Alföldi Iparlap, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888-01-01 / 1. szám

1888. január 1. ALFÖLDI IPAR LAP. Következvén a helybeli kir. törvényszék kereskedelmi ülnökeinek megválasztása, az eddigi ülnökök újból meg­választattak, a visszalépett Freyler Albert helyébe pedig Klein Pál. kam. tag választatott meg. A kassai kamara inditványa folytán kiadandó s a hazai kamarák titkárai által szerkesztendő, egész Magyar­­országot felölelő ipari és gyári czimtár ügyével a kamara egyetért s kijelenti, hogy a műt az összes kamarák költ­ségén nyomassák ki. A kiadásokhoz a kamara költség­­vetése arányában fog annak idején hozzájárulni. Torontál megye véleményt kér az iránt, hogy mennyi­ben volnának a megye vásártartó községeiben a nem hely­ben lakó iparosok is a hetivásárokra készítményeik árusítása végett bocsátandók. A kamara egészen elfogadja Strasser Albert kam.­titkár előadónak e tárgybani terjedelmes javas­latát. Az ülés végén tárgyalt indítványok, és pedig Bran­­kovics Péter karánsebesi kültagnak indítványa, hogy a minisztérium figyelme Schmidt és Perliaszter czégnek Karánsebesen fölállított fa­szeg gyárára irányoztassék,­­ valamint Deutsch lg. S. lugosi kültag indítványa, hogy a kamarai ülésekre utazó kültagok részére mérsékelt vasúti menettérti­ jegyek eszközöltessenek ki — a kívánt irányban fogadtattak el. • A bortermelés és borkereskedés védelme. Ha a mai kor tudományos és ipari vívmányainak színvonalára helyezkedünk, lehetetlen ama régi fölfogásnak hódolnunk, mintha a bor mezőgazdasági termény volna. Igenis, a szőlő gazdasági termelvény, de a szőlőből, mint nyers­anyagból előállított bor éppen oly iparczikknek tekintendő, mint a liszt, a szesz, a czukor, stb. És ha a hazánkban magas fejlettséget ért malom­ipar, szesz­ipar és czukor­iparral szemben a bor­ipar (értvén ez alatt nem az úgynevezett bőrgyártást, hanem a raczionális borkezelést) még igen kezdetleges stádiumban van, ennek oka nagy­részt abban rejlik, hogy míg amaz iparágak a régi házi­­iparszerű kezdetlegesség nyűgét levetvén, a modern tech­nika minden segédeszközeivel fölruházott nagyiparrá fej­lődtek, addig a borkészítés máig is legnagyobb részt csak háziiparszerű primitív módon űzetik. Pedig nem szenvedhet kétséget, hogy hazánk boranyaga oly kitűnő, s az abból előállítható készítmény oly kiváló minőségű, miszerint egy­általán nem látszik lehetetlennek, hogy a magyar bor épp oly nevezetes világkereskedelmi czikké emelkedjék, a minővé a magyar liszt lett.­­ Ha tehát e czért el akarjuk érni, ugyanazon eszközöket kell alkalmazásba vennünk a melyek lisztiparunkat a fejlődés eddig utól nem ért fokára emelték. A tudomány és technika mindennemű segédesz­közeinek alkalmazására van szükség, s hogy ez eszközel­mondottuk, abban áll, hogy különböző hasznos czikkek ingyen szétosztatnak, a melyeken az illető elég hirdetve van. Igen sokat lehetne írni e reklámeszköz felhasználási módjáról, de megelégszünk néhány példával. Újévkor minden üzletiroda elárasztatik a hirdető c­égek falinaptáraival, leszakasztható lapokkal. Mint magától ért­hető, minden lap tartalmazza a gyáros hirdetését. De csak a legizlésesebben kiállított naptárak élik túl január else­jét, a többi a papírkosárba vándorol. Az íróasztalok nehe­zékei mind a gyárosok ajándékai. A falon függő gyufa­tartón rajta van egy kályhagyár czíme, egy késő les­­tő a konyhában csinál reklámot, mert a pecsenye fölvágása előtt arra emlékeztet, hogy a l­egjobb konyhaszerek itt vagy amott kaphatók. Még a bölcsős gyerek is részesül a rek­lám adományaiban. Az amerikai háziasszony ritkán tér vissza bevásárlásából a­nélkül, hogy ne hozzon kicsinyének szép képeket, melyek mindegyikén hirdetve van egy-egy üzletház. Az áruknak itt fölsorolt hirdetési módszere a legel­terjedtebbek az amerikai üzleti forgalomban. Nincs közük a humbughoz, ha csak annak nem tekintjük azt, hogy min­den hirdető a maga áruit mondja a legjobbaknak. Az amerikai a maga áruját mindig a legjobbnak tartja, de az ítéletet a vevőre bízza, a­nélkül, hogy konkurrense áruit árnyékba állítaná.­hető legyen, a borkészítést (nem a bőrgyártást értjük) nagyhivatású iparnak kell tekintenünk. Jól tudjuk, hogy mindezeknek igen sok akadály áll útjában. Az akadályok egy része magának a nyersanyag­nak (szőlőnek) termelési viszonyaiban rejlik, más részük azon körülményből ered, hogy a szőlőmivelők maguk házi­­iparszerűleg a háziipart jellemző kezdetlegességgel űzik a borkészítést; ismét más részük a forgalmi és verseny­­viszonyok ferdeségeinek kifolyása. Nem lehet c­élunk ez akadályokat részletezni, annál kevésbé azok elhárításának módjairól értekezni. Röviden csak azt hangsúlyozzuk, hogy a bor­ügy problémájának megoldását abban látjuk, hogy a borkészítést iparnak és pedig modern nagyiparnak tekintjük, s azzal, mint ilyennel bánunk el. Ez a szőlőtermelés terén uralkodó viszonyok lényeges megbolygatása nélkül is lehetséges. De már a borkereskedés, mint ilyen, lényegesen átalakítandó, illető­leg a borkereskedés mellett egy közbeeső fokozatnak kell kifejlődni: a raczionális, borkészítésnek, mint valóságos nagy­iparnak. — Ennek kezdetei is már megvannak, a mennyi­ben nevezetesebb borkereskedőink nem csupán a bor for­galomba hozatalát, hanem raczionális kezelés általi javítását is feladatuknak tekintik. — De hogy ez irányban még igen sok a teendő, kézzelfoghatólag kiderül abból, hogy egyes vidékek egyes kiváló terményének körén nem igen terjed túl a borkereskedés ebbeli működése, és hogy boraink nagy tömegének kellő értékesíthetése még mindig csak jámbor óhajtást képez. Ezeket előre kellett bocsátanunk, midőn a kormány által a törvényhozás elé terjesztett és a képviselőház köz­gazdasági bizottsága által már letárgyalt borvédelmi tör­vényjavaslatról (Törvényjavaslat a bortermelés és borkeres­kedés védelméről) szólni kívánunk. E törvényjavaslatnak körülbelül egy évtizedre vissza­nyúló előzményei vannak. Már az 1875—78-iki országgyű­lési ülésszak alatt Szalay Imre egy törvényjavaslatot nyúj­tott be, melynek sarkalatos alapelve körülbelül ugyanaz volt, mint a most szóban forgó javaslatéi, t. i. a hogy a mesterséges bor gyártása megengedtetett ugyan, de annak forgalomba hozatala csak műbőr czime alatt lett volna meg­engedve. E javaslat azonban akkor különféle okoknál fogva elfogadhatónak nem találtatott. Később (1882 ben) az országgyűlésen ismét fölmerült a kívánság, hogy ez ügy törvényhozásilag rendeztessék. Ennek folytán a közgazda­­sági minisztérium 1884. ápril 21-én „a műbőrökről“ szóló törvényjavaslatot terjesztette a ház elé, de ez azon ülés­szakban már tárgyalható nem lévén, a napirendről levéte­tett. — 1885-iki deczemberben a képviselőház azon hatá­rozatot hozta, hogy a minisztérium nyújtson be törvény­­javaslatot a „gyártott borok föltétlen eltiltásáról“. — A határozat folytán 1886-ban a kereskedelmi minisztériumban beható szaktanácskozmányok folytattattak, melyek egymás­után több figyelemreméltó javaslat szövegét hozták föl­­színre. Úgy látszik, hogy a minisztérium azok egyikét sem tehette magáévá, mert mindnyájának mellőzésével a most szőnyegen forgó javaslattal lépett a ház elé. — E javaslat nem tiltja meg föltétlenül a mesterséges bor gyártását, de igenis megtiltja annak forgalomba hozatalát, ha az határo­zottan mesterségesnek nem jeleztetik; e mellett megtiltja, hogy a bor oly vidék vagy oly szőlőfaj neve alatt hozas­sák forgalomba, melyen az nem termett, illetőleg melyből nem­ készült. Az úgynezett borházasítás széles körben meg van engedve, hasonlókép az úgynevezett gallizálás és petro­­tizálás. A fönnebb érintett tilalmak kihágásként büntet­­tetnek s azonkívül fönntartatnak az egészségre ártalmas vagy veszélyes, valamint a hamisított borokra nézve fönn­álló törvények és szabályok. A­mi különösen a mesterséges borokat illeti, ezek gyártása csak az illető üzlettelep bejelentése és hatósági ellenőrzés alá helyezése mellett engedtetik meg, de az ily borok után ugyanoly fogyasztási adót és regalet kell fizetni, mint a valóságos bor után. Ezek a törvényjavaslat lényegesebb intézkedései. De magától értetik, hogy azok keresztülvitele leginkább attól függ, várjon sikerült-e a természetes és mesterséges bor között oly határvonalat vonni, mely minden körülmények közt megfeleljen. A miniszteri javaslat a definíc­iót igen általánosan szabta volt meg nem szőlőből vagy mustból készült boron kivül mesterségesnek azon bort nevezvén

Next