Bőripari Szemle, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908-01-01 / 1. szám

4 BŐRIPARI SZEMLE 1908 január 1. Az esztendő utolsó két hetének forgalmáról nem sokat írhatunk. Gyenge volt, melyet még a közbeeső ünnepek is zavartak. De hát ki is vegyen újév előtt, amikor szükséglet sincsen. A fogyasztás igen jelenté­kenyen visszament. A rossz termés folytán a szegényebb lakosság vásárlótehetsége hanyatlott és a cipészek és csizmadiák panaszkodnak, hogy a vásárokat hiába jár­ják, eladni alig tudnak. Ilyen és ehhez hasonló bajok vannak, de ez még hagyján. A legnagyobb baj az, hogy a bizalom az árak iránt teljesen megszűnt és joggal, mert hisz látjuk, hogy fél éve egy­re esnek az árak és még mindig nem jutottunk a végére. Ez a leg­nagyobb baj, e­miatt tartózkodik a legtöbb ember a vásárlástól. Persze ennek aztán az a következménye, hogy a gyáraknál a készletek egyre nagyobbak lesznek, ami viszont azt eredmény­ezi, hogy ezek még nagyobb igyekezettel akarnak eladni, így megy ez szakadatlan láncolatban és lesz az általános helyzet egyre rosszabb. Az egyes cikkekről jelenthetjük : A felsőbőrök forgalma a lefolyt két hét alatt na­gyon gyenge volt. Tehénbőrt alig vettek egy keveset. A szükséglet nem nagy és a vidéken a kereskedők még elég készletek fölött rendelkeznek. A könny­ű nyersbőr árhanyatlása folytán, most már a tehénbőrgyárosok is kénytelenek áraikat lejebb szállítani és konstatálhatják, hogy a jegyzések néhány hét óta körülbelül 20 koroná­val lettek olcsóbbak. Vonatkozik ez mindenféle tehén­bőrre, tehát barkás, barna és sima árura. Még legjob­ban tartja magát timár-tehénbőr, melyben a készletek sehol sem nagyok. Kipszek iránt is alábbhagyott az ér­deklődés. Miután könnyű tehénbőr is nehezebb borjúbőr olcsóbban kaphatók mint eddig, kipszek, melyek e cikkek pótanyagát képezik csak, el vannak hanyagolva. Ennek folytán szintén biztos, hogy hamarosan a kip­szek ára is hanyatlani fog. Silányabb és nehéz kipsz pedig máris jóval olcsóbban kaphatók. Borjúkörökben aránylag elég a forgalom, ami nagyrészt annak tudható be, hogy az árak leszállították. A mai jegyzések ezek : barna vikszos borjúbőr könnyű 10.20 K „ „ „ középs. 10.— „ „ , nehéz 9.60 „ Boxcalf forgalmával sem lehetünk megelégedve, bárha aránylag még e cikk­kel legjobban. Ez az oka annak is, hogy eddig az árak csak oly kevéssel hanyat­lottak. Lóbör a gyártásnak megfelelően fogy. Ezért tartják is áraikat és olcsóbban legföljebb le-box és la­­chevreaux kaphat­a néhány­ filllérrel olcsóbban. Zergebör­­ben a nagy­ tágas és nehéz súlyú bőrökre még mindig elég vevő akadna, de ezekben nincs készlet, viszont könnyű­ súlyokra gyenge a kereslet. Az árak átlag va­lamivel olcsóbbak Színes zergében már köttettek üzle­tek és ezek is valamivel olcsóbbak A divatos szín a vörösbe játszó barna. Chevreauxban a tulajdonképeni üzlet még nem vette kezdetét. A forgalom egyelőre gyenge és az árak hanyatlottak. Színes chevreauxból is csak a cipőgy­árosok vásároltak eddig. Az árak körül­belül 10 fillérrel alacsonyabbak, mint a múlt évben voltak. A talpbér-üzlet is változatlanul rosszul ment a folyó hónap második felében. A vidéki kereskedők bár már hónapok óta tartózkodók, a sok és nagy' kínálat foly­tán mégis annyit vásároltak már, hogy jelenleg elég nagy' készletek felett rendelkeznek és emiatt, mert eladni nehezen tudnak, most még jobban tartózkodnak, mint eddig. Az árak pedig hanyatlanak feltartóztathat­­lanul, mert egy­es osztrák gy­árosok még ma sem okul­tak és még mindig annyit dolgoznak, mint a múlt év­ben amikor egészen más viszony­ok uralkodtak. Általá­nos ma a vélemény, hogy a talpbőr-üzletben javulást csak a tervezett kartell idézhetne elő, mely szabályozná a bedolgozást és megszüntetné a túl nagy készleteket. Amíg azonban a nagy­ gyárosok veszekszenek és mutatkoz­nak, az alakulás végső terminusát pedig egyre kitolják, marad minden a régiben. Legfőképen ad panaszra okot a vacheber üzlet. E cikket túl nagy mennyiségben készítik és Ausztriból oly silány minőségeket hoznak be, mely­et egészen olcsón adhatnak. Ezek az alacsony­ árak pedig rontják a jobb gyártmány árát is. A jegy­zések a legutóbbi jelentés óta nem változtak. Ill-szor csávázott talpakra sincs kereslet. A fogyasztás mindin­kább elfordul e cikktől és azért a gy­árosok is egy­re kisebb mennyiségben keresik. Az árak igen nyomottak. Egy­szer csávázott talpak főképen bocskor célokra ke­resettek és valamivel olcsóbb ár mellett elég könnyen eladhatók. Cseres­ talp szűken van és jó árt hoz. Bivaly­talpban még egy­re tart a nagy­ kínálat és azért a jegy­zése nagyon gy­engén áll. Az árak igen alacsonyak és bármely­ árért lehet vásárolni, gyengébb az üzlet kipszekben és az árak sem tartják már magukat. A legkedvezőtlenebb a helyzete mindenféle talphulladék­nak van. Ezekre egyáltalában nincs kereslet és bármily alacsony árt is magasnak találnak érte. Bélésbőrök hely­zete is változatlanul kedvezőtlen még. A szükséglet nem nagy­ és a kereslet úgyszólván nincs is. Cseres bélésbőr ára vagy 50 koronával hanyat­lott a legutóbbi vásár óta. Szömörcés szattyánban is megakadt a kivételi forgalom. A külföld nem érdek­lődött e cikkek iránt és így az árak újra hanyatlottak. Színes és fekete bélésbőrök kis tételekben kelnek az eddigi árak mellett. Szíj bőrök. Gepszij bőrben a nagy kinálat nemhogy csendesedett volna, hanem inkább emelkedett meg és azért az árak még tovább hany­atlottak. Blankbörben is növekedett. A kínálat és az árak ca. 10 koronával újra hany­atlottak. Különösen a silányabb minőségekben nagy a kínálat. Húzóbőr könnyű súly­ban még jól eladható, de a nehezebbet jóval olcsóbban kell adni és akkor is nehezen kel. Egy­ technikai célokra alkalmas bőrökben szűk a forgalom az árak tartják magukat. Cseres hasított ára igen jelentékenyen visszament. Wien, dec. 30. (Ered. tud.) Az üzlet, mely már hónapok gy­engén megy, természetesen nem javult meg az utolsó két hét alatt sem, mely idő különben is ün­nepnapokkal volt tarkítva és ami még több az esztendő utolsó napjait képezte. Ennek dacára konstatálható, hogy a hangulat utolsó napokban javult. Hogy honnét, honnét nem táplálkozik a vélemény azt nem tudjuk, de bizony­os, hogy mind többen hiszik és remélik, hogy az újévvel a viszonyok javulni fognak. Az bizonyos, hogy­ a nyersbőrárak, ha még el nem is érték, de már közel vannak a legalacsony­abb ponthoz. Lehet tehát.

Next