Alföldi Iparlap, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1888-01-01 / 1. szám
1888. január 1. ALFÖLDI IPAR LAP. Következvén a helybeli kir. törvényszék kereskedelmi ülnökeinek megválasztása, az eddigi ülnökök újból megválasztattak, a visszalépett Freyler Albert helyébe pedig Klein Pál. kam. tag választatott meg. A kassai kamara inditványa folytán kiadandó s a hazai kamarák titkárai által szerkesztendő, egész Magyarországot felölelő ipari és gyári czimtár ügyével a kamara egyetért s kijelenti, hogy a műt az összes kamarák költségén nyomassák ki. A kiadásokhoz a kamara költségvetése arányában fog annak idején hozzájárulni. Torontál megye véleményt kér az iránt, hogy mennyiben volnának a megye vásártartó községeiben a nem helyben lakó iparosok is a hetivásárokra készítményeik árusítása végett bocsátandók. A kamara egészen elfogadja Strasser Albert kam.titkár előadónak e tárgybani terjedelmes javaslatát. Az ülés végén tárgyalt indítványok, és pedig Brankovics Péter karánsebesi kültagnak indítványa, hogy a minisztérium figyelme Schmidt és Perliaszter czégnek Karánsebesen fölállított faszeg gyárára irányoztassék, valamint Deutsch lg. S. lugosi kültag indítványa, hogy a kamarai ülésekre utazó kültagok részére mérsékelt vasúti menettérti jegyek eszközöltessenek ki — a kívánt irányban fogadtattak el. • A bortermelés és borkereskedés védelme. Ha a mai kor tudományos és ipari vívmányainak színvonalára helyezkedünk, lehetetlen ama régi fölfogásnak hódolnunk, mintha a bor mezőgazdasági termény volna. Igenis, a szőlő gazdasági termelvény, de a szőlőből, mint nyersanyagból előállított bor éppen oly iparczikknek tekintendő, mint a liszt, a szesz, a czukor, stb. És ha a hazánkban magas fejlettséget ért malomipar, szeszipar és czukoriparral szemben a boripar (értvén ez alatt nem az úgynevezett bőrgyártást, hanem a raczionális borkezelést) még igen kezdetleges stádiumban van, ennek oka nagyrészt abban rejlik, hogy míg amaz iparágak a régi háziiparszerű kezdetlegesség nyűgét levetvén, a modern technika minden segédeszközeivel fölruházott nagyiparrá fejlődtek, addig a borkészítés máig is legnagyobb részt csak háziiparszerű primitív módon űzetik. Pedig nem szenvedhet kétséget, hogy hazánk boranyaga oly kitűnő, s az abból előállítható készítmény oly kiváló minőségű, miszerint egyáltalán nem látszik lehetetlennek, hogy a magyar bor épp oly nevezetes világkereskedelmi czikké emelkedjék, a minővé a magyar liszt lett. Ha tehát e czért el akarjuk érni, ugyanazon eszközöket kell alkalmazásba vennünk a melyek lisztiparunkat a fejlődés eddig utól nem ért fokára emelték. A tudomány és technika mindennemű segédeszközeinek alkalmazására van szükség, s hogy ez eszközelmondottuk, abban áll, hogy különböző hasznos czikkek ingyen szétosztatnak, a melyeken az illető elég hirdetve van. Igen sokat lehetne írni e reklámeszköz felhasználási módjáról, de megelégszünk néhány példával. Újévkor minden üzletiroda elárasztatik a hirdető cégek falinaptáraival, leszakasztható lapokkal. Mint magától érthető, minden lap tartalmazza a gyáros hirdetését. De csak a legizlésesebben kiállított naptárak élik túl január elsejét, a többi a papírkosárba vándorol. Az íróasztalok nehezékei mind a gyárosok ajándékai. A falon függő gyufatartón rajta van egy kályhagyár czíme, egy késő lestő a konyhában csinál reklámot, mert a pecsenye fölvágása előtt arra emlékeztet, hogy a legjobb konyhaszerek itt vagy amott kaphatók. Még a bölcsős gyerek is részesül a reklám adományaiban. Az amerikai háziasszony ritkán tér vissza bevásárlásából anélkül, hogy ne hozzon kicsinyének szép képeket, melyek mindegyikén hirdetve van egy-egy üzletház. Az áruknak itt fölsorolt hirdetési módszere a legelterjedtebbek az amerikai üzleti forgalomban. Nincs közük a humbughoz, ha csak annak nem tekintjük azt, hogy minden hirdető a maga áruit mondja a legjobbaknak. Az amerikai a maga áruját mindig a legjobbnak tartja, de az ítéletet a vevőre bízza, anélkül, hogy konkurrense áruit árnyékba állítaná.hető legyen, a borkészítést (nem a bőrgyártást értjük) nagyhivatású iparnak kell tekintenünk. Jól tudjuk, hogy mindezeknek igen sok akadály áll útjában. Az akadályok egy része magának a nyersanyagnak (szőlőnek) termelési viszonyaiban rejlik, más részük azon körülményből ered, hogy a szőlőmivelők maguk háziiparszerűleg a háziipart jellemző kezdetlegességgel űzik a borkészítést; ismét más részük a forgalmi és versenyviszonyok ferdeségeinek kifolyása. Nem lehet célunk ez akadályokat részletezni, annál kevésbé azok elhárításának módjairól értekezni. Röviden csak azt hangsúlyozzuk, hogy a borügy problémájának megoldását abban látjuk, hogy a borkészítést iparnak és pedig modern nagyiparnak tekintjük, s azzal, mint ilyennel bánunk el. Ez a szőlőtermelés terén uralkodó viszonyok lényeges megbolygatása nélkül is lehetséges. De már a borkereskedés, mint ilyen, lényegesen átalakítandó, illetőleg a borkereskedés mellett egy közbeeső fokozatnak kell kifejlődni: a raczionális, borkészítésnek, mint valóságos nagyiparnak. — Ennek kezdetei is már megvannak, a mennyiben nevezetesebb borkereskedőink nem csupán a bor forgalomba hozatalát, hanem raczionális kezelés általi javítását is feladatuknak tekintik. — De hogy ez irányban még igen sok a teendő, kézzelfoghatólag kiderül abból, hogy egyes vidékek egyes kiváló terményének körén nem igen terjed túl a borkereskedés ebbeli működése, és hogy boraink nagy tömegének kellő értékesíthetése még mindig csak jámbor óhajtást képez. Ezeket előre kellett bocsátanunk, midőn a kormány által a törvényhozás elé terjesztett és a képviselőház közgazdasági bizottsága által már letárgyalt borvédelmi törvényjavaslatról (Törvényjavaslat a bortermelés és borkereskedés védelméről) szólni kívánunk. E törvényjavaslatnak körülbelül egy évtizedre visszanyúló előzményei vannak. Már az 1875—78-iki országgyűlési ülésszak alatt Szalay Imre egy törvényjavaslatot nyújtott be, melynek sarkalatos alapelve körülbelül ugyanaz volt, mint a most szóban forgó javaslatéi, t. i. a hogy a mesterséges bor gyártása megengedtetett ugyan, de annak forgalomba hozatala csak műbőr czime alatt lett volna megengedve. E javaslat azonban akkor különféle okoknál fogva elfogadhatónak nem találtatott. Később (1882 ben) az országgyűlésen ismét fölmerült a kívánság, hogy ez ügy törvényhozásilag rendeztessék. Ennek folytán a közgazdasági minisztérium 1884. ápril 21-én „a műbőrökről“ szóló törvényjavaslatot terjesztette a ház elé, de ez azon ülésszakban már tárgyalható nem lévén, a napirendről levétetett. — 1885-iki deczemberben a képviselőház azon határozatot hozta, hogy a minisztérium nyújtson be törvényjavaslatot a „gyártott borok föltétlen eltiltásáról“. — A határozat folytán 1886-ban a kereskedelmi minisztériumban beható szaktanácskozmányok folytattattak, melyek egymásután több figyelemreméltó javaslat szövegét hozták fölszínre. Úgy látszik, hogy a minisztérium azok egyikét sem tehette magáévá, mert mindnyájának mellőzésével a most szőnyegen forgó javaslattal lépett a ház elé. — E javaslat nem tiltja meg föltétlenül a mesterséges bor gyártását, de igenis megtiltja annak forgalomba hozatalát, ha az határozottan mesterségesnek nem jeleztetik; e mellett megtiltja, hogy a bor oly vidék vagy oly szőlőfaj neve alatt hozassák forgalomba, melyen az nem termett, illetőleg melyből nem készült. Az úgynezett borházasítás széles körben meg van engedve, hasonlókép az úgynevezett gallizálás és petrotizálás. A fönnebb érintett tilalmak kihágásként büntettetnek s azonkívül fönntartatnak az egészségre ártalmas vagy veszélyes, valamint a hamisított borokra nézve fönnálló törvények és szabályok. Ami különösen a mesterséges borokat illeti, ezek gyártása csak az illető üzlettelep bejelentése és hatósági ellenőrzés alá helyezése mellett engedtetik meg, de az ily borok után ugyanoly fogyasztási adót és regalet kell fizetni, mint a valóságos bor után. Ezek a törvényjavaslat lényegesebb intézkedései. De magától értetik, hogy azok keresztülvitele leginkább attól függ, várjon sikerült-e a természetes és mesterséges bor között oly határvonalat vonni, mely minden körülmények közt megfeleljen. A miniszteri javaslat a definíciót igen általánosan szabta volt meg nem szőlőből vagy mustból készült boron kivül mesterségesnek azon bort nevezvén