Erdőgazdaság, 1948 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1948-01-05 / 1. szám

A Duna-Tiszeaközi rosszminőségű homokterületek erdősítési problémái KERKÁPOLY GÉZA A ros­sz minőségű alföldi homok ta­l­a­jokon telepített erdőit képét vizsgálva azt látjuk, hogy a főleg akáccal és nyárfál, kisebb mér­tékben erdei- és feketefenyővel, kis csoportokban tölggyel telepí­tett állományai, minősége jótól a legrosszabbig a sikertelen erdősí­tés nyomait magán viselő, itt-ott egy-két tengődő, száradófélben levő lemohásodott fával tarkított vagy csak az ültetés gödreinek nyomait mutató tisztásokig a leg­­tarkábban változatos. Vannak tisz­tások­, ahol még az Alföld ősho­nos fája ч fehér- és feketenyár is hiányzik és megtelepítésük mester­séges úton sem sikerült. Ezeket a talajokat egy-két­­kutyatejjel és sere­vén­y fűzzel tarkított, vagy ezeik nélkül a Tortula rural­is és Fumana vulgaris, esetleg Al­kalma tinetoria jellemzik. A Szeged város tulajdonában volt kereken 8000 kát. hold erdő­ből 2500 kát. holdra tehető az ilyen talajú tisztások és az eh­hez közelálló nem sokkal jobb minőségű talajokon, főleg akác­cal telepített 0.1—0.5 záródásoi, fa­­tömeget nem adó, száraz, lemohá­sodott törzsű, alig egy-két méter magasságú állományok területe. Ezeknek a talajoknak sikeres er­dősítése eddigi tapasztalataink szerint csak intenzív talajelőké­szítés után — ami legalább 50 cm­ mély forgatásból és elültetés után a soroknak a mezőgazdasági ka­pásnövényekéhez hasonló, esetleg 3—4 évig is tartó megművelésé­ből áll — lehetséges erdei- és fe­ketefenyővel és virginiai boroká­val. Ezeknek a legrosszabb minősé­gű homoktalajoknak az erdősítésé­nél legfontosabb szerepét a talaj vízgazdálkodása játsza. Mindezek a területek viszonylag magasan fek­üsznek, fontos, hogy nagyobb mértékben azokban az években erdősítsünk, amikor a talajvíz magasan áll. Mivel azonban a talajvíz ingadozása kiszámítha­tatlan és minden emberi elméle­tet megdönt (mint pl. az 1040— 1042. évek nagy talajvízáradásai) az erdősítéshez szükséges fenyő­csemetéik nevelését legalább két évvel előbb kell kezdeni, tehát, hogy mélyebb talajnedvesség és forró, csapadékmentes években is sikerrel erdősíthessünk. Ajánla­nis továbbá a jelzett talajműve­­lési módok mellett is az elülte­tett fenyőcsem­etéket addig az ideig, amíg gyökerük a megfe­lelő mélységet — ahol már a vi­zet megtalálja — el nem éri ár­nyalással védeni, ami a talajtól és a csemeték fejlődésétől függően 3—6 évig is eltarthat. Árnyalásra legalkalmasabbak a n­agylevelű és gyorsan növő nyár­fajok, főleg a kanadai-, robusta-, balzsamos- és orosznyár. Ezek a nyárfajták 4­-5 évig­ megforga­tott rossz homoktalajon is tűrhe­tően fejlődnek, azután kezdenek pusztulni, száradni. Ez az idő azonban éppen elég arra, hogy a fenyőcsemeték árnyalásánál kitű­zött szerepüket betöltsék. Akác­cal és a gyorsnövésű kényesebb külföldi nyarakkal kísérletezni ezeken a­ területeken még forga­tás után sem szabad, mert ez a kísérletezés — amint az eddigi gyakorlati példák igazolják kudarcra van ítélve. Forgatás nélkül, egyedül a mély fekvésű foltokon, ahol a Cala­­magrostis epigeios nő üdén, le­het sikerrel erdősíteni erdeifenyő­vel, továbbá olyan helyeken, ahonnan a homokot elhordtá­k és ezáltal a talaj felszíne közelebb került a talajban levő éltető ta­lajnedvességhez. Ez az eset fi­gyelhető meg Szeged város erde­jénél a szeged—bajai műút men­tén, ahol 1929—30-as években a szeged—bajai műút építésekor az út feltöltésére a szomszédos er­dőterületeikről hordták el a ho­mokot és ezáltal ennek szintje környezetéhez viszonyítva 40—50 cm-rel mélyebbre került. Az utána erdeifenyővel történt erdő­sítésnél elültetett erdeifenyők ezeken a helyeken sokkal szebben fejlődtek, mint a megbolygatat­­lan magasabb felszínű szomszédos területeken levőké. 1939 január hónapban vettem át a szegedi erdőhivatal vezeté­sét. Az első években elődeim nyo­mát követve a forgatás nélküli gödörbe való ültetéssel történő erdősítéseim ezeken a rossz ho­moktalajokon nem sikerültek Fo­dor Gyula a királyhalmi alerdész­­szakiskola igazgatója ekkor kez­dett a tanulmányi erdő tisztás folt­jain fordítással erdei fenyőcseme­­tékkel erdősíteni, helyenként na­gyon szép sikerrel. Már 1939-ben próbálkoztam magam is fordítás­ba és ültetés után mezőgazda­­sági köztes műveléssel erdősíteni erdei és feketefenyővel, ami he­lyenként szintén szép eredmény­nyel járt. A legrosszabb Tortulla ruralisos és Fumana vulgarisos területieken azonban nem sikerült az erdősítés egyszerűen azért, mert a rákövetkező nagy esőte­lén nyári forróságban a cseme­ték kisültek. Számtalan ilyen ki­sült fenyőcsemetét duzgáltam ki erdőőreimmel és azt tapasztaltuk, hogy a homok 10—35 cm mély­ségben, ahol a gyökerek elhelyez­kedtek, száraz és meleg volt. A csemetéknek tehát, mivel gyöke­reik nedvességet nem kaptak és a forró homokban megsültek, ter­mészetszerűleg el kellett pusztul­­niok. Ekkor, 1941-ben támadt az a gondolatom, hogyha ezek fölé a csemeték fölé a májustól szep­temberig tartó nappali nagy for­róságban napernyőt lehetne tar­tani, mellyel a homok átforróso­­dását és a fordított talajban meg­levő csekély nedvesség elpárolgá­sát megakadályozhatnánk, a cse­meték életét talán meg lehetne menteni. Véletlenül ekkor láttam föltevésemnek az igazolását a László erdőben lévő rossz homok­talajon létesített csemetekertben, melyet Tamás János közvetlen hivatali elődöm azért létesített, hogy a mostoha talajviszonyok között nevelt csemetékkel való erdősítés (melyek már csemete­korukban hozzáedződtek a rossz talajhoz) hasonló minőségű­­tala­jokon eredményesebb lesz. Ebben a csemetekertben több ágyasban elvetett fe­ketefenyő magvakból kikelt és átiskolázással oda átül­tetett fenyőcsemeték mind elszá­radtak, kivéve egy a mostoha ta­lajviszonyok miatt törpére nőtt 20—25 éves feketefenyő árnyéká­ban meghúzódó 4—5 db fenyőcse­metét, melyek feltevésem szerint az árnyékolás miatt zölden ma­radtak. Megbíztam Muskó Jenő király­halmi 1200­­. holdas védkerület­­vezető erdészt, hogy jelölje ki védkerületében azt a területet, amelyet erdősítés szempontjából a legrosszabbnak tart. A Krisz­tin erdő északi részén levő 8 kat. hold Tortula ruralisos ■ tisztást, — amelyre titokban én is gondol­tam — nevezte meg. Kiadtam az utasítást, hogy a talajt két ásó­­nyomnyira (50 cm-re) meg kell fordítani, utána 1.­ m sor és 1.c m csemetetávolságra erdeifenyőcse­­metékkel beültetni és minden két fenyőcsemete közé egy kanadai, 3

Next