Az Ujság, 1912. május (10. évfolyam, 104-115. szám)
1912-05-11 / 112. szám
12 AZ ÚJSÁG Szombat, 1912. május II. felszólított a darabnak megírására. Igy született meg aztán a Tüzet kérek!... czimü riporteri élmény a vásznon. Persze a hatás kedvéért a beállítás egészen másként történt. Egy kis keretet kellett adni a dolognak s hála Istennek, ez az igyekezetem sikerült. Szerénytelenség nélkül mondhatom, kisded munkám harmadnapja a közönség tetszésével találkozott. Megragadtam az alkalmat s az életből vett kis nyomozás leírásával mutattam be a hűvösvölgyi félbenmaradt drámát. Az időt technikai okokból nappalra kellett tennem. Éjszaka a fotografálás csaknem lehetetlen. Kiindulópontul a Múzeum-kertet vettem, ahol a halálra készülő szerelmesek találkoznak s ahol észreveszem rajtuk a szomorúságot, a levertséget. Kezdenek érdekelni mint riportert. Olvasásba elmerülve, egy ujjammal átbökött újságlapon keresztül figyelem őket, látom, amint a fiú a kerten át a Múzeum-körút túlsó oldalára, a Zubek Bertalan-féle fegyveresboltba siet, browningot vásárol, visszatér kedveséhez, akivel együtt búcsúzó leveleket küld a hozzátartozóinak. Közömbösséget színlelve, követem őket mindaddig, amíg egy hűvösvölgyi villamosra szállnak, ahol azonban észreveszik leselkedésemet s most már nem mehetek utánuk a nélkül, hogy gyanút ne fogjanak. Mert a legjobb esetben is azt érném el, ha követem őket, hogy elhalasztják szomorú tervük megvalósítását. Szerencsémre éppen arra jön Fodor Aladár riporterkollégám, akivel hamarosan megértetem a helyzetet s a ki gyorsan utánuk ugrik a villamosra s tovább figyeli őket. Diszkréten, közömbösséget színlelve utazik velük ki a Hűvösvölgybe, követi őket az erdő szélére, ahol nagy dilemmába kerül: kövesse-e őket tovább, avagy megbeszélésünkhöz képest telefonozzon-e a főkapitányságra nekem. Mert közben én odasiettem, hogy szükség esetén rendőri segítséggel akadályozzam meg a készülő drámát. A kínos helyzetben Fodornak pompás ötlete támad : felkér egy fiatal nevelőnőt, a ki a pázsit szélén gyermekekre vigyáz, kövesse a sűrűben eltűnt szerelmeseket s mig ő nekem a közeli Balázs-féle vendéglőből telefonál, összetépett papirdaraabokkal jelölje meg az utat, hogy aztán a telefontól visszatérve, tovább figyelhesse a boldogtalanokat és szükség esetén ő maga akadályozza meg a szerelmi drámát. Miközben ez lejátszódik, a Múzeum-körúton egy ismeretlen ember automobilját megállítom. Elkérem tőle az autót, amit ő — megtudva tőlem, mi czélból van szükségem rá — átenged. Sejtve, hogy a gyors járóművet feltétlenül be tudom éri a villamoson elindult szerelmeseket, feltétlen bizonyosságot akarok szerezni arról, hogy tényleg a halálba készülnek-e. Ezt úgy tudom meg, hogy elhajtatok a Messenger boy-vállalat dohány-utczai irodahelyiségébe, ahová a következő pereben visszatér az a fiú, aki a Múzeum-kertben átvette a szerelmesektől a búcsúzóleveleket. Autóba ültetem a gyereket, aki elvisz a Csengery utcza 5. számú házba. „ Ott megtalálom a leány anyját, a kétségbeesett házmesterét, és a fiú atyját, a szigorú háztulajdonost, akinek a makacsságán és gőgjén múlott a fiatalok boldogsága. Az apával a főkapitányságra sietek és oda kapom Fodor barátom telefonjelentését, mire egy detektivvel együtt kihajtatunk a Hűvösvölgybe, megtaláljuk a nyomra vezető papírszeleteket s ezek révén Fodorhoz érünk, a ki a nevelőnővel együtt a sűrűből figyeli a tisztásra ért szerelmeseket. Jókor jöttünk. A hatvan lóerős automobillal, amely Fereiner Aladár barátom tulajdona (a darabban különben ő játszsza a soffőr szerepét), behoztuk a villamos előnyét. A detektív (Sajó Géza, Nagy Endre kabaréjának tagja) csavargónak öltözik, kitámolyog s következik azután az a jelenet, amely a valóságban is lejátszódott. A felvételeket Fodor Aladár barátom rendezésével április végén egy keddi napon kezdtük meg s a reákövetkező szombatra befejeztük. Az Apollo rendelkezésére álló egyik elsőrendű fotografálógépet Bécsi József operatőr kezelte. Minthogy a darab elejétől végéig exterieurökben játszódik le, majdnem mindenütt, még a Hűvösvölgyben is óriási nézőközönség vett körül bennünket. Vigyáznunk kellett, hogy valamiképpen távol tartsuk az embertömeget, melyből mindenki rajta akart lenni a képen s mindent elkövetett, hogy e czélját elérje. Mikor ez jó szóval nem sikerült, fortélyhoz kellett folyamodnunk. Fodor barátommal együtt hamarosan kieszeltük a módját. A felvevőgép mögé állítottuk a fotografáláshoz semmit sem értő bámészkodókat s megmagyaráztuk nekik, hogy ebben a helyzetben feltétlenül a képre kerülnek, csak maradjanak nyugodtan. — Barátságosan méltóztassanak mosolyogni — egészítette ki a turpisságot Illés István, az Auto szerkesztője, aki a darabban az automobil-tulajdonost játszsza s a ki mindvégig segített Fodornak a rendezés körül. De jaj, a kegyes csalás öt-hat jelenet lefényképezése után hamarosn kiderült, valami hozzáértő ember vetődött oda a tömegbe s ez azután elárult bennünket. Most az utolsó eszközhöz kellett folyamodnunk : a tömeg jó szivére appelláltunk. — Hölgyeim és uraim, — szülöttünk a kiváncsiakhoz — mi szegény újságírók vagyunk, ha önök nem maradnak az általunk kijelölt helyen, akkor elromlik a felvételünk s darabunk megbukik. Ugyebár, ezt mégsem akarják ? — Nem, nem — kiáltották többen s ezek után igazodott aztán valamennyi: hatszáznál több ember egy lépést se mozdult helyéről. A felvételek sikerültek. Egy ízben honorálták is játékomat. Elfogyott a szivarom s nem volt, aki hozzon. — Szivar kell ? — kérdezték egyszerre többen s a következő pillanatban vagy harminczan szaladtak felém s úgy teletömték zsebemet szivarral, hogy egy hétig is elég lett volna. Két kis balesetről is be kell számolnom. A Dohány-utczába, a Messenger boy-vállalat elé oly hirtelen fordultunk be, hogy egy éppen hazabiczikliző boyt elütöttünk. Rajta is van a filmen. Szerencsére a fiúnak semmi különösebb baja nem történt. Jelentéktelen zúzódást szenvedett s a kerékpárja törött el. Vérfagyasztó látvány volt, amikor az Andrássy-útról a főkapitányságra robogtunk. Egy lomha omnibusz elől kellett kitérnünk, Förstner, a soffőr fékezett, de a kocsi nem állt meg, hanem villámsebesen megfordult a saját tengelye körül. Isten csodája, hogy ki nem repültünk a kocsiból. E jelenet egy része is látható a filmen. A legtöbb bajunk volt annak a háznak a kiszemelésével, amelynek udvarán a leánya búcsúlevelét olvasó és jajgató házmesternét, továbbá az ugyanott, az első emeleten lakó apát, a szigorú háztulajdonost kellett megtalálnunk a játékterv szerint. — Jaj, — mondotta a legtöbb házmester, akikhez fordultam — félünk a háziúrtól. Mit fog az szólni, hogy a házát egy bűnügyi történetben szerepeltetik. Az egyik háziúr, akinek szép szál legényfia van, e szavakkal fogadott: — Az Istenért, csak nem hiszik, hogy hirbe hozom a fiamat holmi házmesterleánynyal?! A lehető legkomolyabban mondta ezt, s nem használt semmi magyarázat, hogy hiszen játék az egész és senki se fogja komolyan venni a ház szerepét. Végre nagynehezen találtunk alkalmas helyet. A Csengery utcza 5. számú kétemeletes házat, amelynek tágas, széles udvara alkalmasnak bizonyult a fotografálásra. Felesleges magyaráznom, hogy a fényképezés sikere mi mindentől függött. Szép időtől, jó világítástól. Ügyelnünk kellett, hogy a felvevőgép lencséje a nappal szembe ne kerüljön, az éles napfénytől is tartanunk kellett, szóval ki kellett használnunk a relácziókat, amelyek szerencsére elég kedvezők voltak a szeszélyes áprilisban. Kedden elkészültünk a városbeli jelenetekkel, szerdán reggel kirobogtunk a Hűvösvölgybe, ahol egy egész délelőttöt a jó időt lesve töltöttünk, mert közben megnyíltak az ég csatornái s ránk zúdult az eső. Déltájt kiderült az ég, mire egészen öt óráig szépen rendben lefolyt a további felvétel. Boszorkányos gyorsasággal ment minden. Kitűnő színészeink : T. Kornál Berta, Sajó Géza, Baumann Károly, Czobor Ernő, minden előzetes próba nélkül belefogtak a játékba velünk együtt és lejátszották szerepeiket. A film megmutatja, mily ügyesen, mily egybevágóan sikerült a dolog. Az Apollo egyik tulajdonosa, Neumann József, továbbá igazgatója, Wildmann Sándor, továbbá egy derék kollégám, Szamosi Ármin, gondoskodtak arról, hogy a felvételek tiszták, élesek legyenek, végül pedig, mikor már minden fotografálással elkészültünk, Fodor Aladár három napon át kora reggeltől késő délutánig ingujjra vetkőzve segédkezett az Apollo remek laboratóriumában Bécsinek az előhívásnál, a negatívok, a pozitívok megcsinálásában, az egyes jelenetek összeragasztásánál, stb. A legboldogabb volt az Apollo másik igazgatója, Ungerleider Mór, aki takarékosságáról és üzleti érzékéről nevezetes ember. Amikor meghallotta, hogy a felvevéshez szükséges drága, finom filmekből (méterre egy korona húsz fillér) mindössze kétszázhúsz métert rontottunk el, örömmel kiáltott fel: 1 — Egy több mint nyolczszáz méteres film, egy kétfelvonásos darab, pesti történet, és ilyen olcsón előállítva (össze-vissza háromezer koronába került a dolog), szinte mesébe illik. Nem is fogja elhinni senki, s így készült el a Tüzet kérek... történet mozivázlata. Hogy a siker annál teljesebb legyen, Horti Nándor festőművész barátom szép plakátot rajzolt hozzá és Chorin Géza kedves pajtásom fülbemászó, hangulatos zenét szerzett és állított össze. Még csak egy percre akarom igénybe venni szíves türelmüket. Érzem, hogy még tartozom egy vallomással. Azzal, miért játszottuk el a darab két főszerepét Fodor Aladár, meg én ? Mi volt igazi oka az ambíczión kívül annak, hogy a színészek buzgalmával versenyezve, ráloptuk magunkat a filmre. Szomorú a története ennek. Bródy Sándor ismertetett meg a télen egy boldogtalan emberrel. Egy különben finomlelkü, dúsgazdagcsaládból származó, nagyműveltségü férfiúval, akinek nagy lelki baja volt: kilencz év előtt Bécsben megzavarták érzékeny lelkületét s azóta beteggé tették. Valami tapintatlan, ostoba bécsi rendőr cselekedte ezt. A szóbanforgó úriemberrel hat hónap alatt megbarátkoztunk :felőbb én, majd utóbb Fodor Aladár. Módját ejtettem, hogy az illető Krecsányi Kálmán dr. rendőrfőtanácsos, detektivfőnökkel is megismerkedjék, amink az volt a czélja, hogy az illető elborult elméjű ember a mi, valamint a detektivfőnök barátságában megvédve lássa magát valónak képzelt téveszméi ellen. Szerencsétlen barátunk üldözési mániában szenvedett és hat hónapig tőlünk telhetően igyekeztünk őt kivezetni abból a homályból, amelybe őt egy lelketlen kéz belesodorta. A filmen való szereplésünk érette történt, hogy lássa, mennyire biztonságban lehet mellettünk. Bevallom, egyik naiv etappe-ja lett volna ez annak az akciónknak, melylyel meg akartuk győzni őt.