Magyar Textiltechnológusok lapja, 1938 (19. évfolyam, 1-11. szám)
1938-01-14 / 1. szám
A MAGYAR TEXTILTECHNOLÓGUSOK LAPJA km t. Ugyanezt a munkát az ókori és középkori karavánok kétezer pár lóval 100 nap alatt tudták elvégezni. Ilyen forgalmi eszközök birtokában a nép nagy tömege sehol sem öltözhetett más ruházatba, mint abba, amit saját maga termelt és készített és mivel csak a kézügyesség döntött abban, hogy a ruhák milyen minőségűek lehettek, a gőzgép feitalálása előtt évezredek alatt semmit sem tökéletesedett az emberiség ruházata. A régiségbúvárok megállapították, hogy a cölöplakók víz alá került házaiban tízezer éveken át romlatlanok maradtak egyes ruhadarabok és találtak 40.000 esztendős lenvásznat és csipkedíszítéseket, amelyek jóságban, minőségben és művészi kivitelben kifogástalanok voltak. A kőkorszakbeli csonttűvel és a későbbi bronz- és acéltűvel egyformán tudtak ügyes női kezek szép csipkét készíteni. Gerhart Raab: »Ewiges Germanien« c. könyvében írja, hogy Jütlandban találtak egy 4000 éves temetőt, amelynek 43 fenyőfa koporsója romlatlan állapotban tartalmazta az eltemetett nők és férfiak gyapjúruháit. Mikor ismertették és bemutatták ezeket az ősrégi ruhákat, akkor kitűnt, hogy Svédország 11 erre stadt nevű kerületében a házi iparosok által készített ruhák teljesen ugyanolyanok voltak kivitelben és összeállításban, mint ezek a 4000 év előtti ruhák. A kiásott koporsók ruhatartalma igazolja, hogy a népviselet egyes vidékeken évezredekig nem változott a legkisebb mértékben sem. Hasonló volt a helyzet a fejedelmeknél is. A római császárok és Kleopátra 2000 év előtti ruházata kivitelben és művészetben sokszor különb volt, mint Napóleon vagy Mária Terézia ruházata. Egyformán primitív kézi szerszámokkal készült az ókori egyptomi császárnő és az újkori magyar királynő ruházata. Az, hogy melyik volt különb a másiknál, kizárólag a rabszolganők és jobbágynők kézügyességétől függött. Semmi új nincs a nap alatt, mondták a régi bölcsek és hivatkoztak arra, hogy Kínában 16 ezer esztendővel ezelőtt voltak már takácsok, akik vizikerekekkel hajtották a szövőszékeiket és 20 ezer évvel ezelőtt általánosan ismerték már a kerekes orsót, amelyiket Európába csak a keresztes háborúk alatt hoztak be a hazatérő harcosok. A fonó-szövőipar és a ruházkodás ilyen változatlansága mellett a régi korban a textil nyersanyagok között verseny csak annyiban volt lehetséges, amennyiben a karavánok messze vidékről hozták a luxuscikkeket, ötezer esztendeje a babylonok voltak azok a kereskedők, akik Kínából selymet és Kelet- Indiából pamutot szállítottak Európába.6 * Afrika és Európa akkori összes nagy törzsfőnökei Mardruk város templomába küldték karavánjaikat, hogy hozzanak onnét finom selyem-, pamut- és lenvásznat, amelyik gyakran be volt szőve hajszálvékonyságú aranyszálakkal is. Ez a templom volt Ázsia, Európa és Afrika textilközpontja. Ninive város lakosai irigykedéssel látták a babylon főváros textilmonopóliumát és ők is küldtek karavánokat Indiába teher aranyért, amint ők a pamutot nevezték. A babylonok nem tűrték ezt a kereskedelmi versengést és megindult a háborúskodás. Évszázadokig csatáztak a fehér arany monopóliumáért. Ninive gyengébbnek mutatkozott, elvesztett egy döntő csatát és Nebukadnezár császár 612-ben Kr. e. felpörkölte Ninive városát. Ez volt a világtörténelem első pamutháborúja. A középkorban a pamut lassan kint ismert lett egész Európában és jóllehet csak a gazdag emberek számára volt hozzáférhető, mégis nagy harcok folytak körülötte, amelyek közül példaképpen megemlítem Anglia és Spanyolország küzdelmét a pamut használata ellen." Ez a két ország üldözte a pamutot, hogy gyapjútermelését ily módon is védelmezze. Annyira rajongtak a gyapjúért, hogy még a népélelmezést is elhanyagolták, ha birkalegelőre volt szükségük. Angliában törvényeket kellett hozni a juhászat elterjedése ellen. Hogy egy példát említsek, VII. Henrik angol király, — hogy az emberek éhenhalását megakadályozza — megtiltotta, hogy a tíz Holdon aluli farmokat birkalegelővé alakítsák át. A pamutot gyűlölte az angol főnemesség. Hogy milyen volt ez a gyűlölet, igazolja a következő történelmi adat. Angliában a XVIII. században a gyapjúkultúra érdekében a főrendiház elnökét gyapjúzsásra ültették és viszont, hogy a pamuttal szemben kifejezésre jusson az államhatalom megvető magatartása, elrendelték, hogy a halálra ítélt gonosztevőket pamutingbe öltöztetve kell felakasztani. Angliában csak a XVIII. század végén engedték meg, hogy a lakosság pamutvásznat használhasson, addig a tengerhajózás érdekében beengedett pamutot feldolgozott állapotban újra ki kellett vinni az országból. Ez az egy példa eléggé megvilágítja azt, hogy milyen harcok folytak a nyersanyagtermelők között. A helyzetkép a XVIll. század közepén még mindig az volt, hogy minden nép abban a ruházatban járt, amit maga tudott előállítani. A pamut csak mint fényűzési cikk jutott Európába és döntő jelentősége nem volt. Ebben a helyzetben találta Európát a gőzgép feltalálása 1776-ban. A gőzgép eltérő volt minden egyéb emberi találmánytól, mert nem szerszám volt, amelyiket izomerővel kellett működésbe hozni, hanem erőgép, amelyik az emberi és állati izommunkát tudta helyettesíteni. A gőzgép néhány kiló kőszénért produkálta azt a munkát, amit a rabszolga csak akkor tudott elvégezni, ha naponként megevett kb. két kilogramm kenyeret.9 7 Tumor: »The Land and its Problems«, London (1935). 8 A. Zischka: »Wissenschaft Kricht Monopole«, Leipzig (1936). 9 Ereky: »Az emberi együttélés feltételei" című könyvében írja, hogy a gőzgép úgy oldotta meg a rabszolgakérdést, amint azt Aristoteles kétezer éve megjósolta: »Az autokraták eleven gépeit — a rabszolgákat — addig nem lehet felszabadítani, amíg nem lesznek olyan szerszámok, amelyek maguktól dolgoznak.« A gőzgép és a motor feleslegessé tették a rabszolgák izomerejét. 5 Daniel De Foe: »Tour through the Islands of Great Britain« (1778). Mikor ezt a Baedecker-szerű útleírást olvasta — írja Lombart —, akkor meggyőződött arról, hogy a kétezer év előtti Róma különb város volt, mint a XVIII. századbeli London. A római gazdasági iratok fejtegetései, amelyek jellemzik az ókor legnagyobb városa körül kifejlődő mezőgazdasági luxustermelést és konfekciós ipart, sokkal magasabb nívójú kultúrát árulnak el, mint amikor De .Foe 1778-ban leírja, hogy hogyan bontakozott ki London körül a finom kertészeti, a tehenészet, a baromfitenyésztés és a manufaktúra. G' p . minik: »Vistra, das weisse Gold Deutschlands« (1936).