Nyomda- és Rokonipar, 1931 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1931-01-01 / 1. szám
XXI. évfolyam Budapest, 1931 január 11. szám NYOMDA- ÉS ROKONIPARI KÖNYVNYOMDÁI, LITOGRÁFIÁI, FÉNYNYOMDAI, BETŰ- ÉS TÖMÖNTÖI, KEMIGRÁFIAI KÖNYVKÖTŐ, ÜZLETI KÖNYV, DOBOZGYÁRI ÉS EGYÉB PAPÍRFELDOLGOZÓ IPARI MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 1-ÉN BuB I B gjUl ntfsT g\ RP9 i g\ B g\ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, ÉS 15-ÉN. ~ TELEFON: AUT. 825-05 IT! 1 TH Hm. I %B BUDAPEST, V. MÁRIA VALÉRIA-U. 12 HHHHS Hozzászólás a „Túlbuzgó honi iparvédelem“ kérdéséhez. Egy megfontolás nélkül eldobott kő megindított egy lavinát, amelynek zűrzavaros tömkelegében összekeveredett a Magyar Hét rendezőbizottsága, a Főnökegyesület, a Wörner gyár, a Gyosz, a Tesz, a Kereskedelmi Minisztérium, a Vasművek, a Sokszorosító Ipartestület és végre a nyomdaipar képviselői, és ez a zűrzavaros tömkeleg az igazság keresése közben nem hogy segédkezet nyújtana egymásnak, de mintha az lenne a szándék, hogy egyikét-másikát minél mélyebbre lenyomják a lavina mélyére. Ebben a zűrzavarosságban pedig nincsen egyébre szükség, mint hogy elfogultság nélkül állapítsuk meg a való helyzetet és akkor a kivezető út magától kínálkozik. Mert mi is történt voltaképpen! A Magyar Hét rendezőbizottsága egyes nyomdákhoz, amikor nyomtatványaira ajánlatot kért, körlevelet intézett, amelyben figyelmezteti őket, hogy a jövőben nemcsak azt fogja kikötni, hogy nyomtatványai magyar gyártású papiroson készüljenek, hanem hogy azokat magyar gyártású gépeken is nyomják. Ez a figyelmeztetés nem maradt ismeretlenül a nyomdatulajdonosok között és erre a nagy általánosság feljajdult. Nem azért, mintha érzéketlen lenne a magyar ipar pártolása gondolatával szemben, hanem mert újabb akadályt látott ma már úgyis nehéz helyzetében esetleges munkavállalásainál. A magyar nyomdaipar soha még olyan nehéz helyzetben nem volt, mint a mostani időkben. Az általános gazdasági mélypont az összes iparok között talán legjobban sújtja és ismeretes élelmessége dacára nem talál, nem lát kivezető utat arra, hogy a vagyonát képező nyomdát ismét hasznosan foglalkoztassa, saját maga és családja részére a megélhetést biztosíthassa és üzemét — szükség szerint — újabb berendezési tárgyakkal gyarapíthassa. Az alig leírható közterhek mellett a közüzemek erős versenye is nehézzé teszi életét és ez a lelki kikészítettség fokozatosan érzékennyé teszi minden felvetődött olyan gondolattal szemben, amiben működésére nézve veszélyt lát. Ez az oka a Magyar Hét rendezőbizottsága körlevelét követő feljajdulásnak. Az így keletkezett általános izgalomnak egy a Nyomda- és Rokoniparban megjelent cikk adott testet, amelynek szerencsés vagy szerencsétlen megfogalmazásáról lehetne beszélni. A Wörner gyár mindenesetre igen balkezesen megírt cikknek tartja, érdekeit sértve és veszélyeztettnek látja és erre egymásután bekapcsolódnak a lavina gördülésébe a fent nevezett testületek — végül a nyomdatulajdonosok maguk is. Pedig hát annak a kifogásolt cikknek mi volt az alapgondolata? Az, hogy végeredményében csak olyan nyomdagép védessék meg vámmal, amilyen a hazai nyomdaigépgyárban készül. Ez a kérdés már hosszabb idő óta súrlódási felület volt a nyomdák és a vámengedélyezésre hivatott fórumok között, mert védelem alá helyeztek olyan géptípust is, melyet a magyar nyomdai gépgyár nem készít. A helyzet eléggé élére volt állítva már a mostani zavarosság előtt is! Nagyon is az emlékezetünkben van még néhány tárgyalás, amely a Magyarországon nem készülő gépek behozatala ügyében folyt le és amely esetek közül vannak elintézések, amelyeket a nyomdászság igazságtalannak tart. A mostani, látszólag kuszált helyzet annál is inkább tetszik nehezen megoldhatónak, mert különkülön hallgatván meg az érdekelteket, mindegyiküknek igazat kell adnunk. A helyzet most még az, hogy igazuk van Wörneréknek, hogy megállapítani kívánják, hogy az általuk gyártott gépek minősége jó, — igaza van a Gyosznak, ha Wörner segítségére sietett, — igaza van a Tesznek, hogy megkísérli annak az elvének teljes keresztülvitelét, hogy Magyarországon csak a magyar ipar termékeit fogyasszák, — de igaza van a nyomdaiparnak is, hogy a korlátozások törlését kéri, ha a beszerzendő géptípust nem gyártják Magyarországon, és igaza van a Főnökegyesületnek is, hogy a nyomdatulajdonosokat ebben a kérdésben támogatja. Ahol ilyen sok érdekeltnek van igaza, ott úgylátszik egynek sincsen teljesen igaza és ezért kivezető útnak ajánlanám a kereskedelmi minisztérium államtitkárának azt a kijelentését, hogy „forduljunk bizalommal a kereskedelmi minisztériumhoz, amely legalaposabb vizsgálat alapján fogja döntését meghozni“ avval a hozzátétellel azonban, hogy véleménynyilvánításra a Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete is felhivassék. Az a megállapítás, amelyet a Wörner-gyári értekezleten többektől hallottunk, hogy t. i. a Wörner gyár jó gépeket gyárt, nem kérdés, azt minden szakember, aki valaha Wörner-géppel dolgozott, tudja, de ne kívánják tőlünk, hogy legjobb tudásunk ellenére azt állítsuk, hogy az ezidőszerint gyártott típusaik egyenlő értékűek az országon kívül gyártott géptípusokkal. Várjuk meg nyugalommal a Wörner gépgyár gépbemutatását a mostaninál valamivel jobb előkészítéssel és szüntessük meg a harciasságot, amely csak károkat okoz, de senkinek sem használ. Kertész Árpád.