Bányamunkás, 1987 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
1987. JANUÁR A BDSZ és a VOSZ titkárságának állásfoglalása A Magyar Alumíniumipari Tröszt Szakszervezeti Intéző Bizottsága irányítása alá tartozó bauxitbányászok szervezeti átadása a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete részéről a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetéhez A magyar alumíniumipar fejlődésével és a Magyar Alumíniumipari Tröszt létrejöttével egyidejűleg a szakszervezet szervezetileg úgy alakult, hogy a bauxitbányászok, név szerint: — a Magyar Alumíniumipari Tröszt (Bányászati Főosztálya); — a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat, Tapolca; — a Fejér Megyei Bauxitbányák Vállalat, Kincsesbánya ; — a Bauxitkutató Vállalat, Balatonalmádi 1953-tól a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete hatáskörébe kerültek. E szervezeti különállást kivéve a magyar bauxitbányászat integráns része volt és jelenleg is az a magyar bányászatnak. Az állami, egyesületi és felügyeleti területen történő irányítása megegyezik a bányászat többi alágazatának irányításával. A bauxitbányászok több esetben észrevételezték, hogy sok szakmai, érzelmi szállal kapcsolódnak a magyar bányászat tevékenységéhez, szerves részének tartják magukat és a szakszervezeti mozgalomban is szeretnék a helyzetük rendezését. Az a kívánságuk, hogy szervezetileg egységesen és együtt át kívánnak kerülni a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetéhez. I. A két ágazati szakszervezet Titkársága úgy foglal állást, hogy az egységes szakszervezeti mozgalom érdekében a Magyar Alumíniumipari Tröszt egy részét (Bányászati Főosztály), valamint a három bauxitbánya vállalat — és a nyugdíjasai — szakszervezeti irányítását 1987. január 1-től a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetősége lássa el. A szervezeti átadáshoz a következő objektív feltételek teremtettek időszerű alapot: — a bauxitbányászat termelése átterjedt a szénbányász vállalatokra; — az állami irányítás egységes volta; — a bauxitbányászat munkavédelmi, hatósági ellenőrzésének azonos helyzete a bányászat többi alágazatával (OBF); — a szakmai egyesületek egysége (OMBKE); — a Bányászati Alapítványban való együttes részvétel ; — a föld alatti bányászkodás problémáinak azonos, vagy közel azonos helyzete (főbányaveszélyek elleni küzdelem, a mélybányászat presztízsének problematikája, a magyar statisztikai rendszer egységes kezelése stb.). A fenti problémák nemcsak az állami irányítás területén kívánnak meg egységes irányítást és ellenőrzést, de szükséges, hogy a szakszervezeti mozgalomban is a mélybányászat ügyét egységesen lehessen megítélni, sajátos érdekeikért együtt fellépni. || Az átadással kapcsolatos feladatok: — A bauxitbánya vállalatok szervezeti felépítése szinte teljes egészében megegyezik az egyéb bányászati alágazatok szervezeti rendszerével Ezért az átadás-átvétel kapcsán a szervezeti felépítésben alapvető változást nem javaslunk. A tisztségviselők nem egészen egy éve kaptak bizalmat választóiktól, ezért új választások kiírására sincs szükség, az átadás-átvétellel egyidejűleg a tisztségviselőket funkcióikban meg kell erősíteni. — A két Titkárság kezdeményezi, hogy a Központi Vezetőségekben, Elnökségekben szükséges változtatásokat (felmentés és beválasztás) mindkét Központi Vezetőség 1986. december 31-ig végezze el. — A Magyar Alumíniumipari Trösztnél működő szakszervezeti irányító testület — ami jelenleg Intéző Bizottság — a választási ciklus végéig tartsák meg ezt az irányítási formát azzal, hogy biztosítani tudják az egységes tröszti érdekek érvényesülését. — A Bányaipari Dolgozók Szakszervezete titkársága a Magyar Alumíniumipari Tröszt vezetésével, valamint a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete titkárságával közösen 1987. március 31-ig rendezte azokat a problémákat, amelyek a tröszti működési szabályzattal — jog- és hatáskörrel — kapcsolatban szükségesek. Ezzel egyidejűleg létre kell hozni a Magyar Alumíniumipari Tröszt Bányász Intéző Bizottságát. III. A két szakmai titkárság elismeréssel és köszönettel méltatja a bauxitbányászok eddig végzett áldozatos munkáját, a szakszervezeti testületek és tisztségviselők felelős tevékenységét. A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Titkársága megköszöni a bauxitbányászok eddig végzett eredményes munkáját és a szervezeti életben kifejtett tevékenységüket. Annak a reményének ad kifejezést, hogy a bauxitbányászat szakszervezeti tagjai és tisztségviselői, valamint a testületek hagyományaikhoz méltó módon eredményesen fogják szolgálni a bauxitbányászok érdekeit és a Magyar Alumíniumipari Tröszt keretében további munkasikereket érnek el a jövőben is. A Bányaipari Dolgozók Szakszervezete Titkársága nagy felelősséggel és megelégedéssel veszi tudomásul, hogy a magyar bányászat nagycsaládja szakszervezeti mozgalom szempontjából is egységessé válik, kiegészül a bauxitbányászok fegyelmezett és áldozatkész dolgozóival, szakszervezeti tagjaival, tisztségviselőivel és testületeivel. Az együttes titkársági ülés megerősíti azon véleményét, hogy a vertikálisan és horizontálisan is szervezett trösztök esetében nem egyedülálló a Magyar Alumíniumipari Tröszt példája, mert a jelenlegi gyakorlatban is előfordul, hogy egy trösztön belül a dolgozók két ágazati szakszervezethez tartoznak (Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt). A két szakmai titkárságnak az a véleménye, hogy a MAT és OKGT helyzetének megítélésével továbbra is szorosan együtt kell működni és a választott szakszervezeti testületek felelőssége kiemelkedően fontos abban, hogy a meglevő alapokra építve még tovább fejlesszük sokoldalú együttműködésünket, közös fellépésünket. Budapest, 1986. november 20. Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Titkársága nevében Dajka Ferenc főtitkár Bányaipari Dolgozók Szakszervezete Titkársága nevében Kovács László főtitkár Negyven éve ment végbe a magyar szénbányák államosítása. Első lépésként a felszabadulás után az elmaradt, késésben levő polgári demokratikus feladatot oldottuk meg: a földosztást. Az első államosítás már nem pótlás, ez már út előre. A szénbányák államosítása megelőzte a többi ipari szektor államosítását. Vajon véletlen volt ez? És mit jelentett a munkások, elsősorban a bányászok szempontjából? Minek volt a kezdete és minek a folytatása? A munkás, a bányász sorsának jobbrafordulását attól várta, hogy elveheti a tőkéstől a gyárat, a bányát. De nemcsak a bányász várta az államosítástól sorsának jobbrafordulását. Az egész ország kérdésévé vált. Az államosítás a szénbányászatban politikai, társadalmi, gazdasági kulcskérdéssé vált, országos sorskérdéssé nőtt. Hiszen a háború után az ország gazdasági élete a végső felbomlás állapotába került. Romok és bénult vasúti közlekedés, tomboló infláció, a termelőeszközök háborús kárai jellemezték az akkori időket. Mindezekhez hozzájárult az a körülmény, hogy a reakció erői még részt vettek a hatalom részleges gyakorlásában, megbújtak egyes minisztériumokban és más szervekben, így a bányatőkések is ott szabotáltak, ahol tudtak. De már voltak kedvező jelek is. A kommunisták áldozatos munkája nyomán túl voltunk a stabilizáción, megszületett a jó forint. Felmerült a kérdés: Hogyan tovább? Mi legyen az első lépés az értékálló forint megszületése után? Hiszen ez csak előfeltétel volt. A forint árualapját felhalmoztuk, és állta az ostromot. De meddig fogja még állni? Az egyensúly csak a termelés lendületének fokozásával volt elképzelhető. Viszont minden termelés alapja az energia. Ezért volt a legelső lépés a szénbányák államosítása, mint az ország akkor egyetlen energiaforrásának biztosítása. Ez a lépés tette lehetővé az ipari termelés kifejlődését. Az államosítástól lehetett várni a termelés felfokozását olyan mértékűvé, amelyre az iparnak szüksége van. De azt is várni lehetett tőle, hogy a szén oda kerüljön, ahol a legnagyobb szükség van rá és ne a spekulánsok karmaiba jusson. De ne feledjük: a legjobb törvény is csak papír, ha nincs fedezete. Az államosítási törvény is csak fikció lett volna bányászok nélkül, hozzáértő gazdasági szakértők, bányamérnökök nélkül. A jól időzített progresszív törvény jó irányt mutatott, az úton menetelük tízezrei — a bányászok voltak a behelyettesítők, s valósággá tevők, a realizálók. Azok a bányászok, akik eddig még a többi munkásréteghez képest is iszonyú elmaradásban voltak kiszolgáltatva a tőke kénye-kedvének. Megdöbbentő ellentmondás ez. Az egyik legnehezebb, gazdaságilag legfontosabb munka a legmélyebbre degradálva. Tudjuk a bányásztörténelemből, hogyan fékezték minden eszközzel a bányamunkásság szervezkedését, sokáig elutasították minden szervezkedésre vonatkozó kérelmét, elfojtották megmozdulásait. Nem mintha a többi ipari réteg jó helyzetben lett volna, de még a többi ipari munkással való egyenlő elbánásért is nagy harcot kellett vívnia évtizedeken át. Amikor pedig nem tudták már megakadályozni a szervezkedésüket, nyakukra küldték a Peyer Károlyokát, Csóka Vendeleket, Batta Gyulákat, hogy belülről vegyék be a várat, ha kívülről nem megy. Ez a taktikaváltás is eredménytelen volt. Ez a kisemmizett bányászság történelmet csinált. A háború alatt bányászellenállással csökkentette a bányagépek leszerelését, nyugatra szállítását, így nagy érdeme volt abban, hogy közvetlenül a felszabadulás után megindulhatott a termelés a bányákban. Bár a károk nagyok voltak, sok bánya a víz alatt, de mégis az országos károknál kisebb volt a kár a bányászatban. A szénbányákban szinte elsőnek indulhatott meg a munka. Sok helyütt még a tőkések megjelenése előtt az üzemi bizottságok kezdték el a munkát, kezdeményezték a termelés elindítását. 1945. május 12—13-án már a szénbányák államosítását követelték küldöttközgyűlésükön. Ez adta a kommunista párt kezébe a bázist a további harcokhoz. A párt és a bányászszakszervezet egyformán tűrhetetlennek tartotta a felére esett termelést. Ezzel nem lehetett elindítani az újjáépítést, forradalmi lépést diktált a helyzet, a lépés pedig az államosítás volt. Felismerte hát munkásküldetését a bányászság, kiegyenesedett és beigazolta a tanítást: saját magát csak úgy tudja felszabadítani, ha az egész társadalmat felemeli. Az államosítás végrehajtása gigászi munka volt. A Zgyerkák, Havránok, Pothornikok, Blahák által vezetett kommunista bányásznemzedék vállvetve küzdött a kommunista gazdasági és bányamérnöki szakemberekkel, akik közül sokan a kommunista párt soraiból, vagy baloldali szociáldemokrataként sajátították el a teendőikhez szükséges ismereteket. Ezek a szakemberek alapították meg a MÁSZ-t, a Gazdasági Főtanács keretében. Többen közülük már a stabilizáció munkájában is részt vettek. Hihetetlenül nehéz feltételek mellett, koalíciós viták és széthúzások fékező hatásainak kitéve, ellendrukkerek és tőkés szabotázs kíséretében sikeresen, igen rövid idő alatt oldották meg feladataikat. A tudós Láng János vezette ezt a gárdát, hihetetlen munkabírásával, lelkesedésével, precíz szaktudásával. A karmester mellett Rácz István, Szilágyi Béla, KubinyiIstván, Tímár László, Garam József tűntek ki sok más jeleskedő mellett. Végül is a MÁSZ megfelelt küldetésének. Teljesen új központi szerv jött létre, csak így lehetett radikálisan elszakítani a régi tőkés szálakat, csak így kerülhettek az ügyek a mi kezünkbe, így lehetett áttekinteni az egész komplexumot, racionálisan gazdálkodni, dönteni például arról, hova kell beruházni, mely bányákat kell megszüntetni stb. Ez az apparátus kézbe vehette a tőkések által elhanyagolt bányakarbantartásokat, az egységes nyilvántartást, bányászellátást és millió más problémát. Sikerült bizonyítani az államosítás előnyeit, mert két döntő dologban bizonyított és fontos politikai érvet jelenthetett a további államosítások elé. Egyszerre realizálta a tett intézkedések termelési és szociális előnyeit, magyarán szólva radikálisan emelkedett a termelés és a bányászok életszínvonala. Az államosítás azonnal több szenet jelentett, erre volt szükség. Valóban meglett a több szén, mert hiszen 1947 elején a termelés napi 2000 vagont, míg 1948 elején napi 3000 vagont tett ki, így az emelkedés 50 százalékos. Ugyanilyen radikális volt a bányászok életszínvonalának emelése, hiszen az már túlhaladta 1948 elejére az 1938-as utolsó békeév színvonalát is ez alatt a hihetetlen rövid idő alatt. Ellenvetheti bárki: igen, de a gyengébb minőségű borsodi szén túlsúlya dominált és nagy létszámemelkedés mellett történt mindez. Nagy volt a deficit, az állami ráfizetés. Igaz, például a ráfizetés nagy volt, de a mesterségesen alacsonyan tartott szénárak taktikája a forint értékének növelését célozta, ami viszont elsőrendű érdek volt. Megvalósulhatott az iparágak és a közlekedés termelésének felfutása, elindulhatott a hároméves terv, fellélegezhetett az ország. Hőskor volt ez a javából. Úgy emlékezzünk erre, hogy program lehessen a tunyaság, a tehetetlenség ellen, öntevékeny alkotó légkör kella megújuláshoz. A jó program most is megvan határozatokban, feltárásokban. A végrehajtás most is mint negyven éve az úton menetelő bányászok tízezreinek akaratától, bátorságától, szorgalmától függ. Ez a biztosítéka annak: sikerülni fog úrrá lenni mostani nehézségeinken. Szalai József BÁNYAMUNKÁS 3 A Minisztertanács határozata___ A MECSEKI BÁNYÁSZOK ■ JÁRADÉKÁRÓL Az Ipari Minisztérium és szakszervezetünk a bányavállalatainkkal együttműködve kiemelten kezelik föld alatt dolgozó bányászaink munkaegészségügyi helyzetét, megteszik a munkahelyi egészségkárosodás megelőzésére, elhárítására a rendelkezésre álló és szükséges intézkedéseket. Mindezek ellenére a föld alatti munkahelyeken hosszabb foglalkoztatás után bekövetkezett egészségkárosodások száma nem csökkent. A bányászat munkaegészségügyi helyzetét a Magyar Tudományos Akadémia Bányaegészségügyi és Bányászati Ergonómiai Tudományos Bizottsága is vizsgálta. Megerősítette a nemkívánatos állapotot és javaslatot tett — a sajátos egészségártalmak miatt — a mecseki bányákban foglalkoztatottak rendezésére. A Minisztertanács a mecseki bányászatban föld alatti munkakörben foglalkoztatott dolgozók egészségkárosodásának csökkentése, munkaképességük megfelelő fenntartása és hasznosítása érdekében úgy döntött, hogy: — a mecseki bányákban föld alatti munkakörökben — tudományosan is indokolt — 3000, illetőleg 4000 műszakszámra kell korlátozni a foglalkoztatást, amelynek teljesítése esetén a dolgozót bányászati járadék illeti meg. — A bányászati járadék mértékét a megállapítást megelőző 3 év hűségjutalommal növelt átlagkereset 63%-ának megfelelő összegben kell megállapítani. A bányászati járadékot a bányavállalat állapítja meg, és a csökkent munkaképességű dolgozók részére fizetendő kártalanításokhoz hasonlóan költségei terhére folyósítja akkor is, ha a járadékos más munkáltatóval létesít munkaviszonyt, szövetkezeti tagsági viszonyt, illetőleg egyéb kereső foglalkozást folytat. — A bányászati járadékos egészségi állapotának megfelelő más munkakörben történő tovább foglalkoztatását a bányavállalatoknak elő kell segíteni. — A bányászati járadékszolgáltatás az öregségi, rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosultság megnyíltával megszűnik. A nyugdíj összegének megállapításánál — kérelemre — alkalmazni kell a 17/1975. (VI. 14.) Mt számú rendelet 82. §-ában foglalt rendelkezést. A javasolt 63%-os összegű bányászati járadék összege azonos a csökkent munkaképességű dolgozók részére jelenleg folyósított keresetkiegészítések, kártérítések összegével. A bányászati járadékrendszer azonban azzal az előnynyel jár, hogy — a jelentős munkaképességcsökkenéssel járó súlyos egészségromlások számát részben megelőzi, — a keresetkiegészítésre vagy kártérítésre jogosult munkaképesség-csökkentések számának „újratermelődését” csökkenti, — a dolgozókat ösztönzi megmaradt munkaképességük hasznosítására, érdekeltté teszi őket az átképzésben, második szakma elsajátításában. A rendelkezés évente mintegy 120 föld alatti munkavállalót érint. A felettes szervek a határozat vállalati alkalmazását szigorúan ellenőrzik majd. Köszönetünket fejezzük ki a pénzügyi, az egészségügyi, az ipari tárcának, az ÁBMH illetékeseinek, a Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak és a SZOT-nak, hogy segítőleg támogatták, felkarolták és minisztertanácsi határozattal rendezték szakszervezetünk által kezdeményezett — az utóbbi évek legnagyobb vívmányát —, a mecseki bányászok kedvezményét. Scserlik I.