Az Ujság, 1908. január/2 (6. évfolyam, 14-27. szám)
1908-01-16 / 14. szám
k jába menekülő ajbán, s a disztogatok és hivatalok bevert ablakai ugyancsak biztató jelei a czéltudatos politikának. Ez a ragyogó és impozáns bevonulás okvetetlenül lesújtó hatással lesz a hamis ígéretekkel elvakított horvátokra s kijózanítja őket az ábrándok mámorából, a melybe a kalandor politikusok demagógiája ejtette őket. Mert hát nem világos-e, hogy a lehurrogott, megkergetett, kővel dobált s menekülni kénytelen bűn most már az erő, határozottság és czéltudatosság mintaképe lesz, aki imponál fellépésével, megnyeri a sziveket, meghódítja és jobb belátásra bírja az elméket ? Ugyan ne mókázzanak az urak ebben a keserves pillanatban, amikor politikájuk ismét botrányos kudarczot vall, az ég tudja, már hányadikat. Vallják be maguknak, hogy bolondot cselekedtek, hogy hamis játékot űztek, amikor az ellenség kezébe adták magukat, hogy az hatalomhoz segítse őket. S vallják be, hogy a kegykeresés, az ígérgetés, az új fehérlap politikája nem teszi többé jóvá az elkövetett bűnt, s hogy a vezeklés egyetlen módja : visszaszívni minden baráti és testvéri hajlamot s megmutatni a magyar államhatalom öklét. A maguk rossz politikája fölött mondanak ezzel marasztaló ítéletet, de ma még reparál- siató a baj, ha csak ők vállalják a vereség ódiumát. Lesz-e bennük annyi önmegtagadás, a hazafias áldozatkészségnek az a minimuma, hogy a magyar állam presztízsét megóvják, hamarosan ki fog tűnni. De hazug képpel, hazug szóval ne tolják ezúttal ismét maguk elé Magyarország tekintélyét és becsületét. Ne jajgassák tele a világot, hogy ma Zágrábban a magyar állam szuverenitásán esett sérelem. Micsoda gyermek az, aki a lövöldözés közepette édesanyját tolja maga elé védőpajzsnak ? Ami ma Zágrábban történt, tisztára a koalíció meggyalázása, a koalícziós politika botránya és következménye, s a pofont, amit a báni méltóság 111a Zágráb utczáin kapott, voltaképpen a Wekerle-kormánynak kellene nyugtáznia. Elég szégyen, hogy az a kormány, amely magát nemzetinek vallja, amely a nemzet egyetlen hivatott képviselőjének hirdeti magát, parlamentjében kénytelen eltűrni a horvát szónoklatok csúfságát s Zágráb utczáin az inzultust. Ne növeszszék meg a horvát forradalmárok talaját azzal, hogy a magyar államot angazsálják s állítják pellengérre. A magyar állam eddig kívül maradt a csúf játékon. Csávába került a koalíczió, amely politikai éretlenséggel nyúlt oly kérdésekhez, amelyek érett tapasztalatot, biztos kezet és előrelátást követelnek. Hogy miképp másznak ki a csávából, nem tudjuk. Egész politikájuk csetlés-botlás ; nem csoda, ha horvát politikájukkal is csöbörből-vödörbe, Rakodczayból Rauchba estek. S ahogy az obstrukció szülöttjei ma készek szülőanyjukat kivégezni, a fiumei paktálókat is képeseknek tartjuk arra, hogy a testvéri csókot most a kormánybiztos kancsukájával váltatják fel. Mi az albán mai kudarcza után épp oly kevéssé bízunk a sima kibontakozásban, mint amikor Rakodczay fogadkozott a béke helyreállítására. A horvát kérdést békés eszközökkel, a szenvedélyek elcsitításával s az egykori barátságos viszony helyreállításával a koalicziós kormány meg nem fogja oldani. Ha bele nem bukik a maga fölidézte válságba, csetleni-botlani fog kalandosnál kalandosabb vállalkozásokba, s eljuthat a titkos és nyilt erőszak lejtőjére. Hacsak a krisztusi igéhez képest, kalácscsal nem dobja vissza azt, aki kővel meghajigálta. Eddig a súlyos kérdéseket úgy oldotta meg, hogy az ország kalácsából adott az ország ellenségeinek. Nem lehetetlen, hogy ezúttal is megpróbálja. A zágrábi kövekért jó magyar kalácsot. — A szívnek jogai vannak ! — mondta magában nagyon sokszor, de ezt a jelszót, ezt a nagy titkot senkinek sem árulta volna el a világért sem. Hallgatag, zárkózott lett. Lassankint magára öltötte a világfájdalom megközelíthetetlen fátyolát, amely abban az időben oly kitűnően illett hajadon leányoknak. Magában azonban föllázadt a világrend ellen. Kisleány korában mindig arról álmodott, hogy rabló vezér szeretője lesz. Ezt az ábrándját azóta százszor kinevette, de a régi vágy még égett benne, hogy olyan ember felesége legyen, aki különb a többinél, aki felette áll a világ gyarlóságainak, a ki szembe mer nézni a társadalom előítéleteivel és a ki az emberek ellen is kivívja az igazság, a lélek, a szív jogait! Ideálja voltaképp mégis egy rablóvezér volt, aki azonban csak az igazság és jóság szolgálatába bocsássa fegyvereit, leleményét, bátorságát, életét. Leonóra többször elhatározta, hogy szicziliai parasztleánynak fog öltözni és úgy megy el az álarczos bálba. Ott ismeretlenül körül fog nézni a fiatal emberek közt, maszkja alól találós kérdéseket fog nekik feltenni és aki a legjobb feleleteket adja, akiből a legtöbb ész, kedély és jellem sugárzik, ahhoz így fog szólni: — Ne kérdezd, hogy ki vagyok. Egy félreismert nővel állsz szemben. Ha meg akarod ismerni az igazi boldogságot, az igazi szerelmet, jöjj velem és soha ebben az életben ne kérdezd tőlem, hogy ki vagyok. Egy nő vagyok, akinek csak egyetlen jelszava van, hogy »a szívnek jogai vannak«. Ilyen volt Leonóra, szandálszerűen szalaggal volt felfűzve a lábára 63 nem volt sarka, hanem lapos volt a talpa, mint a tánczos czipőké. De hiába volt mindez a szépség. Üveg alatt kellett tartani, mint az állóórát és a családi csészéket, rózsazsinór tüllbe kellett burkolni, mint a csillárt, el kellett rejteni a világ elől, mint az ibolyát. Nehéz sora volt akkor a leányoknak. A bácsik és a nénik azt mondták, hogy a jó bornak nem kell czégér. Otthon kellett ülnie és várnia, míg érte nem jön valaki. Véletlenül. Ostobán. Akárki. Az apák és az anyák választották a kérőt. A leánynak nem volt más dolga, mint hogy megnézze azt a fiatal embert, akit a sok közül hozzávalónak ítéltek. Nem volt szabad sokat beszélnie, mert akkor a kérő megijedt, hogy fecsegő asszonyt kap. Nem volt szabad a kérő jelenlétében ennie, mert akkor anyagiasnak tartották. Feszesen kellett ülnie a helyén. Nem nevetgélhetett, mert ezért elítélték. Szögletesnek kellett lennie és legfeljebb egy-egy ártatlan mozdulattal, egy-egy mélyebb pillantással árulhatta el, hogy él, mozog, vágyai vannak. Meg kellett várnia azt a pillanatot, amikor ünnepiesen eléje térdeltek és kenetes szavakkal megkérték a kezét. Ekkor is csak »igen«-t volt szabad rebegnie, a szemét le kellett sütnie és az eljegyző csókot nem volt szabad azonnal viszonoznia. Vigyázni kellett a legkisebb mozdulatára is, mert a legcsekélyebb szabadossága is »rossz vért szülhetett«. Leonóra átlátta, hogy ilyen módon sohasem fog férjhez menni. Újságot ugyan nem olvasott, hiszen az fényűzés és bűn lett volna egyszerre, a világban is keveset forgott, de titokban olvasta a George Sand regényeit és megértette belőle a szív jogait. AZ ÚJSÁG Csütörtök, január 16. BELFÖLD. — A képviselőhöz ülése. A képviselőhöz holnap, csütörtökön, délelőtt tíz órakor ülést tart. Az elnöki bejelentéseken kívül a czukorra vonatkozó brüsszeli egyezmény pótintézkedéseinek beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat van napirenden. A főrendiház. A főrendiház egyesült pénzügyi, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottsága pénteken, január 17-én, délelőtt 11 órakor ülést tart, amelyen a képviselőházban elfogadott kiegyezési javaslatokat tárgyalja. A Csanádi püspökség. A képviselőház folyosóján ma egész határozott formában beszélték, hogy a Csanádi püspökségre a minisztertanács Csernoch János kanonok képviselőt terjesztette föl első helyen, sőt, hogy már a kinevezés meg is történt. Csernoch e hírek szerint nem akart püspök lenni, de a néppárt kötötte magát a kinevezéshez és pedig pártpolitikai szempontokból. Csernoch püspöki kineveztetése után is megtartja képviselői mandátumát. Katonai kérdések, tiszti fizetés. Bécsből jelentik, hogy osztrák parlamenti körökben ma azt beszélték, hogy az osztrák kormány június elejére újabb delegácziós ülésezés tervével foglalkozik és hogy e terv számára már az osztrák delegátusokat meg is nyerte. Ez a katonai létszámemeléssel és az ehhez kapcsolódó költségtöbblettel foglalkoznék. E második delegáczió lehetőségét a magyar kormány csak néhány nappal ezelőtt is határozottan demontálta. Okolicsányi László, a magyar delegáczió hadügyi albizottságának előadója, tegnap Triesztben egy osztrák hírlapíró előtt a következőket mondhotta : — A katonatiszti fizetések részleges emelése még ebben az évben be fog következni, anélkül, hogy a katonai kérdések egész komplexuma a felszínre vettetnék s anélkül, hogy valami nemzeti engedmény volna a fizetésemelésért az ellenszolgáltatás; a delegácziók még a nyár folyamán, május végén vagy június elején, megtartják legközelebbi ülésszakukat, a melyen az 1909. évi költségvetést szavazzák meg s a melynek elkövetkezéséig a hangulat a fizetési reform javára Magyarországon meg fog változni. Bésy Zoltán mandátuma. A képviselőház hetedik bíráló bizottsága ma Mérey Lajos elnöklésével értekezletet tartott, amelyen igazolta Désy Zoltán pénzügyminiszteri államtitkár gernyeszegi mandátumát. Désy már most leteszi a mandátumát. Szentiványi Gábor ügye. Ma délután két órakor az összeférhetetlenségi ítélőbizottság döntött Szentiványi Gábor képviselőnek régóta függőben levő inkompatibilitási dolgában. A kérdés annak kapcsán merült fel, hogy Szentiványi birtokainak egy részét — 550 holdat — 420.000 koronáért parczellázás végett a földművelésügyi minisztérium vásárolta meg. Délben két órakor sorsolta ki a Ház ülésén Justh Gyula az ítélőbizottság tagjait, póttagjait folytonos lárma közepett, úgy hogy Justh rá is csöngetett a Házra, ne tegye mindenképpen kicsinyessé, nevetségessé a sorsolást és a bizottság összeállítását. Chernel György, Tuskán Gergely, Thorotzkai Miklós az összeférhetetlenségi állandó bizottság elé kerülnek, mert mind a hármukat kisorsolták s egyikök se volt jelen az ülésben. Tuskán Györgyre többen meg is jegyezték, hogy eddig azzal vétett a házszabály ellen, hogy mindig a Házban volt, most meg azzal, hogy nincs itt. A kisorsolt képviselők némelyike interpelláczióra készült, s most, hogy a bizottságba került, azt hitte, hogy elütik az interpellácziótól. Eddig soha sem fordult elő, hogy a bizottság kisorsolása a tanácskozási idő közepén történjék s hogy az után a Ház folytassa tanácskozását, s mindenki úgy magyarázta a dolgot, hogy a házszabályok mostani értelmezése már a házszabályok tervezett módosítása szellemében történik. Az Ítélkező bizottság rendes tagjai lettek : Csernoch János, Fernbach Péter, Veress József, Kállay Lipót, Teleki Arvéd gróf, Mezőfi Vilmos, Barta Ödön, Németh Imre, Bethlen István gróf, Sztáray