Épitő Ipar, 1906 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1906-07-22 / 29. szám

268 ÉPÍTŐ IPAR 29. sz. 1906. július 22. A megfelelő méretű csatornában gyűjtött, háztartásokból és klosetekből származó szennyvizet úgynevezett rothasztó kamrákba bocsátják, ahol néhány napig rothad. E kamrák rendesen betonból valók, számuk három, amelyek közül az első akkora, mint a második és a harmadik együttvéve. Közös boltozatuk van, a legmagasabb pontból légelvezető csővel távolítják el a kamrában fejlődő bűzös gázokat és vezetik a magasba, hogy a belégzés határán kívül oszol­janak szét. A rothasztó kamrákban a szennyvíz, tartalmának részben való leülepedésével, felületén átdatlan úszó réteget képez, amely részecskéinek folytonos alá- és felszállásával vegyi bomlásnak indul s a benne levő szilárd anyagok részben gáz-, részben folyékony állapotba alakulnak. Az első kamrában megindult folyamat aztán a 11-ban is, végre még gyengébb módon a IlI-ban ismétlődik. Innen azután a szennyvizet az úgynevezett oxydáló­­testre bocsátják és a koksztoronyban, ahol a szennyvíz­­szénhydrát és nitrogén vegyületei, részben az oxydáló test részecskéiben tömegesen föllépő baktériumok, részben pedig a levegő oxygénjének behatása folytán megtisztulva, teljesen ártalmatlanná válik. Az oxidáló testekről lefolyó, már tisztított vizet, esetleg mély kavicságyon vagy homokszűrőn bocsátják át, amikor mint tökéletesen tiszta és szagtalan, s mi ennél is fontosabb, minden rothadó hajlamtól és képességtől mentes, többé teljesen ártalmatlan víz hagyja el a telepet. Ez eljárással (Dittler-rendszer) megtisztított szennyvíz minden aggodalom nélkül vezethető akár a legkisebb folyókába vagy nyílt árokba is. Esetleg földek öntözésére is fordítható, ami semmi irányban alkalmatlanságot nem okoz, hiszen sem szaga nincsen, továbbá fertőztetni sem képes. Épp úgy aggálytalan e megtisztított víznek a talaj­ban való elszivárogtatása is. Feltűnő az a jelenség, hogy a rothadó kamrákban iszaprészek alig rakodnak le, csak oly csekély mértékben, hogy eltávolításuk hosszú évek múltán válhat csak szükségessé." Erre nézve számos tapasztalati példából csak azt az egyet említjük föl, hogy a berlini „F. N. Dittler" Q. m. b. H. cég a Berlin mellett lévő „Neubabelsbergi Invalidenheim"-ban 1899-ben szennyvíztelepet létesített, mely azóta szakadatlanul működésben áll, kamráiban alig rakodott le csekély iszap, úgy hogy kiürítése vagy csak tisztítása is még huzamos időn át sem válik szükségessé. A biologikus tisztító eljárásnak (Dittler-rendszer) tehát az az előnye, é­s ezzel fölötte áll minden más rend­szernek — hogy teljesen természetes úton, minden vegyi vagy fertőtlenítő anyagnak hozzátétele nélkül működik és emellett a telep semmi gondozást nem igényel, üzem­ben tartása sem munkát, sem költséget nem okoz. Gazdaságilag még az az előnye is kínálkozik, hogy nem csupán egyes épületek láthatók el ily tisztító teleppel, sőt igen tanácsos több épület (egész épületcsoportok) szennyvizeit összegyűjteni és egy telepbe foglalni, miáltal költség tekintetében tetemes megtakarítás érhető el. Könnyen érthető, hogy a nagyobb telepek költségei nem növekednek teljesítő képességük arányában, azaz a kisebb telepek aránylag többe kerülnek, sem mint a nagyobbak. Németországban egész városok szennyvizeit a biologikus eljárással tisztítják s az eddig elért eredmények világosan igazolják, hogy az eljárás költségei jóval kisebbek, semmint a több helyütt alkalmazott öntöző telep, ahol különösen a nagykiterjedésű földterületeket megszerezni fölötte nehéz és költséges. P. A. Városok építése sociális és gazdasági szempontból. (Folyt.) 3. Az utcák szélessége. Ha az előzőkben az utcák hosszirányának sablonszerű­ségét sok tekintetben hátrányosnak tüntettük fel a város építésére nézve, ezt még fokozott mértékben kell megtennünk az utcaszélességek méretezésére, mely alka­lommal a forgalmi utakat és a csakis lakáscélokra szolgáló utcákat egymástól még inkább szigorúan meg kell külön­böztetnünk. Külön helyet foglalnak el a város tervében azok az utak, melyek tulajdonképpeni rendeltetésük mellett egyszersmind sétányul is szolgálnak, melyeknek gyakran 60—80 m -nyi szélessége tehát megokoltan nagyobb, mint a szükséglet megszabja. Mivel ez utak közegészségi szempontból hasonló szolgálatot teljesítenek, mint a nyilvános kertek és parkok, azért szélességük megszabásakor leginkább a város tehetőssége lesz mértékadó. A forgalom által le nem foglalt részeket beültetik, és így az aránytalan szélességnek még közelebbről kifejtendő hátrányai ez utcákban észlel­hetők nem lesznek. Az egyszersmind sétányul is szolgáló városi utak száma azonban aránylag csekély, azért a következőkben csak a forgalmi és a lakásutcákkal akarunk behatóbban foglalkozni. A forgalmi utak szélességének arányban kell állania az elvárható forgalommal. A szélességnek fokozatos változása ez utakra is szükségessé válik, ha sem a cél mögött elmaradni, sem azon túllőni nem akarunk. Az átlagos nagyvárosi forgalmi utak szélessége 20 és 30 m között változik és függ attól, hogy hány kocsi­ nyom és esetleg sínpár elhelyezését akarjuk egymás mellett lehetővé tenni. Nagy forgalmi központokhoz, pl. pályaudvarokhoz vezető utakon természetesen az átlagnál nagyobb szélesség is szükségessé fog válni, különösen, ha a személy- és teher­forgalom ugyanarra az egy közlekedési útra van utalva. A szélesség meghatározásakor azt a forgalmat kell tekin­tetbe vennünk, mely a szóban forgó utcán keresztül a város teljes kiépítése után fog lebonyolíttatni. Ez maximális -»t-í-H' r I' h l11» ^ l1^ Emeletes kettős családi ház földszinti és emeleti alaprajza. Tervezte Bierbauer István.

Next