Az Ujság, 1915. július (13. évfolyam, 181-211. szám)

1915-07-25 / 205. szám

e­ ményezésére emlékiratot akarnak kiadni a háb­­ ború kitörésének évfordulójakor.­­ Támadások az angol kormány ellen. London, július 24. (Alsóház.) A szénbill tár­­­­gyalásánál Goldstone (munkáspárti) javasolta, hogy­­ a bilinek visszaható ereje legyen már megkötött­­ szállítási szerződésekre is. Rámutatott arra, hogy a széntermelésnek 70%-a már szerződésileg le van kötve, úgy hogy a bill a fogyasztóknak keveset fog használni. Anderson kijelentette, hogy a glasgowi városi hatóság már szerződést kötött, a­mely 260.000 fonttal nagyobb kiadást hárít reá, mint a múlt évben. Mackkinder (unionista) kijelentette, hogy a bili késői benyújtása olyan időpontban, a­mikor a termelendő mennyiség 70%-a le van kötve, körülbelül olyan eljárás, mint a­mikor az istállót bezárták, miután a lovakat ellopták volt. •­­ Dickinson (liberális) kijelentette, hogy a bili a pótjavaslat nélkül politikai szédelgés. Ha a leg­utóbbi hónapokban kötött szerződések árai köte­lezők a kiskereskedelemre, akkor a londoni sze­gényemberek télen legalább 37 shillinget fognak fizetni egy tonna szénért. Ez nemcsak elégedet­lenséget, hanem veszélyeket is rejt magában. A nép azt fogja hinni, hogy a kormány az országot eladta a szénkereskedőknek. Uealy (naczionalista) hangsúlyozta, hogy a vitában résztvevők mind indíttatva érezték ma­gukat a kormányt támadni. A kormány tudta, hogy sietni kell és mégis késlekedett, a­míg a szerződéseket megkötötték. A koalíc­iót úgy de­finiálja, hogy olyan valami, a­mi föl van ruházva hatalommal, hogy a parlamentet kihívja. (Helyeslés.) Edwin Cornwall képviselő, a­ki szénkeres­kedő, kijelenti, hogy a bili három hónappal késett. Markham kifejtette, hogy a bili pótjavaslat nélkül semmit sem ér. * Runciman kereskedelmi miniszter kifejtette, hogy a bilit nem lehetett benyújtani, mielőtt a bérviták rendezve nem voltak. Az eddigi szerző­déseket nem lehet törvénynyel megszüntetni. Tény, hogy Angliában és Skócziában számos városi ható­ság igen kedvezőtlen szerződéseket kötött. A pót­javaslatot nem fogadja el, ellenben javasolja, hogy a bilit a következő vitánál módosítsák. A pótjavalatot erre visszavonják. Markham kérdezi, vájjon nem kerülte-e el a hadügyi alállamtitkár figyelmét egy toborzó fal­ragasz, a­mely Kitchener hadseregéről beszél a király hadserege helyett. Tennant alállamtitkár sajnálatát fejezte ki a hiba miatt. Pringle kérdezte, meddig tartott, a­míg a hadügyi hivatal észrevette, hogy ez a falragasz a hadügyi hivatal épületén látható. Válasz e kér­désre nem jött. Erős megterheltetések. London, július 24. A Daily­ News írja : Mindeddig nem ütközött nehézségbe a pénz előteremtése, de ez a jövő erős megterhelteté­­sének árán történhetett csak. A négy és fél százalékos hadikölcsönre való jegyzés igazán nem hazafiság. A lap erősebb megadóztatást tart szükségesnek, reméli azonban, hogy a lehetősé­gig egyenes adókat fognak kivetni. A Times a behozatal megadóztatásáról. London, július 23. A Times Írja: A City­­kereskedők közt, a­kiket Asquith fogadott, voltak lelkes emberek, a­kik maguk kérték a kormányt, hogy adóztassa meg a behozatalt. Ezeknek az urak­nak­­megváltozott a véleményük, éppen úgy mint a kormánynak. A kormány kezdi a behozatal megadóztatását nehéz dolognak tartani. Asquith nyitva hagyta ezt a kérdést, de hogy a City ezt javasolta , hogy a kormány nem utasította el ezt a javaslatot, az az idők jele. A lap reméli, hogy a védkötelezettség dolgában is hasonlóképpen meg­változnak a vélemények. A dél-walesi bányászok győzelme: London, július 24. A Times jelenti Cardiff­ből . A bányászok küldöttei tegnap monstre­ gyűléseken jelentést tettek a történt döntésről. Minden ilyen gyűlésen az a meggyőződés uralkodott, hogy a bányászok nagy győzelmet vívtak ki és ezzel a tudattal visszatérhetnek a munkához. Gazdasági tanácskozó testületek Franczia­­országban, Páris, július 24. A Journal jelenti: Jean tiennessy a kamarában törvényjavaslatot nyújtott be, a­mely szerint a gazdasági mozgósítás jobb szervezése érdekében minden katonai kerületben gazdasági tanácskozó testületet szervezzenek, a­mely­nek a prefektusok, a kereskedelmi kamarák kép­viselői, az ipar, a mezőgazdaság és a szállító­­vállalatok képviselői lennének tagjai. A bizottság a gazdasági életre és a mozgósításra vonatkozó összes kérdéseket beható vizsgálat tárgyává fogja tenni. Eltűnt franczia katonák. Páris, július 23. A Petit Párisien jelenti: Tekin­­tettel a több hónap óta nyoma veszett franczia kato­nák nagy számára, a­kikre vonatkozólag a had­ügyminisztérium tudakozó irodája nem tudott fel­világosítást adni és tekintettel a kérdezősködések mind nagyobb tömegére, a hadügyminisztérium új intézkedéseket tett, hogy a raktárakban, az arcz­­vonalon és egyebütt folytatandó kereséssel pontos adatok birtok­ába jusson. A hadügyminisztérium a vizsgálat után az eltűnt katonák sorsáról család­jaiknak fölvilágosítást remél nyújthatni. Marconi Franc­iaországba utazott. Berlin, július 24. (Saját tudósítónk távirata.) A Vossische Zeitung jelentése szerint Marconi teg­nap egyenruhában Francziaországba utazott. Angol veszteségek: London, július 24. A tegnapi veszteséglista 64 tiszt és 831 közember nevét sorolja fel. Képzelnék, hogy várok valamit tőlük .. . én, a szegény ördög, tőlük, a gazdagoktól... Annál inkább számon tartotta a halott rokonait. Hosszú nekrológokat, valóságos di­csőítő himnuszokat tudott mondani családjá­nak azokról a tagjairól, a­kik legutóbb tértek meg őseikhez, és a­kikkel, a­míg éltek, mindig csak a »Szervusz !«-nál maradt. Sok ízre oszló atyafiságának egész történetét könyv nélkül tudta és a leszármazás kérdései egy pillanatig sem ejthették zavarba. Volt egy pár lefejezett, lekaszabolt, vagy más hasonló kitüntetésben részesített őse, a­kiknek a históriájából mi is letehettük volna a vizsgálatot, annyiszor hallottuk a Római Császár­ban. Azt már kevésbé tudtuk, hogy az apja, meg a nagyanyja hogyan mentek tönkre. Erről nem szeretett beszélni. Elég az hozzá, tizenhét­­tizennyo­lz éves korában, alig hogy túlesett az érettségin. Pető egyedül állott a világban, egy fitying vagyon nélkül, arra utaltán, hogy­­ a­mit Világosynak nevezett úr még nem pró­bált maga keresse meg a kenyerét. Vidáman felelt meg ennek a feladatnak. Tehetséges, ötletes fiú volt és tudott dolgozni, kivált ha nagyon szorította a szükség. Persze, sohase vitte többre, csak annyira, hogy nagy­­nehezen, a­mikor szorgalmas volt, meg tudta szerezni a másnapra­ harmadnapra valót. Azután, hogy nagykorú lett, kétszer-há­­romszor is hozzájutott egy-egy kis örökséghez. Ebben a szép időben, mely két-három évig tar­tott, kitört belőle az ősrégi Világosy, a­kit különben máskor se nagyon fékezgetett ma­gában. Bebizonyította nekünk, hogy sokkal kevesebb jutott neki, semhogy az öröksége ka­mataival »valamit kezdhetne«, a legokosabb tehát, ha az égből cseppent vagyonkát elutazza. El se utazta. Kétszer vagy háromszor nagyobb utat tett és ezalatt »jól élt« ; ennyi maradt rá a sok családi birtokból. A­mint máskor nem igen ügyelt rá, hogy hova teszi a garast, — mert szeretett gavalléros­­kodni és nem szívesen tagadta meg magától az apró kényelmeket — ekkor is a legnagyobb nyugalommal adott túl azon, a mit eluralkod­­hatott. Se a holnap, se a messzibb jövő nem aggasztotta ; nagyra volt a tehetségével és rend­­etlenül bízott benne, hogy hamarosan ki fog gázolni a bohém­ szegénységből. Később, a­mikor elveszítette ezt a remény­ségét, már nem tudott változtatni az életmód­ján , de ő maga se tudott megváltozni. Kedves, derék, jó ember volt, — és kiválóan eszes valaki, a­ki a nagy munkabírásával is sokra vihette volna — de gyógyíthatatlanul könnyelmű. »Nem tudok számítani; ezt az» egyet sohase fogom megtanulni« — mondta, félig büszkén, félig szégyenkezve. Azt hiszem, sohase gondolt tovább a holnapnál. Ha a más­napi ebéd gondja nem bántotta, szívesen bele­felejtkezett a mesélgetésbe, s ha több volt a zsebében, mint a­mennyi a legszükségesebbre kellett, mindjárt »nagy lábon« kezdett élni. Ez, természetesen, azzal járt, hogy időszakonként, újra meg újra »pénzzavar«-ba jutott és gyak­ran kölcsönözgetett azoktól a czimboráitól, a­kik jobb módnak örvendtek, vagy kevesebbet költekeztek, mint ő. Inkább meghalt volna, mint hogy — akármilyen nagy bajban — vala­melyik előkelő rokonához forduljon, de abban nem talált semmi bízálgatni valót, hogy olyan összeg erejéig, a­melyet még neki se volt nehéz visszafizetnie, kölcsönöket fogadjon el a czim­boráitól. Úgy gondolkozott, hogy a bizalmas barátságnak ezzel a jelével csak megtiszteli őket, és amazok is — az illetékes bírálói —­­így fogták fel a dolgot. Nagyon értékeltük a társaságát ; elmés­ségének és mesélgetőskedvének sok, meghálál­­hatatlan gyönyörűséget köszönhettünk; sze­rettük minden hibájával, és úgy találtuk, hogy akármilyen szegény lett, lélekben éppen olyan nagy úr maradt, a­milyenek ősei, a kiskirályok voltak. • •• Hogy ő maga is ilyenformán gondolkozott, minduntalan elárulta. Az öltözködését sohase hanyagolta el, s nem juthatott olyan nélkülö­zésbe, a­melyben a külső megjelenését a leg­gondosabban ne ápolta volna. Egy cseppet se titkolgatta, milyen sokat tart családfájának az égbenyujtózkodásáról és arról, hogy mennyi előkelőséggel fűzi össze a vér köteléke. Órákig tudott mérgelődni, ha valaki, a­ki nem ismerte, y helyett i-vel írta a nevét és a legjobb barátja is megboszanthatta azzal, — a­miért különben az idegent rendreutasította volna — ha tré­fából nem Petőnek, hanem Péternek szántotta. Erősen gyanúsítom magamban, hogy — mint az udvarból száműzött Henrik h­erczeg, a­kinek Falstaff meg a többiek társaságával kell beérnie, a­míg IV. Henrikké lehet — köz­tünk csak azt az időt várta, a­mikor majd vissza­térhet az igazi életbe, királynak . . . legalább egy darabig, a­mig meg nem törte a reménye­­vesztettség. III. Engem már meglehetősen elválasztott tőle a pályaválasztásom, a­mikor egyszer egyik közös barátunk ezzel a hírrel lepett meg : — Fogózzál meg jól, mert különben le fogsz esni a székről ! Tudod, mi újság ? Vilá­gosy Pető feleségül vette . . . mit gondolsz, kit ? . . . Nünükét ! — Lehetetlen ! — És mégis igaz. Tanuk bizonyítják. Az a két tanú, a ki ott volt a templomban. — Hát megőrült Pető ? — Úgy látszik, igen, teljesen megőrült... _________AZ UJSÁQ__________ _ Vasárnap, 1915. julius 2. Világfoáhomi, A Dardanellák ostroma. Olasz-török háború előtt. Zürich, július 24. (Saját tudósítónk táv­irata.) Rómából jelentik : A török vizeken tar­tózkodó olasz kereskedelmi hajók parancsot kaptak, hogy fussanak ki a török kikötőkből. A turini Stampa jelenti : A törökországi olasz konzulátusokat kormányuk felszólította, hogy ha török hatóságok tevékenységükben to­vábbra is akadályozni fogják őket, hivatalos helyiségeiket zárják be és térjenek vissza Olasz­országba. * Lugano, július 24. (Saját tudósítónk táv­irata.) A Messagero szerint az olasz miniszter­­tanácsban Sonnino és Salandra a Törökország­gal való feszült viszonyról nyilatkoztak . Ha a török sajtó ellenséges magatartása és az olasz tartalékosok visszatartása ügyében az olasz nagy­követ felszólalására nem érkeznék kielégítő vá­lasz, Olaszország és Törökország között az össze­köttetés visszavonhatatlanul megszakadna.

Next