Az Ujság, 1919. október (17. évfolyam,116-142. szám)

1919-10-18 / 131. szám

o( AZ ÚJSÁG Szombat, 1911) október 12. Kik vásárolnak ?... — Budapest élete a boltajtókon át nézve. — Egy izgatóan érdekes, nemcsak a jelenre, de a m­ útra­­? jellemző és a közeli jövendőre is ezeken kiható probléma megvilágítására vállalkoztak tu­dósítóink, a mikor sorra, vették a­ jólétet, a­ kényel­met, a fényűzést és fejlettebb ízlést szolgáló üzle­teket és vállalkozásokat, hogy megkapják a választ arra a kérdésre : Kik vásárolnak ebben a szegényévé lett városban ! Kik és mit ? Hogyan és mennyiért ! A szíves olvasó, a­ki végig követ bennünket kutató sétáinkon, látni fogja, hogy egyszerű bolt­­ajtókon keresztül mélyen bele lehet látni a lüktető, eleven életbe. Mintha vándorképe vonulna el sze­münk előtt a főváros igazi életének. A kép, a­mit kapunk, nemcsak érdekes és tanulságos, de bele­világít kereskedelmünk és iparunk, művészetünk és életberendezésünk közeli jövendőjébe is. (Egy délelőtt a Zirnernél.) Nem mondhatnám, hogy valami nagy lelke­sedéssel fogadtak Zirner Zsigmond váczi­ utczai ékszeres boltjában. Azt hitték ugyanis, hogy vásárolni akarok, az ékszerészek pedig reszket­nek a klienstől. Nem szívesen adnak el semmit, mert az az érzésük, hogy Inába kérnek egy karát gyémántért 16.000 koronát, hiába egy gramm aranyért .50 koronát és az ezüstért any­­nyit, mint a­mennyibe bábom előtt az arany került, rossz üzletet csinálnak, mert a papír csak papír, hiába garantálta azt boldogabb időben az Osztrák-Magyar Bank. A hangulat, irányomban azonban rögtön megváltozott, a­mint előadtam, hogy csak tapasztalni akarok , székkel kínáltak meg, ezi­­garattával és tegye fel a kalapját, kérem, mon­dották és úgy kényeztettek, mint hajdanában egy igazi vevőt Közbe bejött, az üzletbe az elegáns Bandb­oh amerikai generális adjután­sával, Gore hadnagygyal, a­kit Széchy főhad­nagy, az, összekötő tiszt kalauzolt ebbe a­ leg­szolidabb ékszerészüzletbe. Németül beszélt a tábornok, kifogástalan németséggel és olyan szakavatott­sággal nézte és bírá­lta­ meg az eléje rakott ékszereket, a­mi Carliernek, a­­kinek pe­dig a Rue de la Paix-n. Párisban van üzlete, is dicséretére válnék. A válogatott ízlése egy­szerűen frappírozta Zirneréket a hozzáértése gyönyörködte teli, mindnyájunkat Vett egy platina karkötőt a közepén egy csillogó sma­ragddal és kifizetett érte 20.000 koronát kékben. Borzasztón örült neki. Azt mondta, kell neki még más ékszer is, de­ hiába raktak elébe hami­sítatlan bécsi portékát, ő gyengéden elhárította, mondván: Nein, nicht das... És tényleg csak külföldi árut vett még csekély fil­m koronáért, még egy karkötőt, ing­­gombot, len ezel, mindezt platinából. Franczia frankkal nikírrt fizetni é­rte, mivel az ékszerész nem számíthatta azzal a kurzussal, a­­melyet ő kívánt, hát kékben fizette ezt is. Az adju­táns, Gore hadnagy, már kevésbé volt, nehéz­kes, — ő .aranyékszerrel is megelégedett és né­hány igen finom kivitelű gyűrűvel. Másfél óránál tovább tartott az amerikaiak va­sar­ia, —­ ez idő alatt román tisztek is jöt­­tek, a­­kiknek nagyobbik része kék pénzzel, má­sik része lelve­ fizetett. ...Az egész délelőtt ott ültem az üzletben,­­lettek ismét román és franczia tisztek és ro­mán katonák feltűnő nagy számban, a­kik 30 mind ezüst zsebórát vettek. Csak pestiek nem jöttek,­­ egy asszonyt kivéve, a­kinek a láncza volt Zirnéréknél réparatm­ában. Ellenben jöttek szakállas úriemberek (há­rom is egymásután), a kik németül beszéltek, olyan finomított frakker németséggel és a kik­nek keresletére Zirner Zsigmond igen udva­riasan ezt felelte : — Bodauere, momentán kann ich d­amit nicht dienen. (Sajnálom, nem szolgálhatok.) És a­­mikor egy-egy brilliáns ékszernek, arany czigarettatárczának, láncznak, órának arát kérdezték, mindig ez volt a stereotip válasz: — Bedauere,es ist verkauft, (El van adva.) . Az egyik német azonban nem jött zavarba és kijelentette, hogy annak daczára, hogy az illető ékszer el van adva (tudta, hogy nem igaz),­­25 százalékkal ad többet érte, mint a a mennyi az ár jelzése. De hát ez az igyekezet is meddő maradt, nem kapta meg. A­mikor el­ment, kíváncsian vártam a magyarázatot. — Hát ezek a németek — mondta Zirner Zsigmond­­ — bécsi ékszerészek, a­kik miután Bécset már kifosztották, most Budapestre ve­tették magukat. Oh, jól ismerjük őket és jobb­fajta­ üzletbe hiába kopogtatnak. Én legalább nem adok el nekik semmit. Elsőbben is és min­dentől eltekintve, mert semmi érdekem bármit is eladni. A románokat és az idegen missziók tagjait már udvariasságból is kiszolgáljuk, de azontúl úgynevezett nagyobb dolgot nem adok el. Mert nem tudom pótolni és azt a csekély­séget, a­mit pótlásul kapok, külföldi valutában kell kifizetnem. Ezek az osztrákok most a kon­­junktúrát akarják kihasználni és nem is szól­ván arról, hogy osztrák felülbélyegzésű pénz­zel árasztják el Budapestet, igen csúnya üzle­tet csinálnak. Minden árat megadnak aranyért, biálliántért és mikor már van néhány millió­nyi készletük, kicsempészik Bécsből Pak­sba, a­hol az osztrák pénzen Budapesten vásárolt ék­szert, frankért adják el. Hogy könnyebben megértse, egy karát brilliáns nálam 16.000 ko­rona, Párisban, a­hol szintén­­elment az ára, 2-3000 frank. Már most tekintettel arra, hogy 100 korona 9—10 frank, ezek a zugárusok a brilliánst kicsempészve Parisba, ott eladják 3000 frankért, a­mi körülbelül 37—30.000 koro­nának felel meg és igy minden egyes karát gyémánton, a mi pénzünkön kifejezve, 11—11.000 koronáig nyernek. Hát ezért nem adok el nekik semmit, sőt hogy közel se férkőzzenek hozzám, a lebélyegzett osztrák pénzt egyáltalában nem fogadom el. — Pesti vevőm, mint láthatja, nincs. Az embereknek nincs pénzük ma ékszert venni, a­melynek ára borzasztóan felment. A háború előtti, árakhoz viszonyítva ma tízszeres az ék­szerek ára, a kommunizmus­ előtti áraknál az arany és ezüst mintegy 30 százalékkal drágább. (A szőrmések.) A Károly-körúti Elkán-szőrmebotot teg­nap nyitották ki. Egy emberfia sem tartózko­dott a helyiségben, a­mikor beléptünk. Néhány szőrmesapkát láttunk az egyik polcton, néhány tucrat rókaboát az egyik üvegszek­rényben. A tulajdonos felesége szíves volt eze­ket mondani: — Most alig van forgalma a boltnak. A pro­letárdiktatúra idején kilométer hosszú sorban álltak a­ vevők a holtunk előtt, pénz bőven volt, vásárolt boldog-boldogtalan. Ma itt va­gyunk teljesen lerongyolva, nem is tudom, mi­hez kezdjünk. Szomorú­­ feleletet kaptunk a Kristóf-téri Kutnewskynél is. — Nem vásárol ma senki, —­ mondották — igaz, hogy nincs is telt. A­míg a valutaügy nem nem rendeződik, nem is lehet szó igazi forga­lomról. Várunk, várjuk a szebb napokat. Élénk életet láttunk ellenben a Dorottya­­utczai Dán-testvéreknél. Éppen egy román al­ezredes jött a szőrmeboltba nagyobb kísérettel. Női bundát, és más szőrmés­nit vásárolt Jöt­tek a­ vevők , idegen tisztek és bőkezűen vá­sároltak. A főnök ezeket mondotta munkatár­sunknak : — Nem élet ez, kérem- Szó sincs róla, el fogjuk adni, a mi kevés árunk még van, aztán becsukjuk az üzletet, mert reményünk sincs arra, hogy megtörniük raktárunkat. Az árak, ha magasak is, mégsem reálisak. Egy rókaboa átlag kétezer koronába kerül, előállítási költ­sége, ellenben sokkal több. 1.De nem emeljük az árakat, mert úgysem termelünk. Megjegyzem, jó üzletet csinál, a­ki a mostani rossz magyar pénzen szőrmét vásárol. Ha külföldre viszi ki a­z árut, sokkal drágábban adhatja el, mint a­hogyan vette. Nekünk,­­szőrméseknek, Leipzig a Mekkánk, ez a város irányítja az árakat. Én tavaly október óta ott tartózkodtam és így sze­mélyes tapasztalásomból mondhatom, hogy az árak­at is körülbelül ugyanazok márka­­értékben, mint minálunk koronaértékben. Behozatalról természetesen szó sem lehet a mostani viszonyok között. Egyszer csak ott ál­lunk majd, hogy minden árunk elfogy, illetve külföldre vándorol, mert a vásárlók túlnyomó részét az entente-tmissziók és a román tisztek teszik, a­kik az árut természetesen a külföldre viszik. (Női divat, pipere.) A vevőközönségről árukról és árakról ér­deklődni elmentünk többek közt Holzerhez, ki­nek üzlete tudvalevőleg egyike a legforgal­masabbaknak. Augusztus elsején úgyszólván teljesen kifosztva, állottam itt, — szólt az üzlettulajdo­nos —, mert a proletár diktatúra alatt készült sablon ruhákat természetesen nem használhat­tam. Most már ismét van egy kis áru, olasz, cseh és ausztriai, de­ a valutakülönbség miatt drága. Még mindig nem sok ugyan, de a kereslet is megcsappa­nt, mert, a vi­déki vevők a szörnyűséges vonatközlekedés miatt nem­ jöhetnek, a pestieknek meg a pén­zük kevés.­­ Vásárló kedvük leginkább az itt tartóz­kodó misszió-katonáknak van, a­­kik különösen prémet, szőnyeget, és ékszert vesznek. Ezt­­az­után hazaviszik, mert akármilyen sok koronát fizetnek is itt­ érte, ez a­ nagy összeg átszámítva lejre, lírára, vagy fiftakra, még mindig oly ke­vés, hogy külföldön még haszonnal adhatnák el ez itt méregdrágának mondott árukat. A ruhák árai a következők : téli kosztüm 2500— 3000 korona ; szőrmével díszítve 4000 koronától 5000-ig. Egy jó minőségű téli köpeny 1500— 2000, koronába kerül, prém nélkül. A pongyo­lákért (persze csak se­lyempongyolákról be­szélünk !) 1000—1200 koronát kérnek. Nagyon drágák a szőrmekabátok,­­JOOO-től 20.000-ig va­­riálódik az áruk. Azért erre is akad vevő, csak nem sok ! Innét elmentünk a Belváros egyik előkelő szalonjába, Neumann Bertához, most már az­iránt érdeklődni, hogy a hölgyek, a­kik a kész­ruha vásárlástól mintha tartózkodnának kissé, legalább varratnak-e sokat! Neumann Berta a­ forgalmat szinte minimálisnak mondja. A régi­: vevők azonban itt is eltűntek, helyet adva új,■ eddig nem ismert közéleti csillagoknak.­­ A Belváros kevésbé ismert szalonjaiban­ már több panaszt hallottunk,, a, nagy költség,­ kis bevétel és magas munkabérek miatt. A kalapsza­lonok­ban nagyjában ugynaz a,, helyzet. Kalapok, Molnár Gizella szerint, hat-ó száztól kétezer koronáig kaphatók. A mágnás­ asszonyok még nincsenek itt, de vevők azért akadnak. A hölgyek kevesebbet vásárolnak, de ez­ a kevesebb nem jelenti azt, hogy semmit." Ottlétünkkor éppen Kosáry Emma próbált mo­­dellkalapokat. Persze vannak olcsóbb, de­ azért nem kevésbbé jó szalonok, így pld. ugyancsak a Vácz,i-utczában Miklós Margit, négyszáz koronától ezer koronáig tud már ka-*­lapot adni. Az alakítás 150—200 korona. A Király-,utczában. Majdnem minden üz­­­letben panaszkodnak. Néhol a czégnek nincsen­ pénze, máshol a publikumot okozzák, mert an­nak nincs pénze, megint másutt magát a pénzé­ okozzák, mert hogy olyan keveset ér. Árujuk­ sincs sokkal több, mint a­mennyi a kirakatok­ban díszeleg, ez is nagyobbrészt elkésett nyári holmi. Végigsétálva a Király-utczán s benéze­getve az üzletekbe, majdnem kizárólag paraszt­­asszony­okat hittünk vagy kosarakkal és sok kékpénztől duzzadó zsebekkel. Ők a Király­­utcza jelenlegi vevői. Kár, hogy csak fejken*­dőket meg „festő*‘-t vásárolnak !­­ Egy ferenczvárosi varrónőnél végre megy­ az üzlet! Persze csak alakításokról lehet be­szélni, de ez azután van sok­­­­ A középosztály asszonyai már öt éve várják a békét, öt éve nem csináltattak úgyszólván semmit, s most itt állnak teljesen lerongyolva. Eczknek az asszonyoknak muszáj már varratni valamit s némelyik kényes szemmel mondja a varrónőnek, hogy alig eszik egy idő óta és foly­tatni is fogja a kényszerű koplalást, de a pénzt ruhára kell adnia, mert nincs már mit felven­nie. A fazon itt is elég pénzbe kerül, kosztüm 600, köpenyruha 300, blúz 100, alj 100 korona, de hát Istenem, ha a vevő azt mondja, hogy sok, a varrónő azonnal rátér a megélhetés ne­hézségeire. — Egy kiló liszt is busz korona !­­— mondja * a legnagyobb jóakarattal se lehet megczá­­folni ezt az állítását. (Folytatjuk.) NAGYVILÁG (J) diplomácziai viszony felvétele Németország és Francziaország között. — Fiume önálló állam ? — Új választások Francziaországban. — Clémenceau győzelme.) A békeszerződés ratifikálása aktuálissá tette a békés állapotok felvételének kérdését. A német kormány a Morgen jelentése szerint egy héten, belül várja a ratifikálást. A szerző­­dés ünnepélyes életbeléptetése után 400 tiszt és 900 katona érkezik Berlinbe, hogy az entente részéről a szükséges ellenőrzést gyakorolja. Az entente-megszállással kapcsolatban Mayer bi­rodalmi pénzügyminiszter az entente-meg­­szálló seregek költségét körülbelül 3 milliárd márkára becsüli s ez az összeg nagyon súlyo­san terheli a német költségvetést. Az újjáépí­tés megkezdését is erősen sürgeti a franczia­ kormány s rendeletet adott ki, hogy Mü­lhausen­­ből, Kalmárból és Strassburgból haladéktalan­­ul kezdjék meg a munkanélküliek elszállítá­­sát az újraépítendő területekre. A diplomácziai viszony felvételére vonatkozólag a franczia kormány kezdeményező lépésével, Chileként berlini ügyvivővé való kinevezésével egyidő­sen a német kormány is megtette a szükséges intézkedéseket A párisi német nagykövetség részére berendezett épület már teljesen rend­ben van és elfoglalható* A német, kormány -kü­­lönben­ a Wolff-ü­gynökség jelentése szerint til­­­takozó jegyzéket intézett az en­tentéhez, a Kis-­ Ázsiában szerepet játszott tábornokok haza­­szerztése ügyében. Az entente válaszjegyzéké­­ben kijelentette, hogy Simon von Sanders* Kress és Schellenburg tábornokok máltai in­ternálását a görög ügyek tették szükségessé* de máris történt intézkedés, hogy mindhárom tábornokot a békeszerződés értelmében haza­* engedjék. Fiume problémájában Tittoni javaslata új helyzetet teremtett. A Reuter-ügynökség jelen­tése szerint­ Tittoni új javaslatot terjesztett a békekonferenczia elé, melyben azt indítványoz­ta, hogy Fiuméból Isztriával és Adelsberggel alakítsanak független államot a népszövetség oltalma alatt. A fiumei nemzeti tanács állító­lag hozzájárul ehhez a tervhez. Tittoni javas­lata Olaszország teljes deferálását jelenti. Az­ új helyzetet a békeszerződések angol, franczia és japán részről történt gyors ratifikálása s az amerikai szenátus engedékeny álláspontja idézte fel. D’Annunzio kalandos politikája, mely a béketárgyalás időleges nehézségeire tá­maszkodott, az új helyzet folytán minden alap­­­ját elveszí­tette. Clémenceau kamarai győzelme a választá­sok sorrendjére nézve diadalra vitte a kormány, javaslatát. Brian­d és Clémenceau nagy szócsa­­tája, melynek során a miniszterelnök felve­tte.

Next