Regnum. Egyháztörténeti évkönyv (Budapest, 1936)

Szekfű Gyula: Előszó

tünk egymás közt, s amelyekért mint tudományos munkákért bízvást felelősséget vállalhatunk. Ezzel már eljutottunk a másik szemponthoz, a tartalom dolgához. Hiszen könnyen érthető, hogy ha csak közlési lehető­ségeket akarnánk szerezni a fiatalság számára, akkor más mód is lett volna található, nem épen a munkaközösségé és az attól kiadott évi köteté. Tisztán anyagi kérdést kevesebb időtöltéssel is el lehetett volna intézni. De itt nem is ez a lényeges. A munkaközösség megalakulásának elsősorban szellemi célja volt, melyet talán úgy körvonalazhatnánk, hogy a közösség tagjai felismerték a magyar katolikus történettudománynak szinte két évtized óta alig tagadható hanyatlását, s önképzésükkel, egymás közti érintkezéssel, vállvetett közös munkával ezt a hanyatlást akarják megszüntetni. A Regnum olvasói bizonyára elengedik nekem, hogy a hanyatlás mibenlétét megvilágítsam, hogy felsoroljam azon kitűnő katolikus történészek nevét, akik szinte félévszázados munkával oly tiszteltté tették a katolikus magyar történettudományt, s aki­ket ép az utolsó két évtizedben temettünk el anélkül, hogy hozzájuk hasonló, kiemelkedő és termékeny utódaik akadtak volna közöttünk. A hiányt mindenki érzi, aki csak a magyar történet művelője, de kevesen azon feladatokat, melyek meg­oldása nélkül a hiány be nem tölthető. Igen sokan azt hiszik, hogy Fraknói, Karácsonyi, Kollányi munkája egyszerűen folytat­ható, s aki az ő módszerüket követve dolgozik, az előbb-utóbb, szorgalmas kitartással, ugyanazon magas fokra fogja felemelni tudo­mányunkat, mint amelyen az eltávozott nagyjaink idejében volt. Vaskos, végzetes tévedés. A történettudomány, annak módszere, érdeklődési köre, feladatai az utóbbi negyedszázadban nagyot változtak, s ez teszi érthetővé, hogy a századvég nagy magyar katolikus történészeinek pályája is a legutóbbi évtize­dekben inkább lehajlóban volt. Senki sem kívánhatta tőlük, hogy egy munkában töltött élet végén szinte mindent újra tanul­janak,­­ de annál inkább feladata a mai, új nemzedéknek, hogy tudományos munkásságában ezeket az új módszereket alkalmazza, melyeket a régebbi generáció vezéralakjai is elsajá­títottak volna, ha ma volnának fiatalok. Ne feledjük el, az előttünk jártak a saját korukban korszerűek voltak, s azzá kell lennünk napjainkban magunknak is. Ettől a korszerűségtől pedig jelenleg nagyon is távol vagyunk. "

Next