Molnárok Lapja, 1912 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-06 / 1. szám

Budapest, 1912 január 6. történt. E malomnak tudvalevőleg az Első Budapesti Gőzmalom r.-t. az alapítója és fő­részvényese. A 3 év előtt üzembe került ma­lom élére most új ember kerül: Schuck Lipót, aki eddig a Pesti Molnárok és Sütők gőzmalom r.-t. igazgató-helyettese volt. Schuck vezérigaz­gatói minőségben kerül a galaczi malom élére és az egész üzletbe új szellemet és új irányt fog vinni. Mellette megmaradnak a malom mos­tani vezetői is, nevezetesen Barna János igaz­gató. Schuck Lipót az Első Budapesti Gőzma­lom r.-t. malomcsoportjának egyik legerélye­sebb és legkiválóbb szakembere. A választás tehát igen szerencsésnek mondható. Mint hall­juk , Schuck 40.000­­. évi fizetést kap, de ré­szére fenntartják a malomcsoportnál eddig el­foglalt állásokat is. Egy érdekes malomvétel. Megírtuk, hogy már két hete egy újabb érdekes tranzakc­ióról beszélnek a fővárosi malmok körében. Most kipattant a titok : a Pesti Viktória-malom megvette a Temesvári Erzsé­­bet-malmot és azt vidéki malomérdekeltségével hozza szoros kapcsolatba. Ez a tranzakció egyelőre csak burkolt formában történt, mert a vevő tulajdonképen az angol-osztrák­ bank budapesti fiókja, de e mögött rejlik a Viktória-malom. Ezen vétel részletei a követ­kezők : két évvel ezelőtt a (Budapesti) Erzsébet-gőz­­malom-társulat eladta a temesvári Erzséb­­-malmot az ottani műmalomnak. A részvények 50 °/o-át a vevők (egy temesvári régi molnárcsalád) átvette fix, a másik 50°/o-ra pedig tiz évre opeziót biztosított magának olykép, hogy évenként 5°/o kal emelkedik a vételár. Most a Temesvári Műmalom az Anglobank révén élt ezen opciós j­oggal és megvette a részvé­nyek másik felét is 110% os névértéken, mert 2 év múlt el az opczió bi/.to-itala­ta és igy l(J°/o volt a részvényekért fizetendő felpénz. Ezen tranzalezió igen Szerencsén­k mondható, mert a temesvári E­­zsébet­­malom kitűnő vállalat és újonnan van rekonstruálva. Hir szerint a malomra egy másik malomcsoport is tartott igényt. Jutagyár Eszéken. Arról értesülünk újabban, hogy a tervezett alapításban egy budapesti tőkésekből álló konzorczium a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezetése alatt vesz részt. A vállalat kartellen kívül fog állani és az alap­tőke 4 millió korona lesz. A gyár építését csak a nyáron kezdik meg, mert a munkásviszonyok most kedvezőtlenek. Első belovári gőzmalom. Mint legutóbb jelentettük, az első belovári gőzmalom leégett. Ezt a malmot 1888-ban Misulin Adolf alapította, akihez egy stájer­országi csoport csatlakozott, amely a malmot és Misulin fűrésztelepét megvette. Utóbbi az elhalt Werndl fegyvergyárosnak is szálltott puska agyakat. Ez a csoport azután egyesült az „Első horvát nyers­anyagokat feldolgozó részvénytársaság“-gal Belová­­ron. A jelen század kezdetén a malom a trojstvo­i bányaművekkel és a bjelovar-viroviticai viczinálissal együtt átment Freund Henrik fiai nagyvállalkozó tulajdonába, mely három részvénytársaságot alapí­tott, u. m. : az Első belovári gőzmalmot, a trojstvo­i bányaműveket és pavlovici agyagárugyárat Trojstvo mellett, a Krizevac—Bjelovar—Virovitica viczinális egész vonalát pedig átvette. A gőzmalom első igazgatója Misulin Adolf volt, később az elhunyt Hübner Frigyes és ezután ismét Misulin Adolf. Mióta a malmot a Freund-czég átvette, annak igazgatója Singer Lipót. „Magyar malmok szédelgése“. A Prágában megjelenő „Mlynarske Zajmy“ malomipari szak­lap a következőkép kedveskedik: „Közleményünk, mely a magyar malmok szédel­gésére vonatkozott s amelyet a „Bückerzeitung“-ból vettünk át, még mindig nem hagy békét a Molná­rok Lapjának. A „Müherstube“ czimű bécsi újság regisztrálta a Molnárok Lapjának ellenünk irányuló czikkét és megengedte magának azt, hogy a ma­gyar svindlerek feletti ítéletünkhöz a következő meg­jegyzést fűzze: „Ér­dem szerint.“ Ez a szerkesztő urak magyar vérét felizgatta és Fuhrich urat azzal fenyegetik, hogy őt felelősségre fogják vonni és bizonyítania kell, hogy a becsületes magyar malom­ipar elleni rágalmak a valóságnak megfelelnek, amely ese­tén gondoskodni kell arról, hogy a ma­gyar hírnév ezen megrontóit példás büntetés érje. Kételkednek ugyanis abban, hogy Fabrich urnak módjában lesz a bizonyítás.“ Ha ezek után a Magyar Fővárosi Malomegye­sület és a Vidéki Malomiparosok Országos Egyesülete nem tesz megtorló lé­­seket (mert hisz az ő tagjaikat nevezik el odaát svindlerek­nek és csalóknak), akkor a Molnárok Lapja sem fogja magát többé az ilyen ügyekben legkevésbbé sem exponálni. Fehérmegyei vízimalmok. Gróf Zichy Nándornak múlt héten bekövetkezett halálával változás áll be az uradalomhoz tartozó malmok (igy a pusztaőrsi, czeczei stb.) kezelésében, amennyiben ezek a házi kezelés helyett bérbe adatnak. A lisztüzlet. A legteljesebb csend uralkodik most a lisztüzleten. A malmok az évi zárlattal vannak elfog­alva és nem igen van idejük törődni a lanyha irányzat folytán beállott üzlethelenséggel. Egyelőre nincs is kilátás javulásra, hacsak az időjárás nem okoz meglepetést. Az á vételek gyengék, sokat kell prolongálni és ebben bizonyos veszély is rej­ik, mert torlódn­a az előjegyzések. A malmok névleges nyitás­éra 16.80 K. 70.0­0 g búza útközben. Még ennyi búza van a Dunán útközben Budapest felé. A malmok alig vesznek most búzát, április 1-jéig vannak ellátva és igy a téli kikötőkbe megy az egész beérkező búza. A szép, enyhe időjárás folytán is lanyha a gabonatőzsde irányzata. Szilárdság a korpapiaczon. E­lentétben a lanyha lisztüzletel, rendkívül szilárd a korpapiacz. Teljes készlet­hiány uralkodik itt és a vidéken is. Minde­nütt a legmagasabb árakat fize­tik, így a prompt­korpa ára ma Bud­pesten K 7 50, Steeden K 6 85, Debreczen­ben K 6 80, Nagyváradon K 6 75 és Eszé­ken K 7 20. A második kéz Bpesten K 7 30-at kér prompt áruért és K 7 05 f.-t. ja­nuáron áju-i finom­ért. Őszre nincs üzlet, a névl­eyi ár K 5 70. Argentínai tengeri Fiumében. A tengeri ára, amely a ro­mán áru stomaírozása és a mérsékelt belföldi árukínálat folytán hosszabb időn keresztül szilárd irányú volt, most a budapesti tőzsdén lényegesen ellanyhult, sőt a kész­árutengeri is 10 fillérrel olcsóbb áron ke­rült forgalomba. Mint a „Budapes­t Hírlap“ írja, ennek oka az, hogy május—júniusi átvételre nagymennyiségű, egyik verzió szerint tíz-tizenötezer, más verzió szerint harminc-negy­­venezer méter mázsa argentínai tengeriből kötöttek üzle­tet, amely Humében átadva, mintegy 17 koronába kerül. Mindenesetre érdekes, hogy már argentínai tengeri ke­rül hozzánk. Súlyos veszteség érte a budapesti Vulkán-malom­­építő gépgyár-részvénytársaságot. Érdemdús igaz­gatója , Strasser Gyula kereskedelmi tanácsos, folyó hó elsején Wienben rövid szenvedés után elhunyt 58 éves korában. A megboldogult földi maradványai e hó 4-én délután fél 3 órakor a matzleinsdorfi (Wien X.) evangélikus temető kápolnájából helyeztettek örök nyugalomra. Az elhunyt 18 év előtt lépett a Guthjahr és Müller­­czég szolgálatába mint irodafőnök s mikor ezen czég átalakult Vulkán-gépgyár r.-t. czéggé, őt választották meg vezérigazgatónak s ezen mi­nőségben halála napjáig a legeredményesebb tevékenységet fejtette ki. Emlékét kegyelettel őrizzük meg. Halálozás. Stádel János zalatárnoki földbir­tokost és gőzmalomtulajdonost pótolhatlan vesz­teség érte feledhetetlen nejének, anya, anyós és testvér szül. Kolbenschlag Teréziának múlt évi deczember 28-án reggel 3 órakor életének 50-ik, boldog házasságának 32-ik évében történt elhunytával. A boldogultnak temetése deczember 30-án d. u. 3 órakor volt a zalatárnoki r. kath. sirkertben. Áldás és béke poraira ! Uj ipari főfelügyelői kerület. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter az iparfelügyeleti szolgálatnak hathatósabb ellen­őrzése és irányítása czéljából az erdélyi s azzal szom­szédos aradi, lugosi és temesvári iparfelügyelői kerüle­tekre kiterjedőleg Kolozsvár szabad királyi város szék­hellyel 1912. évi január hó 1-étől kezdődőleg külön ipari főfelügyelői kerületet létesített. Maróti malom. Szántó Béla értesíti lapunkat, hogy az aradmegyei Marót községben levő három­­járatú malmot átadta és ő maga Seprősre tette át lakását. Gömör megyei malomrészvénytársaság. A Darvas-féle malom átvételére részvénytársaság van alakulói­an Tornaiján. Az alapítók terve szerint a vállalat 120.000 K alaptőkével alakul meg, a malmot 70 000 K név­értékű részvény fejében veszik át, 20 000 K-t újabb befektetésre fordítanak és így 30 000 K marad forgó­tőkének. Az alapítók :­Szilágyi és Diskont miskolczi czég, Hevessy Bertalan, Kunde Deső dr., Szentivány József,Rosenberg Jónás, Schwarcz Ede, Lenkey György­és Marmorstein Ignác. Földgáz-malom Mezőhegyesen. Makóról jelentik, hogy a mezőhegyesi ménesbirtokokon ezidő szerint ártézi kutat fúrnak, melynek célja az eddig felhasználatlan földgáz­nak összegyűjtése a mintaszerűen kezelt uradalmi mal­mok hajtására. A munkálat már jól előrehaladt és azt hiszik, hogy 1912. nyarán meg is kezdhetik az új föld­­gázas üzemet. Dr. Varsányi Emil új állása. A Pesti Henger­malom technikai igazgatója , dr. Varsányi Emil gépészmérnök (akinek nevét talpraesett malom­ipari’ czikke­ révén olvasóink is jól ismerik), folyó hó 1-én a Hengermalom kötelékéből ba­rátságos uton megvált és mint technikai ta­nácsadó, malom- és gépészmérnök önálló magán­mérnöki gyakorlatot fog folytatni. Dr. Varsányi­nak nemcsak a malomiparban, hanem magában a mérnöki karban alapos tudásánál fogva olyan feltétlen tekintélye van, amilyet ritka szakem­bernek juttat a közelismerés és éppen ezért a hazai malomipar nyeresége az, hogy dr. Var­sányi ezentúl szakvéleményével rendelkezésére állhat mindazoknak, akik arra ráutalvák. Már pedig ilyenek igen sokan vannak. — Dr. Var­sányi czime: Bpest, V. Klotild­ utcza 6. Bethleni műmalom. Póka Gyula és Társa czég a gróf B­hlen-örökösöknek n­­­api 3 vagyont végző műmalom bék­é­­ről még múlt (1911) év november 10-én lemondott és azt id­iglenesen Jermann Béla, a maion volt főma­nárja vette bérbe. Orosházi malomfölépítés. Lannert János pan­­kotai malomtulajdonos, akinek társaságban Oros­házán brit malma 1911-ben leégett, tudatja ve­lünk, hogy az utóbbi telepet a legmodernebb gépekkel újra fölépítteti. Posgay Miklós bukása. Veszprém város közgyűlése dr. Óvári Fe-rencz országgyűlési képviselő javaslatára Posgay Miklós molnárt a városnál viselt gazdasági tanácsosi áfájától „felme­ntette“, mert fizetéssel és javadalnazással bió szép állását egyrészt betölteni nem tud­ó, másrészt olyan dolgokkal vádolták meg, amelyek valódisága esetén közmegvetést érdemelne. A cl­áiak miatt Posgay sajtópöröket indított ugyan, de azt ismételten elhalasztották. Most útravalóul a városi közgyűlésen a polgármester kitanította Pospayt, hogy sajtópereiben a legmesszebb menő bizonyítást illik megengednie vádlóinak ... Ez a Posgay volt az, aki szerkesztőnket folyton hátba támadta és míg sajátkezű leveleiben barátságot kutatott, addig min­denféle desperációkkal szövetkezve meg akarta alatt­omos módon marni azt az embert, akinek ideális gondolkozásmódját ő el sem tudhatja képzelni. Elitélt malomtulajdonosok. Hírül adtuk a múlt évben, hogy a Garant mentén több barsmegyei malomtulaj­donos a tisztességes malmi üzlet helyett bandává állott össze és a legvakmerőbb betöréseket és rablásokat kö­vették el, közben 8 malmot is felgyújtottak, akiknek gazdái rájuk kényelmetlenek voltak Az aranyosmaróti esküdtszék vendiktje alapján a törvényszék Mancz István malomtulajdonost 10, Szabó Lajost és Czimer Kálmánt 9, Erdélyi Józsefet 8 és Szabó Istvánt 7 évi fegyházra ítélte. Hány malom van Amerikában ? 1909 ben az Egyesült Államok kormánya elrendelte az ame­rikai malmok általános összeírását, amelynek feldolgozása most jelent meg. Ez alkalommal 11,691 malmot számláltak össze, 1640-nel töb­bet, mint 1904-ben. A malmokba fektetett tőke 349 millió dollár volt. Az összes malmok 883 millió dollár értékű őrleményt állítottak elő. Olajárak: Repcze égőolaj 2 koronával olcsóbb, K 90.—. Repcze kenőolaj K 90.—. Repczepogácsa K 16'50. Napra­forgóolaj K 92—96, tökmagolaj K 90—94. Az üzlet szilárdult. Amerika rizs­malomipara. Tavaly Amerikában 71 rizsmalom volt üzen­ben. Az ezekbe fektetett tőke 13­2 millió dollár értéket képviselt. Az összes mal­mok 1235 munkást és 449 hivatalnokot foglalkoz­tatnak. Érdekes, hogy 10 évvel ezelőtt a rizsmalmok száma 80 volt, azonban több vállalat egyesült és így csökkent az önálló vállalatok száma. Hogy mennyire sikerült a rizshántolást tökéletesíteni, bizonyítja, hogy bár kevesebb rizst d­olgoztak fel tavaly, mint 10 év­vel ezelőtt, mégis 6 millió dollárral emelkedett a gyárt­mányok értéke. Ezen értékemelkedésnek egy része azonban a rizs általános áremelkedésére is esik. A gróf úr kenyere. A berlini c­éghivatal furcsa c­éget jegyzett be. Egy új kenyértalálmány kihasználására ugyanis megalakult az „Ideál-kenyér bet­űi társaság, Graf Schack von Wittenau & Co.“ Charlottenburgban. Bizo­nyára a gróf úr ideális kenyértalálmánya ugyanannyit ér, mint sok hasonló, már régen elfeledett kenyérkészítő eljárás. Az ilyen simán őrölt lisztből készült kenyér leg­feljebb különleges táplálkozási czélokra alkalmas, de a közfogyasztás az ilyen kenyérből nem kér. Ezért nem is jósolunk a grófi kenyérnek nagy jövőt. Strasser Gyula: UH LNAKI­­UM­M 15

Next