Az Ujság, 1908. december/1 (6. évfolyam, 287-299. szám)
1908-12-01 / 287. szám
Budapest, 1908. a,'«»1’ ,II. évfolyam. 287. szám. fj /j) a ,K ? CnsttM btkl Egész ém. rt 2. k. — » Félévre _ _ _ _ 1-4 » — » Kegyváérre-----j 7 » — » ügy hóra w - - 2 » 40 » ügyes szám éra helyben és vidéken 10 fillér. Kedd, deczemlber 1. -------------------------------------------------' *. i— i |_____________________________ SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rikóczd-út 51. Telefon SS-10. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rikóczi-út 54. sz. Tiloba «*—01—02—CS. f Regjelen hétfa kivételévé minden nap, finnep után II. ROVÁS. Valószínűleg igaz, hogy Aerenthal hollnap gróf lesz, de hogy Wekerle is, az nem lehet igaz. Amaz a felség külpolitikáját csinálja ügyetlenül, emez magyar politikáját igen ügyesen. Amannak nem árthat a grófság, mert a külügyi helyzetet már az sem bonyolíthatja kószábbra, ha a külügyminiszter grófositásával a korona a balkezű bonyolító mellett demonstrál. Ellenben Wekerle deczember másodiki grófsága annyira leleplezné ezt a kitűnően ügyes embert, hogy még a bűvészetével elvakított magyar közvélemény is tisztán látná, mi voltaképpen az a nemzeti irány, melybe őt e fényes bűvész, nemzeti vezéreivel együtt belesodorta. Wekerlének sokkal több esze van, semhogy ezt a nagy hibát ilyen kritikus napon elkövetni engedné. Aerenthal kaphat grófságot, mert nem érdemli meg, de Wekerle nem kaphat, mert éppen december másodikén nagyon is megérdemelné. * Josth Gyulát már tisztázta a félhivatalos. Dehogy is akart a kraftauszdrukkos férfiú szöget küldeni mindenkinek, aki a közös bank híve. Különben is, koalícziós időkben a hazafiak, akár közös-, akár külön bankosok, legfeljebb elveiket s nem magukat szokták felakasztani. E czélból pedig nem Justh küldözi a szögeket, hanem ő neki is a kormány küldi, mint a többinek. Justh bizonyára most is csak ágaskodott kissé a folyosón, s ebből épp oly kevéssé ígérkezik szélbali pártütés s koalíczióbontás, mint az ő régebbi, már feledésbe is merült egyéb hasonló ágaskodásaiból. Az ilyen ágaskodásokat a kormány nem igen bánja. Wekerle, akin a bankkérdés fordul, már éppen nem. Ő olyan, mint a jó parádéskocsis : még szereti is, ha indítás előtt veszkődik az ostorhegyes. Annál szebb aztán, hogy amint kap egyet a füle mögé, úgy indít és úgy megy, mint a parancsolat.« Polónyi él és virul, mintha legkisebb szó sem férne az ő közéleti integritásához s ma megint ő volt a Házban a nap hőse. Az uj rendszer legtöbb emberének jobban a szivéből beszélt, mint a többség bármelyik vezére. De, bár az uralkodóház Dunagőzhajózási nagy részvényes mivoltát üledelmes formában szintén fullánkos megjegyzések tárgyává tette, régi negyvennyolczasságára alig emlékeztetett más, mint hogy negyvennyolcz óra alatt kívánt törvényt alkotni azok ellen, kik sárba döntik a nemzet erkölcsi eszményeit. A beszédnek, miután sok rejtett reakczionárius czélzás volt benne, a koalíczió szemében ez a kis lírikus rész sem ártott. Pedig e lírában nincs teljes igazság. Mert Polónyi az új rendszerben joggal számíthatja ugyan magát a nemzet erkölcsi eszményei közé, miniszterségének megdöntése is méltán fájhat neki, — de mit beszél sorról, mikor ő még ma is a Ház túlnyomó többségének érzelmeit s óhajait fejezi ki ? A rózsaszínű hó. írta Színi Gyula. Első találkozásom a rózsaszínű hóval még gyermekkoromba esik. Szüleim színházban voltak és csak éjfél után érkeztek haza. Este tíz órakor házunk kapuja már csukva volt, a lépcsőház, az udvar egészen elsötétedett. Csak mi voltunk kinn a folyosón : én és Eliz, az elzászi származású bonne-ink. Hiába mondtam Eliznek, hogy jobb volna benn a meleg szobában, mint idekinn a havas márványkockákon. A sovány, didergő természetű leány a vállára borította az apám úti bundáját, engem pedig plaidekbe csavart, hogy kmn ácsoroghassunk a folyosón. Minden csöngetésre, ami a kapu alól hallatszott, fölrezzentünk , hátha most jönnek a szüleim. Eás úgy tett, mintha őket várná és miattuk volna türelmetlen. Pedig a szerelem űzte ki a dermesztő éjszakába. Lenn a földszinten a fűszeres bolt udvari ajtaja még ki volt világítva. Ott volt a bolti pincze lejárata és a hirtelenszőke, göndörhaja segéd gyertyává a kezében futkosott ide-oda a pinczegádoron. Petróleumos hordók körül foglalatoskodott és azt hiszem, ilyenkor, éjnek évadján szaporította nagy titokban vízzel a bakui források finomított olaját. A nagy, esetlen legény arczára már alig emlékezem, csak rémlik előttem vérmes, piros arczája, a mely az egészségtől majd hogy ki nem csattant és nagy, ormótlan keze, amely tele volt repedéssel, sebbel. Rákpiros volt attól a bőrbajtól, amit az angol »grocer’sitch«nek, fűszeres-ótvarnak nevez. A szeplős, szepegő elzászi cseléd azt hitte, hogy ha ez a kéz egyszer magához ölelné, abba belehalna. Szerelmes volt a jómodoru fűszeresbe. — Fázik a lábam, Eliz — panaszkodtam. Erre az ölébe vett engem, a tíz éves kamaszt és még jobban bebugyolált. — Ha jól viselkedik, — ígérte — mesélni fogok... A sötét, néma udvarra a leghidegebb téli éjszakák vörhenyes ege borult. Haragosvörös ég. Ködén mintha messzi tűzvész fénye verődnék vissza és az ember ijedt képzeletét csak az nyugtatja meg, hogy fénye egyenletes, mély, skárlátszína és benne mintha millió meg millió tüz-atom rezegne. Háztetőre, udvarra, ereszre, párkányokra, kémények gallérjára pedig rásimul mindenütt a rózsaszínű hó préme. Olyan ez, mintha flamingók pihéjéből dumázták volna föl az udvart sziromtestű amorettek számára. Van benne valami puha, meleg, csalogató és csalfa jellem, amely merész ellentétben van a csikorgó hideggel. Ekkor láttam először rózsaszínű havat , nem tudom elfelejteni. — Egyszer volt — mesélte Eliz — egy szegény ember Nancyban és ez olyan szegény volt, hogy fölszedte az utczáról mindazt, amit az emberek elhajítottak : gyújtóskatulyát, törött pipát, fogatlan fésűt és egyéb lim-lomot. Éjszakánként a hátára vette kosarát, kezébe kapta lámpását és a kampós piszkáló vasát, hogy a házak előtt a szemétládából kikotorja azt, aminek ő még hasznát láthatta ... Eliz egy pillanatra abbahagyta a mesét. A pinczében elfújták a gyertyát, a fűszeres kijött az udvarra és menés közben árnyéka végigrezgett a rózsaszínű havon. Aztán eltűnt a lépcsőház sötétségében. — Egyszer a szegény »kiffin « — folytatta Eliz és hozzátette : — így hívják Nancyban a szemétkaparó embert... egy ládában két ragyogó szemet pillantott meg. Holtra vált ijedtében, mert eleinte azt hitte, hogy mérges kígyó szeme tapad rá, de amint lámpásával rávilágított, látta, hogy a kígyó egész sor szemből áll és nem is állat, hanem ékszer: smaragdból fűzött nyakláncz ... Hallatszott, hogy a lépcsőn hogyan jön fel hozzánk a második emeletre a fűszeres. Eznek már nem a mesén járt az esze. Ahogy fázósan a keblére borultam, szinte hallottam a szive dobogását. A fűszeres fölért az emeletre, lépései egyre közelebb értek. Nem vett észre bennünket a sötétben és fütyörészve ment el mellettünk. Eliz köhintett, mire a fűszeres úgy megijedt, hogy csaknem elvágódott a síkos márványkockán. — Maga az, kisasszony ? — kérdezte. — Én vagyok — felelte Hiz és forró lett az arcza. A fűszeres egy pillanatig habozott. — No hát, jó éjszakát, kisasszony — mondta végül. — Ugye, nincs egyedül ? Szép álmokat. Köszönt és eltűnt. Ha úgy érezte volna, mint én az Eliz szive dobogását, talán maradt volna. A folyosó végén volt a fűszeres kamrája, ásítozva állt meg az ajtaja előtt, kulcscsal próbálta a zárt kinyitni, végre az ajtó magától kinyílt. — De hiszen ez nyitva van — mondta felénk, még egyszer köszönt és végleg eltűnt. Koczinek. Már megint föl van dúlva fenékig a koalícziós többség belső békessége. Most nem a horvátok dúlták föl, sem a Hollóék önálló bankja, hanem huszonnégy néppárti képviselő ügyes trükkje. Az igazat megvallva, ez az egész Koczurek-eset kész tragikomédia. Humoros visszatükrözése mindannak a lelki nyomorúságnak, amelylyel most Magyarországot kormányozzák. És ha nem járnának vele a felekezeti békére nézve is némely veszedelmek, rájuk lehetne hagyni egészen, hogy végezzék el egymás közt maguk, mint ahogyan már száz kiküzdendő ellentmondást elkentek. A királyi Curiáról bizonyos, hogy az már hozott igazságosabb és bölcsebb ítéleteket is, mint amilyennel a fanatikus Koczurek pozsony-szentiványi római katolikus plébánost elítélte. Sőt tizennégy napi fogházra és pénzbüntetésre ítélte el. A büntető perrendtartás 385. szakasza mindenesetre módot adott volna neki arra, hogy vétséggé ne tegyen olyan cselekményt, ami tulajdonképpen nem az. Az 1894. évi anyakönyvi törvény 22. szakasza határozottan nem kényszeríti sem a házasuló feleket, sem a tanukat az anyakönyvi bejegyzés aláírására, sőt az 1904. évi novella 12. szakasza még az aláírás megtagadásának okára sem kiváncsi. Az anyakönyvvezető egészen eleget tesz kötelességének, ha a megtagadás tényét is bejegyzi. Hogy az aláírás a megjelentek részére nem törvényes parancs, az onnan is kitetszik, hogy a törvény ahhoz semmi büntető szankciót nem fűz, de csak még magánjogi következést sem. Mind az 1894. évi anyakönyvi törvény 64. szakaszának 4. és 5. pontjából, mind a házassági törvény (1894 : XXXI. törvényczikk) 39. szakaszából kitetszik, hogy a házasságkötés egyetlen lényeges kelléke a házasulok megfelelő »kijelentése«. A házasság tehát már létrejött a ki- Lapunk mai száma 36 oldal.