Az Ujság, 1909. július/1 (7. évfolyam, 154-166. szám)
1909-07-01 / 154. szám
Csütörtök, 1909. július 1. AZ UJSi tálására, hogy ma még csakugyan Kossuth Ferencz a vezér, nem pedig Justh Gyula vagy a Holló—Batthyány—Sümegi-triász. A bankcsoport kieszelt ugyan egy födözéket a rá leskelődő gúnyolódás ellen, de védekezési állása nagyon is hevenyészett. Aláírási ívet körözött tagjai között, amelynek élén Kossuth iránt való bizalmát hangoztatja, de egyúttal megismétli azokat a követeléseket, amelyeket a múlt heti ivén Kossuthtal szemben feladott. A mai aláírások arra szedettek, hogy ha a pártértekezleten a bankcsoportot megtámadják, erre az idén foglaltaknak határozati javaslatképpen való beterjesztésével feleljenek. És mivel erre nem kerülhetett a sor, holnap, holnapután már nemcsak Kossuth tapintatáról fognak eszmét cserélni, hanem Kossuth kapitulácziójáról is. Mert hiszen ők rendületlenül bíznak Kossuthban és mindig készek feláldozni magukért Kossuthot. • Sajnos, a kibontakozás megoldása korántsem oly gyermekjáték, mint Kossuth pártjának békepoharazása, éljen hangversenye. És a függetlenségi párt körében történtek mivel se könnyítik meg a bonyodalomból kivezető út feltalálását. Mert ezzel csak a lomtárba került tervek száma szaporodott. Az első volt a koalíczió fentartása. Kossuth akarta. Elbukott. Következett a függetlenségi párt kormányra juttatása Lukács László terve szerint. Félrelökték, éppen ma. Időközben készült egy harmadik plánum. Függetlenségi pártra támaszkodó függetlenségi kormány, pártonkívüli, de nem volt szabadelvűpárti néhány miniszterrel. Az erre vonatkozó memorandumot Bécsből tegnap küldték vissza Kossuth Ferencznek. Nagyrészt személyi okok játszották valamennyi tervnél a döntő szerepet. Hogy állunk tehát ? Aligha azzal a megújuló bécsi kijelentéssel nem kezdhetjük a helyzet való képének rajzát, hogy egy Kossuth-kabinet jövetele nem igen várható. — Márpedig, — írják Bécsből — ha nem sikerül Kossuthot belevonni a kabinetbe, akkor a válság megoldása nem lehet parlamentáris és a koronának kénytelenségből parlamenten kivül álló minisztériumot kell kineveznie, a melynek élére Lukács Lászlót, vagy Khuen-Héderváry Károly grófot állítja. Egy parlamenten kivül álló minisztérium kinevezése azonban csak növeli az alkotmányos veszedelmet, annál inkább, mert képzelhető és szinte bizonyos, hogy a parlamenti pártok, amelyek most egymás között torzsalkodnak, a korona ellen való küzdelemben ismét egyesülnek. Nem a munkára, hanem a harcra. Ha ennek a parlamenten kívül álló minisztériumnak Lukács László kerülne az élére, kétségtelenül minden erejével azon volna, hogy a konfliktusokat elhárítsa. Ez a feladat azonban, tekintve a homlokegyenest ellenkező párttörekvéseket, nagyon is nehéz. Ha Kossuth hajlandó is volna a mérséklet politikáját támogatni, Justh Gyula bizonyára mereven ragaszkodnék a teljes függetlenségi programra keresztülviteléhez. A helyzet nem ígér békés kibontakozást, különösen ha azt is tekintetbe veszszük, hogy a képviselőház feloszlatása elkerülhetetlen. A függetlenségi párton kívül a néppárt is értekezett ma és határozatából a koalíció fentartásához való ragaszkodás olvasható ki. Mintha a párt csak a bankcsoport ugratása végett határozott volna. Lukács László ma este Bécsbe utazott, hogy holnap az uralkodónál jelentkezzék. Látni való, hogy a krízis sohá nem tarthat, helyesebben szólva, hogy az uralkodó a legközelebbi napokban, vagy két hét alatt végére szeretne járni. Erre vall az is, hogy nyári üdülésének kezdetét ismét halasztja, s ma már azt a hírt kaptuk, hogy esetleg július közepéig is Bécsben marad, leszámítva a Tauern-vasút megnyitása napját, Lukács László Kossuthnál.) Lukács László ma délelőtt tizenegy órakor felkereste a kereskedelmi minisztériumban Kossuth Ferenczet, hogy tőle írásban is átvegye a függetlenségi párt intézőbizottságának elhatározását. A két államférfi egy óra hosszánál tovább tanácskozott. Lukács több kérdést vetett föl, a mire nézve bővebb felvilágosításokat kért s Kossuth azokat megadta. A tanácskozás után Lukács az újságíróknak azt mondotta, hogy átvette a minisztertől az intézőbizottság üléséről szóló jegyzőkönyvet. Azon kérdésre, hogy mikor utazik Bécsbe, azt válaszolta, hogy ebben apillanatban még nincs abban a helyzetben, hogy utazásának pontos idejét meghatározza, de valószínű, hogy még ma este. A kereskedelmi minisztériumból Lukács a Nemzeti Társaskörbe ment, ahol Serényi Béla gróf és még néhány volt szabadelvűpárti politikussal beszélgetett vagy félóráig. A kereskedelmi minisztertől alig hogy távozott, már nyomában volt Apponyi Albert gróf, a ki Lukács távozását Szerényi József államtitkárnál várta be. Apponyi és Kossuth nagy beszédbe merültek, amibe később belevonták a minisztériumban időző Hoitsy Pált is. E tanácskozás után az a hír kelt szárnyra, hogy Kossuth biztosította Apponyit a vezérség kérdésének határozott fölvetéséről és hogy nem fogja tűrni Justh Gyuláék ellen vezérkedését. (Eső után köpönyeg.) Kossuth Ferencz kibontakozási memorandumát a kabinetiroda tegnap visszaküldötte. Lukács László egy hírlapírónak azt mondotta, hogy a függetlenségi párt intézőbizottsági határozatáról jelentést fog tenni a királynak, de hogy missziójának ez a része befejeződött volna, azt nem lehet állítani. — Minden a párt határozatának indokolásától, továbbá ő felsége elhatározásától függ — szólott ezután Lukács. — Sajnálja, hogy a függetlenségi párt egyéb főembereivel való tárgyalásait csak tegnap délután kezdhette meg. Ekkor beszélt Tóth János és Mezőssy Béla államtitkárokkal, továbbá Holló Lajos és Batthyány Tivadar gróf alelnökökkel. Ha a viszonyok lehetővé tették volna, hogy e megbeszéléseket az intézőbizottság ülése előtt folytassa, akkor valószínűleg más javaslatokat tehetett volna. De hát ez már eső után köpönyeg ! *. Kossuth Ferencz erre válaszolva, égjük félhivatalosában kijelenti, hogy Lukács maga siettette a tárgyalásokat és hogy a függetlenségi párt sem akarta a király üdülését hátráltatni. (Justhék tanácskoznak.) - J A délutáni pártértekezlet dolgában délelőtt Justh Gyulánál a képviselőház elnöki termében nagy tanácskozás volt. Tíz óra tájban fölkeresték Justh Gyulát Batthyány Tivadar gróf, Teleki Arvéd gróf, Holló Lajos, Csizmazia Endre, Búza Barna, Mérey Lajos és még vagy harmincvan, akikkel Justh részletesen megbeszélte, hogy délután mit csináljanak. Az értekezlet után Holló Lajos meglátogatta Kossuth Ferenczet és csak akkor távozott a minisztertől, amikor Lukács László rajzottak a régi hangulatok s ismét elvonultak előttem a régi szenzácziók. A karácsonyi éjféli mise. A »Rorate« gyönyörű fugája. A Passzió komor hatása. A zsidók gonoszsága. Nagy ünnepeken a pazar gyertyaözön. Az orgona bugása páter Hennig mesteri keze alatt s az orgona bugásában a militáns és diadalmas egyháznak, a mártírok dicsőségének hallelulája ...* S búgott az orgona most is, mint akkor s Urfelmutatáskor egyszerre elhallgatott, mint akkor. S a zene szünetelésével együtt egyszerre szünetet tartott emlékeim rajzása is. A jó kis konviktor eltűnt, s az azóta gyönyörűen kifestett modern templomban az élemedett férfi állt, ki oly messze elkalandozott a páterektől s ifjúkori szanktuáriumától, s most az orgonaszünet alatt fölocsúdott ifjúkori emlékeiből s egyszerre tudatára ébredt annak, hogy évek múltán teljesen megváltozott lélekkel tért vissza ide, a jó Isten bocsátaná meg neki. Hosszú s nehéz tíz perez volt ez a szünet, és az agy többet működött azalatt, mint, mint... de hiszen erre nem is lehet összehasonlító mértéket fölállítani. Mintha a konviktusi napoktól a második látogatásig letelt élet egyszerre pergett volna le előttem minden fejlődésével, filozofálásával, kutatásaival, váltakozó meggyőződéseivel egyetemben. Az ifjúnak, az ártatlan kis konviktornak személyes istene, megfejthetetlen szent háromsága, dogmái, kedvencz szentjei, csalhatatlan egyházi kódexei, kárhozata és üdvözülése, paragrafusokba szedett szent bizonyosságai, kedvencz szentjeinek kedvencz csodái most is ott kóvályogtak a tömjénfüstben a harmonikusan kifestett templom boltívei alatt. És ott kóvályogtak az azóta lett dolgok, uj meggyőződések és kételyek, s kavargónak mindaddig, mig az ideges lelki állapotnak szinte paroxizmusában vízióm nem támadt. Újra fölharsant az orgona, diadalmasan hirdetvén, hogy megtörtént az átlényegülés nagy csodája. Ez a szózat oly erős volt, hogy fölrobbantotta a templom tetejét. A mennyezet elrepült valahova, belátszott a tiszta ég s fönt a rengeteg magasban elvonult az egész teremtés víziója. Az ősanyag, a háborgó káosz, a tűztenger, a gömbölyűvé sűrűsödött föld, az első sejtek, az iszapban szuszogó ősállatok, végig az emberig és ennek változatosan gyönyörű és kínos fejlődése a mai napig. Mindezek fölött ragyogó fényességben egy káprázatos alak, a nagy teremtő, ki titokzatos nyugalommal nézi a világtragikumot, melyet a fejlődés legjellemzőbb fonalává rendelt. Hogy mint habzsolják egymást a baczillusok, mint falják egymást a tenger mélyének szörnyei, mint pusztítják egymást az emberek s a nagy természet minden terén mint gázolja le az erősebb a gyöngébbet, melynek így kell történnie, hogy fejlődés lehessen. Az történt, hogy mindezt elhoztam magammal Kalocsára, s hogy meg ne feledkezzem róluk a jezsuiták templomában, vízióként jelentkeztek. Eljöttem az én uj istenemmel, új szentjeimmel és uj csodáimmal együtt. Szent Polykárpnak kétfelé csapó máglyalángja nagy csoda. De még nagyobb csoda az, hogy mi lett a mozdulatlan ősanyagból. Megmozdult, gyönyörű érdekesség , külön gyarmatokká vált, s most mint ezernyi rovar zümmög a levegőben, mint vénasszony imádkozik kapcsos nagy könyvéből, a földre kuporodván, én pedig hangulatokkal eltelve töprengek a kórus övezetei alatt. Ezzé fejlődött az egykori ősanyag, a tűzköd. Isteni nagy csoda, minden szentek csodájánál sokkal fölfoghatatlanabb csoda. Az ősanyag szanaszét oszlott ösztönökkel, gondolatokkal, öntudattal bíró élőlényekké, az örök erő millióféle formában fejlődik végig a világon, de ez a sok rész mind együvé tartozik, mind egy a nagy Lógóssal, vagyis mi egyek vagyunk az Atyával, mint ahogy nem is állhatunk kívül rajta. - - T. S mikor az élemedett ember mindezt elgondolja, kicsinységében összezsugorodik s jobban érzi Isten kimondhatatlan fenségét, mint mikor kis konviktor korában imádta őt. Mind a kettő imádság, mindkét féle csodák csodák, mind a két hit hit, s döntse el az Úr, hogy melyik kedvesebb neki. A vénasszony motyogása-e, vagy az én határtalan ámulatom. Vagy mind a kettő kedves, mert az Úr mindent megért, fő neki a lényeg, s mellékes minden szertartás és ritus. Az a fő, hogy sejtsék meg őt s keressék. Némelyek örökre ott maradnak a templomban, s csakis ott keresik. Mások messze kalandoznak s a szitakötő szárnyának libegésében látják meg. Kinek van igaza ? ... Ite, missa est, a viziónak vége volt, kimentem a szabad levegőre, a ragyogó napfényre, s még aznap elutaztam, hogy soha többé vissza ne térjek oda. A templom a régi változatlan hangulatokkal, a régi néppel, a jezsuitákkal, a rítussal, szentekkel és csodákkal együtt ott maradt. 3