Műszaki Élet, 1970. január-június (25. évfolyam, 1-13. szám)
1970-01-09 / 1. szám
Dr. Horgos Gyula, kohó- és gépipari miniszter nemrégiben ismertette a vállalatok vezetői előtt a kohó- és gépipar soron következő feladatait. Mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy 1969-ben az előzetes számítások szerint a kohászat termelése 4—5, a gépiparé pedig 7—8 százalékkal növekedett, és ez a növekedés bizony a korábbi évek fejlődési üteménél lassúbb. Ebben közrejátszott a piac hatásának érvényesülése, a keresletkínálat összhangjának javítására irányuló kezdeményezések. Kedvező viszont, hogy a vállalatok igyekeztek az eddiginél megfelelőbb struktúrát kialakítani, egyre nagyobb a munkaigényes ágazatok és gyártmányok aránya az össztermelésen belül, s a gazdaságtalan termékek termelését csökkentették, sőt egyes esetekben megszüntették. A miniszter azonban ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a piaci igényeknek megfelelő új gyártmányok kialakítása, termelése vontatottan, lassan halad, egyes termékeink műszaki színvonala nem megfelelő, vagy olyan magas áron állítják elő, amellyel a piacon nem vagyunk versenyképesek. Ami az értékesítést illeti, a kohászat nettó árbevétele 4,2, a gépiparé 7%-kal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, s a fejlődés üteme az 1968-as mögött maradt. Az értékesítésen belül azonban már kedvezőbben alakult az export. Devizaforintban számítva a kohászat 14%-kal növelte exportját, de ezen belül 40%-kal a tőkésországokba irányuló kivitelt. A gépipar exportja a szocialista országokba 12— 13%-kal, tőkés viszonylatban pedig 18—20%-kal nőtt. Ezek a számok igen kedvezőek. Milyenek voltak a vállalati eredmények? Ami a vállalati eredményeket illeti, a miniszter kiemelte, hogy a kohászatban mintegy 8—8,5"/o-os, a gépiparban 13,5— 14%-os eszközarányos nyereség realizálódik. Ez azt jelenti, hogy a kohászat megközelíti, a gépipar pedig emeli a tavalyi színvonalat. Az elért eredményben kedvező jelenség, hogy a termelői árszínvonalban a KGM területén lényegében változás nem következett be, sikerült az árstabilitást biztosítani, az állami támogatások nyereséghez viszonyított mértéke csökkent. A minisztérium azonban a vállalati eredményekkel mégsem elégedett, mert a bérszínvonal-emelkedés levonása után fennmaradó részesedési alap bérköltséghez viszonyított aránya a kohászatban az 1968. évi 9,2%-ról 7,5%-ra, a gépiparban 8,l°0-ról 7%-ra csökkent, s mivel ebben az évben a bérszínvonal fejlesztésének üteme meggyorsult, a részesedési alapot 2 évi bérszínvonal-emelés halmozottan terheli. Ez azt jelenti — még ha a végleges eredmény a várhatónál kedvezőbb is lesz —, hogy a kifizethető év végi részesedés mind a kohászatban, mind a gépiparban a tavalyi szint alatt marad. A dolgozók személyi jövedelmének növekedése nem éri el a népgazdasági szinten várható növekedést. A dolgozók jövedelme a kohászatban 1,6—2% közötti, a gépiparban 1,8—2% közötti nagyságrendben fog csak nőni. Rosszul alakul a termelékenység Dr. Horgos Gyula beszédének nagy részét a termelékenység alakulásával kapcsolatos problémák tették ki, mivel a múlt évben a várható javulás helyett további visszaesés volt tapasztalható. A munkatermelékenység — az egy foglalkoztatottra jutó termelés mutatójában kifejezve — 1969-ben a kohászatban mintegy 2%-kal, a gépiparban mintegy 2,7%-kal emelkedik csupán, ami egyben azt is jelenti, hogy a termelésnövekedés nagyobb hányadát — a párt- és kormányhatározatok célkitűzéseivel szemben — létszámnöveléssel érték el. Ez az ütem az előző 8 év átlagához képest lényeges csökkenést jelent. Nem mutat, kedvező képet várható bérfelhasználásunk sem. A kifizetett béralap növekedése eléri — sőt, több vállalatnál meghaladta — a termelési volumen növekedését, s így a vásárlóerő és az árualap közötti összhang vonatkozásában problémák jelentkeztek. A nagyobb bérfelhasználást elsősorban az indokoltnál nagyobb létszámnövekedés eredményezi. Mindezek az adatok azt mutatják, hogy a fejlődés még mindig eléggé extenzív, és itt az ideje annak, hogy az intenzív fejlesztésre térjünk át. Erre annál is inkább szükség van, mert a következő ötéves tervben a gépipar termelését 45%-kal kell növelni 8—10%-os létszámnövekedés mellett, vagyis a termelés növekedését döntő mértékben a termelékenység emeléséből kell fedezni. Erre nemcsak azért van szükség, mert a termelékenység növelése a gazdaságosság előfeltétele, hanem azért is, mert országos viszonylatban munkaerőhiány van. Ez a munkaerőhiány természetesen nem egyenletes, vannak egyes vidékek, ahol még nincsen megoldva egyes rétegek, különösen a nők foglalkoztatottsága. Általában azt lehet mondani, hogy Budapesten és a főbb ipari centrumokban munkaerőhiány van, más vidéki körzetekben pedig legfeljebb azt állíthatjuk, hogy a munkaerőgondok viszonylag enyhébbek. Hangsúlyozni kell azonban azt is, hogy a keresőképes lakosok foglalkoztatása népgazdasági feladat, és ezt a problémát nem a vállalatoknak kell megoldani. A vállalatok feladata az, hogy termelési feladataikat a munkaerő hatékony foglalkoztatásával oldják meg. Ez annyit jelent, hogy a vállalat csak annyi munkaerőt foglalkoztasson, amennyi a feladatok elvégzéséhez feltétlenül szükséges. A KGM vidéki vállalatainál az elmúlt évben közel 16 000 fővel növekedett a létszám, ugyanakkor, amikor a budapesti telephelyű vállalatok létszáma mintegy 600 fővel csökkent. Ezek az arányok is mutatják, hogy a vállalatok egy része — a vidéki könnyebb munkaerőhelyzetet kihasználva — növelte létszámát, miközben a termelékenység növekedési üteme jelentős mértékben visszaesett. Hangsúlyozta a miniszter azt is, hogy bár kétségtelenül van munkaerőhiány, azonban ennek mértéke nem olyan túlzott, mint ahogy az egyes vállalatok feltüntetik. A miniszter véleménye szerint a fő probléma a munkaerő elosztása és a munkaerő-forgalom terén adódik. A munkaerő nem oda áramlik, ahol arra az adott időszakban a legnagyobb szükség van. Ez az áramlás jelenleg spontán alakult ki, ami kitűnik abból is, hogy a munkahely-változtatás kezdeményezése szinte kivétel nélkül a dolgozók oldaláról indul ki. A jelenlegi nagymérvű munkaerő-vándorlás nemcsak, hogy nem felel meg a vállalati és népgazdasági érdeknek, hanem kifejezetten káros. Külön is szólt a miniszter a budapesti munkaerő-helyzetről, mivel az kétségtelenül itt a legsúlyosabb. Az előzetes számítások azt mutatják, hogy a soron következő feladatokat lényegében a jelenlegi létszámmal kell megoldani. A helyzet ugyanis az, hogy a budapesti munkaerő tartalékok kimerültek, és tudomásul kell venni, hogy a Budapestért munkába állítható munkaerő száma nem növekszik. Mindebből azt a következtetést kell levonni, hogy Budapesten csak létszámnövekedést nem igénylő fejlesztést lehet előirányozni és megvalósítani. A fejlesztési feladatokat a munkaerők hatékonyabb felhasználásával kell megoldani. Nem az a legfőbb baj, hogy nincs elegendő létszám, hanem hogy azt nem ott foglalkoztatják, ahol elsősorban szükséges. A munkaerőnek a népgazdasági érdekekkel összhangban álló irányítását és elosztását pusztán a szabályozó rendszerrel sem most, sem a jövőben nem tudják biztosítani, ehhez egyéb intézkedések is szükségesek. A többi között csökkenteni kell a jelenlegi helyzetben legtöbb problémát okozó munkaerő-vándorlást, helyre kell állítani a munkafegyelmet. Kétségtelen tény, hogy a munkaerőhelyzet ilyen nagyfokú kiéleződésében közrejátszott az elmúlt két évben a szabályozó rendszer egyik-másik eleme is. A vállalatokat a közgazdasági szabályzók nem ösztönözték eléggé az intenzív fejlesztésre. Ugyanakkor ezek nehezítették a munka hatékonyságának növelését célzó intézkedések bevezetését, mert az ehhez szükséges bérfejlesztés fedezete sokkal nagyobb feladatot rótt a vállalatokra, mint a létszámnövelés miatt szükségessé váló bértömeg biztosítása. Olvasóink előtt már ismeretesek azok a változtatások, amelyekről a Gazdasági Bizottság a helyzet megjavítása érdekében intézkedett, és amelyek célja az volt, hogy közelítse egymáshoz a bértömeg-növekedés hatását, akár bérszínvonal-emelkedésből, akár létszámnövekedésből származik. A miniszter hangsúlyozta, hogy a jelenleg meglévő munkaerő vándorlásának csökkentésére sokat várnak a különféle szabályozásoktól, de az alapvető feladat a vállalatok szemléletének megváltoztatása a munkaerővel való hatékonyabb gazdálkodás érdekében. A munkaerő-vándorlás csökkentésére szilárdítani kell a munkafegyelmet, és megfelelő szabályokat kell kialakítani a munkahelyüket sűrűn és indokolatlanul váltogatókkal szemben. Éppen ezért a miniszter felszólította az igazgatókat, hogy munkaerőfelvételhez csak a legszükségesebb esetben nyúljanak, ne vegyenek fel munkára olyan jelentkezőket, akiknek munkakönyvében többszöri — béremeléssel is egybekötött — munkahely-változtatás van bejegyezve, szüntessék be a nagymértékű álláshirdetéseket, és egyidejűleg a vállalatokon belül szigorítsák meg a munkafegyelmet, ha kell, adminisztratív megadásoktól sem visszariadva. Egységesen ki kell alakítani például olyan gyakorlatot, hogy a „vándormadarak” anyagilag ne járhassanak jobban, ne kapjanak nagyobb bért, mint előző munkahelyükön. Az egyes, munkaerő-gazdálkodási szempontból összefüggő területen levő KGM vállalatok — a munkaerőhelyzet sajátosságait is figyelembe véve — állapodjanak meg, hangolják össze munkaerő-gazdálkodási tevékenységüket és a munkafegyelem megszilárdítására vonatkozó intézkedéseiket. A miniszter hangsúlyozta, hogy ezen a területen egyeztetni kell az intézkedéseket a többi tárcához tartozó vállalatokkal is. Ez az előfeltétele ugyanis annak, hogy sikeresen le lehessen küzdeni a munkaerő-vándorlásból származó hátrányokat és a munkafegyelem is megfelelővé váljon. A miniszter egyébként utasította a vállalatokat, hogy intézkedési tervet dolgozzanak ki a termelékenység növelésére, a munkafegyelem megszilárdítására és a munkaerő-forgalom csökkentésére. A vállalati munka, a vállalati tevékenység megítélésénél egyébként a minisztérium tekintetbe fogja venni a megtett intézkedések hatékonyságát. Dr. Horgos Gyula, kohó- és gépipari miniszter természetesen más témákat is érintett beszédében, annak leglényegesebb része azonban a munkaerőhelyzettel és a termelékenység problémáival foglalkozott. Intenzív eszközökkel kell fejleszteni a termelést — Dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter ismertette a vállalatok soron következő feladatait — Az idei külkereskedelmi évet kedvezőbben zártuk, mint ahogy terveztük. Elsősorban a dollár elszámolású exportforgalom nőtt a tervezettnél lényegesen gyorsabban, amit elsősorban a külső, de a belső piaci tényezők is segítettek. Ez tükrözi az új gazdasági mechanizmus fő célját, a világpiaci hatások teljesebb érvényesítését. Az export növeléséhez hozzájárult az is, hogy számos vállalat termékét a belföld már nem veszi fel — például egyes szerszámgépeket, orvosi műszereket, híradástechnikai berendezéseket, élelmiszeripari gépeket, valamint számos könnyűipari gyártmányt —, ennek következtében erősödött az exportra való orientáció. Ugyanakkor ez az exporttörekvés a tőkés piacok kedvező konjunktúrájával, magasabb árakkal és jobb elhelyezési lehetőségekkel találkozott.* 1969 külkereskedelmi mérlege Tehát az 1969-es esztendőt jó eredménnyel zárjuk, s tőkés kivitelünk több mint 30 százalékkal nőtt. Természetesen nem lehet azt várni, hogy a következő esztendőt is a tőkésexport ilyen nagyarányú növelésével zárjuk majd. A külkereskedelmi vállalatoknak erősíteniük kell a piackutató munkát, s az ipari vállalatoknak jobb műszaki paraméterekkel rendelkező termékeket kell átadniuk. Mivel jó néhány termék esetében nem ismétlődnek meg az idei értékesítési adottságok, és a külső piac sem igényel azonos típusokat, ezért a fejlesztésben kell előbbrelépni, ha 1970-ben is jó eredményeket akarunk elérni. A külkereskedelmi vállalatoknak módszeresen kell kutatniuk az új piacokat, ahol a mi árainkkal és termékeinkkel továbbra is versenyképesek vagyunk. Ugyanakkor már most látni lehet, hogy a belföld lényegesen több árut igényel, mint 1969- ben. Ez vonatkozik számos könnyűipari cikkre, méterárura, konfekcionált termékekre, cipőkre stb. Javítani kell jövőre az áruszerkezetet is; az 1969. évi exportnövekmény több mint 80 százalékát a mezőgazdasági és anyag jellegű cikkek adták, ezzel szemben a feldolgozóiparra, a gépgyártásra és az ipari fogyasztási cikkekre alig jutott több 15 százaléknál. A tőkés exportsikerek említésekor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ipari termelésünk 2%-os növekedését a tőkés import 11 százalékos emelkedése kísérte. Ezen belül a nyersanyagimportunk 1969-ben 12 százalékkal nőtt. A rubel elszámolású viszonylatokban kétoldalú klíringegyezmények keretein belül a partnerek kiegyensúlyozott forgalomra törekedtek. Ezekben a relációkban az államközi megállapodások nagy volumenű megrendelései, az esetenként kisebb minőségi követelmények, az azonnali devizabevétel és más tényezők megteremtették a vállalatok erős exportérdekeltségét. Ahhoz azonban, hogy a vállalatok azállamközi megállapodásokban rögzített kereteket megfelelően kitölthessék, még jobb minőségű árut kell gyártaniuk, mert a szocialista országok vállalatai is magasabbra emelték a mércét, és csak valóban versenyképes árut vesznek át. Növelni kell versenyképességünket! A szocialista országokból származó import 1969-ben visszaesett. Az államközi megállapodások az előző évhez képest 12 százalékos szocialista relációjú behozatalt tettek lehetővé. Hogy ez nem realizálódott, abban például a fogyasztási cikkeket igen korlátozottan rendelő nagykereskedelem is hibás. A behozatal sokkal kedvezőbb is lehetett volna, ha a vállalatok jobban ismerik eladási lehetőségeit és időben adják fel a rendeléseket. Előfordult pl. hogy az egyik gépipari üzem november végén adott fel egy lengyel cégnek megrendelést (több százezer rubel értékben), és decemberre már az árut is várta volna. Természetesen ilyen ütemezéssel a lengyel partner sem vállalta a szállítást. De számos példát lehetne még sorolni arra, hogy a magyar vállalatok késve és a partner lehetőségeit nem pontosan ismerve adják fel a rendeléseket. 1970-ben a vállalatoknak — ha kiegyensúlyozottabb kereskedelmet kívánnak folytatni szocialista partnereikkel — már most ismerniök kell nemcsak az eladási, hanem a vásárlási lehetőségeket is. 1970-ben exportunkban a vezető szerepet a feldolgozóipar, a gépipar termékeinek kell adni, mert a mérleg tartós egyensúlya csak így képzelhető el. A gyártmányfejlesztést a piaci érdekeknek kell mindenképpen alárendelni. A korábbinál lényegesen gyorsabban nő a szocialista piacok igénye, s ezzel együtt fokozódnak a minőségi követelmények. 1970 után várhatóan csökkenni fognak anyagimport-lehetőségeink a szocialista országokban. Ezt csak akkor tudjuk megakadályozni, ha megfelelő exportárualapot kínálunk megvételre. A tőkés export növelésére a kooperáció, a különféle együttműködési megállapodások nyújtanak segítséget, ezt az 1969. évi tapasztalatok is igazolták. 1970-ben is várhatóan számos együttműködési megállapodás születik. Néhány vállalat már jó időben megkezdte tőkés partnerével az 1970. évi exportra és együttműködésre vonatkozó tárgyalásokat. Ha biztosítani lehetne az egyes ipari részegységek kivitelét is, ez garantálná a kapacitás állandó lekötését és lehetővé tenné a konjunktúra határainak megkerülését. Az 1969. évi kedvező eredmények azt jelentik, hogy az új esztendőben nagyobb feladatok hárulnak a vállalatokra. A piacokat megtartani, árban és minőségben versenyképesnek maradni nem kis erőfeszítést követel minden olyan üzemtől, amely közvetve, vagy közvetlenül kapcsolódik a külkereskedelemhez. Új piaci megoldásokat, értékesítési formákat kell keresni, és főként megbízható árukat kell gyártani, mert csak ebben az esetben lehet a múlt évi eredményeket megtartani, sőt tovább növelni. MŰSZAKI ÉLET 3