Molnárok Lapja, 1922 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1922-06-24 / 25. szám
Budapest, 1922. június 24. MOLNÁROK LAPJA Fogjon össze a földmives és a molnár! Mi, akik egész életünket a búza feldolgozásával töltjük, vegyes érzéssel nézzük azt a nagy tömegtisztátalanságot, amit a búzából kiveszünk. Büszkén azért, mert sikerült ilyen fekete búzamentes tömeget létrehoznunk, a fájdalommal azért, mert milyen jó lenne, ha ez is búza lenne. Mennyi munkát takarítottunk volna meg és mennyivel több értéket tudtunk volna létrehozni. Különösen a háború alatt és óta, amióta oly nagyon megnőtt a búza ára, emelkedett a tisztátalanság mennyisége. Mintha a kettő egyenes arányban állna egymással. — A nagy áruhiánynál fogva a malom nem igen nézhette, hogy a szállító betartotta a vétel feltételeit: 1—2% többlet az idegen keverékből („Besatz“ „Zusatz“) meg se kottyant, mert ha a malom minden csekélységet (?) „meganstandolnak, úgy egyszerűen nem szállítanak neki búzát, ha még annyira is ki volt neki utalva. Valahogyan ez szokássá vált. Elsősorban az ország érdeke, hogy konkoly helyett búzát teremjen a föld. A háború vége felé sokat emlegetett „többtermelés“ itt érvényesülhetne a legkönnyebben és a legtermészetesebb módon. Úgy tudom, hogy Csonkamagyarországnak 18 millió méter mázsa a búzatermése, amely átlagban 4% keveréket tartalmaz. Ha ebből sikerülne 3 ° C-ot kiküszöbölni, akkor évente 5400 vagyon szemét helyett majdnem ugyanannyi lisztet kapnánk, ami ma legalább is 1 milliárdnyi korona többtermelést, vagyis ugyanannyi értékű többletkivitelt jelentene. Másodsorban megint a köz érdeke. A túlsok keverékes búzából ugyanis még a legjobb malom sem tudja teljesen kivenni a konkolyt, vadborsót, stb., mindig marad valami belőle a búzában még a legszorgosabb koptatás után is. A legjobban meglátszik ez mindjárt a főzödarában. Ezek a tisztátalanságok pedig nem igen használnak az ember egészségének. Harmadsorban a gazdálkodó érdeke volna, hogy minél tisztább szemet termeljen, mert nemcsak annyival többet kap termékéért, amenynyivel kevesebb benne az idegen anyag, hanem a fajsúlya is nagyobb lesz a búzájának, továbbá a földje is többet hoz, ha az a sok gaz nem szívja ki feleslegesen az erejét. Végül igen nagy érdeke a malomnak, hogy minél tisztább nyersanyagot kapjon. Igen sok munkát takarít meg ezáltal, ugyanazon gépekkel és ugyanazon szénfogyasztással sokkal nagyobb a teljesítőképessége. És végül ugyanazon mennyiségű nyerstermékből lényegesen és aránytalanul több és jobb lisztet termel. Fogjon tehát össze a malomipar és a földmivelés a nagy czél érdekében! Azt mondhatnám, hogy vesse latba az államhatalom is az ő nagy erejét, alkosson törvényeket és intézményeket. De míg ez a nehézkes gépezet megindul, addig a két legjobban érdekelt fél egyszerű eszközökkel már el is érhette a czél oroszlánrészét. Könnyen megvalósítható javaslataim a következők volnának: 1. Mindenekelőtt mélyen szántan! Forduljon ki gyökerestől a gaz ! Persze ehhez jó szántóeszközök kellenek, lehetőleg szántógép. Ahol csak lehet, oda kell törekedniük a gazdálkodóknak, hogy — ha máskép nem lehet — szövetkezetté tömörülve jó szántógépeket szerezzenek be. Egy ilyen gép nagy területen nemcsak a mély, hanem a gyors szántást is lehetővé teszi, megmérhetlenek az előnyei. 2. A gazdálkodó törekedjék földjét az aratás után azonnal felszántani, hogy ezáltal a felfordított földet és az abban lévő gyökereit a gaznak minél hosszasabban tegye ki a friss levegő és a nap hatásának. Ez a gaz is olyan, mint a világ összes gazai: a gyökere nem szereti a világosságot és a sok friss levegőt, elpusztul tőle. 3. Talán a legfontosabb, hogy csak búzát vessünk, nem pedig egyúttal a legkülönfélébb tisztátalanságot is, mert csak természetes, hogy: aki konkolyt vet, az konkolyt is arat. Tehát tiszta vetőmagot használjon a földművelő ! Könnyű ezt mondani, de nehéz megcselekedni. A háború vége felé sok szó esett erről a többtermeléssel kapcsolatban és akkor szakkörökben komolyan felvetődött az eszme, hogy az állam állítson fel mintaállomásokat, ahol a vetőmagot 100% búzára megtisztítsák és csak ilyen magot legyen szabad büntetés terhe alatt elvetni. Igen nagy dolog ám a búzát annyira és nagy mennyiségekben megtisztítani, hogy csak búza legyen benne. Igen sok gép és berendezés, tehát igen sok pénz és idő kellene ahhoz, míg minden földmivelőt el lehetne látni 100 %-nyira vetőmaggal. A vetőmag tisztítását sokkal egyszerűbben és sokkal könnyebben — ha nem is 100 %-nyira — elvégezhetnék a malmok. Melyik földmivelő környezetében nincs ma már egy valamirevaló malom? Amikor a gazda beviszi az életét őrlelni, beviheti a vetőmagját is tisztítani. A legsilányabb malom tisztító-berendezése is sokkal tökéletesebb, mint a legjobb gazdaság törökrostája és trierje. A malom olcsón — talán a hulladékért — elvégezhetné ezt a munkát. Tudtommal már vannak is vidékek, ahol a gazdálkodók behozzák a malomba vetőmagjukat, csak általánosítani kellene e szokást. A malmosok, akik szükség szerint minden környékbeli földmivelővel érintkeznek, hassanak oda, világosítsák fel a gazdákat, agitáljanak, hogy minden vetőmag a környékből bekerüljön ol malomba tisztításra. Ezáltal jobban tudják foglalkoztatni a kőplatójukat és könnyebben tudják elhatározni magukat esetleges elavult berendezéseiket modernebb, nagyobb teljesítőképességű gépekre kicserélni. És ez is haszon ! Persze nem szabad a vetőmagot az összes koptatógépeken keresztül ereszteni. Csak a rögszitán, mágnesen, tatáron és trieuron szabad keresztülmennie. A hámozógép előtt ki kell ereszteni a búzát, mert különben ez a gép meghegyezné és így könnyen megsérthetné a hegyekben lévő csirát, amikor is elvesztené a búza csiraképességét és mint vetőmag mit sem érne. Sok kisebb malom azt mondhatná, hogy neki csak egy gépje van (az „univerzális gabonatisztítógép“, vagy a „Nemzeti") a koptatáshoz, hogyan eressze ki ebből a fele útján a terményt ? Nohát ez a malom nézze meg a gépjét és látni fogja, hogy a trieur után, tehát a hámozó előtt van egy tolóka, vagy csappantyú, amelynek állítása által elérhető, hogy a búza nem megy be a hámozóba, hanem a trieur után kiereszthető a gépből. Ezen módon nem jut ugyan a föld abszolút tiszta vetőmaghoz, hanem csak egy aránytalanul tisztábbhoz, mint ma és a bajon 99 %-nyira segítve van. Nemcsak a tisztátalanságok, hanem a kifúrt, üres magvak, az összetöpörödött búzaszemek, szóval minden, ami könnyebb, kisebb vagy nagyobb vagy nem olyan alakú, mint a búzaszem, kikerül a búzából. Egy szép, egészséges, homogén vetőmagvat nyertünk. És nem is kell hozzá semmi befektetés, mert a berendezések megvannak, közel vannak a gazdálkodóhoz, a földhöz, nem kell igénybe venni a vasutat és mindenki jól jár vele: az ország, a földmivelő, a molnár és a fogyasztó közönség. Istenem ! Milyen szép is volna, ha mindenütt olyan tiszta búzát vetnének el, mint aminőt mi az első töret alá szoktunk ereszteni! 4. Az csak természetes, hogy a már egyszer learatott búzát ne piszkítsák be tovább! A puszta földön lóval való nyomtatásnak meg kellene szűnnie. Az így belekerülő föld és kavics a legkellemetlenebb keveréke a búzának, amelytől megtisztítani csak egy nagyon tökéletes koptatóberendezés (búzamosó) képes. Cséplőgépet a búzának! 5. Nem volna utolsó dolog, ha a malmok a nagyon tisztátalan búzát vagy egyáltalán nem vennék meg, vagy pedig olyan nevetséges olcsó áron, hogy elmenne a gazda kedve máskor ilyet termelni. Végül szeretném, ha a malom csak megörülve adná el a konkolyt és a vadborsót. Iparkodjék a malom közvetlenül az állattartónak, az állattenyésztőnek ezt az árut szállítani. Szerény véleményem szerint nincs más hátra, mint a fentieket terjeszteni és a gazdálkodónak megmagyarázni. Ki volna erre jobban hivatva az intelligens molnárnál, aki minden jobb faluban ott van, könnyen és sokat érintkezik a gazdálkodóval ? (Kérem az olvasókat, szóljanak hozzá e tárgyhoz. — Szerkesztő) A józan, természetes magyar ész hajt a jó szóra, nem lehet ellensége saját javának. Kizárt dolog tehát, hogy ha mindenki szívére veszi a dolgot és megteszi ez irányban a kötelességét, hamarosan ne látnák a foganatját. Kallós Móricz, okleveles gépészmérnök mezőgazda nyerstermékeink továbbnemesítője, finomítója, értéknövelője. Ez a meggondolás lebegett szemeink előtt az őszszel, amikor olvasóinknak az időjárásról való tájékoztatását hivatásos szakemberre bíztuk. Szándékunk tehát feltétlenül olvasóink tetszésével találkozhatott. Csak egy valamitől tartottunk és ez a valami volt oka annak, hogy az újítást csak amúgy „ohne Lang und Klang“, szinte észrevétlenül beloptuk lapunkba. Tapasztalásból tudjuk ugyanis, hogy idegen ismeretszakok képviselői többnyire egyoldalúak, a maguk speciális mezejét fődolognak tekintik és csak nehezen illeszkednek be a számukra idegen érdekterületek eszmekörébe. Azért azután a számok, statisztikák, az elméleti megállapítások özönével árasztják el a nekik idegen érdekelteket, azokra bízván, hogy a sok tudományból mit és mennyit tudnak a gyakorlati igényeik számára értékesíteni. Őszintén szólva: ettől tartottunk mi is, amikor az időjárás állandó számtartására, szinte elkönyvelésére külön szakembert nyertünk meg lapunk számára. Ámde csalódtunk és velünk csalódtak a hasonlóan óvatos ítéletű olvasóink is. Mert, aki háromnegyed év óta figyelemmel kísérte a rovatot, nem zárkózhatik el az elől a megállapítás elől, hogy itt nem találnak az ezen a téren mégis csak laikus olvasók sem száraz számadatokat, sem nehezen emészthető statisztikát, sem pedig problematikus elméleteket, hanem ellenkezően: az a törekvés ütközik a rovat minden sorából, hogy a gazda és a molnár egyszerű, érthető, világos nyelven szólaljanak meg azok az örökön változó és a gabonanövényekkel szerfelett bonyolult okozati összefüggésben álló tények, amelyeket közönségesen időjárásnak nevezünk. Rovatunkból szinte elsikkad a száraz tudás, de annál inkább előtérbe nyomul a gyakorlatilag szükséges. Most utólag tehát már lehet bátorságunk „beharangozót" írni és szíves olvasótáborunk figyelmét a következő irányelvekre terelni: A mi őrlőanyagunk, a gabonák, az emberi munkának, a talajnak és az időjárásnak közös szüleménye. De míg a munka meg a talaj egy emberöltőn belül alig, vagy csak a javulás irányában, tehát számbavehető módon változik, addig az időjárás mint egy szeszélyes kenyér hol bő, hol szűk marokkal méri ki látszólag egészen szabálytalanul a maga részét. Az őrlőanyag előállításában tehát az időjárás a döntő tényező, amelytől végső fokon a termelés eredménye úgy mennyiségileg, mint minőségileg függ. A mindenkori időjárás diktatórikusan dönt abban, hogy a mi már egyre javuló termésátlagaink körül hol helyezkedik el valamely évnek tényleges termésmennyisége. S függ az időjárástól a hektolitersúly, valamint az őrlemények sütőipari alkalmasságának mérve is. Amiket már most olvasótáborunk meggondolásába időjárási beszámolóinkkal kapcsolatban ajánlani óhajtanánk, röviden ez: Rovatunk nem tudálékoskodik, hanem a szaktudományos, úgy időjárási, mint az ezekbe kapcsolódó növényélettani megállapításokat a molnár és gazda egyszerű nyelvén adja vissza. Nem is annyira az elvont időjárást, mint inkább annak a vetésekre gyakorolt mindenkori hatását tárja az olvasó elé. A rovatvezető szemét az egyes vidékek elhanyagolása nélkül is mindig az országra, mint termelő egészre és nemcsak a közelmúlt időre, hanem az egész termelő évszakra függeszti. Ezáltal az olvasót abba a helyzetbe juttatja, hogy tekintetét a hazai egyetemes termelőterületre s alkalmilag a világpiacon velünk versenyző külföldnek idevágó termelési feltételeire is kiszélesíti, mely széles tekintet a várható termés mennyiségének és árának kalkulácziójához az egyedül megbízható alapot szolgáltatja. Többet is mondhatnánk, de bizonyára ennyi is elég, hogy táglátású olvasóink ezekben a mi kevésszavú, de elevenen írott és mindig gyakorlati irányú időjárási tájékoztatóinkat a maguk jelentősége szerint értékelni fogják. Utólagos beharangozó időjárási rovatunkhoz. Amikor egy szaklap újítást, új rovatot, vagy effélét vezet be, azt valamiféle „beharangozóval“ szokta az olvasóközönségnek tudtára adni. A „Molnárok Lapja“ az elmúlt ősszel az időjárásról csúsztatott közleményei közé áttekintő tájékoztatókat ... a beharangozást azonban mellőzte. Akarattal. Most mondjuk meg okát. Az időjárásról, nemcsak a jövendőről, hanem az elmúltról is tájékozódva lenni, hasznos és üdvös mindenki számára. De senkire sem oly nagy mértékben, mint a mezőgazdára, aki munkája eredményével teljesen az időjárás kedvezésére van utalva, továbbá a molnárra, aki a 345 megbízható és jutányos beszerzési forrása. BÁRDOS és BRACHFELD, Budapest, VI., Gyár utcza 5/A sz. Vidéki malmok képviselete. Budapesten jól bevezetett lisztnagykereskedő, aki a saját házában kellő raktárhelyiségekkel is rendelkezik, prima gyártmányos vidéki gőzmalom bizományi raktárát vállalná teljes hitelszavatosság (delcredere) mellett. — Ajánlatok: „Állandó 83856“ jelige alatt a kiadóhivatalba kéretnek, swree