Az Ujság, 1913. május/1 (11. évfolyam, 103-115. szám)
1913-05-06 / 107. szám
Budapest, 1913. XL évfolyam, 107. szám. Kedd, május 6. Előfizetés Araki Egész évre_____28 k. — » Félévre_______14» , Negyedévre _ 27 » — » Egy hóra-------2 . 40 * Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon: József 13—II. . KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi út 54. ex. Telefon: József 16—26 és ISM. Megjelenhet, kivételével minden nap. Onnan után tabb ROVÁS. Együtt voltak, megnézték az őrségi sisakokat és választottak. Ez lenne az egész jelentősége a képviselőházi ülésnek, ha Lukács Lászlónak nem akadt volna jelenteni valója Szkutariról. Ezzel a jelentéssel a jelentéktelen képviselőház két órára a világ középpontjává vált, két órával későbben ugyanis nélküle is tudta volna a világ, hogy Szkutari kapitulál. Hát ez a világjelentőség nem sokat ér, mégis meggyőz arról, hogy képviselőház mégis csak kell, s jó volna, ha igazán volna is. Mert hiábavaló az ellenkezőnek a fitogtatása, a kormány és pártja akár száz évig is úgy dolgozhatik, mintha az ellenzékre semmi szüksége nem volna, mégis érzi azt kormány is, párt is, hogy minden formai legalitás mellett a mai helyzetnek nemcsak keserű mellékize, hanem bénító hatása van. Hogy egyebet ne mondjunk : mióta a munkapárt helyreállította a képviselőház munkaképességét, azóta nem igen van kedve dolgozni.Az ellenzéki urak, mivel nem mentek el a gyűlésre, napnál fényesebben be tudták igazolni, hogy nem lehet és nem szabad bemenni. .Ezt vallják a leszavazottak is, akik be akartak menni. Ha esetleg az ő javaslatuk talál többségre, akkor ugyan kétségtelen bizonyossággal fejtették volna ki, hogy lehetetlen továbbra is távol maradni a képviselőháztól. Ebből csak az világlik ki, hogy milyen kitűnő szerszám a logika. Hogy ezt mellőzve mit ér a távolmaradás bölcsesége, az már más kérdés. Mert akármit csinálnak is, tény az, hogy a mostani parlamenti rend házszabályostul és őrségestül megvan és megmarad mindaddig, míg az ellenkezőt el nem határozzák. Hogy akármikor eszükbe jut mégis bevonulni a Házba, belebotlanak a mai megokolásukba, ha pedig ehhez végig ragaszkodnak, akkor fölmerül a kérdés : ha ilyen viszonyok között az ellenzék nem ellenez, akkor mire való az ellenzék ? * Ezt az okoskodást dehogy is vállalná Justh Gyula a maga leszavazott álláspontja támogatásául. Mert ő már ma be akart menni — verekedni. Őrség ide, Frommer-pisztoly oda, — e ezeket az intézményeket nem ismeri el, ha belelőnek is. Férfiasnak mindenesetre férfias ez a gondolkodás, de megmutatni, hogy ő nem fél, még nem jó politika. Mert mi lett volna, ha kisül, hogy a sisakos őrök csak szalutálnak neki és őszök ágában sincsen beléje lőni? Ilyen blamázst alig lehet túlélni. Aztán mit csinált volna Justha Lukács László váratlan bejelentésére ? Ezt sem lehetett volna letrombitálni. Végül pedig a lármás taktika már lejárta magát a suffragetteknél. S amit az asszonyok abbahagytak, nem egészen dicstelenül, az lenne teljes dicsősége a nemcsak férfi, hanem egyszersmind férfias Justhnak ? Antik szoborgyűjtemény a Szépművészeti Múzeumban. Eta Hekler Antal. A modern ember viszonya az antik világhoz az utolsó évtizedekben sajátságos bizonytalanságot, ingadozást és ellentmondást mutatott. Ugyanakkor, midőn a gyakorlati nevelés hívei iskoláinkból úgyszólván száműzni akarták a klasszikus nyelveket, váratlan erővel hódított és terjedt el világszerte az antik művészet emlékeinek csodálata és megbecsülése. Hatalmas múzeumok alakultak nemcsak Európában, de Amerikában is, melyek jóformán egyetlen hivatásuknak tekintik a görög-római művészet emlékeinek gyűjtését. A kopenhágai Glyptothek Ny-Carlsberg nagyszerű fellendülését követte a newyorki és a bostoni múzeumok alapítása, melyek számára a győzelmes amerikai tőke áldozatkészsége az egyre nehezedő gyűjtési viszonyok közepette is elsőrangú remekeket tudott biztosítani. Alig néhány évvel ezelőtt pedig bőkezű polgárok lelkessége révén Majna-Frankfurt városa adhatott hajlékot egy válogatott, kisebb antik művészeti gyűjteménynek, mely Myron gyönyörű Athéna szobra által egyszerre világhírre tett szert. Oly jelenségek ezek, melyeknek értékét és jelentőségét lekicsinyelni nem lehet. Hiszen annak a megbecsülésnek, mely bennük az ókori művészet emlékeivel szemben megnyilatkozik, a forrása a modern ember lelke, mely az antik vitágot nem tekinti többé a letűnt romanticzizmus rajongó eszményhitével, de érzi, hogy van a régi görög kultúrában valami, ami belőlünk hiányzik, amire oly nagy szükségünk volna : a lélek teljesen zárt egységessége és harmóniája ; érzi, hogy az antik világ jelentősége a mi kultúránk számára nem tévedés csupán, melyet a klassziczizmus hagyott reánk örökség gyanánt, hanem megmaradt ez a kultúra ma is annak, ami volt hosszú nemzedékeken át: legfontosabb nevelési eszköz a magunkra ismerés iskolájában és legnagyszerűbb példája az emberi művelődés valódi czéljának és feladatának. A gyakorlati nevelési iránynak nálunk Magyarországon is akadtak szószólói, de eddig jóformán teljesen hiányzott gyűjteményeink keretében oly szemléleti anyag, mely a kapcsolatot a nagyközönség és a klasszikus kultúra között mélyebbé és bensőbbé tehette volna. Ezen a hiányon kívánt segíteni a Szépművészeti Múzeum annak az antik szobrászati gyűjteménynek megszerzésével, mely néhány nappal ezelőtt nyitt meg a nagy nyilvánosság számára, s melynek javarésze Paul Arndt dr. müncheni archaeológus tulajdonából származik. Érzi ezen a gyűjteményen a szemlélő, hogy nem kalmár kereskedő-szellem hozta össze, hanem finom művészi érzék és tudós szakértelem. Minden egyes darabnak, még a legkisebb töredéknek is megvan a maga művészi vagy fejlődéstörténeti jelentősége. Alig van műfaja vagy problémája az antik szobrászatnak, melyre a gyűjtemény jellemzetes példával nem szolgálna. Hogy kevés benne az ép darab és sok a töredék, azon senki se ütközzék meg, hiszen nagy, ép darabokból álló gyűjtemény megszerzése ma már amerikai tőkével is alig lehetséges. És ne feledjük, hogy a sok csonka darab között van néhány oly emlék is, melyet az ókori művészet történetében mindenkor vezetőhely fog megilletni. Három oly szobor, mint Eutychides adtiochiai Tyeheje (9. sz.), a Skopas kövére valló futó nőalak (140. sz.) s az actiumi csata emlékére készült dombormű (110/a. sz.) egymagában elegendő arra, hogy a gyűjteménynek a külföld előtt is súlyt és jelentőséget adjon. A mi közönségünk művészi nevelése számára pedig a kis névtelen töredékeket tartom talán a legalkalmasabbaknak, a legbecsesebbeknek. Itt háttérbe szorul minden tárgyi érdeklődés és tartalmi inger, s a szemet tisztán a művészi probléma, a formai megoldás kell hogy foglalkoztassa. A helyes muzeális felállításra hárul a feladat, hogy ezeket a művészi problémákat, azok történeti változásait és alakulásait szinte öntudatlan tanulság gyanánt lopja be a szemlélők lelkébe s a töredékesség benyomását lehetőleg enyhítse. Sajnos, az a felállítás, amelyet a Szépművészeti Múzeumban látunk, e követelmények egyikének sem felel meg. A kisebbszerű szobrok és töredékek tiszta művészi érvényesülésének határozottan kárára vannak azok a tarka, színesen erezett márványtalapzatok, melyek lármás pompájukkal az emlékek egyszerű szavát túlharsogják. Hibája az elrendezésnek, hogy a legfontosabb művészeti és történeti kapcsolatokat jóformán teljesen figyelmen kívül hagyta; hiányzik belőle az egységesen átgondolt vezető szempont, az irányító hangsúly, az instruktív erő. Minden eszközzel rajta kellett volna lenni, hogy a szemlélő még a töredékek jelentőségét is méltányolhassa és megérthesse. Egymás mellé és szembeállítások, teljesebben fennmaradt másolatpéldányok és analógiák fényképeinek kiakasztása megbecsülhetetlen szolgálatokat tehetett volna. Minden leírásnál jobban megérttette volna pl. a 4. sz. töredéket a hasonlóan Békés fordulat. Nikita megpuhult. Ausztria-Magyarország komoly elszántsága, fegyveres erővel érvényt szerezni Európa akaratának, az utolsó órában megtette a kellő hatást. Akár úgy történt, hogy Nikita a monarchia erőteljes föllépésétől hátrált meg, akár úgy, hogy Oroszország és Olaszország gyakoroltak rá ellenállhatatlan nyomást: a tény, hogy Nikita késznek nyilatkozott Szkutari feltétlen kiürítésére, végeredményében mégis csak a monarchia katonai erejének latbavetésére vezethető vissza. Az erő és elszántság imponált, ez az egy bizonyos. Szomorú dolog a humanizmus és logika szempontjából, hogy egy mozdulat a kard markolatán hatékonyabb minden észszerű argumentumnál s minden diplomácziai művészkedésnél, de az eredmény mégis csak annak a kemény gesztusnak ad igazat. Európaszerte megkönnyebbülést idézett elő a Szkutari-kérdés megoldása. És újra éledni kezd a már-már halottnak látt békereménység. Még nem láthatók tisztán az új fordulatnak összes vonatkozásai ; még nincs fix időpontja a montenegrói seregek kivonulásának Szkutariból; még szó lesz bizonyos, habár csak gazdasági, esetleg pénzügyi rekompenzácziókról, de a casus belli Montenegróval megszűnt, a többit mégis csak el fogja végezni a diplomáczia. Ausztria- Magyarország akarata, melyet magáévá tett Európa, érvényesült, Szkutari Albániáé lesz. Mert csak ez az egyetlen értelme lehet Nikita engedékenységének; ez az egyetlen észszerű következménye Szkutari kiürítésének. S ezzel az albán kérdés is biztatóbb fordulóhoz jutott. Amely pillanatban Szkutari fölszabadul a montenegrói csa- Lapunk mai száma 40 oldal.