A Munkaadó, 1933 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1933-01-04 / 1. szám
2. oldal A MUNKAADÓ 1933 január 4). Közönséges tömör faltéglákat árusító részvénytársaság Iztdapest, VI. ker., Andrássy-út Sz. sz. — Teefonszámok: Teréz 176-33 Teréz 273-34 ----~ — — — ■ — m.....«»., —rz Évfordulókor Ritkán esik meg az, hogy ilyenkor téli időben olyan konoksággal burkolódznék be a nap ködfátyolába és vonná meg a fényét, melegét a mi világunktól, mint azt ezúttal cselekedte. Hetek óta nem jut hozzánk a napból egy kis fény sem, ide a földre, holott elterjedt teória hirdeti, hogy: a nap az élet. Elrejtőzik és beburkolódzik és titkolódzik előttünk a jövő is, még inkább, mint máskor. Azok az állapotok, amelyek ugyanolyan sötétek és szomorúak, mint az időjárás, tetéződnek azzal a bajjal, hogy minden gazdasági elmélet ezekben a mai időkben csődöt mond. Vagy hinnünk kellene a képtelenséget is, mert hiszen másfél évtized alatt annyi előreláthatatlan, annyi elképzelhetetlen esemény zajlott le körülöttünk, vagy pedig el kellene vesztenünk a reménységünket teljesen, mert régi elméletek tökéletesen csődöt mondtak. A szeretet, amely pótolhatná bizonyos mértékig a nap hiányzó melegét, úgyszólván nem kerül megnyilvánulásra, mert hiszen, ha egy kis vigasztalást akarunk nyújtani, akkor a vigasztalásra szorulóknak akkora tömege vesz körül bennünket, hogy lehetetlen mindenkivel éreztetni a szeretetünket, mindenkinek már nem is juthat vigasztaló szavunk, kimerülnénk erőnkből mielőtt az utolsóhoz elérkeztünk volna. Pedig az emberiségnek pusztítója, megölője a "céltalanság", a következetlenség, a sapkodás, a szeretet hiánya, amelynek most minden untalan tanúi vagyunk. Pedig hányszor fordulhat elő az, hogy valaki talán csak azért zárkózik el előlünk, hogy ne tudjuk meg azt, ő se tud rajtunk segíteni? A tervszerűtlenség pedig, egyenesen jellemzője ezeknek az időknek, nem azért, mintha tervek nem merülnének fel, hanem azért, mert eltűnnek, mielőtt még végrehajtásra kerültek volna, annyi az akadály, amely lehetetlenné teszi érvényesülésüket. És milyen fárasztó ez a támolygás, ez az ingadozás, ez a céltalan tevékenykedés, amely ma jut osztályrészünkül, amikor mindenki legalább másnál szeretné látni, hogy szilárdan és egyenesen megy valamely cél felé, amelynek a helyességéről és elérhetőségéről szíve mélyéig meg van győződve. Hogy mennének utána a tömegek, hogy követnék őt és milyen hálásak lennének neki. Persze, annak aki a célt kitűzi, amely után meggyőződött biztossággal indul, annak nemcsak hirdetnie kell a cél üdvözítő voltát és nemcsak magyaráznia kell azt, hogy az üdvösséget csak úgy érhetjük el, ha efelé a cél felé törekszünk mindnyájan, egyesült erővel, kitartással és meggyőződéssel, hanem cselekednie is, tenni is valami olyat, ami reménységet ébreszt és kitartást arra, hogy a küzdelmes utat vele együtt az emberek a célig megtegyék. Hogy nem lehet mindent egyszerre elérni, hogy tűrni, talán szenvedni is kell sokat azért, hogy a cél többé-kevésbé megközelíthető legyen, az bizonyos, de valaminek a révén látni kellene azt, hogy közeledünk hozzá, hogy van reménységünk az elérhetésére. Ez az, ami a mai nemzedékből mindinkább kivesz: a reménység. És ez bénítja meg tökéletesen, amint megbénítja a csalódás azt a szerencsétlent, aki már a kétszázadik helyen kopogtat ■munkáért és mindenhonnan elutasításban van része. A munkaalkalomnak, a keresés lehetőségének valami lehetősége kell, hogy teremtődjék és rögtön élni fog, erősödni fog a reménység, az emberek ereje, kitartása. A munkaalkalmat pedig, a kereset lehetőségét elsősorban az építkezés megindításával lehet elérni. Itt kell kezdeni a küzdelmet, a valóság, a megvalósíthatás terén és ha ezen a téren mozdul meg az élet, akkor követni fogja a hit, a remény és a túláradó szeretet azt, aki ezt a megindítást lehetségessé tette. És mert ez így van, mert ez tagadhatatlan, azért kell bíznunk abban, hogy meg fog indulni ebben az évben az építkezés és el fognak múlni azok a kétségbeejtően ködös szomorú napok, amelyek lelkünkre olyan keserves módon nehezednek. És mert ennek a mi hitünk szerint így meg kell történnie, azért állíthatjuk azt, hogy nem képmutatás, se nem megszokás kifejezője az, amikor mi soraink végén olvasó közönségünk számára odaírjuk az évforduló alkalmával a mi kívánságunkat, amely olyan egyszerű és olyan megszokott, amilyen őszinte. Boldog újévet kívánunk! A magánépítész írta: vitéz Sándor József építészmérnök, a Tervező Magánépítészek Országos Egyesülete titkára Köztudomású az, hogy a közelmúlt esztendők építőgyakorlatából úgyszólván teljességgel kiszorították a magánépítészeket, akiket pedig a dicső múlt, a törvényes jog és hivatás szerint e téren vezető szerep illet meg. Gazdasági életünknek alig akad még egy terrénuma, ahol az önös érdekek hajszája ilyen könyörtelen módon az elevenbe vágott volna. A Budapesti Mérnöki Kamara 1932. évi statisztikája 356 magángyakorlatot folytató építészmérnököt tart nyilván. (Ez a szám nem olyan nagy, hogy az államházartás fölös megterhelése nélkül ne lehetett volna úgy a múltban, mint a jelenben foglalkoztatni. Azonban mit látunk. A közmunkák tervezésének 75 százalékát köztisztviselők és tanárok kapják. A hivatalos műszaki testületek vezérkara ebből a táborból verbuválódik úgy, hogy a magánépítészek a munka- és kenyérnélküli esztendők kálváriáján át kénytelenek létfeltételeik megmentése érdekében külön tömörülni és megalapítják 1931 derekán a Tervező Magánépítészek Országos Egyesületét. A kar legkiválóbbjai és a legtehetősebb magánépítészek sorakoznak fel Fischer József kir. tanácsos mellé, hogy megmentsék a teljes megsemmisüléstől és elkallódástól a háttérbe szorítot magánépítészi kart. Vita tárgyát nem képezheti, hogy a magyar állam a trianoni csonkítás után nincs abban a helyzetben, hogy a közpénzekből fizetett, egész életükre családostól ellátott, nyugdíjjal biztosított köztisztviselőknek és tanároknak a közmunkák tervezése révén fizetésüket sokszorosan meghaladó mellékjövedelmet osztogasson. Különösen meggondolásra késztet az a tény, hogy a közelmúlt közmunkáinak tervezési megbízását nem is annyira az alacsony fizetési fokozatban lévő műszaki köztisztviselők kapták, hanem azok, akiket a közület egyébként is a megfelelő anyagiakkal alátámasztott kitüntető vezető pozíciókba helyezett. A műszaki közisztviselőknek a feladata nem a tervpályázatokon való részvétel, nem az épületek megtervezése, azok művezetése és felülvizsgálata, hanem mint az építtető hatóságoknak megbízottai, az építkezéseket készítsék elő, adminisztrálják és ellenőrizzék. Ezzel szemben a tervező és tanácsadó magánépítészeknek munkaköre, tervpályázatokon való részvétel, az épületek megtervezése, a szükséges munkatervek, részletrajzok és költségvetések elkészítése, a műszaki munkálatok vezetése és végül azoknak műszaki felülvizsgálata. Kétségtelen az, hogy a műszaki köztisztviselőknek is műszakilag képzetteknek kell lenniök. Ezen gyakorlatot azonban szerezzék meg hivatalbalépésük előtt. Az államnak kell gondoskodnia arról, hogy a jövőben műszaki közhivatalokba a protekcionizmus mellőzésével, képzett és gyalattal bíró egyének kerüljenek. Köztudomású továbbá az, hogy tanári állásra csakis olyan egyéneket hívtak meg a múltban, akiknek az arra való műszaki magángyakorlatuk már megvolt. Feladatuk a műszaki tudományok előadása, az ifjúság nevelése és oktatása, valamint szabad idejükben a tárgykörükbe tartozó irodalmi és tumányos működés. Aszemléltető oktatást, a modern szerkezetek és anyagok ismetetését, továbbá azoknak helyes alkalmazását pedig a tervező és tanácsadó magánépítészek által tervezett és építés alatt levő munkákon mutassák be. A középítkezések megtervezése, művezetése és felülvizsgálata nem a tanárok feladata és munkaköre. Mégis azt láttuk, hogy a középítkezések és közpénzek támogatásával létesült építkezések tervezési és művezetési munkálatainak jelentékeny részét ők kapták meg, amely munkákat a legtöbb esetben közpénzekből fenntartott hivatali helyiségekben, a köz által fizetett fűtés és világítás mellett végeztették, igen sokszor alkalmazottak egész seregével. Ennek szükségességét pedagógiai szempontból azzal indokolni, hogy a tanároknak szükségük van arra, hogy általuk készített tervek kivitelezésével nekik is a való élettel kapcsolatuk meglegyen, magyarázni nem lehet! Köztudomású az, hogy a tervező építész hivatása oly nagyfokú odaadást, oly teljes munkakészséget követel, hogy ezt, a munkakört sem a már egy oldalról teljes mértékben igénybevett pedagógus, sem az állam szolgálatára egész erejével és tudásával köteles műszaki tisztviselő, betölteni nem képes. Ezzel kapcsolatban elégséges rámutatnom a közmunkák során felmerült hallatlan túllépésekre és visszaélésekre, amelyek alkalmasak arra, hogy egyrészt a tanári és köztisztviselői, de másrészt az egész tervező építészi kar hitelét és a nagyközönség bizalmát megrendítsék. Teljes elismeréssel adózunk dr. Fabinyi Tihamér m. kir. kereskedelmi miniszter őkegyelmességének, aki ezen áldatlan állapotoknak az 1932. október 26-án megjelent és a közszolgálatban álló mérnökök önálló magángyakorlatának szabályozása tárgyában kiadott 166.642/932—II. szt. rendeletével vetett véget. Ezen rendelet szerint „a közalkalmazásban álló mérnökök kötelesek az önálló mérnöki magángyakorlat körébe eső minden egyes megbízásnak elvállalása előtt hivatali felettes hatóságoknak erre vonatkozó engedélyét kikérni.” (1. ,§.) Továbbá „a válságos gazdasági helyzet tartama alatt a mérnöki magánmunka elvállalására vonatkozó engedély csak kivételesen és különös indokolt fennforgás esetén adható meg.” (3. §.) A Tervező Építészek Országos Egyesülete az 1932. évi I. közgyűlésén előterjesztett elnöki jelentésben összegezi mindazon teendőket, amelyeket a jövőre vonatkozóan, az építőipari élet reorganizációja szempontjából szükségesnek tart. Ezen előterjesztés vonatkozó részei alább következnek. keztében így legalább nem lesz elrontva azelővárosok képe 50—100 évre. De nemcsak az elővárosokra vonatkozzék az építésügyi szabályzat eme kikötése, hanem olykülönösképen megbecsülendő területek beépítésére is, mint pl. a Balaton környéke. Fentiek kapcsán hangsúlyozottan le kell szögeznünk: véget kell vetni a székesfőváros perifériális területein (Alsórákosi rétek, Zugló, Kőbánya, Lágymányos, budai hegyvidék stb.) folyó tervszerűtlenül és rendszertelen építkezéseknek, amelyek elviselhetetlen terhet rónak a főváros adófizető polgárságára. Tűrhetetlen állapot az, hogy egy-két szórványosan épített ház miatt kelljen a fővárosnak a közműveket létesíteni és teljesen felesleges befektetéseket eszközölnie. Számos külföldi város mutat példát a helyes megoldás lehetőségére: a tervszerűen előkészített városfejlődési iránynak megfelelően elkészíttetnek az összes közművek, a telektulajdonosok kötelesek tőkeiket záros határidőn belül beépíteni, mert ellen esetben kisajátítási eljárás alá kerülnek. Egységes, új építésügyi szabályzat az egész ország területére készítessék el az új és az egész ország területére vonatkozó építésügyi szabályzat. Mondassák ki végre a tervezés és kivitelezés munkaköreinek intézményes szétválasztása. Az elővárosok beépítésére a jövőben fordítassék nagyobb gond. Készíttessék el ezen terület szabályozási terve tervező építészek által és az egyes épületek terveit is ezen munkáknál a jövőben csakis tervező építész készíthesse el. Ez a megoldás az egyedüli garancia arra vonatkozólag, hogy elővárosaink képei a jövőben ne legyenek olyan sivárak és szomorúak, mint ma. Továbbá tegye lehetővé az új szabályzat i a sorház, vagy ikerházak alapján a kisebb telekparcellákra való építést, a szabályozási tervekben előírt beépítési mód szerint. A tervszerűtlen és rossz beépítés követ Városok és községek felmérése Ezen munkálatok sürgős elkészítését nemcsak az azonnali munkaalkalom tekintetéből, de főleg közérdekből kell kérni a magas kormánytól, mert szinte jóvátehetetlen hibák serege származott már eddig is és származik még tovább is ezen felmérések hiánya folytán. Városok és községek helyes telekpolitikája A belügyi kormány keressék fel oly értelmű rendelet kibocsátására, amelyben kötelezi a városokat és községeket, hogy a jövőben fejlesszék ki a helyes telekpolitikai rendszert. Ez abból áll, hogyha jelenleg beépítetlenül álló, de a közeljövőben a természetes fejlődés következtében beépítésre kerülő telektömböket szerezzék meg lehetőleg olcsó áron.. Készíttessenek el tervpályázatok útján az azok rendezésére, illetve beépítésére vonatkozó tervek, amelyeket a lehetőség szerint lássanak el közművekkel és azután felosztva kis telek-parcellákra, egységesen, tervszerű beépítés kötelezettsége mellett adják el az építeni szándékozóknak. A városok és községek ily módon a rendelkezésükre álló területeket nemcsak helyesen és korszerűen építenék be, hanem 1. hasznot hajtanának önmaguknak, 2. hathatósan megvédenék a kistelkeket venni és családi házakat építeni szándékozókat a lelketlen telekuzsorásoktól, 3. az ily módon megépített családi házak, lakóházak, lakótelepek nemcsak jól, rosszul termelt magánvagyon-tárgyat képviselnének, hanem tudatos, célszerű munka eredményeként keletkező értékes nemzeti vagyont képeznének. Tervezet a kir. hí fes mérnöki intézmény megszervezésére A magyar vidéken a műszaki kultúra tekintetében, úgyszólván, balkáni állapotok uralkodnak, kifejezetten mérnökhiány van. Ezzel szemben a fővárosban ijesztő arányokban feldagadt a munkanélküli mérnökök száma és egy valóságos szellemi proletariátus van kialakulóban. Nagyszabású közmunkák megindításáról, amelyek foglalkoztatnák a fővárosba telepedett munkanélküli mérnökség tömegeit, az ország kedvezőtlen anyagi helyzete folytán, szó sem lehet. Emellett az elmúlt évtized oly nagytömegű kvalitásos mérnökanyagot termelt ki, amelynek tétlensége valóságos nemzeti csapást jelent. Gondoskodni kell tehát — a fentiekben említett nagyszabású munkaalkalmak híján — oly kisebb megélhetési lehetőségek feltárásáról, amelyek a műszaki emberek ezen nagy tömegét egyrészt ellátják, másrészt elszívják a főváros területéről. Fentiek előrebocsátása után nyilvánvaló az, hogy, ha a tervező építészek és mérnökök, általában magánmérnökök számára a fővárosban elfogadható állapotokat akarunk teremteni, valamilyen formában vissza kell terelni .