Iparegészségügy, 1906 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1906-01-01 / 1. szám
8. oldal, a jótékonyság és nem a jog szempontjából biráltatik meg, pedig azon alapon, amelyet Széll Kálmán vetett meg az állami gyermekvédelemről szóló 1901. évi VIII-ik és XXI-ik törvénycikkek által, tovább haladva, eljuthatnánk az igazi szociálpolitikai alkotásokhoz. Nem képezheti e helyütt feladatomat az, hogy ez 1901. évi VIII. t.-c. magyarázatába fogjak, de azt mégis fel kell említenem, hogy ezen törvény az úgynevezett elhagyottság fogalmával annyi látásfutásra, irka-firkára, kérésre és könyörgésre szólítja azokat, akik valamely elhagyott gyermeknek elhelyezése érdekében fáradoznak, hogy az szinte zaklatásszámba megy, ami a törvénynek hozatalakor az illetékes köröknek célját semmiesetre sem képezhette. Az állami gyermekmenhelyeknek létesítése azon célból történt, hogy azokban a 7 éven alul lévő gyermekek megfelelő védelemben részesüljenek. Bár ezáltal tagadhatatlanul sok ártatlan kisdednek életét lehet az idő előtt való pusztulástól megmenteni, mégis társadalompolitikai szempontból a legnagyobb fontossággal az bír, amivel megtoldották, hogy t. i. azon gyermekek, akikről más iránybban való gondoskodás nem történik, tizenöt éves korukig az állami gyermekmenhelyek kötelékében maradnak. Ha ezen gyermeknek nevelése a kor jogos igényeinek minden tekintetben megfelelő lesz, akkor ezen törvénynek nyomában áldás fog fakadni. Előre nem lehet a bekövetkezendő eredmény felől objektív véleményt nyilvánítani, de azért mégis kifejezést óhajtok adni azon aggodalmamnak, hogy az úgynevezett családi elhelyezés alighanem szomorú csalódásokra fog vezetni, mert az eseteknek többségében elhagyott gyermekeknek tartására csak olyan családok vállalkoznak, amelyek abból üzletszerű haszonra számítanak. Hiszen azt elismerem, hogy ritka kivételektől eltekintve, csupa gyönyörűségből senki sem vállalkozik valamely elhagyott gyermeknek tartására, de mégis azt gondolom, hogy az üzletszerű spekulációt a legszigorúbban végrehajtott ellenőrzéssel kell a törvény intenciójának megfelelőleg is megakadályozni. Sajnálattal kell megemlékeznem arról, hogy a törvénynek egyik igen illetékes magyarázója, t. i. Ruffy Pál dr. is azon véleményen van, hogy az állami menhelyek gyermekeit oly irányban kell nevelni, hogy a tíz éves fiú már szőrén megülje a lovat és segítsen a boronálásnál, meg a gyomlálásnál, a nyolc éves leány pedig főzze meg az ebédet az édesanyjával, vigye azt ki a határba az apja után, viselje gondját a ház előtti virágos kertnek és a cserépbe ültetett virágnak. Ezek valóban igen különös kívánságok, amelyeket mi akceptálni sohasem fogunk és amelyeket, ha valami német, vagy francia szociológus előtt felemlítenénk, ez ugyancsak nagyot nézne. Mi pedig azon véleményen vagyunk, hogy a gyermekeket iskoláztatni kell és meg kell őket kímélni mindama munkáktól, amelyek szervezetekre fiatal koruknál fogva káros hatást gyakorolhatnának. Tanítsuk meg őket mindarra, amire egészségüknek megvédelmezése céljából szükségük lehet és mindenek fölött tiltsuk meg a nevelőszülőknek azt, hogy a gyermekeket testileg bántalmazhassák, mert a testi büntetés ellenkezik a humanizmussal és a kultúrával. Ha ilyen előkelő férfiak is így gondolkoznak szociális feladatainkról, akkor elhiszem azt, hogy még évtizedekig is el fog tartani, míg a munkásvédelmi törvények tekintetében oda jutunk, ahol például most Franciaország áll. Franciaországban az első fontos munkásvédelmi törvényt 1841. évi március hó 22-án hozták a gyermekeknek gyárakban és műhelyekben való oltalmáról. Az 1874. évi május hó 19-iki törvény a védettek sorába felvette az ifjú munkásokat és munkásnőket is. 1892. évi november hó 2-án új törvényt hoztak a többi között a gyermekeknek munkájáról is és ezen törvényt az 1902. évi március hó 30-án kiegészítették egy novellával Az 1892. évi törvénynek leglényegesebb pontjai a következők : 1. azon üzemekben, amelyekre a törvény vonatkozik, nem szabad 18 évesnél fiatalabb gyermekeket foglalkoztatni, kivételt csak olyan 12 évesnél már idősebb gyermekek képeznek, akik iskolai kötelezettségeknek eleget tettek és orvosi bizonyítványt hoznak arról, hogy a szóban lévő munkának elvégzésére alkalmasak; 2. esti 9 órától hajnali 5 óráig gyermekek és ifjú munkások ki vannak zárva a munkából és végül 3. veszélyes és az egészségre ártalmas üzemekben gyermekeket foglalkoztatni tilos. Az 1900. évi novella szabályozza a gyermekeknek, 18 éven alul lévő ifjú munkásoknak és a nőknek munkaidejét. A gyermekvédelemről szóló munkámmal csak általános tájékoztatást kívántam ezen kérdésről nyújtani és csak rá akartam nagy körvonalakban arra, hogy mily fontos szerepe van a gyermekek minden irányban való megvédelmezésének. Áttanulmányoztam az összes művelt államoknak a gyermekekre vonatkozó törvényhozási intézkedéseit, de ezek közül csak azokat közöltem e munka során, amelyekre a helyes tájékoztatás céljából feltétlenül szükség volt. Alkalom adtán az egyes államoknak munkás- és speciell gyermekvédelmi törvényeivel külön és önállóan is fogok e lapok hasábjain foglalkozni. Most, mielőtt befejezném, meg kell még emlékeznem arról is, hogy a budapesti ügyvédi kör gyermekvédelmi bizottsága is foglalkozott néhány héttel ezelőtt a gyermekvédelem ügyével és Zsigmondy Jenő azon javaslatot terjesztette elő, hogy az elméleti feladatok a gyakorlati élet teendőitől választassanak el és hogy a többi között az iskolakerülő gyermekek és az inasok ellenőriztessenek. Én pedig hozzáteszem azon kívánságomat, hogy ne csak az inasok, hanem munkaadóik is ellenőriztessenek azon célból, hogy teljesítik-e az inasokkal szemben mindazon kötelességeket, amelyeket tőlük a törvény követel. Vajha minél előbb elérkeznék az az idő, amikor a magyar törvényhozás az önálló gyermekvédelmi törvénynyel foglalkozik Dr. Erőd Miksa. Iparegészségügy Ipari egészségtan. Irta : dr. Legányi Gyula. A foglalkozás kétféle : szabad és gazdasági. A munka föltétele a szükségletek kielégítése. Az élet föltétele pedig a szükségletek könnyű kielégítése. Ideális állapot volna a szükségleteknek fáradtság nélkül való kielégítése, ilyen azonban nincsen a való életben, csak volt valamikor a mesebeli paradicsomban, 1906.