Az Ujság, 1909. november/1 (7. évfolyam, 259-270. szám)
1909-11-05 / 262. szám
Budapest, 1909. VII. évfolyam. 263. szám. Péntek, november 5« Előfizetési iraki Egész évre____28 k. — f, Félévre__„ 14 « — » Negyedévre ,,»17 « — Egy hóra _ ... 12 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út SI, SS. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 51. sz. Telefon 162-63 és 58-03. »«Értélén hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS. Justh Gyula visszautasítja a gyanút, hogy tegnap Kossuthtal beszélt volna. Természetesen teljes közöttük a szolidaritás. De ki meri gyanúsítani Justhot, hogy szóba áll Kossuthtal ? Ez rágalom, ő imádattal tiszteli a pártvezért, de ilyen embert ő föl nem keres, vele kezet nem szorít s egyáltalában fütyül reá. S pláne hogy megegyezett volna vele. Ilyesmit csak állítani is becsületsértés. Ö megegyeznék Kossuthtal, aki minden szekeret tol, mely mögé fogják ? Igenis, a függetlenségi párt teljesen egységes és Kossuth vezérlete alatt híven kitart a külön bank és egészen külön függetlenségi kormány mellett, de az fog történni, amit Justh akar, s ha Kossuthnak nem tetszik, hát álljon a feje tetejére. * Sok, nagyon sok képviselő fog vasárnap Makóra utazni. Ezért különvonatot kapnak, külön étkezőkocsival természetesen. S a magyar királyi államvasutak költségére természetesen, mert a vasút a kereskedelmi minisztérium alá tartozik, a kereskedelmi minisztérium pedig a függetlenségi párté. Teringettét, hogy ordítottak volna ezek az urak régebben hasonló esetben. Korteskedés az ország pénzén ! S igazuk lett volna. Most azonban, aki azt mondaná, hogy Justh Gyula járjon szalonkocsin, mert elnök, de a többi járjon rendes vonaton, ahogy tud, mert tucatemberek, honáruló közösbankos bélyeget kap a képe közepébe. Nagy Emilék bátrak és igazak, ők ebédet adnak. Kossuth tiszteletére ki ne ebédelne ? Éppen csak azok nem, akik Makóra mennek, ezért Kossuthot éppen Makó nagy napján kell megtisztelni ebéddel. Remek fogás, hogy elváljék a vese a májtól. Aki Kossuthnak ebédelni akar, az nem mehet Makóra. Aki Makóra akar menni, az nem ebédelhet Kossuthnak. Mindenkinek tehát akarva-akaratlan színt kell vallania, s ha megteszik, nem vétettek a szolidaritás ellen, mert hiszen maga Justh is együtt ebédelne Nagy Emillel, ha nem kellene Makón lennie, s Kossuthnak sem kell exkuzálnia magát, amiért nem ment Makóra, hiszen itt kellett ebédelnie a tiszteletére ebédelőkkel. Ebéd itt, beszámoló ott : ez a nemzeti politika hű szimbolizálása. Torok és gyomor. A Petőfi-Ház. írta Szilágyi Géza. " Ma már nem vagyok az a könnyen izguló ifjú, akinek tíz évvel ezelőtt, korholtam magamat. Kis dolgok ma már nem izgatnak. Rövidebb utazások például nem remegtetik meg fásultabbá korosodott idegrendszeremet. Nagyobb utazások eshetősége nyugtalanít csupán, teszem azt, egy Ausztráliába való kirándulás, vagy, félénk áhítattal súgom, az örök semmiségbe való utazás." Egy évtizeddel ezelőtt azonban még kurtább utak is széjjelverték lelkemről a flegma ködét. Ifjúkoromnak akkortájt kellemes szenzácziószámba mentek azok az egynapos, olykor másfélnapos utak, amelyekre elkísérhettem egy fiatalembert, akinek rendszerint derűs mosolygás fényesítette nyájasra az arczát, de a ki rögtön hajthatatlan fanatikussá tüzesedett, mihelyt Petőfi Sándorról volt szó. Ezt a kemény akaratú rajongót Kéry Gyulának hívták. A Petőfi-Társaság elhatározta, hogy Petőfi-Házat létesít, amely a Petőfire vonatkozó ereklyék nemzeti temploma lesz. Az elhatározás gyönyörű volt, a terv megvalósítása becsületbelinek magasztalható kötelesség, csak az volt a baj, hogy egyelőre nem voltak meg azok az ereklyék, amelyeknek egy Petőfi-Házban való örökös őrzését magára vállalhatta volna a kegyelet. És ekkor kezdődik meg Kéry Gyula szereplése. A Petőfi-Társaság megbízásából, de a megbízotti köteles buzgóságot a költő iránti rajongás szinte dühös szenvedélyével tetézve, nyakába veszi az országot. Egy agyafúrt detektív nyomozó furfangjával s a lelkesedésnek semmiféle akadálytól meg nem roppantható fáradhatatlanságával járja be újból meg újból azokat a helyeket, amelyek Petőfi nagy magyarországi vándorútjának megszentelt stácziói. Mindenütt fölkutatja a költő lépteit és a mi emlék maradt nyomukban, minden kortársi nyilatkozatot, minden írott vagy nyomtatott följegyzést, minden élettelen, mégis oly beszédes tárgyat összeszed. Többször, mint vidám útitársa, tanúja lehettem annak a soha el nem halványodó színes kedvnek, a melylyel bálványozott költőjének nyomába sietett, annak az olykor ravaszsággá élesített okosságnak, olykor meg szinte erőszakká keményedett. rábeszélésnek, a melylyel nem is sejtett rejtekhelyről kiszimatolta, kincsükhöz babonásan ragaszkodó tulajdonosuktól eldisputálta és mint szent zsákmányt diadallal vitte haza a Petőfi-Háznak a költő kéziratait, leveleit, arczképeit, bútorait, a poéta szeretteinek apró-cseprő dolgait, mindazokat az ereklyéket, amelyek a legbecsesebb ereklyén, Petőfi összegyűjtött munkáin túl a költő földi bolyongásának materializált emlékei. A világért sem akarnék túlozni. Jól tudom, hogyha Bartók Lajos és Szana Tamás — mind a kettő fölvette már a néhai előnevet — nem áll ki a Petőfi-Ház létesítésének eszméjével, hogyha Herczeg Ferencz nem vallja legszebb ambícziójának, hogy mint a Petőfi- Társaság elnöke, népszerűségének egész hódító erejét latba veti a Petőfi-Ház érdekében, Endrődi Sándor tüzes lelkesedésével, Ferenczi Zoltán pedig páratlan szakismeretével nem áll a Petőfi-Házért küzdők élére, ha a magyar közönség nem él oly szívesen az alkalommal, hogy a maga részéről is köveket vigyen Petőfi Sándor ereklyéinek hajlékához, akkor kétségtelen, hogy most vasárnap még meg nem nyithatnák a Petőfi Házat. De bőségesen megadva mindenkinek a kellő elismerést, lehetetlenség, megfeledkezni arról, hogy Kéry Gyula nemes és szerencsés gyűjtő makacssága nélkül, amely másokban is fölkeltette az ereklyegyűjtés kedvét, a Petőfi-Ház, ha fölépült volna is, még nagy időre félig üresen maradt volna. A halott Petőfi háza — az élőnek jobbfajta szoba se jutott — azon a helyen van, amelyet a Bajza-utcza huszonegyedik száma jelez. Csöndes, előkelő utcza, gazdag embereknek és művészeknek vásári zajtól nem háborított utczája, mely voltaképpen talán nem is illenék a lázas életnek csak ritkán halk szavú költőjéhez. Egyébként az a ház, a melyet a Petőfi-ereklyék múzeumává alakítottak át, irodalomtörténeti jelentőségű és érdekességű hajlék. Keszty Árpádé volt és egy évtizeden keresztül benne lakott a festőművész apósa is, Jókai Mór. Az élet elválasztotta egymástól a valamikor testi-lelki jóbarátokat. — Petőfi végtelenül szerethette Jókait, hogy oly végtelenül meg tudott haragudni rá — de holtuk után ismét egymás mellé kerültek valahogyan, megosztoztak egymással egyazon házon. A földszintet Petőfi hódította el magának, az első és egyetlen emelet jórésze Jókainak jutott: a két nagy költő ereklyéi békességesen megférnek egymás ünnepi szomszédságában. Az épület sarkára nemrég rábiggyesztett előcsarnokon át — a Vágó-testvérek egyéni művészeti munkája — bekerülünk a nagyterembe, amely nemrégiben még Feszty Árpád festményeinek szülőhelye volt. A falakat most is képek borítják : Petőfi arczképei és műveihez készült illusztrácziók. Századokkal ezelőtt élt emberek is ránk hagyták hiteles arczukmását, de abba bele kell törődnünk, hogy Petőfiről, akinek pedig még egyes kortársai is élnek, nem maradt reánk hű képírás. Hogy Holnap folytatják. Ez már több, mint komédia: ez már szédelgés, vagy komolyság. Félhivatalosaikkal napokon át magyarázgatták a publikumnak, Kossuth Ferencz pedig sajátszájúlag kinyilatkoztatta, hogy bizony ők nem tudnak semmit sem kieszelni, nem is törték rajta a fejüket, szó sem lehet arról, mintha a minisztertanács valami fordulatot hozna, s ime négy órai tanácskozás után a minisztertanács holnapra napolta el magát, amikor is folytatni fogja a ma megkezdetteket. Hát a semmit nem tudták ma elintézni ? Valami tehát mégis fő a bográcsban, mégpedig az, amire mondogatják, hogy nincs is. A kooperáczió. Ne ijedjünk meg ettől a szótól: magyarul koalíciót jelent. S ad hozzá húst Kossuth, zsírt Andrássy és sót, meg paprikát Wekerle. Ami csak valaha a zseniknek eszébe jutott, azt kooperálják közös tervnek, amihez megint csak az kell, ami eddig is kellett, a király beleegyezése, hogy a parlament beleegyezése is meglegyen. Mert ne tessék elfelejteni, hogy a nemzeti akarat a hazafiak révén felszabadult, s amihez a király hozzájárul, mindig számíthat arra, hogy a nemzet akaratává nemesüljön. Eddig is az volt a baj, hogy nem tudták megállapítani, a király pedig meg nem mondta, mi az ő akarata, mennyi borravalót szánt nekik nemzeti maszlagul. Ezért kiválóan praktikus az a felfogás, mely szerint előbb meg kellene tudni, mit ad a király, s csak azután megegyezni abban, mit kíván a kormány és mit követel a nemzet. De mi k ve, ma még nem végezhettek semmit. De ma már senki sem hiszi, amit tegnap kürtöttek, hogy nem is végezhetnek semmit. Sőt ma már bizonyos, hogy muszáj nekik valamit végezniük. A bécsi félhivatalos maszomba kimondja, hogy itt a paktum, s amíg az itt van, addig Magyarországon senkinek semmi jussa semmiféle meggyőződéshez. A koronának az álláspontja tehát világos, és csak természetes, hogy a hősök röstellik világosan exponálni. Ez az álláspont azt mondja : cselédszerződést be kell tartani. A kormány nem kap fölmentést, mert szolgálata még nem telt le. A par- Lapunk mai száma 28 oldal.