Fonó-Szövő-Ipar, 1916 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1916-10-01 / 10. szám
GFONÓ-SZÖVŐ-IPAR jól oldódnak és a szálak legbelsejébe is behatolnak. A sók megválasztása természetesen a szövetfajtától és a szövet színétől függ. Elsősorban az alkálikus földsók és az aluminium sói jönnek figyelembe, esetleg az ólom-, vas- és cink kénsavassói is. Az említett célra szolgáló készítményt körülbelül következőképen keverhetjük össze : 140 rész glicerint, 2 rész agar-agart, 2 rész káliumkarbonátot, 22 rész dextrint és a megfelelő mennyiségű nehezítő sómennyiséget elegyítjük. Azoknak az appretúráknak, melyek a szövetek meggyulladását vannak hivatva megakadályozni, különösen belsőleg kell a szálakhoz tapadnia. Az ilyen pótlóanyagok között oly nagy a választék, hogy a legkülönbözőbb kívánságoknak is eleget lehet tenni. Túlnyomóan a volfrámsavas ammonsókat, a kénsavas ammonsókat s a szilikátokat — mint pl. a nátronvízüveg vagy az aluminiumsók bóraxszal való keverékét — használják. Eddigelé ezekhez az appretúra-oldatokhoz is nyálkás dextrinoldatokat használtak, most azonban már ezeket a sókat az előzőkben említett szulfosavas appretúrákhoz is keverhetjük. A textilappretúra mai nap oly magas technikai színvonalra emelkedett, hogy az a tény, hogy egy szövetet appretálnak, nem azonosítható a hamisítás tényével. Az appretúra mai nap már nem pusztán amolyan tévedésbeejtő szépítő művelet, mint azt nem szakkörökben gondolják, hanem inkább annak a törekvésnek eredménye, hogy a szövetnek megmunkálására és használatára szükséges belső szilárdságát és külső csínját megadják. Ha néhány szövetnél ezeken az okvetetlenül szükséges tulajdonságokon kívül a szín, fény és fogás, meg tömöttség is egyidejűleg megjavítható, úgy ez a tény nem minősíthető tudatos hamisításnak. Csak különös esetben lehet értékes szövőanyagoknál azt a célt követni, hogy a készítmény minősége látszólagos emelésére finomabb fogást, tapintást adnak a szövetnek. De épen ezek a nem-kívánatos és nem alkalmas nehezítések, amelyeket azelőtt a selyemszöveteknél széltében használtak, adták meg az indító okot azon vegyi kutatások kezdeményezésére, amelyek az appretúra mai tökéletesítését vonták maguk után. tettettek, ott — a lánchengerről történt lecsöveztetés után — felgomolyíttattak: a gombolyag a cséveállvány legfelsőbb keretén átvetve — illetve felfüggesztve — saját súlyánál fogva feszített állapotban tartotta a visszavezetett fonalakat mindaddig, amíg a gombolyag a földhöz nem ért. Miután a gombolyag felfüggesztéspontja — azaz a legfelsőbb csövekerete a földtől 18 m-nyire volt és a lánchengerről fél óránként 1 méter hosszú fonal fejlődött le; csaknem egy óra telt el, amíg a gombolyag a felfüggesztésponttól a földhöz ért, vagyis a felgombolyítás körülbelül óránként vált szükségessé. A balesetkor azonban a felgombolyítással megbízott munkás ezt a munkát elmulasztotta elvégezni, azért — mihelyest a gombolyag a földhöz ért —, a már lefejtődött fonalak meglazultak, tehát a lánchengerről a fonalak többé nem fejtődtek le, hanem a már lefejtődött és meglazult fonalak tapadásuk folytán ellenkező irányban felcsévelődtek a lánchengerre és természetszerűleg felhúzták magukkal a gombolyagot is egészen a felfüggesztéspontig, ott az nagy terjedelménél fogva a keret szűk részében megakadt. Minthogy azonban a fonalak az alaplánchengerre tovább is felcsévelődtek, a gombolyag pedig a keretben megakadt, azok magukkal húzták az egész — mintegy 10 méter mázsa súlyú — állványt, ezért az lehűlt és az elszakadt fonalak összecsomózásával elfoglalt munkás nyakába esett, ez pedig a szenvedett sérüléseibe belehalt. A szóban levő baleset tehát elsősorban a sérült munkás gondatlanságának tudható be, ugyanis ennek körülbelül 10 órányi ideje volt arra, hogy a bajnak elejét vegye, nevezetesen, amíg a gombolyag a földről ismét a legfelsőbb keretig jutott, egy órának kellett eltelnie és még egy további negyedórának, amíg az állvány egyensúlyi helyzetéből kimozdíttatván, felbillent. A szövőmester is hibás volt: neki észre kellett volna vennie, hogy a feleslegessé vált fonalak felcsévélése nem történt rendben és az ott alkalmazott munkás kötelességét nem teljesítette. Ugyanis ily alkalommal elkerülhetetlen az a körülmény, hogy némely fonalak elszakadjanak. Hasonló balesetek elkerülése végett szükségessé vált az állvány lerögzítésének, valamint annak elrendelése, hogy a feleslegessé vált fonalak ne a kereten, hanem a mennyezetre erősített csigán át vezettessenek vissza. Baleset szőnyegszövőgyárban, írta Wister Hugó, a kereskedelemügyi minisztériumba beosztott királyi iparfelügyelő. Egy szőnyegszövőgyárban az alábbi igen tanulságos lefolyású baleset történt: Az egyik szövőszéknél egy szőnyeg szövéséhez ötféle láncfonalat használtak, mégpedig 3 bársony-, 1 béllelő- és 1 alapfonalat. A bársonyfonalak cséveállványon elhelyezett csévékre, a béllelő és alapfonalak pedig egy-egy lánchengerre voltak felvetve. A szóban forgó baleset alkalmával az alaplánchengerre felvetett fonalak egy 130 cm. széles szőnyeg szövéséhez voltak elkészítve és csupán egy 110 cm. széles szőnyeghez használtattak fel, ami által mindkét oldalon 108 fonal fölöslegessé vált. Ez utóbbi fonalak a cséveállványhoz ve A gőzgépek henger- és gépolajszükségletének megállapítása.*) írta : Horn József. Weiss Lajos német mérnök hosszú évek során át rengeteg számú kísérletek alapján megállapította, hogy a gőzgépek maximális hengerolajszükséglete*) Tagtársaink között többen vannak, akiknek gyárüzemet kell vezetniük s így gőzgépekkel is kell foglalkozzok. Ez indokolttá teszi, hogy Horn tagtársunk cikkét közöljük, bár nem vonatkozik szorosabb értelemben a textiliparra. Kérjük a tagtársakat, hogy, amennyiben módjukban van a cikk adatait felhasználni, ez irányú tapasztalataikat velünk közölni szíveskedjenek. . (Szerk.)