Műszaki Lap, 1932 (31. évfolyam)
1932-01-01
MŰSZAKI LAP3 kédésekkel megvédeni igyekezett. Az átmeneti intézkedéseknek köszönhető, hogy a határidő letelte előtt a Mérnöki Kamarába eddig már néhány száz önálló, illetve alkalmazásban levő kortárs jutott be. Ezek közt Boér Mór volt a jegelsők egyike. Még más eredménye is volt az 1907-es küzdelemnek. Ugyanis lényegesen tisztázta az odáig a hazai közvélemény előtt meglehetősen homályos és az ipari tevékenységről táplált ósdi felfogásból eredő félszeg társadalmi helyzetünket is, melynek akkori keserves voltát a mai nemzedék már nem érzi, sőt talán el sem tudja képzelni. Íme, Boér Mór elévülhetetlen érdemei, melyeket sirkantja fölött a jelen felé fordulva, hangoztatni és példaadóknak tekinteni legszentebb kötelességünknek ismerjük. Béke poraira. W. Szakcikket lapunk redukált terjedelme miatt, egyelőre csak minden második számunkban közölhetünk. Legközelebbi számunkban folytatjuk és befejezzük Barcky G. Ervin kartársunknak Etagelütések csőhálózati méretezéséről c. m. é. augusztusi számunkban megkezdett és a szakkörökben nagy érdeklődéssel fogadott cikkét, írógépet kifogástalan állapotban levő újabb tipusút, megvételre keresünk. Ajánlatok irásmintával titkárságunkhoz küldendők. ARÁNYI ÁRPÁD FÉMKERESKEDŐ V., Ü ÜGYNÖK UTCA 38. LÖVÉSZEK ÓCSKA FÉMEKET A LEGMAGASABB NAPI ÁRON. EGYESÜLETI ÉLET Tudnivalók. Az egyesület címe: Budapest, V., Aradi u. 16, I. em. Az egyesület telefonja: 18—9—71. Ptp. csekkszámla száma: 22692. Hivatalos órák: (1932 február 1-től,ápr. 15-ig) A titkárság szerdán és szombaton d. u. 5—8 óráig, a pénztáros szombaton d. u. 6—7 óráig, a könyvtáros szerdán és szombaton 126— 128 óráig áll a tagok rendelkezésére. A Műszaki Lap szerkesztőségi és kiadóhivatali órája szerdán d. u. 7—8 óráig. A vezetőségi felügyelet beosztása szerint hétfő, kedd és szerdára kijelölt tisztikari és választmányi tagok szíveskedjenek ugyanazon hét szerdáján, a csütörtök, péntek és szombatra előjegyzettek pedig ugyanazon hét szombatján az egyesületi helyiségben megjelenni. Barátságos összejövetelek szombaton d. u. 6—9 óráig. * A választmány m. é. július 11-én tartott (5 sz.) ülésén ismételten foglalkozott a mérnöki kamara évi jelentésével, az ifjúsági propaganda előadások folytatásával és kortársainknak a mezőgazdasági iparban és technikában való foglalkoztatásának kérdésével. Ezekben az ügyekben határozatokat hozott, majd az ipari alkalmazottak kollektív magyar iparvédelmi mozgalmában való közreműködésünkről intézkedett. * Szóba került még a Közszállítók Orsz* Szövetsége átirata, amelyben egyesületünknek igazgatósági tagságot ajánlott fel, valamint az áldatlan viszonyok diktálta leépítések ügye is. Végül az adminisztratív ügyek kerültek elintézésre. Augusztus hóban a választmány nem tartott ülést. Szeptember 16-án (a 6 sz. ülésen) részletes tárgyalásra kerültek a rendkívüli viszonyok