Bőripari Szemle, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1904-01-01 / 1. szám
4 BŐRIPARI SZEMLE. De álljanak itt a szerzőnek érdekes fejtegetései, hadd szövetkezzék már most aki akar! Magára ez érdekes fejtegetésre azonban már legközelebb visszatérünk. * * ¥ „Termelő és műhelyt tartó szövetkezetek. A termelő szövetkezetek nem egyebek, mint kisiparosok alakította gyártelepek. Ezeknél a kisiparos rendszerint lemond önállóságáról, egyszerű munkássá lesz, egyénisége beolvad a tömeg egyformaságába. Valóságos kommunizmus: a vagyon, a munkaerők egybeolvadása, parancsszóra való dolgozás, a haszon a közösségé. Az igazgatóság gondoskodik munkáról, megveszi a nyersanyagot, kiosztja a munkát a tagok közt, megvizsgálja és átveszi az elkészített cikket. A termelő szövetkezetek dolgozhatnak megrendelésre vagy raktárra, de részükre a legmegfelelőbb munkakör, ha közhatósági szállításokra vállalkoznak. Ilyen termelő szövetkezetet alakítottak a besztercei szász tímárok 1885-ben. Nagy bőrgyárat építtettek, amelyet gőzgéppel csermalommal és a szükséges szakipari munkagépekkel láttak el. A tagok megszüntették önálló működésüket és mint munkások szerepeltek a közös bőrgyárban. Lukács Béla kereskedelemügyi miniszter 1893-ban meglátogatta e szövetkezeti gyárat és az ott látottakon buzdulva, egyik rendeletében hasonló termelő szövetkezetek alakítására serkentette az ország iparosait. Azonban szava elhangzott a pusztában, az iparosok nem nagyon buzgólkodtak termelő szövetkezetek alakításában. Kettő-három keletkezett az egész országban. A budapesti cipészek ipari hitelszövetkezeti termelő szövetkezete. A tagok legnagyobb része segédekből áll. 1901. évi forgalma 9,000 K.-ra rúgott. A besztercei timárszövetkezet 1900-ban megbukott s magával rántotta a szövetkezeti tagokat. Jól volt szervezve, helyesen felszerelve, még sem boldogult. Úgy látszik, nálunk még nem érkezett meg az ideje az ilynemű szövetkezeteknek. Az iparos mester önállóságához szokván, nem szívesen dolgozik parancsszóra. A versengésből és a vevők megszerzésére és megtartására irányuló küzdelemből buzdító erőt merítenek az iparosok, a termelő szövetkezetekkel pedig megszűnnek a buzdulásra indító okok." A brassói kereskedelmi és iparkamara 1902. évi jelentése. VI. Általános helyzet. Részletes fejtegetéseinkből az tűnik ki, hogy jelentésünk évében a gabonatermés a mezőgazdasági főterményekre nézve, a tengeri kivételével, jó sikerült. Azt lehetett volna várni, hogy e mezőgazdasági termelésnek ezen javulása, amelyet annyival nagyobb örömmel kellett fogadni, mivel az előző évek rosztermésének gyászos következményei nagy súlylyal nehezedtek a gazdasági helyzetre, a pangó forgalomnak új életet és lendületet fog adni. Sajnos, hogy a dolog nem így történt. Amit a természet az egyik oldalon bőség szarujából áldásként széthintett, azt a kedvezőtlen oldalon az új nagy károk paralizálták. A bor- és gyümölcstermés rosszul sikerültek, a forgalmat nehéz bilincsekbe verték a gyakori marhavész miatt sokszor drákói szigorral alkalmazott rendszabályok. Ily körülmények között a földműves fontos jövedelmi forrásokat veszít, nem képes az évre-évről fokozódó adókat megfizetni, adósságokba merül és elszegényedik. Nem csoda, ha utolsó tartalékpénzéhez nyúlva, vándorbotot ragad kezébe s távol szülőföldjétől, túl a tengeren, új kereset után néz. Sajnos, hogy ily módon a hazai föld gyakran a jobb munkaerőket veszíti el. A károk, amelyek a földművest érik, átszármaznak hatásukban az iparra és kereskedelemre is, hatalmukba kerítik a közgazdasági életnek legszélesebb területeit s veszélyeztetik ennek kifejlődését, amely már régóta amúgy is alig észrevehető. A vállalkozási kedv elhanyatlott, a tőke, ahol meg van, nem keres elhelyezést a kereskedelmi és ipari tevékenység terén; a csendes befektetés részesül általánosan előnyben. Ilyen körülmények között haladásról szó sem lehet. Több oldalról felszólalnak azon drákói szigor ellen, amelylyel a hivatalos közegek marhavész idején a megteendő óvintézkedéseket foganatosítják, ami, állítólag, szintén előmozdítaná szélesebb néprétegeknek fokozódó elszegényedését. Erre vonatkozólag azt hangoztatják, hogy gyakran nincs semmi szükség arra, hogy az egész község és járás zárlat alá kerüljön, elegendő volna a legtöbb esetben, ha a zárlat csak azon helyekre nézve rendeltetnék el, ahol az állatok megbetegedése bekövetkezett és hivatalosan megállapíttatott. A fentiekből könnyen érthető, hogy az állati termékekkel való kereskedés is nagyrészt meg volt akadályozva. A bőrgyárak helyzete annyiban vált kedvezőtlenebbé, amennyiben a kikészítendő nyersbőrök árai folytonosan emelkedtek, míg a kész bőrt, melyet gyáraink egyáltalában versenyképes minőségben előállítanak, a régi áron kellett eladni. A kelendőség, ha néha-néha kissé vontatott is volt, egészben véve mégis kielégítőnek, a haszon azonban csekélynek mondható. Ezen iparág képviselői a vasúti fuvardíj tételek leszállítását óhajtják úgy a nyersbőrök, cserzőanyagok- és kész bőröknél, valamint a kőszénnél is. A szíjgyártóipar üzletmenete sok kárt szenvedett a már többször említett állati járvány folytán nagy szigorúsággal alkalkalmazott marhazárlat miatt. A czizmadia ipar nem találhat elegendő munkát a földművelő lakosságnak gyengült vevőképessége és pénzhiánya miatt. Ezen iparágnak egészségtelen viszonyait legjobban illusztrálja azon körülmény, hogy p. o. több brassói mesterember a legutóbbi időben műhelyét a könnyebb megélhetés czéljából faluhelyre tette át, mások pedig akik ezelőtt önállóan, segédekkel és inasokkel űzhették mesterségüket, most maguk kénytelenek mint segédek mások műhelyeiben alkalmazást keresni. Ennek az iparszaknak a mesterei általánosan azt 1. szám.