Az Ujság, 1907. június (5. évfolyam, 143-155. szám)
1907-06-16 / 143. szám
2 országon. Ausztriában sem, ahol született. Szerbiában sem, ahol csak egyes miniszterek kipusztításáig vitte. Magyarországon azonban elpusztította az egész parlamentarizmust. Akik remegtek a nagy újítástól, akik tüstént fölismerték benne az imperiális hatalom megnövekedését és a nemzeti jogok szolgaságba görnyesztését, kérvekérték a lelketlen hősöket, hogy legalább a nemzet érdekében tegyék le a fegyvert. Magyarország szabadság nélkül nem élhet meg, de nem élhet meg olyan szabadsággal sem, ami belső ellenségeinek kész fegyvert ad a kezébe. A »nye pozvolim« Lengyelországot elpusztította, pedig annak nem voltak horvátjai, szerbjei, oláhjai, tótjai. Amint az obstrukczió mint alkotmányos intézmény beszállásolja magát, rés van ütve a nemzeti szabadságon. Elég 20—25 nemzetiségi képviselő obstrukcziója és az alkotmány is aszkázságba esik. Mi volt a felelet ? Kaczagás. »Hiszen csak próbálják meg ! Itt van az utcza, majd ad az nekik. Mi maga vagyunk a nemzet, velünk nem lehet úgy paczkázni, mint ahogy mi paczkáztunk a tulajdon magyar véreinkkel. Csak próbálják meg !« Nos tehát megpróbálták. Még csak nem is a szorosabb értelemben vett nemzetiségek, hanem az ő horvát testvéreik. Nem is valami brutális módon. Csak úgy, ahogy kedves patrónusuktól, Polónyi Gézától tanulták. Arra alkalmas időben, a nyári hőség kezdetén, aratás előtt. És nem zajjal. Lappal, csöndesen, szándékuk lojális bevallása nélkül. Hogy is mondják csak »akkor«! így ez nem obstrukczió, csak kimerítő, alapos vita. No, ez is az. Múlik nap-nap után, de az alapos vita egyre tart. Végét nem lehet tudni, mert hiszen sok az alkalom és sok a paragrafus. És az obstrukcziónak jóakaratúlag sem— Igen. ■—. Aztán hol kapni ezt a szerszámot ? — Berlinben. . — Mi az ára ! —• száz márka. . — Tudod a czimet, a honnan meg lehet szerezni ? . . — Tudom. — Na hát fiú, légy olyan szives és hozasd meg nekem ezt a jeles szerszámot. Adok neked pénzt . . . itt van az ára . . . ebből pedig fizesd ki a szállítás költségét. Majd meghálálom a szívességedet. Most pedig lásd el magadat czigarettával. Rám erőtetett egy skatulya czigarettát, amelyet már kissé restelkedve fogadtam el. .. de a közelmúltban olyan sűrűn történt hasonló eset, hogy a szabadkozásomat bajos volt komolyan venni. A büszkeségem még egészen friss hajtás volt. Arra, hogy illetlen kérdésekkel terheljem a nagybátyámat, gondolnom se lehetett. Kihallgatásom a megbízással véget ért. A czigaretta-skatulya zsebrevágása után minden további beszélgetés fölöslegessé vált ; el kellett búcsúznom. — Körülbelül mikor hozhatod el ezt a jó kis szerszámot ? — kérdezte a nagybátyám, a mikor búcsúzóul kezet fogott velem. — Azt hiszem, egy hét múlva már ittleges szövetségesei a nemzetiségek is. Épp úgy mint annak idején Apponyi Albert gróf is jóakaratúlag semleges szövetségese volt. És az utcza ? Az már nincs többé. Az egymásra vadított magyar társadalmi osztályok egymást vernék agyon az utczán és nem a nemzetiségi obstrukcziót. Minden szakasztott olyan, mint ahogyan Polónyi Géza, Ugron Gábor, Barabás Béla, Rakovszky István és a Zoltánok megcsinálták. A Zoltánok igaz, hogy szétrobbantak és már nincsenek, de művük túlélte a mestert. Uj csak az, hogy az obstrukció most horvát nyelven folyik. Az egyetlen vívmány tehát, hogy a magyar országgyűlést idegen nyelven teszik pocsékká. Gyarapodás, elismerjük, de elfordítjuk a fejünket és pirulunk. És mit csinálnak az egykori nagy nemzeti hősök ? Oh, nem Bécs felé öltögetik többé a nyelvüket, mert arra nem szabad. Hanem Supilóék felé. Viszoki szobor, csujimo, takoje . .. Tisztes horvát szavak. Máskor is előfordultak, de nagy ritkán és senki sem botránkozott meg bennük. Ma nyílt csúfságot űznek belőle szóban és írásban. Az egyik oktalanságot a másikkal akarják gyógyítani. A képviselőházban a horvát nyelv törvényes nyelv, kicsúfolása tehát — akármilyen okból is — a horvát nemzeti érzékenység mélyére nyilat. Zágrábban a horvát-szerb lapok tőkéül használják a csúfolkodást. Végig a Balkánon és túl az erdélyi havasokon ezzel harangokozzák ellenünk véres gyűlöletre a román és szláv népeket. Itthon pedig az éretlen nyelvöltögetés nem gyógyít meg semmit. Az igazat megvallva, a horvátok kibékítésében sem bízunk semmit. A csúfolódásoktól ugyan békülnének. A horvátok ravasz politikusok, és ha hasznuk van benne, tudnak nyelni. Akik Fiuméban nagy hasznok reményében le tudták nyelni feneketlen magyargyűlöletüket és azon törtem a fejemet : mire kell az én Richard bátyámnak ez a szerszám, amely tulajdonképpen csak katonák, rendőrök vagy olyanok kezébe való, akik rablók környezte helyen laknak ? A városban lakó embernek, ha éppen véletlenül szüksége van valami védekező eszközre, a közönséges Browning is tökéletesen elég. Richárd bátyám pedig nem szokott kimozdulni a főváros területéről. A legnépesebb városrészben lakott és éjszaka sohase járt az utczán. Józan életet élt és egy idő óta nagy hajlandóságot mutatott a remeteségre. A hivatalán kívül nem igen lehetett látni, csak az utczán vagy a rokonsága körében ; itt is ritkán. És ha az ember mindig a körutakon vagy az Andrássy úton mozog, igazán semmi szüksége a parabellumra. Egyátalán mire neki a fegyver ? Azt hiszem, ötven esztendős lehetett akkor. Alügyész volt , bizonyára a legidősebb alügyész minden alügyész közül. Az első és egyetlen teljesen ősz alügyész, akit valaha láttam. Lehet, hogy nem tartozott a legjelesebb jogászok közé, de páratlanul kötelességtudó tisztviselő hírében állott. Hogy mégis olyan csigalassúsággal haladt a pályáján, a beavatottak azzal magyarázták, hogy lassú, túlságosan lelkiismeretes munkás, s azonkívül a gyámoltalanságig önzetlen ember, aki sohase tudott kérni vagy valamiért törtetni ... az érdekét még csak megóvni se tudta ... akit mindenki könnyen félre tolhatott az utjából. Mi is áldott jólelkű, vajszívü, nagyon derék, nagyon kedves, de rendkívül élhetetlen embernek ismertük. Csupa igazságszeretet, jóság és türelmesség volt; maga a legigénytelenebb szerénység ; azok közül való, akiknek a hátából szijjat lehet hasítani ... és a kiknek a hátából csakugyan szijjat is hasít bökék testvéri ábrázattal tudtak Polónyiékkal szövetkezni, azok ezeket a nyelvöltögetéseket is lenyelnék megfelelő ellenérték fejében. Polónyi Géza és Drohobeczky körösi püspök már kínálja is nekik a békét. Mondják, hogy egész Dalmácziát odaígérik nekik és azonfelül az ogulinkníni dalmát vasúti összeköttetést. A mi Fiume pusztulását és az új horvát állam gazdasági szervezését jelentené. Mesebeli ár egy kis átmeneti békéért. De a horvátoknak ez sem kell. Tudják, hogy Dalmátországot Ausztria nem adja oda, az összekötő vasutat pedig nem képes az obstrukczió literálni. A magyar nemzet végre sem veszítette el tökéletesen minden józan eszét. Maradnak tehát a maguk hű obstrukcziója mellett, mivel ez egészen bizonyos. A mértföldes horvát szónoklatok, amiket mi nem értünk, a horvát és délszláv területen nyomtatásban terjednek tovább. És növelik a horvát-szerb koalíczió becsületét. A mi rovásunkra, de növelik. Joggal remélhetik, hogy őket is épp úgy úrrá teszi a törvénytelen fegyver, mint ahogyan úrrá tette a magyar koalícziót. Ennél tovább nem szükséges okoskodni, de nem is lehet. Amióta a magyar alkotmány egyik leglényegesebb részét, a többség elvét a most uralkodó szövetség kiölte, semmit sem lehet bizonyosan tudni többé. A nemzet az államban éppen olyan organikus életet él, mint a fizikai értelemben vett ember. Ha pedig az ember agyvelejének valamely állandó, szabályzó részét kiirtják, akkor ha nem hal bele, tökéletlenné válik. Tántorog, nekimegy mindennek és logikus cselekvésre képtelenné válik. Ilyenné tette a koalíczió Magyarországot. Ilyen tántorgás most a mi életünk lesz. — Annál jobb. Hát csak hozd el mindjárt, ahogy megérkezik . . . No szervusz ! Olyan furcsa volt a tekintete és a mosolya, amikor a »jó kis szerszám«-ot emlegette ! . . . öreg bűnösök nézhetnek és mosolyoghatnak így, amikor a szíves öregasszony biztosítja őket, hogy a kérdezett ártatlan kislányt már legközelebb be fogja mutatni. Amíg a parabellum megérkezett, folyton boldogtalan, mindenki, akinek ez valami csekély érdekét szolgálhatja. Bizonyos voltam benne, hogy soha még csak egy legyet se ölt meg. Mire az ilyen embernek a fegyver ? Megfordult a fejemben az is, hogy talán öngyilkosságot akar elkövetni. Tudtam, hogy rövid időközökben veszítette el a fiát, a leányát és a feleségét. Ez a sok gyász talán végképpen elkeserítette az életét; ahelyett, hogy felejtene, egyre jobban látja, hogy már semmiben se lelhet örömet. Talán valami betegség is rágódik rajta. Nem, az nem volna meglepő, ha véletlenül csakugyan megunta az életét. De minek az öngyilkossághoz a parabellum ? Nem kell ahhoz hatvannégy golyó , elég ahhoz hat is. Lehetetlen volt megmaradnom ennél a föltevésnél, és tovább is hiába törtem a fejemet. Annyira megszállott ez a kérdés és anynyira furdalt a kíváncsiság, hogy amikor átadtam a parabellumot, nekibátorodtam és megkérdeztem tőle : — Riehárd bácsi, minek magának ez a szerszám ? — Neked megmondom, — felelt — de ne beszéld el senkinek. Meg akarok ölni valakit. Kihűltem. — És kit akar megölni, Richárd bácsi? — kérdeztem rémülten. — Még nem tudom — szólt. — De nem akarok meghalni addig, amíg embert nem ölök. Nem tudnék nyugodtan pihenni a síromban, ha azzal a tudattal kellene meghalnom, hogy sohase öltem embert. Ott nyomban kitelt a hideg. Olyan komolyan mondta ezt, hogy nem maradhatott semmi kétségem : Richárd bácsi megőrült! AZ ÚJSÁG Vasárnap, június 16.