Az Ujság, 1912. március (10. évfolyam, 52-66. szám)
1912-03-03 / 54. szám
Vasárnap, 1912. márczius 9. AZ ÚJSÁG !* Majd Bissingen Lilly grófnő jön, magyar parasztruhában — egy kicsit megkésetten, a toalettje miatt... Gróf Károlyi Imréné szelíden rá is szól: — De ilyen későn! — Und du bist noch nicht einmal geschminkt?! ! — Sofort, sofort! — és eltűnik az öltözők tájékán. ■ j.j- És most, hogy a szereplők mind együtt vannak, s a meghívott közönség a nézőtér minden helyét betöltötte, elkezdődik az előadás. I Elsőnek dr. Papp Dávidné lép a színpadra és Nagy Endre prológját mondja el, egy picit trémázva, de mind határozottabb biztossággal. A következőt: — A gúnyos megjegyzést szinte hallom máris: — Ah, prológ ! No ez jó banális! De mi a banális ? — A mi már hatott, A mit felavattak az évszázadok. És a mi bevált már, mért kerülni azt ? Nem, a banálitán vissza nem riaszt. S nem minden prológ, a mi prológnak látszik!...' ffó közönség ! Mindaz, amit eztán látsz itt, Akármilyen vidám, ennivaló, édes, — Mindaz csak ráadás, az mind-mind mellékes! A fő kunsztunk már megvolt, bemutattuk régen? A fő mutatványunk te vagy — közönségem! Te, ki zárt sorokban ott ülsz néma csendbe’,y Leszúrt pénzeiden gyászszal elmerengve. S e vers, mely rímeit im egymásba rájja, Nem prológ az, hanem — pénzed epilógja. Hiszen tudom ... tudom ... jótékonyság... oltár ... De valljuk be, egy kissé mégis — balek voltál. Balga, ki a pénzét hogyha már kiadta, A mikor már késő, bánkódik miatta. Balek voltál, de szent, nemes ügy balekje, S most már úgyis mindegy! — Mosolyogj felette! A cselünk sikerült, mutatja telt kassza, És hogy a te kedved semmi se a paszsza, A most következő néhány képet nézzed, 1, N íme lásd, hogy mire adjuk ki a pénzed. 'hs Természetesen taps hangzik fel utána, bátorításul, biztatásul a többiek számára. Azután kezdődik a Nagy Endre revüje, az »Oh, szép Budapestem«, teljes világítással, maszkkal és kosztümben, mint ahogy magán az előadáson lesz. .. - És megy minden, mint a karikacsapás. Az előadók egyre jobban meghódítják a közönséget, alig is van kivétel, és ha van is, azt azok teremtik, akik az egyes jelenetek alatt azokat dicsérik, akik éppen a színpadon vannak. [■ A sötét nézőtérre ki-kimerészkednek a ki- maszkírozott hölgyek és urak és dicsérik teljes elragadtatással Cséry Idát, aki bravúrosan énekel, 3 mormon püspök ragyogó feleségeit: Csekonics, Csáky, Pálffy grófnőket, Vranyiczányi bárókisaszszonyt, az öt élőkép szereplőit: Széchenyi, Almássy, Keglevich, Bethlen, Csáky, Teleki, Andrássy, Szapáry és Bissingen grófnőket, Born Frigyesné és Bornemissza bárónőket, továbbá Blaskovichné, Barossné úrasszonyokat, Basch Gizit és Jeszenszky Babyt, akik mind igaz, nagy gyönyörűséget nyújtanak a nézőknek És a két részre osztott hatalmas műsor minden száma hat. Pompás humor lüktet Széchenyi László gróf és Szentkereszthy Béla báró játékán. Remek Cséry Ida éneke, nagyszerűek az élőképek és teljes az elragadtatás az egész vonalon. Ha valami baj van, ott terem Nagy Endre a lámpák előtt és a szünetet keresztülbeszéli, egyegy kabaré-számot bele is iktat a pauzába, úgy hogy a közönség egy pillanatra sem marad látni, hallani valók nélkül.* Az utolsó szám váratlan, új attrakció. Csak tegnap illesztették a műsor keretébe. Emiatt tegnap este tíz órától ma reggelig tizenhat ács, négy kőműves és egész sereg napszámos dolgozott az Urániában. Falakat törtek keresztül, aládúczolták a színpadot és kaput vágtak a szomszéd házon, hogy a Récsey Mariska három pompás elefántját is fölléptethessék. Széchenyi László grófé az ötlet; ő maga fogja a hatalmas állatokat »szabadon elővezetni«. Szóval teljesen készen vannak a főrangú »komédiások« a hétfői előadásra és bizonyos, hogy a nagy és teljes siker fogja koronázni fáradozásukat. P. G. SZÍNHÁZ. ZENE. LE BARGY BUDAPESTEN Nem tudom, merről jön Budapestre Le Bargy, a nagy franczia komédiás, bevallom, ha tudnám, se nagyon sietnék elébe. Hosszan és részletesen beszélgettem vele már nyolc évvel ezelőtt, amikor először járt nálunk, akkor még mint a Comedie Francaise kényeztetett művésze. Ő is közhelyekkel áradozott Budapestről, mint minden idegen, aki közibénk vetődik, újat, olyat, amit nem tudnánk, amit meg nem írtam volna e hasábokon, képtelen volna mondani. A Király Színházban vendégszerepeit, Priola marquist játszotta és éppen a finom lakkcipőjét puczolta, amint hívására beléptem az öltözőjébe. — Tudja, — így szólt — annyira elkényeztetett a Theatre Francais öltöztetője, hogy vagy az ő segítsége, vagy senkié. Aztán meg szeretem is, hogy a művészi strapa tökéletes legyen. Ma itt vagyok, holnap ott, sietni kell, az élet oly rövid. A hajam őszül... És öltözködött tovább, minden segítség nélkül, egyedül, a nélkül hogy a tükörbe nézne. — Érezni kell, — így mondotta — hogy minden rendben van-e, nem látni. Ne legyen semmi keresettség, adektáltság a ruházatban. Elég kellemetlen nekem, hogy mihelyst kilépek a színpadra, a szabómat nézik bennem és csak azután a művészt. Pedig higyye meg, az én zsakettem se jobb szabású, mint az öné. Bizonyára ismeri a bársonymellény történetét. — Röstellem . . .— Bársonymellény a frakkhoz! Meg voltam győződve róla, hogy ez ugyan nem fog kelleni senkinek. Ma este játszottam igy a Marquis de Priolát és másnap egész Páris bársonymellényt viselt a frakkhoz. Úgy jártam, mint az angolok elegáns királya, Edvárd járt még walesi herczeg korában. Túl sokat talált enni, hát hogy könnyítsen magán, kinyitotta mellényének legalsó gombját. És azontúl az egész világon mindenki elfelejti a mellénye legalsó gombját begombolni. Aztán elbeszélte, hogy az egész garderobeja alig néhány ruhából áll, de mellénye, az van sok és a színek minden változatában. Sötétzöld, fekete, szürke, lila, kék, sőt piros is, csak éppen fehér nincs, mert mosatni komplikált dolog az utón. Kivált az olyan embernek, mint ő, aki fehérneműit ama bizonyos illat kedvéért a Nílusban mosatja... Szóval igen elmésen és hosszan beszélgettünk, olyan hosszan, hogy Le Bargy szerencsésen le is késte a jelenését. Igaz, nem nagyon fájt neki, egy kicsit neheztelt a magyarokra, mert közülök csak olyan kevesen voltak jelen a Király Színház nézőterén. A Magyar Színház kisebb, intimebb, ez bizonyára megtelik hétfőn, annál is inkább, mert Le Bargy ezúttal kosztümös szerepet játszik és olyan darabot, melyet nálunk mindenki ismer: Cyrano de Bergeracot. Ezt is azért vette fel vendégszereplési körútjának programmjába, hogy még eklatánsabbá tegye azt a barátságot és hódolatot, amelylyel Rostand iránt viseltetik. Mert hát azt is tudni kell, hogy éppen Rostand volt az, aki a saját akaratán kívül siettette Le Bargy elszakadását a világ legelső színpadától. Ez a párisiak által annyira elkényeztetett színész a saját maga imádatában eljutott ahhoz a ponthoz, amelyben úgy vélte, hogy neki már mindent szabad. Csak úgy ötletszerűen fel akarta borítani a Theatre Francais évszázados hagyományait és akkor lepődött meg először, amikor e törekvésének útjában talált mindenkit, a miniszterelnöktől kezdve a Comedie világosítójáig. És erre megkezdett© intrikáit, elsőbben is Jules Clarette, a színház igazgatója ellen. A Comité de Lecture-t, azt a bizottságot akarta szétrobbantani, mely a benyújtott darabok és azok előadásának sorrendje felett dönt és amelyben az utolsó szó az igazgatót illeti. Az időpont éppen alkalmas volt, mert két darab feküdt a comité előtt: Marquis de Priola, Octave Mirbeau műve, és Les affaires sont les affaires, az Üzlet üzlet, Henry Lavedan drámája. Le Bargy minden erejével a Priola elsőbbsége mellett agitált, mire a Comedie csak azért is Lavedan drámáját adta előbb. Az előadása és nagy sikere felbőszítette, nekirontott most már a színészeknek is, a fiataloknak főként, akik részéről a maga presztízsét féltette. Szóval és írásban leszólt mindenkit, a színház falain belül leterrorizálta a művésznőket, ha nem hirdették az ő igazát. Mikor aztán látta, hogy így nem sokra megy, kezdte lanszírozni azt a hírt, hogy megválik a Comedietől. De hát ettől sem dőlt össze Moliére háza és Le Bargy lecsendesedett egy kissé. A Chantecler és Coquelin halála ismét új akczióra késztette. Felkereste Rostand-t és ajánlkozott, hogy ő eljátszsza a gall kakas szerepét. Rostand persze örömmel fogadta a felajánlkozást, de az ügy realizálása hajótörést szenvedett Jules Claretien. — Monsieur Le Bargy, — szólt a direktor — helyes, ön eljátszhatja a Chanteclert, de csak itt, a mi színházunkban. Mert azt, ugyebár, nem kívánhatja, hogy mi az ön nagy művészetét más színháznak kölcsönözzük oda. Le Bargy dult-fust mérgében, de hát ez nem sokat segített rajta, mert Rostand egy régi megállapodás szerint a Porte-Saint-Martin-nek adta a Chanteclert, ahol, mint emlékezetes, Guitry kreálta. Innentől kezdve csak egy vágya volt: menekülni a Comedieből. Igaz, kiléphetett volna, vissza sem tartották volna. Csakhogy... A Comedie statútumai szerint minden societair osztalékából évente visszatartanak egy bizonyos összeget, ezt ott kamatoztatják és csak akkor szolgáltatják ki, amikor az illető színésznő, színész nyugdíjba megy. Amikor búcsút mond a színpadnak, még világosabban: amikor nem játszik többé. Lo Bargynak pedig éppenséggel nincs kedve hozzá, hogy búcsút vegyen a párisi közönségtől, amint hogy nem hajlandó lemondani arról a háromszázezer frankról, mely az állampénztárban kamatozik neki, sem a nyugdíjról, ami hatezer korona évente. Márpedig precedens van rá, hogy a bíróság a Comedie javára ítél, — Coquelinnek is kétszázezer korona járt, amikor otthagyta a Theatre Francaist, fel is vette az összeget, amikor más színházhoz szerződött, de a Comedie beperelte, Coquelint pedig elmarasztalták a kétszázezer korona visszafizetésére, ötszáz koronát kellett fizetnie minden este, amikor Párisban másutt játszott és meg is térült ekként százötvenezer korona és megtérül a többi is, ha szegény Coquelin meg nem hal. Le Bargy háromszázezer frankja, annak kamatai és a hatezer koronás nyugdíj azon a mercziusi estén lesz esedékes, amelyen búcsúfellépését tudatja a Comedieben. A Priola marquis harmadik felvonását fogja eljátszani és azontúl felveheti a nagy summa pénzt, meg a bucsúfelléptének egész jövedelmét. De másnap már a nyakában lesz a pör, mert már másnap játszani fog a Porte-Saint-Martinben, ahol az ő kedvéért a Chanteclert újítják fel. És e kreáczióját megelőzőleg indult európai körútjára, hogy annyi pénzt szerezzen, amennyiből visszadobhatja a Comedienek azt a rongyos pár százezer koronát. Már ezért is úgy illik, hogy hétfőn a Magyar Színház teli legyen. t . Szomory Em. f » • ^ — Egy szeszélyes komédiásról. —• 19