Az Illatszerész, 1935 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-01 / 1. szám

4. oldal AZ In­AISZERISZ gyáripar mai számlázása alapján alig tudja kiszámítani, hogy a gyáripar által engedélyezett haszonszázalék meny­nyit tesz ki. Valóságos felsőbb matematika kell ahhoz, hogy ez kiszámítható legyen. A fázisadó beszámítása nagyon méltányos kívánság az illatszerkereskedelem részéről, en­nek dacára is a gyáripar állandóan ennek a kívánságnak ellenáll, talán így akarja elleplezni azt, hogy pl. egy 35%/c-os bruttó haszonkulcs a fázisadó felszámításával nem 35%, hanem csak 28%, holott az illatszerszakmának határozott kívánsága, hogy minden cikk után legalább is a bruttó 33­ 5% hasznot élvezze, mert ma már közel 25%-ot tesz ki a kereskedő rezsiköltsége. Tiszta vizet akarunk a jövő­ben poharunkba önteni és nem nyugszunk addig, amíg a hosszú matematikai műveletek meg nem szűnnek és a mi­nimális haszonkulcsot a gyáripar az illatszerkereskedelem­nek nem engedélyezi. A gyáripar az eladások fokozása érdekében az elmúlt évben nem tette meg azt, ami pedig saját érdekében fel­tétlenül szükséges lett volna. Vagy teljesen mellőzte cik­keinek propagálását reklám útján, vagy pedig olyan kis mértékben folytatta, hogy annak a vételek fokozása érde­kében semmi eredménye sem lehetett. Dús eredményt, tartós sikert reklám nélkül elérni nem lehet, az illatszer- és kozmetikaipar azonban ezt a régi igazságot figyelmen kívül hagyta, pedig a kereskedő eladásait minden gyárosnak már saját érdekében is, megfelelő reklámmal elő kellene segí­teni. A vásárlóképesség az elmúlt évben sem növekedett. Ezt a szegénységi állapotot használták fel a pince­gyárak, hogy diszkreditálják az egész szakmát. Igaz, hogy olcsó áron, de igen rossz minőségű árut hoztak forgalomba, amellyel a közönségnek az illatszerek és kozmetikai cikkek vásárlása iránti vágyát alaposan lecsökkentették. A gyáripar ma már érzi, hogy ezek a hitvány minőségű cikkek erősen elterjedtek és illetéktelen versenyt okoznak a tisztességes, jó anyagg­al dolgozó gyáraknak és mégsem igyekeztek arra, hogy olcsóbb csomagolású cikkeket hozzanak forgalomba, amelyekkel vissza tudnák hódítani a maguk részére azt a szegényebb fogyasztóréteget, amely vásárlóképességének lezuhanása következtében ma nincs és talán nem is lesz a közeljövőben abban a helyzetben, hogy a drágább, de minőségileg elsőrangú cikkeket magának megszerezhesse. Az 1934-es év lepergett. Új reményekkel teli idő kö­vetkezik. Bízunk abban, hogy az 1935. év meghozza a várva várt felszabadulást, szakmánk helyzete is javulni fog és gyáriparunk is be fogja látni tévedéseit és különösen a fázisadó és a kereskedői haszonkulcs terén rendet fog te­remteni. Haladunk a jövő felé . . . Minden reményünk és óha­junk, vajha az szebb, dúsabb, sikeresebb lenne, mint a múlt és a szakma reményei valóra válnának. Az illatszerszakma hibái Kanitz Iván, a Kanitz Iván és Társa illatszernagykereskedő cég főnöke. Az államok elzárkózása és az önellátásra való törekvése tel­jes egészében felkavarta kereskedelmünk szervezetét és így ter­mészetesen az ilatszerszakma is alapos változásokon ment át. A változások egy része a legyengült üzletek eltűnésében és más része pedig az új alapításokban nyilvánult meg. A legyengült üzletek eltűnésében és az azok helyébe lépő új alakításokban mindaddig egy egészséges folyamatot kellett a tárgyilagos bírálónak látni, amíg az új üzletalapítások úgy­szólván epidémiává nem fajultak. Az új üzletek alapítói eleinte nem nélkülöztek bizonyos kereskedelmi értéket és közülük igen sokan szakértelemmel ve­zetvén üzletüket, hasznos tagjaivá váltak az illatszerkereskede­­lemnek. A későbbi alakulásoknak viszont igen káros hatása mu­tatkozik, de hogy ennyi, manden szakértelmet nélkülöző új üzlet nyílhatott, annak nem kis részben a régi és tapasztalt kereskedők is okozói, még­pedig azért, mert az idők során raktáruk és ki­rakatuk változatosságát annyira lecsökkentették, hogy ma ele­gendő, ha valaki betanulja a Veve árjegyzékét és már meg is nyithatja bárhol az üzletét, azon köztudott szabály alapján, hogy csak napi ú. n. konzumcikk fontos, hogy raktáron legyen, mert ha a vevő oly cikket kér, ami nincs raktáron, hát azonnal „Fel­hozzuk a raktárból*“, ugyanúgy, mint az a szomszéd régi, jól felszereltnek ismert üzletekben is szokássá vált. Ilyenformán ma egész nyíltan bevallhatjuk, hogy az üzletek nagy része olyany­­nyira uniformizálódott úgy raktáraiban, mint kirakataiban, hogy legfeljebb mennyiségileg, de nem minőségileg van különbség a legtöbb üzlet raktári állománya között. A legtöbb esetben a jól és dúsan felszerelt raktár sem egyéb, mint a napi tömegcikkek válogatás nélküli zsúfoltsága. Ennek a nívótlanságnak eredetét kutatva, elsősorban is arra kell gondolnunk, hogy a hazai gyárak által hangsúlyozott szólam „Nem kell már a külföldi illatszer és kozmetika, mert a hazai gyárak sokkal különbet és nívósabbat produkálnak," gyakori, szinte gramofonlemezszerű ismétlésével elégedtek meg. A keres­kedők annál szívesebben fogadták ezt a szólamot, mert ezzel kapcsolatban raktárcsökkentés lehetőségét remélték és ezzel gondolták pótolhatni az eddigi óriási választékot és a külföldi gyáraik természetszerűleg elmaradt reklám- és propagandatevé­kenységét, mely minden időben újabb és újabb fogyasztórétege­ket tárt fel és a már meglévő vevőközönség ízlését és igényét kívánta fokozni. Ezzel szemben a teljes elzárkózás óta tehát mn már három éve a magyar illatszeripar megállóit fejlődésében — ez nem tévesztendő össze a kiválóan fejlett szappan- és fog­krém-iparral —, újabb cikkeket nem kreál, propagandája nem átütő és végső hatásaiban az üzleteiket uniformizáló tendenciájú. Nem hagyható figyelemen kívül az az óriási hitelmegvonás sem, ami egyenes következménye volt a megszakadt behozatalnak. Különös figyelmet érdemel a gyárak legújabb jelszava: „a pince­gyárak“, melynek hangoztatásával hadba indulnak mindazon telepek ellen, amelyek nélkülözik a gyárkéményt és miniszteri rendelet kiadását szorgalmazzák, hogy a Magyarországon töltött, de lényegileg és alkatrészeiben külföldi illatszerek oly megjelö­léssel legyenek ellátva, amelyek hivatva lennének a közönség tudatába is belevinni a gyárkéményekkel nem rendelkező „pincegyár“ fogalmát és bizalmatlanná tenni a megszokott cik­kekkel szemben. Az előbbiekből tanulságot vonva csakis egy út mutatkozik eredményesnek. Hagyjunk fel a különböző szólamokkal. Ipar­kodjunk raktárunkat a kor kívánalmainak megfelelően fel­szerelni. Cikkeinket egyéni ízlésünk szerint válogassuk meg, kifogásolható minőségű árut ne tartsunk. Az általunk is jónak elismert cikkeket ne csak a vevő kényszerítésére tartsuk raktá­ron, hanem igyekezzünk azokat személyes agilitásunkkal is propagálni, mert a reklám nemcsak a gyárosoknak, hanem a kereskedőknek is érdekük, ami által változatosabbá, színesebbé és főleg egyénivé tehetjük üzletünket. NE FELEDKEZZÉK MEG AZ ELŐFIZETÉSI DÍJ MEGKÜLDÉSÉRŐL! ILLATSZERTÁRAK, DROGÉRIÁK, GYÓGYSZERTÁRAK1 címei körlevelekre sokszorosítva néhány óra alatt postára készen kaphatók „AZ ILLATSZERÉSZ“ kiadóhivatalában . Budapest, VII., Rákóczi­ út 44. Tel.: 37­0-29­ 1. szám

Next