Az Ujság, 1910. október/2 (8. évfolyam, 246-257. szám)
1910-10-23 / 252. szám
Vasárnap, 1910. október 23. _________AZ ÚJSÁG________ HÍREK. Német iskola. Budapest magyarságára igazán féltékenyen kell vigyázni. Ha van valami, a mi bizonyítéka a magyar kultúra erejének, de egyúttal garancziája a magyarság jövőjének, hát a városok és legelsősorban Budapest megmagyarosodása az. Egy milliós nagyváros, amely tiszta magyar, ez Európa számára a magyar kultúrának gazdagsági bizonyítványa, a magunk számára pedig megnyugtatás a jövőt nézve. A magyarosítás politikája jóformán mindenütt csődöt mondott, a városokban azonban diadalmaskodott a magyarság minden ravaszkodás nélkül, egyszerűen a benne lévő nagy erők és sokféle békésen hódító tehetség által. Diadalmaskodott, pedig Budapesten például a német kultúrával kellett megküzdenie. És ez a diadal többé kétségbe nem vonható, tőlünk el nem vehető, vissza nem csinálható és le nem tagadható. Ne féltsük ezt a diadalt többé attól az egyetlen árva német iskolától, amelyet a főváros s a kultuszminisztérium most birodalmi német alattvalók gyermekei számára engedélyezett. A főváros és a kultuszminiszter helyesen tették, hogy ezt az iskolát engedélyezték. Ezt az engedélyt ugyanis lehetetlen volt megtagadni Németországnak egészen felesleges megbántása, boszantása, kihívása nélkül. Berlinben magyar állampolgárok számára éppen így engedélyeznének magyar iskolát, ha az ottani magyar állampolgárok kérnék és a budapesti német iskola ügyének a halasztgatása már eddig is túlságosan sok alkalmat adott a nagynémet sajtónak arra, hogy elharsogja: íme úgy gyűlölik a magyarok Németországot, hogy még a német állampolgároktól is megtagadják a német iskolát, még azokat is erőszakkal akarják megmagyarosítani. Mi tudjuk, hogy Magyarországon semmi sem ismeretlenebb, mint a németgyűlölet, de az okosság, a barátság, a szövetséges viszony megköveteli, hogy ezt az amúgy is olcsó bizonyítékát barátságos érzelmeinknek habozás nélkül megadjuk. Az a német iskola nem fog ártani Budapest magyarságának ; ellenkezőleg : a teljes elszigeteltsége, a természetes elzártsága fogja megmutatni, hogy erőszakkal itt Budapesten senkit sem akarnak megmagyarosítani, mert erőszak nélkül, természetes módon ez a város úgyis magyarrá tesz mindenkit, aki ide kerül a falai közé. A Parseval. Jön ? Nem jön ? Ki bánja! A hadseregnek minden ügye iránt komolyan és őszintén érdeklődünk, de ez a »kormányozható« léghajó igazán csak mint furcsa mutatvány, mint különös, hangosan reklámozott produkczió tarthat számot az érdeklődésünkre. Osztrák földön felrepül a nehéz alkotmány és berregve, szuszogva, erőlködve leszáll a rákosi gyakorlótérre. Hát aztán ! Nagyon szép dolog, hogy a paritás révén legalább meg akarják mutatni Budapestnek is a léghajót, ha már minden kísérleti állomás Ausztriában van, de mit bizonyít az, hogy a Parseval eljut Budapestre ? Azt igen, hogy ezúttal szerencséje volt, de azt igazán nem, hogy általában használható és szükséges, hasznos felszerelési tárgy a hadsereg számára. A ballonos léghajók akkor sem ígértek sokat, amikor még nem volt repülőgép; azóta egészen nevetségesek lettek, ha a nevetségességük — mint az öreg Zeppelin eseteiben — a tragikum határát érinti is. Minek a sok czéltalan próbálkozás még ? Minek az erőlködés ? Minek kidobni azt a sok pénzt, amelyre olyan szükség volna máshol, amelyet például sokkal okosabb volna repülőgépekre fordítani. Ezek a lomha, nehézkes ballonos léghajók olyanok, mint a Maupassant ludai, amelyeken erőt vesz a repülés vágya, mikor a fejük felett vadludak repülnek el, vergődnek, csapkodnak, erőlködnek, azután lomhán hullanak vissza a földre. A Parseval lomhán fog visszahullni a földre, a mikor felette sebes és könnyű szárnyas Budapesti motívumok. Irta Quintus. Mink falun nevelkedett emberek vagyunk. És ez a mink szó Budapesten ugy 4—5 százezer embert jelent. Beleértetvén ebbe a vidéki városokból felszármazottak nagy sokasága is. Ugyanez a néhány százezer ember legyen a tanúm, hogy mink a szívünk mélyében halálunkig titkot melengetünk. Titkon úgy érezzük . . . jaj, hogy is merjem kimondani... úgy érezzük, hogy mink különb emberek vagyunk, mint a vérbeli budapestiek. Miért különbek és mivel különbek ? Nem is merek, nem is akarok felőle beszámolni, még adófizető lelkiismeretemnek sem. De talán úgy van a többi mink is. Nem fér össze egyazon őszinte magyar lélekben az a két gondolat, hogy Budapest legyen hazánk dobogó szíve, szemefénye, büszkesége, világformája, a mellett pedig az ember a szíve mélyén gyengéd lenézést érezzen iránta. Ezt nem szabad. Azért tehát ezt el kell nyomni hősiesen. Csakhogy még elnyomva is sokat jelent. Azt jelenti, hogy Budapest népének nagy-nagy része, mondjuk a fele (szerintünk a jobbik fele), a legerőszakosabb maga megerőltetésével sem képes egészen befogadni azt a gondolatot, hogy Budapest csakugyan képviseli a magyar nemzet lelkét, törekvéseit, nyelvét (jaj !), gondolkozásmódját, erényeit és hibáit. Vagyis hogy bizony nem igazán való magyar város ez ! Vagy legalább még nem az. Most kezdem érezni, hogy nem jó volt kikotyogni ezt a titkot. Elég annyi, hogy Budapest nem az a magyarnak, ami Páris a francziának, Bécs az osztrák-németnek, London az angolnak és — ugorjunk nagyot — Zágráb a horvátnak. És még nagyon sokáig kell a »szent vidéknek« ideküldözni a magyar embertermés javát, hogy igazán megdobbanjon itt a magyar nemzet szíve. Istenem: Petőfi, Arany, Vörösmarty, Jókai, Mikszáth, Deák, Kossuth, Széchenyi és Polónyi, mindmind Nazaretből valók. Egy azonban minden veszekedés nélkül is bizonyos. Az, hogy a vidéken nevelkedett ember bizonyosabban és tisztábban látja és érti, hogy mi ez a Budapest ? ! A benszülött és bent nevelkedett ember nem tudja. Csak kényelmeit és ragyogását látja. Nyelvének fájdalmas eltorzulásait észre sem veszi, sem a szószerkezetben, sem pedig — ami még torzabb — a barbár budapesti hangsúlyban. Életének furcsaságai meg nem lepik és rosszakaratú bolondságnak tartja azt a megkülönböztetést, hogy ez pesti ur. Pedig a vidéki ember azonnal észreveszi, amint az igazi pesti úr egyet vakkant." Azon kezdem, hogy a városi ember egyáltalán más ember már amúgy is. Paradoxonnak tetszik, de nem újság, hogy a városi ember világlátása már puszta városi voltánál fogva is tökéletlenebb. Miért ? Azért, mert a falak, uttczák és más mindenféle négysarkos emberi művek közt nevelkedett városi ember nem látja organikusan a világot, csak mechanikusan. Mennyiségeket, mértékeket, állandó vonalakat és mindig egyformán működő gépszerű dolgokat lát. Részben pontosan hivatalba, üzletbe vagy vendéglőbe járó gép maga is. Nem nevelkedik tehát a fejlődés mindennapi jelenségei közt. Innen van az, hogy a legegyszerűbb falusi emberek közt is annyi a helyes ítéletű, sőt bölcs ember, ellenben a város tele van balgákkal és kajla rajongókkal. Ez furcsa beszédnek tetszik, ugye bár ? Azonban erős, messzeható elmék féltik az általános népfejlődést a túlságos elvárosodástól. És ezért is dolgoznak mindenfelé arra, hogy a városi népet kijjebb vigyék. Sőt kertet is adjanak neki, ahol egy kis növényi és állati életet is lásson. Ez nemcsak a testi, hanem a lelki jóegészség végett is szükséges. A természet működésének mindennapi szemlélete nagyon tisztítja az elmét és sok mindenféle félretaposott szocziális elméletnek tekeri ki a nyakát fájdalom nélkül. Ami alatt persze csak az utópiákat gondolom. Ugyebár, hogy Budapestről írván, ilyesmi szóba sem jöhet. Jaj, kérem, dehogy is nem jöhet. A napokban középiskolai professzor uraktól furcsa dolgot hallottam. Az alsó osztályokba járó gyerekek kikérdezgetéséből kitetszett, hogy a fiúk jó 25 százaléka még egyáltalán nem is látott eleven szarvasmarhát ; a hullámzó arany búzavetést is csak könyvből ismeri. Az egyik pláne, a fali ábrára mutatván (ahol a bikának a szarva végén két gömb van), azt kérdezte a tanártól : —■ Ugyebár, a bika már azzal a két gombbal jön a világra ' •Jaj, hol vannak ezek a benszülött gyerekek attól, amikor mink gyerekkorunkban a bikát így ijesztgettük : Bú, bú, bika, Vaskarika, Szénát eszik . . . A folytatása még sokkal szebb. Szóval ez már igazán nagy város. De aki azt mondja rá, hogy igazán magyar is, annak az őszinteségét sem kívánom meg. Itt zümmög-morog most az ablakom alatt ez a hatalmas és zajos város. Ősz van és tele vannak élettel az utczák véredényei. Grande saison ! Vagy százféle hangot hallok ki a mormogásából és nem tagadom, hogy jól esik, mint minden élet zaja. Ezt az örökös zajt mink is megszoktuk annyi esztendő óta, de azért az egyes alkotó részeit is halljuk. A vérbeli székesfővárosi csak egyhangú morgást hall, mivel beleszületett. Nem tagadhatom el, hogy szép város. Nem belül gondolom, hanem kívül. A Dunán. Bécs nagyobb is (nem akarok hazudozni), kellemesebb is, vidámabb is, de nem ilyen szép. Már hogy a fekvése szerint. De hát az igazi szépség is a pózban a legszebb. Nem aprózom fel a belső világosságát. A szűk mellét, tüdőtlen parktalanságait, poros levegőjét, esőben sáros és pocskos kövezetét. Komor bérkaszárnyái mellett heje-huja, hol pohos, hol ösztövér szeczesszióit és más mindenféléjét. De azért a drágaságába is beleüthetne már a tüzes istennyila valahára. Mert Budapestnek olcsónak kellene lennie, amikor a város végén, a Rákoson már ott hullámzik az aranykalász-tenger és az Isten mindenféle áldása. Tantaluszi embertelenség és csúf magyartalanság az, hogy szájunkba lóg az Isten áldása és visszahúzódik, ha enni akarunk. Hej, agrikultura ! Hiszen egy hétig is lehetne erről beszélni. Csak éppen az én szerény privát véleményemet teszem ide, hogy a mi külön székesfővárosi drágaságunknak a legnagyobb oka a fölösleges közvetítő-kezek őrült nagy száma. A világon egyetlen nagy városnak sincs annyi ügynöke, mint Budapestnek. Amiből ne legyen sértés, mert hiszen nem az ügynökök ellen van kifogásom, hanem a túlságosan sok ügynök ellen. Mert éppen ilyen budapesti specialitás a túlságosan sok ügyvéd és immár a túlságosan sok orvos is. Mindig reszketek, hogy Budapest a túlságos agyvérbőségtől egyszer gutaütést talál kapni. Különben most már mindegy, benne vagyok a rosszakat mondásban. Ha azt kérdezné valaki tőlem, hogy mi az, ami még túlságos Budapesten, akkor azt mondanám, hogy túlságos sok a bank, az éjjeli mulatóhely és a kávéház. A budapesti életnek ezek a fő specialitásai. Egyáltalán nem is értem, hogy az ilyen szegény ördög népnek, a milyenek mink vagyunk, minek az a rengeteg mindenféle bank ? Akármelyik nagyobb utczán végigmegy az ember, szinte elképed a feje, ha csak az aranyos bankfirmákat el is olvassa. És még mindig szaporán terem, mint az ördögbocskor. A budapesti éjjeli mulatóhelyek pedig . .. és ne vigy minket a kísértetbe, de szabadíts meg a gonosztól, amen ! Majd egyszer külön beszámolok velük, de csak jó idő múlva, mert előbb becsületesen végig kell tapasztalni valamennyit. Akkor majd szó lesz arról a csodáról is, hogy a magyar nyelvet hogyan lehetett addig-addig csavargatni, amíg egyszerre csak alkalmassá lett a legkülvárosibb brettlire is. Mondják különben a bölcsek, hogy ez az éjjeli mulatás Budapestnek világvárosi jellegéhez tartozik és idegeneket hódít. Tessék megengedni, hogy itt megvakarjam egy kicsit a fülem tövét, vagy a fültövemet, ahogy tetszik a nyelvész uraknak. Az erotikumokról pedig hallgass szám, nem fáj fejem. Még a kávéházakat töröm legjobban. Az lással suhannak el aBlériot-k, a Wrightok és az Ilmnerek. B. 9