Az Ujság, 1904. január/2 (2. évfolyam, 16-31. szám)

1904-01-16 / 16. szám

1094. január 16. AZ ÚJSÁG a 3 millió korona alamizsna. Egersdorfer vitatko­zik Frank dr. fejtegetéseivel és azt bizonyítja, hogy az említett 3 millió tangenst képez és védi a budapesti horvát képviselők álláspontját. Elfo­gadásra ajánlja a javaslatot, a­melyet azután ál­talánosságban és részleteiben elfogadtak. A leg­közelebbi ülés holnap lesz.­­ Főispáni beiktatás. Megemlékeztünk már báró Ghyllányi Imre, sárosmegyei főispán beikta­tásáról, mely ma rendkívüli fénynyel folyt le. A be­iktatási ünnepély után délben 300 teritékü disz­­ebéd volt, melyen Tatos József alispán mondott telkö­szöntő­t a királyra. A felköszöntök során kü­lönös nagy és mély hatást keltett Bujanovich Gyula felköszöntője, mely a mostani politikai helyzettel foglalkozott. A mai politikai helyzetet ecsetelvén, többek között a következőket mondotta: A miniszterelnök eddigi rövid kormány­zati tevékenysége meggyőzhetett minden elfogu­latlan szemlélőt arról is, hogy ő nála a szavak tényeivel a legszorosabb összefüggésben vannak, hogy benne egyenes, őszinte, férfias jellem, a kor­mányzásnál nélkülözhetlen erélylyel párosul. Közmegelégedést keltett országszerte az az erélyes, férfias fellépés, melylyel a közjogi kérdé­sekben hívatlan oldalról jött támadásokat ismétel­ten visszautasította és egész eddigi működése eléggé megc­áfolhatta a vele szemben táplált azon aggodalmat, mely az ő erélyében erőszakosságot keresett és vélt találni. Nem mellőzhetem az említését azon ránk nézve örvendetes ténynek sem, hogy a kor­mánynak egy nagytekintélyű tagja, megyénk fia. Valaha, a görög városok őket ért kitüntetés­nek vették, ha fiaik az olimpiai játékokból győz­tesként kerültek haza, és így megyénkre nézve is megtisztelő, hogy egyik fia, ki mindig gyermeki szeretettel ragaszkodott szülőmegyéjéhez, a köz­élet terén ily kiváló polctot foglal el. Azon biztos reményben, hogy a kormány, pro­­grammjához híven, állami életünk egész mezején, mindenkor a nemzeti irányú haladás és fejlődés védője és előmozdítója lesz, azon reményben, hogy kitűzött czélját elérve, a mostani válságos hely­zetből az országot kivezetve, egy szebb jövő alap­ját veti meg, poharamat a kormányelnökért és munkatársaiért, a kormány tagjaiért emelem. Az Isten őket sokáig éltesse! A felköszöntő mély és általános hatást keltett. — A főrendiházból. A főrendiház igazoló bi­zottsága 1904. évi január hó 18-án, hétfőn, dél­után fél 5 órakor ülést tart. Napirend: 1. A fő­rendek jegyzékének folytatólagos kiigazítása. 2. Te­leki József gróf vagyoni képesítését szorgalmazó kérvényének bizottsági tárgyalása. A főrendiház gazdasági bizottsága ugyanaz­nap délután 5 órakor tart ülést. Napirend: 1. A főrendiház kiadásairól és bevételeiről vezetett 1903. november havi számadások megvizsgálása. 2. Egyéb gazdasági ügyek. Az állami tisztviselők pótlékára vonatkozó törvényjavaslattal együtt az itt letárgyalt dolgok is a főrendiház jövő szerdai ülésének napirendjén lesznek.­­ Korodi-Lutz tiszteletdíja. Megírtuk, hogy Rákosi Viktor orsz. képviselő megkeresést szán­dékozott benyújtani a képviselőház elnökségéhez, melyben Korodi-Lutz képviselői tiszteletdíjának beszüntetését kérte volna. Ez a beadvány el­maradt, miután nevezett képviselő meggyőződött arról, hogy az elnökség a házszabályok 254. §-a értelmében saját felelőssége tudatában is intéz­kedhetik, és ez esetben intézkedni is fog.­­ A tapolczai választás. Tapolczáról je­lentik, hogy ott fentartják azt a hitt, hogy Pék János képviselőjelölt a mellett, hogy Ugron-pártinak vallja magát, szoczialista szó­beszédeket tart. Úgy Pók János, mint kísérője, Békefi, szocziálisztikus beszédekkel izgatják a népet, ezenfelül Pék feszületet tartva kezében, kijelenti, hogy ő jó keresztény és az Ugron-párt kivé. Béke­fit egyébként a dombóvári járás főszolgabírája szocziálisztikus izgatások miatt tíz napi elzárásra ítélte. Békefi a büntetés elől megszökött, mire a főszolgabiróság elrendelte köriztetését, és ennek folytán ma a csendőrség elfogta és a Tapolczán elkövetett izgatások miatt is fogházba helyezték. — Szatmár vármegye bizalmi felirata. Szat­már­ vármegye közgyűlése egyhangúlag hozott ha­tározattal üdvözletét küldte és bizalmát fejezte ki Tisza István gróf miniszterelnöknek. A vármegye azért előlegezi bizalmát a kormányelnöknek, mivel a szatmáriak Tisza István gróf eddigi rövid kor­mányzása alatt a nemzeti nagy eszmének helyes irányát látják kijelölve és a kormányelnök a nem­zeti szellem érvényesülésére az eddigi kormányok­nál nagyobb teret keres. Arról is biztosítják a szatmáriak a miniszterelnököt, hogy folyton szá­míthat a vármegye támogatására, ha működésében a nemzeti irányban való öntudatos és fokozatos haladást látják. szanyerte önuralmát, lelkesen megszorítja Crichton kezét. — Ön igazi férfiú. A hajó indul Angliába. Persze, önök, kik e mesét olvassák, azt hiszik, hogy most már minden rendben van. Tudják is, hogy mi lesz a darab vége. Ott­hon, Angliában lady Mary ki fogja jelenteni, hogy ő más emberhez nem megy nőül, mint Crichtonhoz, ki erős, okos, jólelkű, becsületes, nemes gondolkozású és önzetlen, és a­kit ő szeret, imád. Mily tévedés! Hiszen ha ez így történnék, akkor ez rendes darab volna, mely­ben a dramaturgia ősi törvényei uralkodná­nak, melyek szerint a szerelmesek, míg élnek, egymást el nem hagyják. Megmondtuk, hogy ez nem »darab«, hanem »fantázia«. A fantá­ziában semmi szava a szívnek meg a józan észnek. A fantázia egészen souverain. A fan­tázia annyit gondol a józan észszel, mint a putyka a bibliával. A fantázia egész másképp rendezi el a dolgokat. És pedig így: A­mint a lordok haza érkeznek Angliába és palotájukba, minden visszatér a régi kerék­vágásba. A lord megint lord. Cousin Wooley megint szójátékokat csinál és kiad egy köny­vet a hajótörésről, mely könyv tele van hazug­sággal, neki, a szerzőnek tulajdonítja a hősi és uralkodó szerepet, Crich­tonról pedig csak egy lapon,­­ott is csak lent, csillag alatt, emléke­zik meg egy teljesen színtelen megjegyzésben. A három lady pedig nőül megy három kérő­jéhez, az egyik Wooleyhez, a másik a velük utazott Clergyman­hez, a harmadik, Mary, az otthon maradt lord Brocklehurst-hez. Csupán az öreg lord Loam változott meg kissé néze­teiben; lemondott az egalitarismusról, nem bírja többé teára szolgáit és átmegy a Tory­­párthoz. Valószínűleg nem akar többé harmó­­nikázni. Az egész társaságon maradt ugyan valami nyom a szigetbeli fesztelen magaviseletből. Mikor magukra nem vigyáznak, a ladie-k föl­fölkapják egyik lábukat a másikra, némelykor férfias erélylyel szaladnak végig a termen. De ez önmegfeledkezés csak perczig tart. A következő percz­ben visszatérnek a jó modor parancsolta nyugalomhoz és merevséghez. És még egy részlet, mely a múltra em­lékeztet. Mikor a most már jegyes lord Brockle­­hurst, nagylelkű felbuzdulásában, azt mondja, hogy a derék Crichton-t pedig saját házához fogadja szolgálatba, udvarmesternek, az okos lady Mary közbelép: — Nem. Azt ön ne tegye. Az nem volna jó. Crichton egyedül marad a színpadon, mélyen meghajol. A társadalmi rendnek teszi meg devozióját, mely rendet ő a darab eleje óta szentnek és rendíthetetlennek tart. Ezekből világos, hogy ez a szeszélyes képzelettel megalkotott mű nem rendes érte­lemben vett dráma és hogy ennélfogva külön szempontból bírálandó, mely szempont meg­választásánál az író által maga elé tűzött czél lesz kizárólag mértékadó. A kérdés tehát, mely elől ki nem térhe­tünk, az, hogy mi volt az írónak a czélja, mi­dőn e művet megalkotó? Az volt-e czélja, hogy megértesse velünk, mennyire tehetetlen az előkelő, főrangú em­ber, mikor az élet anyagi kényszereivel áll szemben és hogy a vadonban egy izmos szolga jobban boldogul, mint az élte végéhez köze­ledő, vézna főnemes, a ki csak vagyona »gyü­mölcseinek élvezetére« született? Ezt kár bi­­zonyitni. Minden ember tudja, hogy a lordok nem tudnak fát vágni és gerendafogó kapcso­kat kovácsolni. Avagy azt akarta az író beigazolni, hogy mily hóbortos gondolat szolgáit teára hívni és az egyenlőség eszméjét a komikus végletig túlozni? Ennek föltevésével sem szabad az oly tehetséges szót megsérteni, a­milyen Barrie úr. A szerző irányzatát tehát másutt kell keresnünk és legközelebb ott véljük érhető­­nek, hogy meg akarta mutatni, mennyire kü­lönbözik az ember a társadalomban és a ter­mészetben; milyenné formálódik az ember a társadalmi megegyezések békéiban és milyenné fejlődik a szabad természetben, melyet csak a természeti erők közvetlen leküzdésének szük­sége korlátoz. És meg akarta végül mutatni, hogy még az ősi viszonyok között élő ember dolgait is az erő és a szenvedély igazítja. Minden egyéb, a­mi a darabban talál­ható, keret, külső sallang és dévaj szeszély. Hogy e bizonyítást sikerrel véghez vigye az író, négy külön képben mutatja meg az embereket, melyeken experimentál, mint a ph­isiologus a házinyulon. Az első fölvonásban látjuk az ember magatartását, a szigorú erkölcsű és külső sor- 3 a kétszínűséggel! • • • — A képviselőház mai ülése. — — Apponyi Albert gróf! . . . Az elnök hívta fel szólásra. Pedig nem ez a rend. Az a helyes eljárás, hogy a javas­lat mellett jelentkezőket a jobboldali jegyző írja föl és szólítja beszédre, a javaslatot tá­madókat az ellenzéki jegyző tartja számon és hívja szólásra. Igen ám, csakhogy ezt mindenkivel meg lehet csinálni, csak Apponyi Alberttel nem. Ő nem közönséges ember, nem is hétköznapi képviselő. A javaslat mellett iratkozik fel és a javaslat ellen beszél. Pártolja az újonczok megajánlását, mert ez hazafias kötelesség, de nehézzé teszi ennek a kötelességnek a telje­sítését — másoknak. Szolgál az obstrukczió­­nak, gyűjti neki az anyagot, mint a szorgal­mas méhecske, de maga elitéli az obstruk­­cziót. Piát lux, világosság legyen, mondja végül, de csak azért, hogy jobban megtalál­hassák a kormány sebezhető pontjait . . . Nagy zavarban lett volna a két jegyző: Szőts Pál és Rátkay László, voltaképpen me­lyiké Apponyi Albert gróf? Csak az lehetett a helyes megoldás, hogy Perczel Dezső szó­lítsa föl: — Apponyi Albert gróf! . .. A nagy beszéd be volt jelentve már teg­nap. Várták. Ház, folyosó, karzat egyaránt népes volt. S minden arezon komoly vára­kozás. Az "első csalódás azzal érte az embereket, hogy Apponyi­­ csakugyan beszélt. A­hogy mondtuk: a karzatok tömve, a Ház szokatlanul népes. Jobboldal, baloldal tele honatyákkal, de népesebb, mint valamennyi oldal: a balközép. A disszidensek (bár már neve volna és iránya az uj pártnak) és a néppárt közt, a tizenkét obstruktor tőszom­szédságában, a klerikális tábor közepén, — itt állott Apponyi Albert gróf. A helyszínrajz (bizonyára sokakat érde­kel) a következő volt: _LA +9 J_ ± . Ságh­y Rakovszky Apponyi Kaas Szederkényi Gyula István Albert Ivor Nándor _L _L ±­­ ± Darányi Molnár Holló Csávolszky Ferencz János Lajos Lajos JL±­­L Okolicsányi Lovász­y Ugrón László Márton Gábor _L _L Molnár Szluba Jenő István

Next