Közgazdasági és Közlekedési Tudósító, 1934 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1934-01-10 / 1. szám
közgazdasági és közlekedési tudósító 3 GÖMBÖS Hová halkult 1932 őszének vértforraló, új politikai korszakot hirdető, diadalmas muzsikája, a Gömbös-kormány hivatalbalépését kísérő lelkesedés reményteljes lüktetése? Téli köd üli meg a hegyeket, a fehér pusztákon, zuzmarás erdőkön vágtat a januári szél és az emberek lelkében csüggedés és bizonytalanság fagyoskodik. Nem a jog, nem lapunk politikai engedélye kelti életre tollunk alatt a kérdést, nem is a kormányzattal szemben táplált esetleges bizalmatlanság; az újságíró független tárgyilagossága, amellyel 1934 hajnalán fel akarja mérni a megtett és az eljövendő utat. Fel lehetne ugyan vetni a kérdést, van-e még független kritika, található-e még független ember és független újság. Nem a mi feladatunk, hogy efelett tépelődjünk, csak annyit jegyzünk meg, hogy az igazi függetlenségnek a kritériuma nem az, várjon állás, befolyás, pénz, összeköttetés szempontjából várhat-e valamit az újság a hatalom tulajdonosaitól avagy nem. A sajtó függetlenségének a sziklája az igazság bátor megvallásán, az elfogulatlan bírálat rendíthetetlenségén nyugszik és őszinte utálkozásán ama hízelgésnek, amelytől éppen az igazi hatalmasok irtóznak a legmélységesebben. „A sajtónak politikai dolgokban az az egyik hivatása, hogy védelmezze minden áron, még az élete árán is mindazt, aminek létrehozását vagy megmaradását az okosan gondolkodó és tisztességesen érző emberek erkölcsi meggyőződése szükségesnek tartja“ — írja Szabó László dr. „A modern újságírás“ című művében és ennek a hivatásnak tudatában idézzük fel a minden jót várásnak ama diadalmas ritmusát, amelyet tizenöt hónap után, úgy látszik, hiába akarunk viszonthallani a politikai közvélemény rádiójának titokzatos, kiszámíthatatlan, végtelenül érzékeny hangszóróján. Az idő nagy úr, de nincs igazuk azoknak, akik azt hiszik, hogy az új politikai rezsim fogadtatásának lelkesedése a mindennapi munka szürkeségébe, vagy akár a tél ridegségébe fagyott bele. Talán az általános gazdasági válság vágta ketté a felülről és alulról jövő rezgések találkozását? Erre a legalaposabban rácáfol a megértésnek és együttérzésnek a lángja, ami a revízió gondolatának elektromos szikrájára gyulladt ki az egész magyarság" lelkében. Miért nem kapcsol ez a lélek ugyanilyen közvetlenséggel a többi gondolattal, amit felülről közvetítenek számára? Meg kell végre mondani: nem a lelkesedés hamvadt el, nem az új politikai és közéleti rezsim utáni vágyódás szürkült bele a Gömbös-kormány tizenöt hónapjába. Ellenkezőleg. Soha oly bensőségesen és őszintén nem kívántak új tempót, új stílust, mint ma. De ha a cselekedetek helyett ígéretek, ha pozitív célkitűzések helyett nem egészen világos elgondolások homályosítják el a látóhatárt, ha egyes események a csalódás érzését keltik az új korszak híveiben, akkor ne csodálkozzék azon senki, hogy kétség és csüggedés bénítja meg félúton az új időket hirdető kormányelnök felé kinyújtott millió kezet. Ma már valóságos fényűzésszámba megy, ha néhányan még ki mernek válni a Fejbólintó Jánosok kórusából és becsületesen, nyíltan megmondják, nem így gondoltuk ezt. Nem úgy gondoltuk, hogy hatalmas és érdemes osztályok fölé, mint a magyar közalkalmazottak, sorsközösség helyett a sors bizonytalanságának a feketesége boruljon. Csak egy példát: ha valakit áthelyeznek és új szolgálati helyén nem nyílik számára kellő beosztás, nyugdíjazni lehet az illetőt. Mit jelent ez? Azt, hogy ha úgy fordul, kitűnő minősítésű tisztviselőt is nyugdíjba lehet küldeni. Nem úgy gondoltuk, hogy — talán a legilletékesebb tényezők erről nem is tudnak — a protekció soha nem látott mértékben tomboljon a közéletben, kinevezéseknél, erkölcsi és anyagi javak elosztásában. Vagy talán önkéntelenül is meg akarják ingatni a hitet abban, hogy valaha is országolhat-e kormányelnök ebben az országban, akit nem szorít tehetetlenre a protekció ezerkarú polipja? Nem úgy gondoltuk, hogy a magas állások, a magas álláshalmozások, a magas külön jutalmak rendszere viruljon tovább. Nem így gondoltuk. De aki ma hangot ad annak az elégedetlenségnek, amelyet szélsőséges politikai tényezők nagyon ügyesen és nagyon lelkiismeretlenül szeretnének kihangsúlyozni, meghízlalni és a maguk biztosra várt lakomájára levágni, s a tárgyilagosság jegyében mást is meg kell állapítani: nem igazságos, ha destrukciónak bélyegeznek valamely politikai nézetet, pusztán azért, mert függetlenül és képmutatás nélkül szembefordul a hatalommal. De ép ilyen igazságtalanság lenne, ha a meg nem értés, a teljes elzárkózás könyörtelen szikláján hajótörést kellene szenvednie olyan jóhiszemű, jóakaratú politikai célkitűzéseknek, amelyekre esetleg e célkitűzések irányítója a maga egész életét, minden ambícióját feltette és kockára , vetette. A becsületes segíteni akarás felett sem elfogultsággal, sem gúnnyal nem lehet elsiklani. Meg kell értenie a magyar közvéleménynek, hogy a hétköznapi gyanúsításoktól, pletykáktól, viccektől és lekicsinyléstől való területenkívüliség piedesztálja megilleti azt, aki ezért a nemzetért dogozik, még akkor is, ha vele, a hatalom megszemélyesítőjével szemben is áll a közvéleménynek egy része. Ezerkilencszázharmincnégy magyar miniszterelnökének a történelem számára kell dolgoznia. Ez felmenti sok hétköznapi, kicsinyesnek látszó probléma intézése alól. De ha így is van, nem szakadhat el a való élettől, amelynek a korhadt vázán ma a gondok és bajok orkánja süvít keresztül. A munkanélküliek állandó rimánkodása egy íróasztalért, egy munkahelyért úgy hangzik onnan kívülről, mint örök, monoton könyörgés a nyomorúság rózsafüzérén. Ez a szívettépő mormolás megkeseríti azoknak az örömét is, az életét is, akiknek ma még van állásuk, fizetésük. A halhatatlanság útja azonban a csontig, vérig ható problémák megoldásán keresztül vezet, ha ugyan egyáltalán biztosíthatja magának egy államférfi, hogy neve erősebb legyen, mint az elmúlás. Weber, az igazán halhatatlan muzsikus halálsejtelmek között írta: Meine Lieder, meine Länge Sind dem Augenblick geweiht, Ihre Töne, ihre Klänge Schwinden mit der flüchtigen Zeit. Grosse Sänger sind geschieden, Die kein Mund jetzt mehr erwähnt. O, wie bericht, wenn hienieden Ich den Nachruhm mir ersehnte... Nem a politikai ambíciók, nem a táborszervezés kartoték-papírvárai, nem az elsőrendű és másodrendű polgár kialakulása rajzolja ki a történelmi hivatás, a „Nachruhm“ halhatatlan útját. Ebben a dermedt téli csöndben meg kell hallani a tettetés nélkül való lelkek millióinak a rezdülését, a vágyat igazságos reformok után, a kívánságot új, egészségesebb társadalom kialakítására. Lehet, hogy a mi generációnk immár halálra van ítélve, de a nyomunkban el kell jönnie a feltámadásnak, a városok kőrengetegeiben, a falvakban, a földeken, ahol talán ezerkilenczúszharmincnégyben megkondulnak a feltámadás harangjai, az ének a búzamezőkön... Berényi Sándor dr. luuvuvanBiaB^nBi ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■»■aBSSBBaBataBxaanaxaaBBBaaaa Fürésstelepeket akarnak, felállítani a Duna mentén az osztrák ípas alfa feláolosására Magyarország puhafaszükségletének legnagyobb részét az utolsó tizenöt esztendőben Csehországból és Romániából fedezte. Csak a legutóbbi évben, a magyar-osztrák kereskedelmi szerződés konzekvenciájaként nyilvánult meg az a törekvés, hogy lehetőség szerint Ausztria szállítsa ide az épületfaanyagot. A napokban megkötött újabb megállapodás további faimportot tesz lehetővé az osztrák piacról Mivel azonban különböző vámszempontokból és a fuvarozás egyszerűsítése miatt is a magyar importőrök igyekeznek hasáb és rönk alakjában importálni a puhafát, most egy konzorcium, melynek előkelő magyar vezetői is vannak, akciót indított, hogy a Duna mentén több fűrésztelepet állítsanak fel és ott dolgozzák fel deszkává az osztrák rönkfát. Nem akarnak új gépeket beszerezni erre a célra, hanem a számos, üzemen kívül levő fűrésztelep berendezését szállítanák át megfelelő helyekre, ahol olcsón, a fuvarköltség megtakarításával készítenének különböző méretű épület faanyagot a Dunán érkező fatörzsekből. Az akció egyelőre még kezdeti stádiumban van, a szállítási vállalatokkal és a teleptulajdonosokkal folytatnak megbeszélést. Budapest környékén mindenesetre felállítanának egy fűrésztelepet, ezenkívül pedig Baja környékén terveznek hasonló üzemet. Az új fűrészeket osztrák és részben cseh termelői érdekeltségek finanszírozzák. Sajnos, az osztrák fa új feldolgozási lehetőségével párhuzamosan a tiszamenti fűrészek jelentősége nagymértékben csökkenne.