Az Ujság, 1908. szeptember/1 (6. évfolyam, 214-221. szám)

1908-09-06 / 214. szám

Vasárnap, szeptember 6. AZ ÚJSÁG mában élesen támadja a végrehajtó­ bizottság határozatát. Klosácz cseh képviselő ma délelőtt Zágrábba érkezett, a­honnét Szerajevóba utazik, hogy a bosnyák viszonyokat tanulmányozza, mivel a delegáczióban ezekről akar beszélni. — A jubileumi kereszt. Az uralkodó császári jubileuma alkalmából alapított rendjel kibocsátá­sának miniszterelnöki ellenjegyzése miatt — a­mint a napokban már említettük —­a törvényhatóságok soraiban nagy a panasz, a felháborodás a­mi a közeledő őszi közgyűléseken előreláthatólag több helyen igen éles kifejezést is nyer. Somogy megye őszi közgyűlése elé, — a­mint egy laptudósító je­lenti — Hentaller Lajos képviselő indítványt adott be, a­mely a többek között ezeket mondja : Fejezze ki a közgyűlés a kormány elnöke iránt táplált bizalmatlanságát azért, mert egy osztrák tiszt­viselői rendjel alapításához alkotmányos és felelős miniszteri joghatóságával nemcsak hozzájárult, hanem az összes magyar köztisztviselőket abba a szégyenle­tesen ferde helyzetbe is sodorta, hogy azok ezt a jubi­leumi rendjelet, a­mely nem egyéb, mint a magyar nemzet állami különállásának tagadása, — az osztrák császártól elfogadni és a magyar királyi jellegükben s érzelmeikben megbántva, viselni kénytelenek. Utasítja a bizottsági közgyűlés Somogy megye tisztviselői karát, hogy ezt az osztrák rendjelet a megye tisztviselői ne fogadják­­, hanem azt az osztrák császári irodának felettes bi­dóságaik útján, hivatalosan bocsássák ren­delkezést­e; a mennyiben pedig az, mint külföldi rendjel s altatnék nekik, elfogadása esetén viselhetési engedély.­­t a rendes, hivatalos utón a törvényes magyar királyhoz, mint kizár­ólagos szuverénünkhöz folyamodjanak. Végül mondja ki a közgyűlés, hogy ilyen irányban átír az ország valamennyi vármegyé­jéhez és alkotmányos életünk ezen újabb, de nagyon is durva sérelmével szemben az összes törvényhatósá­gokat szolidáris állásfoglalásra hívja fel. Az indítvány megokolásában Hentaller a következőket írja: Az alkotmánynélküli korszak gyászos emlékéről k­ihívóan rántotta le a leplet Wekerle Sándor miniszter­­elnök. Ebből kifolyólag vádolom őt, a nemzeti kor­mány nemzetietlen elnökét, ki a nemzeti ellentállás korszakában is a darabont-kormány barátja volt, s kit nem valamely hazafias párt bizalma, hanem kizáró­lag az uralkodói kény tolt fel kormányelnökül, — hogy a nemzeti irányt ravaszul megrontsa, — vádolom őt Magyarország közjogának kijátszásával, történel­mének meghamisításával. Vádolom, hogy az 1790. évi 10-ik és az 1848. évi 3-ik­­.-czikk alkotmányjogi meg­állapodásaival szemben nemzetáruló, felségsértő és hazug preczedenst alkotott, mely nagyon is alkalmas­nak látszik arra, hogy alaptörvényeink szellemét kiforgassa és a századok óta tartó egységesítési rög­eszmét elősegítse.­­ A bécsi nunczius bukása — fölfelé. A Wahrmund-ügy alkalmával híre járt, hogy Granito di Belmonte, bécsi nuncziust az afférba való be­avatkozása miatt vissza fogják hívni. A Vossische­r­­Zeitung római táviratban most, mint lapunknak Berlinből jelentik, azt hozza hírül, hogy a nun­­czius november havában elhagyja helyét, mert érsekké nevezik ki Reggio di Calabriába, két­­három éven belül pedig meg fogja kapni a bíbo­­rosi süveget.­­ A bosnyák mohamedánok. A bosnyák mohamedán haladópárt Szerajevóban lapot indí­tott, a­melyet Ekrem­ Efendi szerkeszt. A lap első száma közli a párt programmját s ez a többi között ezeket tartalmazza . A párt minden törvényes eszközzel fog azért küzdeni, hogy Bosznia és Herczegovina teljes állami autonómiát kapjanak, különösen pedig annak megakadályozására fog törekedni, hogy ezeket a tartományokat Szerbia, Monte­negro vagy más balkán államhoz csatolják. A párt része­síteni akarja a boszniai lakosságot a nyugateurópai kultúra áldásaiban. Többek között egy szerajevói egyetem föl­állítását követeli, modern mohamedán-theológiai fakultás­sal. A programm egyéb pontjai: agrárkérdések, telepítés, a forgalom, kereskedelem és ipar fejlesztése, szólás- és sajtószabadság, a levéltitok megőrzése, állami alaptörvé­nyek és megfelelő alkotmány alkotása, kétéves katonai szolgálat stb. Szerajevóból jelentik : Burián báró közös pénzügyminiszter ott idézése alkalmából úgy a szerb, mint a mohamedán szervezetek fokozott tevékenységet fejtenek ki, hogy a minisztert meg­győzzék arról, hogy a fokozatos alkotmányosság a bosnyákokat nem elégíti ki és hogy a miniszter előtt beigazolják azt, hogy Bosznia és Herczego­vina népe teljesen érett az alkotmányosságra. Szerajevóban mohamedán szerb nagygyűlés lesz az alkotmány ügyében, tervét. Ugyanaz a tudákos fantáziahiány dol­gozott itt, mely Homérosz isteni költeményé­ből csak archeológiát és grammatikát tudott kibányászni. Ki lehetne keresni elavult építé­szeti atlaszokból a lapszámokat, melyekből az Achilleion építői inspirácziójukat merítették. A hellén építészetből csak a vonalak rideg­ségét és a díszítések fárasztó egyhangúságát vették át. A pogány merészséget, a kecses könnyedséget, a magától értetődő közvetlen­séget nem értették meg. A kétezernégyszáz esztendős athéni Erechteion valósággal modern benyomást tesz a korfui ház-múmia mellett. A­ki pedig »görög« szobrokat faragott az Achilleion perisztiljébe, a­ drága nagy márvány­­tömböket, a­melyek egyenként semmitmondók és együttvéve mind egyformák — az soha hírét nem hallhatta az archaikus Parthenosz-papnők elragadóan érdekes egyéni kecsességének. Az udvari kertész is megtette a magáét, hogy elrontsa azt, a­mi még elrontható volt. A felső terraszt pálmakertté változtatta át, óriás költséggel, mert nemcsak a százesztendős pálmákat, de a termőföldet is hajón kellett hozatnia. A pálma a mi szemünkben érdekes növény, mert exotikus. A róniai szigeteken azonban eléggé közönséges s ebben a környe­zetben nem is érdekes. A pálmakert pedig nem is kert, csak látványosság ; szabályos rajzú törzseivel és merev pléhlombjával barátságtalan és józan. Ebben a kertben, miként Hermann és Dorothea patikusának kertjében, tükrökkel cziezomázott mesterséges cseppkőbarlang van. Ez a bárok ötlet bizonyára az önmagát meg­tagadni nem tudó udvari építészet Mária Terézia-féle hagyományai révén került bele a homéroszi hangulatba. Érthető, hogy a királyné élte vége felé nem kedvelte már az Achilleiont. Valószínű, hogy nagy csalódást érzett, midőn felocsúdott a munka lázából. A szomorú fejedelemasszony menekülni akart udvarából, de az udvar utána jött Alkinoosz király mesés szigetére is és magával hozta udvari és kamarai szállítóinak szertartásos banalitását. Kevés idővel a halála előtt szó volt róla, hogy az Achilleion úrnője a téli hónapokat Lussin szigetének egy kedves öblében, Cigalé­­ban óhajtaná tölteni. Ez lett volna a legköze­lebbi pihenő az élet banalitása elől való futá­sában. A­mióta Bécsbe vitték az Achilleion bú­torait, csak az egy Heine-szoborhoz tapad még valami Erzsébet királyné egyéniségének varázsából. A királyné egy kis zugot adott kedves költőjének hatalmas palotakertjében és különös, hogy éppen csak ebben a zugban él a költő emlékével együtt a királyasszonyé is. Mennyire megértette Erzsébet a költőt?, bizonyítja az a körülmény, hogy olyan ter­mészeti környezetbe állította a szobrát, hogy az megvalósult Heine-hangulatként hat a szem­lélőre. Ha Vilmos császár megteszi azt, a­mihez kétségtelen joga van és elhorhatja kertjéből a szobrot, s ha megteszi azt is, a­miről ugyan­csak beszélnek, hogy versaillesi mintára ara­nyozott fehér stukkóval vonatja be a termeket, akkor a kastély mindenképpen az lesz, a mi­nek uj gazdája nevezi: K. Lustsch lesz. Olyan, mint száz más nagyúri kastély, szebb fekvésű, mint a legtöbb, de nem különb a legtöbbnél. Reánk nézve egy királyi férj szinte határtalan gavallériájának emléke. — Magyarok, olaszok, horvátok. — Fiuméból egészen pártatlan, de beavatott kéz­ből a következő közléseket veszszük: Fiume, szeptember 1. Csodálatos jelenség, hogy Fiume városi poli­tikai aktualitásai mellett úgyszólván teljesen alá­rendelt szerepet játszik az a hivatás, a­melyben Fiume tulajdonképpeni országos jelentősége fek­szik : az oda gravitáló nemzetgazdasági érdekek ki­elégítésének kérdése. A legkisebb utczai czivódás, a­melynek Fiume a szintere, országos ügygyé dagad, a­melyben hol a magyar állameszme sérelmét, hol a város jogainak csorbítását fedezik fel. És ez az áldatlan állapot a legutolsó másfél évtized folya­mán olyan erős gyökereket vert a fiumei lakosság mindkét rétegében, hogy a közös ellenségnek , a szláv törekvéseknek gyors és intenzív előrenyomu­lása, az egyetértés nélkülözhetetlenségének nyil­vánvaló bizonysága sem képes jótékonyan hatni az egymással oktalanul és könnyelműen harczoló két táborra. Legújabban ismét többszörös bizonyság került elénk, a­mely megköveteli tőlünk, a­kik a fiumei olasz elem megerősítésének változatlan hívei va­gyunk, hogy a kérdéssel — mert mi tűrés-tagadás, bizony kérdés ez — megint foglalkozzunk. Szerintünk két szempontnak kell vezérelni a Fiuméra és annak jövőjére döntő befolyást gyako­roló tényezőket. Az első, hogy Fiume, mint az ország egyetlen kikötővárosa, a­mely tehát folyton fokozódó jelentőséggel való csomópontja a ten­gerre és a tengerentúlra irányuló hazai forgalom­nak, egyrészről megállja helyét a kikötők egymás között folyó versenyében, másrészről pedig minél teljesebben elégíthesse ki az országnak kikötő­városához fűződő igényeit. A második szempont pedig az, hogy a magyarság és az olaszság békés egyetértésben vállvetve munkálkodjék a város javáért, azon az alapon, hogy a városi élet vezetése a hazafias törzslakosságnak biztosíttassék. Ez a két irányelv a lehető legszorosabb kap­csolatban van egymással. Közgazdasági emporium nem fejthet ki hatást ott, a­hol a lakosság tevé­kenysége az egymás ellen való politikai harczok­­ban merül ki, és a kikötőváros közélete elposvá­nyosodik ott, a­hol a lakosság a város jövőjének ápolását közös czélnak fel nem ismeri. Ezek a azimptómák jelentkeznek úton-ú­tfélen Fiume vá­rosi, társadalmi, kulturális és közgazdasági életé­nek egész területén. Az egymással szemben álló táborok a rendelkezésükre álló eszközöket erősítik, hogy a harcz eredményességét a maguk számára minél jobban biztosíthassák. Hogy ezalatt folyto­nosan súlyosabbnál súlyosabb csapásokat mérnek közös érdekeikre, azt gyűlölkö­dő közben észre sem veszik. Már elmúlt tizenöt esztendeje, hogy ezeket a szomorú állapotokat konstatálja mindenki, a­ki a fiumei eseményeket figyelemmel kíséri. És ez a másfél évtized meghozta a nagy eredményt: Fiume közgazdaságilag elmaradt a haladó időktől és a város­­polgárságának vagyonos és befolyásos ré­szét ma az az elem alkotja, a­mely egyaránt megbíz­hatatlan a magyar állameszme és Fiume városi élete tekintetében. A közgazdasági fejlődésnek hiányzik az él­tető eleme : a kívánatos összhang az állam törek­vései és a lakosság között. Hosszú ideje érezzük annak a hátrányát, hogy az államhatalom magára van hagyatva a kezdeményezésben csakúgy, mint a végrehajtásban a magyar kikötőváros közgazda­ságának minden területén. A kereskedelmi testü­letek, a­melyeknek hivatása volna a közös érdekek egész vonalán kezdeményezőleg fellépni, Fiuméban nem találhatók fel. Évekkel ezelőtt két kereske­delmi egyesülés volt Fiuméban, az egyik a törzs­­lakosságé, a másik az olaszság részvételétől külön állott nagy vállalatoké. Az antagonizmus állandó volt közöttük, míg végre a fiumei Lloyd, a rész­vénytársaságok egyesülete megszűnt, tagjai pedig kívül maradtak minden egyesülésen. A Lloyd Helyett h­orvát kereskedelmi egyesület alakult, a­mely jól boldogul. A fiumei kereskedők tehát ez idő szerint három táborban vannak; ha még hozzáteszszük, hogy van még egy negyedik tábor is : a Fiume tranzitórius kereskedelmi jellegéből folyóan szá­mottevő országos kereskedelem, akkor beláthatjuk, hogy Fiuméban ez idő szerint ki van zárva a köz­érdekben való munkálkodás kívánatos tárgyi­­lagossága. A város közönsége is négy csoportra osztható fel: az olaszok, magyarok, horvátok és idegenek csoportjára. Az olaszság, a­mely az emlékezetes Bánffy-féle akczió idejétől eltekintve, a minden e mm

Next