Közgazdasági és Közlekedési Tudósító, 1934 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1934-01-10 / 1. szám

közgazdasági és közlekedési tudósító 3 GÖMBÖS Hová halkult 1932 őszének vértforraló, új politikai korszakot hirdető, diadalmas muzsi­kája, a Gömbös-kormány hivatalbalépését kísérő lelkesedés reményteljes lüktetése? Téli köd üli meg a hegyeket, a fehér pusztákon, zuzmarás erdőkön vágtat a januári szél és az emberek lelkében csüggedés és bizonytalan­ság fagyoskodik. Nem a jog, nem lapunk po­litikai engedélye kelti életre tollunk alatt a kérdést, nem is a kormányzattal szemben táplált esetleges bizalmatlanság; az újságíró független tárgyilagossága, amellyel 1934 haj­nalán fel akarja mérni a megtett és az el­jövendő utat. Fel lehetne ugyan vetni a kérdést, van-e még független kritika, található-e még függet­len ember és független újság. Nem a mi fel­adatunk, hogy efelett tépelődjünk, csak annyit jegyzünk meg, hogy az igazi függet­lenségnek a kritériuma nem az, várjon állás, befolyás, pénz, összeköttetés szempontjából várhat-e valamit az újság a hatalom tulajdo­nosaitól avagy nem. A sajtó függetlenségé­nek a sziklája az igazság bátor megvallásán, az elfogulatlan bírálat rendíthetetlenségén nyugszik és őszinte utálkozásán ama hízel­gésnek, amelytől éppen az ig­azi hatalmasok irtóznak a legmélységesebben. „A sajtónak politikai dolgokban az az egyik hivatása, hogy védelmezze minden áron, még az élete árán is mindazt, aminek létrehozását vagy megmaradását az okosan gondolkodó és tisztességesen érző emberek erkölcsi meggyőződése szükségesnek tartja“ — írja Szabó László dr. „A modern újságírás“ című művében és ennek a hivatásnak tuda­tában idézzük fel a minden jót várásnak ama diadalmas ritmusát, amelyet tizenöt hónap után, úgy látszik, hiába akarunk viszont­hallani a politikai közvélemény rádiójának titokzatos, kiszámíthatatlan, végtelenül érzé­keny hangszóróján. Az idő nagy úr, de nincs igazuk azoknak, akik azt hiszik, hogy az új politikai rezsim fogadtatásának lelkesedése a mindennapi munka szürkeségébe, vagy akár a tél ridegsé­gébe fagyott bele. Talán az általános gazda­sági válság vágta ketté a felülről és alulról jövő rezgések találkozását? Erre a leg­alaposabban rácáfol a megértésnek és együtt­érzésnek a lángja, ami a revízió gondolatá­nak elektromos szikrájára gyulladt ki az egész magyarság" lelkében. Miért nem kapcsol ez a lélek ugyanilyen közvetlenséggel a többi gon­dolattal, amit felülről közvetítenek számára? Meg kell végre mondani: nem a lelkese­dés hamvadt el, nem az új politikai és közéleti rezsim utáni vágyódás szürkült bele a Göm­bös-kormány tizenöt hónapjába. Ellenkezőleg. Soha oly bensőségesen és őszintén nem kí­vántak új tempót, új stílust, mint ma. De ha a cselekedetek helyett ígéretek, ha pozitív célkitűzések helyett nem egészen világos el­gondolások homályosítják el a látóhatárt, ha egyes események a csalódás érzését keltik az új korszak híveiben,­­ akkor ne csodálkoz­zék azon senki, hogy kétség és csüggedés bé­nítja meg félúton az új időket hirdető kor­mányelnök felé kinyújtott millió kezet. Ma már valóságos fényűzésszámba megy, ha né­­hányan még ki mernek válni a Fejbólintó Jánosok kórusából és becsületesen, nyíltan megmondják, nem így gondoltuk ezt. Nem úgy gondoltuk, hogy hatalmas és érdemes osztályok fölé, mint a magyar köz­­alkalmazottak, sorsközösség helyett a sors bizonytalanságának a feketesége boruljon. Csak egy példát: ha valakit áthelyeznek és új szolgálati helyén nem nyílik számára kellő beosztás, nyugdíjazni lehet az illetőt. Mit jelent ez? Azt, hogy ha úgy fordul, kitűnő minősítésű tisztviselőt is nyugdíjba lehet kül­deni. Nem úgy gondoltuk, hogy — talán a legilletékesebb tényezők erről nem is tudnak — a protekció soha nem látott mértékben tomboljon a közéletben, kinevezéseknél, er­kölcsi és anyagi javak elosztásában. Vagy talán önkéntelenül is meg akarják ingatni a hitet abban, hogy valaha is országolhat-e kor­mányelnök ebben az ország­ban, akit nem szorít tehetetlenre a protekció ezerkarú po­lipja? Nem úgy gondoltuk, hogy a magas ál­lások, a magas álláshalmozások, a magas külön jutalmak rendszere viruljon tovább. Nem így gondoltuk. De aki ma hangot ad annak az elégedetlenségnek, amelyet szél­sőséges politikai tényezők nagyon ügyesen és nagyon lelkiismeretlenül szeretnének kihang­súlyozni, meghízlalni és a maguk biztosra várt lakomájára levágni, s a tárgyilagosság je­gyében mást is meg kell állapítani: nem igaz­ságos, ha destrukciónak bélyegeznek vala­mely politikai nézetet, pusztán azért, mert függetlenül és képmutatás nélkül szembefor­dul a hatalommal. De ép ilyen igazságtalan­ság lenne, ha a meg nem értés, a teljes el­zárkózás könyörtelen szikláján hajótörést kellene szenvednie olyan jóhiszemű, jó­akaratú politikai célkitűzéseknek, amelyekre esetleg e célkitűzések irányítója a maga egész életét, minden ambícióját feltette és kockára , vetette. A becsületes segíteni akarás felett sem elfogultsággal, sem gúnnyal nem lehet elsiklani. Meg kell értenie a magyar közvé­leménynek, hogy a hétköznapi gyanúsítások­tól, pletykáktól, viccektől és lekicsinyléstől való területenkívüliség piedesztálja megilleti azt, aki ezért a nemzetért dogozik, még akkor is, ha vele, a hatalom megszemélyesítőjével szemben is áll a közvéleménynek egy része. Ezerkilencszázharmincnégy magyar mi­niszterelnökének a történelem számára kell dolgoznia. Ez felmenti sok hétköznapi, kicsi­nyesnek látszó probléma intézése alól. De ha így is van, nem szakadhat el a való élettől, amelynek a korhadt vázán ma a gondok és bajok orkánja süvít keresztül. A munkanél­küliek állandó rimánkodása egy íróasztalért, egy munkahelyért úgy hangzik onnan kívül­ről, mint örök, monoton könyörgés a nyo­morúság rózsafüzérén. Ez a szívettépő mor­­molás megkeseríti azoknak az örömét is, az életét is, akiknek ma még van állásuk, fizeté­sük. A halhatatlanság útja azonban a csontig, vérig ható problémák megoldásán keresztül vezet, ha ugyan egyáltalán biztosíthatja ma­gának egy államférfi, hogy neve erősebb legyen, mint az elmúlás. Weber, az igazán halhatatlan muzsikus halálsejtelmek között írta: Meine Lieder, meine Länge Sind dem Augenblick g­eweiht, Ihre Töne, ihre Klänge Schwinden mit der flüchtigen Zeit. Grosse Sänger sind geschieden, Die kein Mund jetzt mehr erwähnt. O, wie b­ericht, wenn hienieden Ich den Nachruhm mir ersehnte... Nem a politikai ambíciók, nem a tábor­szervezés kartoték-papírvárai, nem az első­rendű és másodrendű polgár kialakulása raj­zolja ki a történelmi hivatás, a „Nachruhm“ halhatatlan útját. Ebben a dermedt téli csönd­ben meg kell hallani a tettetés nélkül való lelkek millióinak a rezdülését, a vágyat igaz­ságos reformok után, a kívánságot új, egész­ségesebb társadalom kialakítására. Lehet, hogy a mi generációnk immár halálra van ítélve, de a nyomunkban el kell jönnie a fel­támadásnak, a városok kőrengetegeiben, a falvakban, a földeken, ahol talán ezerkilenc­­zúszharmincnégyben megkondulnak a fel­támadás harangjai, az ének a búzamezőkön... Berényi Sándor dr. luuvuvanBiaB^nBi ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■»■aBSSBBaBataBxaanaxaaBBBaaaa Fürésstelepeket akarnak, felállítani a Duna mentén az osztrák ípas alfa feláol­osására Magyarország puhafaszükségletének leg­nagyobb részét az utolsó tizenöt esztendőben Csehországból és Romániából fedezte. Csak a legutóbbi évben, a magyar-osztrák kereske­delmi szerződés konzekvenciájaként nyilvá­nult meg az a törekvés, hogy lehetőség sze­rint Ausztria szállítsa ide az épületfaanyagot. A napokban megkötött újabb megállapodás további faimportot tesz lehetővé az osztrák piacról Mivel azonban különböző vámszempon­tokból és a fuvarozás egyszerűsítése miatt is a magyar importőrök igyekeznek hasáb és rönk alakjában importálni a puhafát, most egy konzorcium, melynek előkelő magyar vezetői is vannak, akciót indított, hogy a Duna mentén több fűrésztelepet állítsanak fel és ott dolgozzák fel deszkává az osztrák rönkfát. Nem akarnak új gépeket beszerezni erre a célra, hanem a számos, üzemen kívül levő fűrésztelep berendezését szállítanák át meg­felelő helyekre, ahol olcsón, a fuvarköltség megtakarításával készítenének különböző mé­retű épület faanyagot a Dunán érkező fatör­zsekből. Az akció egyelőre még kezdeti stádium­ban van, a szállítási vállalatokkal és a telep­­tulajdonosokkal folytatnak megbeszélést. Bu­dapest környékén mindenesetre felállítanának egy fűrésztelepet, ezenkívül pedig Baja kör­nyékén terveznek hasonló üzemet. Az új fűrészeket osztrák és részben cseh termelői érdekeltségek finanszí­rozzák. Sajnos, az osztrák fa új feldolgozási lehető­ségével párhuzamosan a tiszamenti fűrészek jelentősége nagymértékben csökkenne.

Next