Munkásügyi Szemle, 1917 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1917-01-20 / 1-2. szám

Munkásügyi Szemle 3 A szociálpolitika új szövetségese. Ma már közhelylyé vált, hogy a háborút korunkban nemcsak a jól kiképzett katonaság, hanem a jól szervezett közgazdaság is nyeri meg. Nem kizárólag a harctéren dúl el ma a háború, hanem az ország belse­jében, a harcmező­ktő­l messze eső területeken is, amelyek szervezett volta, közérdektől és közszellemtől többé vagy kevésbé áthatott volta a háború végső eldöntését illetőleg fontosságában vetekedik a hadsereg nagyjelentő­ségű fegyvertényeivel. Mindez annyira kézen fekszik s oly természetesnek látszik ma, — bár még 2—3 év előtt igazi jelentőségében alig értette át valaki, — hogy sehol sem fog“ellenmondásra találni. A világháború e fontos tanulságának megállapításával azért kell foglalkoznunk, mert a jövő szempontjából messzemenő következményei lesznek mind­ennek. A hadvezetőség állása és viszonya az állami élet különböző megnyilvánulásaikor mélyrehatóan át fog alakulni. Ezután már nem fog megállani a hadvezetőség érdeklődése a gazdasági viszonyok sorompója előtt és nem fogja beérketni a vasúti politika, a hadi­iparok és a hadseregélelmezés kérdéseinek bizonyos mértékig érdeklődése körébe bevonásával. Működése eddigi keretein messze túlmenve, érdeklődnie kell majd a hadvezetőségnek a közgazdaság számos ágazata és intézkedése iránt. A nyersanyagkérdés, bizonyos, a hadvezetőséget különösen érdeklő termelési ágak fejlesztése, az államterületnek lehetőleg a legfontosabb termékekben önellátásra való berendezkedése és az ehhez szükséges kép­zett munkásanyagnak rendelkezésre állása legnagyobb mértékben le fogja kötni ezután a hadvezetőség érdeklődését. Míg az egyes közgazdasági ágazatok a béke munkáját lesznek hivatva megalapozni és kiépíteni, addig a hadvezetőségnek a háborús készenlét érdekében kell majd állandóan szemmel kísérni a mezőgazdasági politika, az iparpolitika és a vámpolitika kérdéseit, amelyeknek a hadvezetőség szempontjaival összhangban való eldöntésétől az ország védőképességét illetőleg annyi függ. Kimerítettük-e azonban a hadiiparokkal, a mezőgazdasági termeléssel és az ország önellátásra irányuló intézkedéseivel a közgazdaság azon területeit, amelyek iránt a jövőben a hadvezetőségnek érdeklődnie kell ? Már előbb említettük, hogy a tanult munkásanyag kellő mértékben való rendelkezésre állása mily fontos a háború folytatása szempontjából. De várjon azzal, hogy ily tanult munkáselem kellő számban rendelkezésre áll, megtörtént-e már minden, amit a hadvezetőségnek biztosítani kell e téren céljai érdekében ? Nem kell-e gondoskodni arról is, hogy a munkásanyag erős, szívós és teljesítőképes legyen és hogy viszonyaival megelégedetten lépjen a háború által követelt megfeszített munka mellé ? Sőt bátran kér­dezhetjük : találhatunk-e másik ágazatot a közigazgatásban, amelynek any­­nyira érdekében fekszik a munkásosztály testi-lelki épsége és jóléte, mint a hadvezetőségnek ? Mindezek oly kérdések, amelyekre a képzett szociálpolitikus és az egész állami életet emelkedett magasságból áttekintő államférfiú csak egy feleletet adhat. De várjon meg fogja-e találni a feleletet a hadvezetőség is, amely oly sok irányban és annyira bővült hatáskörrel került szembe most

Next