Magyar Szesztermelő, 1931 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1931-01-01 / 1. szám
Magyar Szesztermelő Van bevezetve, azt látjuk, hogy a szeszkköltségekhez igazodó módon van meghelyzet úgy a belföldön, mint a külföldön, a fogyasztási szesz visszaesése miatt semmi .-V arra nézve, hogy a jelenlegi szesztermelésimziató időn belül a mezőgazdasági szesz- Veszátlagárat lehetne elérni. Ennek is rendkívül súlyos kihatásai vannak,, hogy a szesztermelés jövedelmezőkérdésessé teszi még azt is, hogy a puszta törzskeret kifőzése is lehetővé , átlagár meg nem javítható, úgy elkerülés további redukálása. Hogy ez a mezőlésre és a mezőgazdasági termékek értéke semilyen súlyos csapás lenne, erre nézve képet pól a meggondolásból, hogy a keretnek a múlt évi 420.000 hl-ről 240.000 hl-re való leszállítása (180.000 hl. csökkenés) a termelésben kétharmad arányban részesedő mezőgazdasági szeszfőzdék termelésének 120.000 hl-es redukcióját jelentené. Ezzel közel másfélmillió méter mázsa kapásvetemény veszítené el a szeszipari feldolgozás útján való értékesülési lehetőségét, ami viszont 20—25.000 kát. hold terményének felel meg. Mit fog az így kimaradó területekbe a gazda vetni, amikor úgy a szemes, mint az ipari és egyéb termények termelése ma veszteséggel jár? A 120.000 hektoliter szesz termelése több mint másfélmillió hektoliter mosléktakarmányt eredményez, aminek elmaradása következtében sok ezerrel kevesebb számosállatot fognak tudni a szeszgyári gazdaságok kihízlalni és nagy hiány fog bekövetkezni a trágyatermelésükben, ami e gazdaságok mezőgazdasági kultúrájának színvonalát veszélyezteti. De mindezektől eltekintve is, kérdés, hogy vájjon a mezőgazdasági szeszfőzdék fenn tudnák-e egyáltalán tartani üzemüket azzal a súlyos ráfizetéssel, amit a redukált keret melletti alacsony átlagár jelentene, mert hiszen ma is látjuk, hogy igen sok mezőgazdasági szeszfőzdevállalkozó küzd súlyos anyagi nehézségekkel. Ilyen viszonyok között a mezőgazdasági szesziparnak egyébként olyan kívánatos fejlődése teljesen kizárt, mert a mai termelési és értékesítési körülmények közepette új mezőgazdasági szeszfőzdék egyáltalán nem létesülhetnek, hiszen az ehhez szükséges mintegy 150.000 pengőnyi befektetésnek csak a kamat és amortizáció terhe hektoliterenkint 25—30 pengő megterhelést jelent, amely mellett a hektoliterenkint csak 30 pengőben kalkulált tiszta üzemköltségen felül a feldolgozott nyersanyagokra semmi sem jut még a jelenlegi szesz átlagár mellett sem. Ma, amikor az egész magyar mezőgazdaság a legnehezebb válsággal küzd, éppen a terményeinek értékesítése körüli nehézségek folytán, teljesen lehetetlen, hogy a mezőgazdasággal összefüggő és attól elválaszthatatlan mezőgazdasági szesziparban ez a helyzet továbbra is fennmaradjon, mert ez a mezőgazdasági szesztermelés teljes csődjéhez vezet és ezzel kapcsolatban megsemmisülnek azok a fontos köz- és mezőgazdasági hatások, amelyeket a mezőgazdasági szeszipar éppen a mezőgazdasággal szemben hivatott teljesíteni. Ilyen körülmények között sohasem volt annyira fontos és sürgős, hogy a szesztermelés kérdése az 1921. évi XLI. t.c. gyökeres módosításával — amint azt már 10 év óta sürgetjük — a régi szeszadótörvényhozásunk szellemében újból szabályoztassék. A mezőgazdasági szeszipar részére sürgős életkérdés az, hogy a múltban évtizedeken át élvezett védelmet ismét megkapja és életképessége biztosíttassák. Tarthatatlan, hogy a napi termelésében korlátozott kisüzemű mezőgazdasági szeszfőzdék, amelyek éppen emiatt lényegesen drágábban termelnek, mint a nagyipari szeszgyárak, egyforma szeszárakat kapjanak. A mezőgazdasági szeszfőzdék válságának közvetlen oka az árkérdés. A mai átlagár mellett a mezőgazdasági nyersterményeket feldolgozó mezőgazdasági szeszfőzdék a termelési költségeiket sem tudják megkapni és az egész mezőgazdaság súlyos kárára a szesztermelést kénytelenek redukálni, csakhogy az átlagár még alább ne sülyedjen. Ugyanakkor az olcsó melászból termelő nagy ipari szeszgyárak még mindig busás haszonra dolgoznak és az össztermelés 1/a részét maguknak kisajátítva tartják. Ezzel nemcsak a mezőgazdasági termékek szeszipari értékesítési lehetőségeit veszik el, hanem a mezőgazdasági szesztermelés kifejlődését is gátolják. E fonák helyzet megszüntetésére az első lépésnek kell lenni az árdifferenciálás sürgős megvalósításának, éppúgy, mint a legtöbb külföldi államban van, vagyis, hogy a mezőgazdasági termelő magasabb szeszárat kap, mint a nagyipari szeszgyár. Avagy vissza kell állítani a bonifikációt és az alacsonyabb adótételt a mezőgazdasági szeszekre nézve, mert enélkül a mezőgazdasági szeszipar menthetetlenül visszafejlődik. Ki kell továbbá küszöbölni a keretmegoszlás aránytalanságait és azt a mezőgazdasági szeszipar javára kell módosítani, valamint a fejlődés lehetőségét az ipari keret fokozatos csökkentésével a mezőgazdasági szesziparnak biztosítani, hogy e réren a mezőgazdasági szeszfőzdék annyi kerethez jussanak, amennyi szeszfőzésből származó moslékkal a gazdaság állatállományát legalább 6 hónapon át eltarthassák, továbbá, hogy új mezőgazdasági szeszfőzdék létesülhessenek minél nagyobb számban és e réven mindig nagyobb mezőgazdasági területek legyenek a magasabb mezőgazdasági kultúra alá vonhatók és minél több mezőgazdasági termény találjon biztos értékesülést a mezőgazdasági szeszipari feldolgozás útján. Az ország létalapja a mezőgazdaság, amelynek a jelenlegi súlyos válságból való kimentésére minden eszközt meg kell ragadni, hogy a termelést, annak jövedelmezősége biztosításával fokozhassuk. A mezőgazdasági szeszipar fejlesztése és megerősítése nagyon hathatós eszköz a vele szoros kapcsolatban álló mezőgazdaság helyzetének a javítására is és ezért a mezőgazdasági szeszipar helyzetének orvoslása elválaszthatatlanul belekapcsolódik a mezőgazdaság megsegítésének ma már általánosan hangoztatott programmjába. Azzal a reménnyel lépünk az új esztendőbe, hogy az 10 év eredménytelen küzdelme után végre meghozza a mezőgazdasági szeszipar jogos kívánságainak teljesülését és az 1921. évi XLI. t.-c. sérelmeinek orvoslását. Ezeket most már nemcsak a régi jogaink és igazunk érveivel kérnünk, hanem a fojtogató válságból menekülni és megélni akarás ösztönös erejével követelnünk kell. Rédly Gyula: 1931. január hó EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. A Magyar Mezőgazdasági Szesztermelők Orsz. Egyesülete ig.-választmányának ülése. (1930. december 9-én, d. e. 1/a10 órakor.) Jelen voltak: Hoyos Miksa gróf elnök elnöklete alatt Harkányi János báró társelnök, Balás József dr. a földmívelésügyi minisztérium képviseletében, Rédly Gyula igazgató, v. Domokos Géza, Ebner Jenő dr. (Orsz. Mezőgazd. Kamara képviseletében), Elek Ferenc, Eszenyi Jenő, Goldfinger Gábor, Hérics-Tóth Jenő dr., Herzfeld Frigyes, Léderer Andor, Lonkai Zsigmond, üszögi Nagy Sándor, csicseri Orosz György, Purgly Pál, Rácz Béla, Rochlitz Béla, Szávozd Richárd, Szigeti Pál dr., Szinyei Merse Jenő dr., Walla Ferenc, Wéber Arnulf és Wéber Kálmán. Kimentették magukat: újnépi Elek Ernő, lovag Flock- Reyhersberg Alfréd dr., Kiár István, Mutschenbacher Emil dr.