikor alkotmánysértést követnek el, vagy amikor erőszak uralkodik, mint a minő a múltban volt, az obstrukczió jogosult, sőt kötelesség is. (Úgy van! Úgy van!) Ott azonban, ahol az obstrukció által bizonyos előnyöket akarnak kicsikarni, ezt jogosultnak, sőt czélravezetőnek sem ismerem el a magam részéről. Én tehát azt az obstrukciót elítélem és kívánatosnak tartom, hogy most már hagyjon fel az obstrukció, hogy így a rendes kerékvágásba vihessük ismét az ország sorsát, s hogy mi is jelezve a magunk álláspontját, s azon megállva, megmondhassuk a nemzetnek, hogy ime, ez volt az oka annak, hogy kiváltunk abból a pártból és ez az az ok, a miért mi ezt az álláspontot elfoglaljuk. Apponyi Albert gróf válaszában ezeket mondotta : Igen tisztelt és kedves barátaim, akik mindenféle megpróbáltatások osztályán keresztül menve, tántoríthatatlan együttérzéssel álltak itt körülöttem, titeket itt bizonyára nemcsak az egyéni, baráti érzés tartott és hoz ebben a körben össze hanem egy közös meggyőződés, hogy a haza bonyodalmas helyzetében és a közeljövőben megoldandó problémákkal szemben önálló politikai tényezőként kell működnöm, — merem mondani — kell működnünk. (Úgy van! Úgy van!) Igaz, hogy az az ok, amely engem és velem együtt titeket is a kormánypártból való kiválásra késztetett, bár súlyos ok, mégis csak alkalmi ok, amennyiben látszólag egyetlen egy, a tények logikája által már a föld felületéről lefújt eseményhez vagy kísérlethez fűződik. De ha mélyebben nézzük a dolgokat, akkor a következő eredményekhee jutunk. Először ez az alkalmi ok nemcsak önmagában véve súlyos volt, de talán az alkalmi oknál több is lett belőle a politikai etika azon felfogása folytán, amely egy házszabály-magyarázati kérdésben a lelkiismereteket a pártfegyelem békéiba akarta verni. (Úgy van! Úgy van!) De menjünk tovább. A dolog nem úgy áll, hogy kiléptünk, vagy hogy kiléptem egy olyan politikai szövetségből, amelylyel különben teljes egyetértésben lettem volna. Ellenkezőleg. A dologúgy áll, hogy a jelenlegi kormány megalakulásakor a helyzetet domináló katonai kérdésben felállított programm tekintetében is az én felfogásom közt és a kormány felfogása közt oly súlyos, oly messzeható differenciák merültek fel, hogy mesterkélt, a dolog természetével ellenkező állapot volt bentmaradásom a pártban. Igazolta ezt egyesüül az a körülmény, hogy az obstrukció megtüntet én is az ország egy égető érdekének tekintettem, amikor ez az obstrukció benső igazolatlanságán felül már többé semmi elérhető vívmánynak a reménységével nem kecsegtetett, és így csak káros hatását érvényesítette minden várható ellenérték nélkül. Ez a szempont nehezedett reám, midőn a rendes politikai logika törvényeinek ellenére elhatároztam magamat, hogy a kormánypártból ki nem lépek. És midőn azután egy másik, amainál még parancsolóbb momentum szükségessé tette, hogy mégis kilépjek, akkor nem a kilépés teremtett egy természetellenes, egy mesterkélt, egy, a politikai vállrokonság törvényeivel meg nem egyező állapotot, hanem ellenkezőleg, megszüntetett egy ilyen állapotot. (Úgy van! Úgy van!) De menjünk még messzebb. Habár még nem jött el az az idő, amelyben a közérdek veszélyeztetése nélkül akcióba léphettek, de mégis már azért is, hogy a politikai élet mindennapi tusaiban részt nem vevő barátaink tájékozást nyerjenek, szükséges, hogy álláspontom indokolására egyet-mást elmondjak. (Élénk felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Hát menjünk vissza tovább a közelmúltba. Azt talán mondanom sem kell, hogy az én politikám ezentúl is az lesz, ami volt akkor, amikor a nemzeti párt keretében együttműködtünk. (Éljenzés.) Ennek a politikának meg nem szakadt, de kezemből kiesett fonalát veszem újból kezembe (Éljenzés.), de természetesen nem úgy, hogy mint valami politikai Rip van Winkle, aki éveket elaludt, az eszközöknek, a konkrét javaslatoknak a kiszemelésében is mindenben a régihez ragaszkodtam, ami lehetett és volt is megfelelő abban az időben, de ami esetleg meg nem felel többé a nemzeti fejlődés ama stádiumának, amelybe az utolsó évek alatt eljutottunk. De a politikai alapgondolat maradt, maradni fog a régi. Mi volt ez a politikai alapgondolat ? Nem csillogó frázisként vettük fel a nemzeti pártnak nevét; nagyon jól tudtuk, hogy azzal mit teszünk és nem is nyilvánított arra minket érdemtelennek senki, sem barát, sem ellenség. A magyar nemzeti gondolatnak érvényesülését írtuk zászlónkra az »egész« vonalon. És itt van a mi politikai törekvésünknek jellemző momentuma, ezekben a szavakban: »az egész vonalon«, befelé épp úgy, mint kifelé, tilos területeket nem ismerve (Élénk tetszés.), mint a minőket ismert a hivatalos politika. Befelé az volt az ideálunk, hogy ez az állam, ez a nemzet erős legyen és magyar. Magyar nem abban az értelemben, hogy az állami omnipotenczia az önkormányzati, egyesületi, társadalmi, egyéni tevékenységet megzsibbasztjaés mindent magához szívjon, hanem ellenkezőleg, hogy mindezeket az erőket, amennyiben a nemzeti megerősödésnek és előrehaladásnak ügyét szolgálni akarják, magába felvegye, fegyelmezze, irányítsa (Élénk helyeslés és éljenzés.); nem is abban az értelemben, hogy nem magyar ajkú polgártársainkat egyéni szabadságuknak faji megnyilvánulásaiban elnyomja, hanem abban az értelemben, hogy a hazának minden polgárát a hazafiság, az erős magyar állami érzés és az azt képviselő magyar kultúra szeretetében és ápolásában egyesítse. (Élénk éljenzés és helyeslés.) De egyszersmind erős, mert mit használ a magyar fénymázzal való bevonás, ha az csak fénymáz és nem egy erőteljes nemzeti élet üdeségének természetes arczszine (Élénk tetszés.); tehát erős nemzet a maga szellemi, a maga közgazdasági haladásában, megerősödésében, expanziójában. Ez a mi politikánknak képe, ha így szabad mondanom, befelé. De ennek megfelel kifelé az a politika, amely a nemzeti gondolattal akarja áthatni mindazokat az intézményeket is, amelyek akár az uralkodónak fizikailag egységes személyével, akár a közösekké nyilvánított ügyekkel függnek össze. Már most, midőn ezelőtt néhány évvel a szabadelvű pártba beléptünk, ez olyan időben történt, mikor mindenki a felszabadulást, a közélet megtisztítását kereste, szóval a belügyi állapotoknak a szanálását. És akkor beléptünk a kormánypártba, midőn egy oly kormány alakult, amelynek felfogása ebben a tekintetben a mienkkel egyezett. De ma nem vállalkozhatom egy olyan politikának a támogatására, amely nem nyújt nekem teljes biztosítékot arra, hogy a nemzeti irányt a maga egészében fogja megvalósítani. (Élénk helyeslés.) De ráutalhatna valaki arra a haladásra, amely a katonai téren a jelenlegi kormány programmjában kétségtelenül bennfoglaltatik. Hát igenis ezt a haladást én elismerem és hozzáteszem, hogy a legközvetlenebb feladatomnak most azt tekintem, hogy szigorúan ellenőrizzem, vájjon a programaiban foglalt vívmányok kielégítő módon fognak-e keresztülvitetni. (Élénk tetszés és helyeslés.) De a kormány politikájára nézve ezek magukban véve nekem még garancziát nem nyújtanak (Helyeslés.), nem nyújtanak garancziát először azért, mert bár elégségeseknek tartottam és tartom ma is arra, hogy a felizgatott kedélyeknek konfliktusában egy bizonyos fegyverszünet álljon be, de arra, hogy a nemzetnek e téren is táplált jogos aspirációit és szükségszerű kívánságait a maguk teljességében kielégítsék, elegendőknek nem tartom (Helyeslés.), másodszor pedig azért, mivel egyoldalúan csak a közjogi kérdéseknek egyikére vonatkoznak és nem tartalmazzák magukban azt a hitvallást, hogy az egész vonalon minden közjogi vonatkozásban Magyarország és a magyar korona összes külső megjelenéseiben is érvényesíteni akarja a nemzeti jelleget. Ebben az irányban tehát nincs olyan megnyugvásom, hogy bizalmamat előre leköthessem. (Élénk helyeslés.) Nem akarok vádolni, mielőtt bizonyíthatnék, még kevésbé akarok gyanúsítani; örülni fogok, hogyha e tekintetben aggodalmaim be nem válnak, de politikai egyéniségekre nézve igazságos az az ítélet, amelyet az ő múltjukból és cselekvéseikből vonhatunk le. És ha magam előtt látok egy alakulást, amelynek élén kizárólag olyan férfiak állanak, akik a közélet szabadságának és tisztaságának biztosítására velünk egyetértőleg hozott rendszabályokat következetesen ellenezték, hát akkor nincs okra,amely engemet, kedvező tények bizonyítása előtt arra késztethetne, vagy feljogosíthatna, hogy nekik bizalmat előlegezzek. (Élénk éljenzés és helyeslés.) Ezek az indokok azok, amelyek azt teszik kötelességemmé, hogy politikai életünkben ismét mint önálló tényező iparkodjam szerepelni. (Hoszszantartó élénk éljenzés.) Hogy ennek a működésnek mi lesz a formája, mi lesz a hatályossága, arra nézve e pillanatban nem mondhatok semmit, az attól függ, hogy mily mértékben fogja a közvélemény azt méltányolni és felkarolni. De azt tudom, t. barátaim, hogy vagy nem csinálok politikát, vagy úgy csinálok abban az értelemben, amelyben az imént nyilatkoztam. (Hosszantartó élénk éljenzés.) Azért én sem nem kapacitálok senkit, hogy ehhez a politikai állásfoglaláshoz csatlakozzék, sem el nem ítélek senkit, aki bárminő okokból arra vállalkozni nem kíván. De a magam egyéniségének önállóságát és integritását, melyet egy negyed század politikai viharjaiból talán sikerült megmentenem (Élénk éljenzés.), ezentúl senki fia vezetésének látatlanja alá nem rendelem. (Zajos éljenzés.) Utóbb Sághy Gyula üdvözölte Szentiványi Árpádot. • A függetlenségi párt újéve. A függetlenségi és negyvennyolcas párt tagjai a pártkörben gyűltek össze délelőtt, s innen testületileg Kossuth Ferencz lakására mentek. Babé Mihály mondotta a meleg üdvözlő .