Műszaki Élet, 1964. július-december (19. évfolyam, 14-27. szám)
1964-07-02 / 14. szám
TABS MISEarEszteraseHi Bert! Az utóbbi időben elszaporodtak az olyan perek, amelyekben a műszakiak bíróság útján érvényesítik újításaikkal vagy találmányaikkal kapcsolatos — a törvény által is biztosított — jogaikat. Ha ezeket a pereket közelebbről tanulmányozzuk, akkor az esetek nagy többségében arra a következtetésre juthatunk, hogy az újítók jogait bírósági döntés nélkül is érvényesíteni lehetett volna. Anélkül, hogy részletkérdésekbe bocsátkoznánk, említsünk meg egy-két ügyet. Cs. J. felperes például újítási díj megállapítására indított pert az ÉM 42. sz. Építőipari Vállalat ellen. A Fővárosi Bíróság helyt adott Cs. J. keresetének, a díjat megítélte, s az ítélet jogerőre emelkedett. Egy másik esetben B. V. indított pert szintén újítási díj megállapítására a Híradástechnikai Gépgyár ellen. Ez a per is azzal fejeződött be, hogy a Legfelsőbb Bíróság az ügy körülményeit mérlegelve, megállapította a díj összegét, s annak megfizetésére kötelezte a vállalatot. Így sorolhatnánk tovább az esetek tömegét. A legritkábban fordul elő, hogy a vállalat pereli az újítót. A lényeg az, hogy ha a vállalat műszaki, gazdasági vezetősége több megértést tanúsítana az újítók iránt, akkor a perek többségében nem is kerülhetne sor arra, hogy a bíróság tegyen közöttük igazságot. Mert az Építőipari Vállalat, a Híradástechnikai Gépgyár, vagy bármelyik más gyár esetében aligha hihető el, hogy a gyár ne tudta volna megállapítani az újítási díjat. Számos per arról tanúskodik, hogy egyes vállalatok az újítóval kötött szerződésnek nem tesznek eleget, és bírósági döntésre van szükség ahhoz, hogy a vállalat vezetői által aláírt szerződésben foglaltaknak érvényt szerezzenek. Az ilyen esetekben is joggal merül fel a kérdés: a vállalat talán nem tudta, hogy amit törvényes keretek között kellő jogi megalapozással vállalt, azt teljesíteni kell? Félelem a felelősségtől A gyakorlat azt mutatja — és erre számos példát említhetnénk —, hogy a vállalatok vezetői igyekeznek az újítókkal kötött szerződésekből reájuk háruló kötelezettségek alól kibújni. De vajon ennek pusztán a megértés hiánya volna az oka? A kérdésre csak azt válaszolhatjuk, hogy nem! Vállalataink egy része ugyanis azért bonyolódik újítási, találmányi perekbe, mert a bíróság döntését különböző ellenőrzések esetén nagyon jól fel lehet használni pajzsként. Az ilyen esetekben előtérbe kerül a felelősség kérdése — helyesebben megfogalmazva: nem kerül a felelősség kérdése. Arról van szó ugyanis, hogy ha a vállalat vezetősége állapítja meg és fizeti ki az újítási díjat, akkor azért jogilag, erkölcsileg felelősséget is kell vállalnia. Nyilvánvalóan egyszerűbb — és kockázatmentesebb dolog —, ha a döntést a bíróságra bízzák. A bíróság döntött, övé a felelősség is. Más kérdés az, hogy a bírósági eljárással hónapokra, esetleg évekre késleltetni lehet egy-egy nagyobb összegű újítási díj kifizetését. Ezért van az, hogy a műszakiak nagy része viszolyogva gondol arra, hogy újítási, találmányi ügyekben a bíróság útján érvényesítse igazát. Sőt, sok olyan esetről is tudunk, amikor az újító inkább eláll a követelésétől, mert nem akarja idejét, energiáját bírósági tárgyalásokra vesztegetni. Dolgozzunk, vagy pereskedjünk ? Vegyük például M. T., a Várpalotai Szénbányászati Tröszt egyik mérnökének ügyét. M. T. sokszoros újító, többszörös feltaláló. Újításait, találmányait a vasúton, az építőiparban, a bányaiparban már számos helyen hasznosították, s legutóbb is egy olyan kiemelt problémát oldott meg a bányászat területén, mely iránt a KGST-országok igen nagy érdeklődést tanúsítanak. M. T. most minden erejét, energiáját e találmány tökéletesítésére fordítja. Tegyük hozzá, hogy ehhez a Nehézipari Minisztériumtól minden segítséget megkap. Újításai azonban eddig vajmi kevés erkölcsi és anyagi hasznot eredményeztek számára. Forduljon a bírósághoz? — Nem kétséges, hogy megtalálná az igazát, és minden bizonnyal díj fizetésére köteleznék azokat a vállalatokat, amelyek most M. T. szellemi termékeit — mondjuk ki nyíltan, jogtalanul bitorolják. M. T. tehát most válaszút előtt áll: vagy ideje nagy részét rászánja a bírósági tárgyalásokra — legalább tíz jelentős újításról van szó —, vagy pedig veszni hagyja a számára járó díjakat, és csak legújabb találmánya megvalósítására összpontosítja minden energiáját. Joggal merülhet azonban fel benne a kérdés: vajon mi lesz, ha ezt a problémát is megoldja? Lehet, hogy ezzel is ugyanúgy jár, mint az előző újításokkal, találmányokkal. Mindenki előtt világos, hogy nem volna szabad az embereket ilyen dilemmák elé állítani. Mert az ilyen helyzetek, megnyilvánulások semmiképpen sem hatnak ösztönzően a műszakiakra. Sokkal helyesebb volna, ha minden egyes bírósági ügyet az illetékes minisztérium is felülvizsgálna, természetesen nem a döntés helyessége, vagy nem helyessége szempontjából, hanem azért, hogy megállapítsák: indokolt volt-e a per lefolytatása, vagy nem, és azokat a vállalatvezetőket, akik akár a megértés hiánya, akár a felelősségtől való húzódozás miatt kényszerítették az újítót arra, hogy a bíróság előtt keresse az igazát, felelősségre vonnák. Helyes, hogy az újító, a feltaláló a bíróság előtt is kérhet panaszára orvoslatot. De az már kevésbé helyes, hogy a szocialista törvényességnek ezt a lehetőségét egyes vállalatok vezetői a saját felelősségük elhárítására használják fel. T. P. A vegyipari alapkutatás feladatai Lapunkban többször foglalkoztunk már az Akadémia közgyűlésén elhangzott előadásokkal. Nem írtunk azonban még arról, hogy a Kémiai Tudományok Osztálya hogyan képzeli az alapkutatások fejlesztését, márpedig ez egész vegyiparunk szempontjából döntően fontos. Mert igaz ugyan, hogy az alapkutatás nem közvetlenül szolgálja az ipari termelést, az is igaz viszont, hogy a kutatási eredmények jelentős részét hasznosítja az ipar. A gyógyszeripar A gyógyszeriparral kapcsolatban hangsúlyozta a jelentés, hogy annak fejlesztése egyre szélesebb körű szerveskémiai alapkutatásokat igényel. E vonatkozásban nagy hagyományai vannak az alapkutatás és a gyakorlat közötti kapcsolatnak. Nemzetközi tekintélyű tudományos iskolák alakultak ki főleg a szénhidrátkémia, a polipeptidkémia és az alkaloidkémia területén, amelyek a gyógyszeripar népgazdaságilag is nagy jelentőségű eredményeinek alapját adták. A Kémiai Tudományok Osztályának tovább kell fejleszteni ezeket az ágazatokat, amelyek fő gócai egyelőre a tanszéki akadémiai kutató csoportok. Különösen nagy gondot kell fordítani a kémiai szerkezetkutatás korszerű módszereinek bevezetésére, mert ezek nélkül ma már nem lehet valóban nagy eredményeket elérni. Ez egyik fő feladata a Központi Kémiai Kutató Intézetnek és a Kémiai Szerkezeti Kutató Laboratóriumnak is. Mindkét intézményt igyekszik az osztály — a rendelkezésre álló anyagi eszközök koncentrálásával — lehetőleg a legkorszerűbb műszerekkel felszerelni, amelyek az e két intézeten kívül kutatóknak is rendelkezésre állnak. Petrokémiai alapkutatások Az ipar nyersanyagbázisának lényeges megváltozása, a petrokémia élretörése azonban sürgetővé teszi a szerves kémiának nálunk már eddig is eredményesen művelt fő irányai mellett a petrokémiai alapkutatások kifejlesztését, szénhidrogén-kémiai új tudományos iskola megalapítását. Ennek a felismerésnek az alapján határozta el az osztály vezetősége, hogy a Központi Kémiai Kutató Intézetben felállítandó szerves kémiai osztály fő feladata a gyógyszer- és műanyagipart alátámasztó alapkutatásokon kívül a petrokémiai alapkutatások meghonosítása, s ilyen irányú tudományos iskola kiépítése legyen. Makromolekuláris kémiai alapkutatások Az előadás hangsúlyozta, hogy valamivel könnyebb a helyzet a vegyipar gyorsan fejlődő ágainak alátámasztásához nélkülözhetetlen makromolekuláris kémiai alapkutatások terén, legalábbis a polimerizációs kinetika tekintetében. Ilyen kutatások jelentékeny eredményekkel folynak a Központi Kémiai Kutató Intézetben, de kibővítésükre változatlanul nagy gondot kell fordítani. A polimerizációs kinetika ugyanis csak egyike a makromolekuláris alapkutatás nálunk is művelendő ágainak, s emellett még néhány más, elvi és gyakorlati szempontból fontos ágát is ki kell fejleszteni (például a stabilizációra, valamint a kész műanyag kémiai és fizikai sajátságaira vonatkozó kutatások). Az egész vegyipar továbbfejlődése érdekében fel kell lendíteni a technológia általános kérdéseire vonatkozó kutatásokat is, amelyek bázisa a Műszaki Kémiai Kutató Intézet. Itt nincs hiány élvonalbeli vezetőkben, de fejlesztésre szorul még a munkatársak és középvezetők gárdája. Az intézetnek nagy gondot kell fordítania arra, hogy a rendelkezésre álló erőket azokra a problémákra összpontosítsa, amelyek kidolgozása fejlődésünk mai szakaszában a legnagyobb hatással van a műszaki kémia színvonalára és a legnagyobb mértékben mozdítja elő a termelést műszaki és gazdasági vonatkozásban egyaránt. A szerves kémiának és a műszaki kémiának erőteljesen fejlesztendő területei nem nélkülözhetik a fizikai kémiai és analitikai kémiai kutatásokat. E téren az elmúlt évtizedben igen jelentős haladást könyvelhetünk el. Továbbfejlesztésükről a jövőben is gondoskodni kell, noha ennek üteme egyelőre szükségszerűen kisebb lesz, mint a szerves kémiáé, illetve a műszaki kémiáé. A KÜLKERESKEDŐ SZEMÉVEL : AZ ERŐSÁRAMÚ IPAR A gazdasági adottságainknak megfelelő, viszonylag kevéssé anyagigényes és nagy munkaigényességű exportgyártmányok sorában jelentős szerepük van a több évtizedes exporthagyományokkal rendelkező erősáramú villamosipar termékeinek. Az iparág gyártmányai, köztük a különféle kis- és nagyfeszültségű készülékek, elektromotorok és más villamos gépek és kapcsolóberendezések a nemzetközi piacokon keresettek, s a külkereskedelmi tapasztalatok szerint a gyártmányok versenyképességének fokozásával az export jelenlegi szintje jelentősen emelhető volna. A versenyképesség növelésének pedig alapvető feltétele a megfelelő minőség biztosításán kívül, a gyártmányok erőteljesebb ütemű korszerűsítése, az új konstrukciók arányának növelése. Bár ez utóbbi években a villamosgépipari üzemek fokozottabban törekedtek a gyártmányválaszték bővítésére, az új típusok mielőbbi kihozatalára, mégis a műszaki fejlesztés üteme lassú, nem elégíti ki az exportkövetelményeket. A Klement Gottwald Villamossági Gyárban például a legutóbbi időszakban figyelemre méltó haladást értek el e téren, a többi között a hidrogénhűtésű generátorok, a középteljesítményű szinkrongenerátor család, valamint egyes nagyfeszültségű és nagy teljesítményű transzformátor-típusok kialakításával. Mégis a jelenleg gyártott villamos hajtómotorok, áramtermelő berendezések, transzformátorok és más készülékek nagy része régi típusú, korszerűség — fajlagos teljesítmény, súly, forma — tekintetében nem kellően versenyképes. Hasonló a helyzet az Egyesült Villamosgyár — a nemzetközi szabványoknak egyébként megfelelő — forgógépeivel. A gyár eredményei közé sorolható egyebek között a kisebb teljesítményű motorok korszerű technológiával, szerelőszalagon való gyártása, a középmotoroknál a lemezházas villamosgéptípusok kialakítása, az új felületi hűtésű motorok kifejlesztése, a gyártmányok 20—30 százalékos súlycsökkentése. A külkereskedelmi igények, az önköltség csökkentésére irányuló törekvések sürgetik a lemezházas motorok továbbfejlesztését, a rendelkezésre álló műanyagok szélesebb körű alkalmazását szigetelőanyagként, s nem utolsósorban fokozottabb figyelmet kell fordítani a végkikészítés minőségére. Az Ipari Műszergyárban készült hajszárító motorok minőségi ellenőrzése során szerzett tapasztalatok is főként a gyártmányok végellenőrzésének szigorítására intenek. Ugyancsak erőteljesebb ütemben kell fejleszteni a TRANSZVILL által gyártott kis- és nagyfeszültségű készülékeket, az elosztó és automatikai feladatokat ellátó egységeket. Mielőbbi megoldásra váró feladat például a gyártmányok alkalmassá tétele a trópusi üzemeltetésre. A villamos készülékek műszaki fejlesztésének meggyorsítása annál is inkább sürgős feladat, mivel a termékek nemcsak közvetlenül jutnak exportra, hanem jelentős részük közvetve is, különféle berendezésekbe beépítve, s ily módon azok korszerűségét, versenyképességét is érintik. Az erősáramú ipar gyártmányfejlesztésének fékezője az egyes felhasznált alkatrészek, szigetelőanyagok minőségének, korszerűségének elégtelen volta. Sok esetben jelentős fejlesztési törekvések elvetélnek, vagy jó esetben időben eltolódnak azért, mert a kooperáló üzemek nem tudnak a magasabb műszaki teljesítményt nyújtó konstrukciókhoz szükséges minőségű, korszerű és kellő élettartamú alkatrészt, illetve szerelési anyagot szállítani. Különösen sok problémát okoz a gyártmányfejlesztésben a dinamó- és transzformátorlemezek nem kielégítő minősége (nagy wattveszteség, egyenlőtlen vastagság, inhomogenitás). Ennek áthidalására a külkereskedelem igen nagy mennyiségben importál kiváló minőségű transzformátor-lemezeket, ezek teljesítményét azonban az ipar a jelenlegi konstrukcióknál és az ez idő szerint alkalmazott technológiával még nem tudja maradéktalanul kihasználni. Arra volna szükség tehát, hogy az erősáramú ipar és a kooperáló üzemek együttesen alakítsák ki a gyártmányfejlesztés minden részletére kiterjedő fejlesztési programjukat. Főként a nagyobb értékű, egyedi, vagy kis sorozatban gyártott gyártmányok fejlesztését, az új konstrukciók kialakítását fékezik az üzemekben jelenleg érvényes gazdasági, illetve gazdaságossági mutatók, pénzügyi, tervezési előírások, az üzemekben ez idő szerint alkalmazott anyagi ösztönzési rendszer. Ugyancsak gyakori kerékkötője a gyártmányfejlesztésnek az egyes termékek gyártásának — néha többszöri — átprofilozása, a profilgazdák változása A tapasztalatok szerint az új profilgazda az átvett gyártmányt nemegyszer csak az üres kapacitást kitöltő ideiglenes gyártmánynak tekinti, s elhanyagolja a gyártmányfejlesztést. Ennek következtében a korábban versenyképes gyártmány elavul, eladhatatlanná, vagy csak roszszul értékesíthetővé válik, s végül is az üzem igyekszik megszabadulni a gyártmánytól és egy új profilgazdának átadni. Éppen ezért az iparirányító szerveknek fokozottabban kell érvényt szerezniük az új profilgazdákhoz került gyártmányok műszaki fejlesztését biztosító előírásoknak. épgazdasági szempontból sokszor előnyös, ha egyes beruhálzások megvalósítására soronkívüliséget rendelnek el s a tervező részére is előírják, hogy a szükséges programokat és terveket minden más munkát megelőzve készítse el. Indokolt esetben előnyös ez, igazán előnyös azonban akkor lenne, ha nemcsak a tervezőnél biztosítanák ezt a soronkívüliséget, hanem minden olyan intézetet és vállalatot köteleznének rá, amelynek a beruházás megvalósításával kapcsolatban szerepe, kötelessége van. Jelenleg azonban gyakorta előfordul, hogy az altervezőkre a soronkívüliség már nem terjed ki, s így a generáltervezők hiába várják, hogy egyes részletterveket a velük kooperáló többi irodától megkapják. Ezek hiányában nem tudják azután elkészíteni saját terveiket. Jobbik esetben a tervezők egymás között megegyeznek valahogyan, akkor viszont a kivitelezőknél kezdődnek a bajok. A kivitelezők terveit ugyanis addigra már jóváhagyták, fölösleges kapacitásuk már nincsen, s olyan szerv sincsen, amelyik megmondaná, hogy milyen jóváhagyott munkát utasíthatnak vissza a soronkívüli feladat teljesítése érdekében. Szerencsére az ilyen soron kívüli feladatok nem mindennaposak, bár több van belőlük, mint kellene. Éppen ezért helyes lenne a kijelölés metodikáját kialakítani, mert a kitűzött célt csak akkor lehet biztosan elérni, ha minden tervező és kivitelező vállalat el is tudja végezni a rá kirótt munkát, és így az erőket a megadott cél érdekében gyorsan és a kívánt ütemben lehet összpontosítani. MŰSZAKI ÉLET 3