Bányamunkás, 1927 (16. évfolyam, 1-14. szám)
1927-01-22 / 1. szám
MAGYARORSZÁGI |#r»«* «| Hfl ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS LAPJA Előfizetési ára: Egész évre 120.000-K, félévre 60.000 K, negyedévre 30.000 korona. Egyes számára 5000 korona. Megjelenik hő első és harmadik hetében. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest,VI. ker., Vörösmarty utca 44/b, II. emelet. — Telefon: 77—01. A magunk útján. Két napon át tanácskoztak a magyar bányatelepek képviselői és aki ezt a tanácskozást végighallgatta, örömmel állapíthatta meg, mennyit fejlődött a bányamunkásság, mióta szervezve van. A fölszólalások nívósak, tartalmasak voltak és sok úgynevezett polgári egyesület példát vehetne arról, hogy egyszerű munkásemberek milyen hozzáértéssel, tárgyilagossággal tanácskoznak a napirenden lévő ügyek fölött. Pedig volna elég ok az elkeseredésre. Volna, elég ok a szenvedélyes felszólalásra és ha ki is tör a fölszólalók szavaiból az elkeseredés, ez nem a kétségbeesés hangja, hanem az öntudatos, bátor munkásé, aki tisztában van azzal, hogy siránkozással, panaszkodással nem ér el semmit, helyzetének javítását tisztán egyedül a maga erejétől, a maga szervezettségétől várhatja. Együtt voltak azok, akik közel 15 év óta találkoznak időközönként hol vezetőségi üléseken, hol közgyűléseken. Azelőtt nem ismerték egymást, idegenek voltak, szétválasztotta őket a közös elnyomatás és a közös nyomor. Most ott ülnek egymás mellett és mint testvérek tanácskoznak azon, hogyan lehetne a bányamunkások összességének helyzetén javítani. Tisztában vannak azzal, hogy egy telep nem tud szembeszállni a hatalmas bányakapitalizmussal, tudják azt, hogy csak egyesült erővel szállhatnakszembe a kapitalizálus leghatallmasabbjaival. Önkénytelenül is mosolyognunk kell, ha rágondolunk azokra a hírlapi cikkekre és egyéb kijelentésekre, amelyek a bányamunkások bomlásáról szóltak. Az éhes disznó makkal álmodik. Ez a közmondás talán sohasem igazolódott be jobban, mint most. Tudják a bányamunkások maguk is, hogy szervezetük erőt jelent, nagy erőt jelent nekik és ettől az erőtől nemcsak a kapitalizmus tart, de tartanak tőle azok is, akiknek érdekükben áll a munkásságot az ő politikai fölfogásuk szolgálatába állítani. Sorba álltak föl a küldöttek és azt mondották: „Nem érdemes azokkal szóbaállni, hiszen nincsen senki más ott, mint egy pár éjjeliőr és irodaszolga.“ A másik azt mondja, a munkáltatók verbuválnak oda tagokat, és ehhez hasonló kijelentések hangzanak el. És kikről? Annak az irányzatnak a szervezetéről, amelyet ikereszténynek neveznek és amelyről el akarják hitetni, hogy tényleg van. Szóba került a salgótarjáni árulás is. Ma már sokkal nyugodtabban ítélte meg mindenki az eseményeket. Úgy beszéltek, mint olyasmiről, ami elmúlt, ami rövid ideig foglalkoztatta a munkásságot, azután megszűnt, mint ahogy megszűnt az ébredő szervezkedés, mint ahogy eltűntek „a keresztény tömegek“, mint ahogy el kell tűnni mindennek, amelynek a születésénél azok vannak ott, akik a munkásság ellenségei. A társadalmi békét hirdetni és amellett nyomorult béreket fizetni, lehet a kapitalizmusnak érdeke. Ennek a békének a hirdetéséhez odaadhatják magukat azok, akiknek egyéni érdekeikkel a béke ezen hirdetése kifizeti magát. Lehet pár percre munkásokat is elszédíteni, végeredményben ők nem tudják az eseményeket hirtelen átgondolni, de a józan, egészséges gondolkodás sokkal hamarább meglátja a hibákat és azt mondja, nem lehet nekem barátom az, akit a nagy urak olyan nagyon szeret,nek és támogatnak. Nem jó nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni. Ezt megtanulták már a bányászok évek óta és éppen azért a maguk utján járnak és nem engedik azt előírni senkitől sem. Nemhajlandók odaállni és lesni, mikor dobnak feléjük csontot, hogy azon éhes kutyák módjára marakodjanak. Öntudatos munkások, önérzetes férfiak, akik vállalják a harcot, vállalják az üldözést, mert tisztában vannak azzal, hogy ezt kikerülni úgysem tudják. A közgyűlés tanácskozásai megmutatták a magyar bányamunkásság erejét és ha ellenfeleinknek kedvük akad, folytassák az ő „fölvilágosító“ munkájukat. Magyarország bányamunkássága azonban haladni fog azon az úton, amelyet részére a szocializmus tana kijelöl és nem hagyja magát erről az útról letériteni. Szövetségünk rendkívüli országos közgyűlése. Két napi tanácskozáson kifejezésre jutott a bányamunkások egysége. — Állásfoglalás a társpénztári rendelettel szemben. — Megbélyegezték a rendbontókat* A nyomdai munkások székházának impozáns palotájában jöttek össze a bányamunkások küldöttei tanácskozásra. Az első emeleti teremben délután 3 órakor már együtt vannak az öszszes küldöttek és vezetőségi tagok. Takács József elnök a tanácskozást a következő szavakkal nyitja meg. A Szövetség központi vezetősége szükségét látta annak, hogy összehívja Magyarország bányatelepeinek képviselőit, hogy velük együtt tanácskozzék az elmúlt év eseményei fölött és velük együtt állapítsa meg azt az irányt, amelyben a bányamunkások mozgalma a jövőben haladni kíván. A rettenetes gazdasági válság megtizedelte sorainkat és ezrei a munkásoknak kénytelenek külföldre menni, hogy ott megkeressék mindennapi kenyerüket. Közel, két éve heti 2—3, sőt ennél is kevesebb munkanapot dolgoztak a munkások, emellett teljesen lerongyolódtak és az államnem tartotta kötelességének, hogy a szanálás áldozatain segítsen. Megvárta, amig türelmük elfogyott és fölkere...kedvek azországut vás hívj?,r' éhség^által ü'&vís;-menjenek mindaddig, amig mindennapi kenyerüket meg nem találják. Csak akkor tartották szükségesnek, hogy a bányamunkások ügyével foglalkozzanak. Évtizedek óta folyik a harc a bányamunkások nyugdíjpénztárának központosításáért. Végre megjelent a végrehajtást kimondó rendelet, amely azonban távolról sem elégíti ki a bányamunkások igényét és csak szomorú képe annak a szociális visszamaradottságnak, amelylyel a magyar kormány a szociális kérdéseket kezeli. A mai közgyűlésnek kell határoznia, hogy mi az álláspontja ez ügyben a munkásságnak. Foglalkoznunk kell a dolgozók sorsával is. A hivatalos statisztika a munkateljesítmény óriási emelkedéséről számol be, ezzel szemben a bérek változatlanok. A szén ára fölötte van a békeparitásnak, a munkás bére lényegesen alatta van. Nem kielégítő a betegségbiztosítás és baleseti kártalanítás. Ezrei az embereknek pusztulnak el tüdővészben. Szükség lesz az erőteljes állásfoglalásra, hogy az állapotok megjavuljanak. Az elmúlt hónapokban alantas célokból kísérlet történt, hogy Szövetségünk egységét megbontsák. Demagóg jelszavakkal mentek a munkások közé, támogatva a hatóságoktól és bányatársulatoktól, hogy a munkásokat a maguk céljainak megnyerjék, amelyről azt állították, hogy politikamentes, holott mindenki tudta, hogy az egész akciónak politikai rugói vannak. Beledobnak a közvéleménybe jelszavakat, anélkül hogy azok lényegével tisztában volnának. Azt mondják, helyezkedjünk nemzeti alapra. Hát mik vagyunk mi, nem magyarok. Azoknak születtünk, tehát nemell semmiféle alapra helyezkednünk. Vagy mit értenek ezalatt, talán rövidebb munkaidőt, több munkabért, becsületesebb nyugbért, tisztességes bánásmódot, vagy pedig azt, hogy álljunk be a kurzus orditozói közé és legyünk bámész publikum nagyú rák mulatságánál. Ehhez a magyar bányamunkásoknak nincsen kedvük és sokkal önérzetesebbek, semhogy eszközül használtassák föl magukat mások céljaira. Mi az országnak oly szolgálatokat tettünk, amelyért nyugodtan elvárjuk, hogy mindenki megemelje kalapját a magyar bányamunkásság előtt. Amikor megálltak a vasutak, amikor az iskolák és a gyárak szüneteltek, mert nem volt szén, akkor hónapokon keresztül áldozta föl a magyar bányamunkásság vasárnapjait, hogy a szükséges szenet kitermelje. A munkásnak ezért csak a puszta élet jutott, de a vállalatok egész telepremenő lakóházakat, kaszinókat és igazgatósági épületeket létesítettek ezen munka eredményeként. Sokkal célszerűbb volna hazafiságot ott prédikálni, ahol külföldi tőkések ülnek az igazgatóságban és viszik, ki az országból a magyar munkás munkájának eredményét. Ha ezt tűrik, akkor viszont ne csodálkozzanak azon, ha a nemzetközi kapitalizmus kizsákmányolásával szemben a munkássági is védelmet keres más országokban élő munkástársaival. Nem tudjuk, mit hoz a jövő. Lehet, hogy újabb gazdasági válság ellőtt állunk, amely próbára fogja tenni a bányamunkások ellenállását. Legyünk résen, figyeljük a történendőket, ne engedjük magunkat frázisoktól félrevezetni, viseltessünk bizalommal szervezetünk iránt, amely harc közepette nőtt naggyá és amelyet az üldözések tettek erőssé. Viseltessünk bizalommal azon vezetőink iránt, akik évtizedeken keresztül kifejtett munkásságukkal bebizonyították, hogy méltók erre a bizalomra. Gyönge erőinket egyesíteni kell, mert egyesülésben rejlik az erő. A közgyűlés tanácskozását ezzel, megnyitottnak nyilvánítom, üdvözlöm a Szakszervezeti Tanács képviseletében megjelent Gál Benő és a szociáldemokrata párt képviseletében megjelent Szakosíts Árpádelvtársakat. Az egyes szottságokba ajánlom, „öcögetkezőket! ” Igazoló biztos«k Schmidt János (Cseinek), Erőss Mihály (Tatabánya), Hegyi Lipót (Mecsekszabolcs), Jenczei András (Szászvár). — Jelölőbizottság: Tenk András (Felső-,galla), Prokesch János (Tokod), Fodor János (Zagyvapálfalva), Lenti Zsigmond (Mór), Patkó István (Rudolftelep). — Szavazatszedő bizottság: Unterwegner János (Dorog), Nagy Pál (Környebánya), Cseke József (Hosszúhetény), Haupt Lőrinc (Nagyaitányok), Lukács Pál (Zagyvapálfalva). A bizottságok választása után Gál Benő és Szakasits Árpád elvtársak üdvözölték a közgyűlést, biztosítván a bányamunkásokat úgy a Szakszervezeti Tanács, mint a szociáldemokrata párt rokonszenvéről és támogatásáról. Majd fölolvastatta az elnök a pécsi Szakszervezeti Bizottság és a Franciországban dolgozó magyar bányamunkások üdvözlőlevelét. Ezután áttért a közgyűlés a napirend első pontjának a tárgyalására. Jelentés a Szövetség működéséről. Előadó: Peyer Károly, szövetségi titkár: A Szövetség működésére nyomasztólag hatott az elmúlt évben is a már több év óta tartó gazdasági válság, amely a munkások ezreit kényszerítette az ország elhagyására, az itthonlévők pedig csak redukált munkaidő mellett dolgozhattak. Körülbelül három évvel ezelőtt kezdődött ez a vándorlási mozgalom, mely az elmúlt évben fejeződött be és most kezdődik a visszavándorlás, akkor, amikor az itthonlévőknek sincs munkájuk. A bányamunkások ezen gazdasági válság folytán oly szomorú állapotba kerültek, amelynek egyik kirobbanása volt a salgótarjáni munkások fölvonulása. Csak akkor kezdett a kormány a magyar bányamunkások helyzetével érdemlegesen foglalkozni. Az angol bányamunkások sztrájkja nálunk is érezhetővé vált és egy ideig naponta öbb mint200 vagon szenet szállítottak a magyar bányák Olaszországba. A sztrájk megszűnt és máris egyes bányákban redukálták az üzemet, főleg az esztergomi kerületben, ahol közel 400 munkást bocsátottak el. Ezen súlyos viszonyok következtében a Szövetség vezetősége kénytelen volt a munka nélkül levő tagoknak tagsági járulékait elengedni, majd későbben a tagsági díjat leszállítani. Hozzájárult a vezetőség ahhoz is, hogy kivételes esetekben I. osztályú tagok átléphetnek a II. osztályba, amivel lehetővé vált, s hogy az átmeneti rossz gazdasági viszonyok alatt a Szövetség régi tagjai megtarthassák tagságukat. Mindezen körülményeik kifejezésre jutnak a Szövetség ezevi pénztári jelentésében, amely lényegesen kevesebb bevételt mutat ki, mint az előző évben. A Szövetség központi vezetősége ismételten foglalkozott az özvegy- és árvasegély, illetve ilyen alap létesítésével. A rossz gazdasági viszonyok folytán ennek az alapnak abevezetését ismételten el kellett halasztani. A mai közgyűlésnek módjában van ebben a kérdésben elvileg határozni és megállapítani azon szabályokat