Nyomda- és Rokonipar, 1939 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1939-01-01 / 1. szám
1939 január 1 nek alapelve rosznak, hanem annyi bizonyos, hogy e szerint magát a nyomtatás művészetét is el kell törölni; mert ha több rész fog terjedni ezen uj találmány által, bizonyosan aránylag több jó is fog terjedni s igy épen úgy tartami egyensúlyt a jó a rosszal, valamint eddig tartott az egyetemes nyomtatási ügyet tekintve. S tagadhatlan, hogy a több jó könnyebben áll ellene a bár több rosznak is, mert a jóban van olly valami morális isteni hatalom, olly lesújtó jupiteri villám, mellyel hiába daczolnak az alvilág titánjai, a mi a másikat illeti, kérem, ne ámítsák, vagy legalább ne akarják ámítani a szerényebb tömeget azzal, mintha annyira sajnálnák önök néhány száz vagy ezer ember kenyérveszését. Ha arról van szó, hogy gőzhajókat, vasutakat, gőzmalmokat sat kell építeni, senki sem áll elő azon ellenvetéssel: igen, de ennyi hajós, ennyi meg ennyi fuvaros, ennyi molnár vesztendi kenyerét, hiszen találand más élelemmódot! Igen, mert itt anyagi haszon forog fenn, mert itt nyereség kecsegtet. Ha ama kenyérvesztettek találhatnak más módon élelmet, miért nem szinte néhány száz betűszedő ?! Ezen nézetből eredő részvétlenséggel akarják e talán gátolni a dolog valósítását? Fogják e gátolhatni a világ folyamát? az eszme él, — lám másutt is fölébredt; ezt elérni nem lehet. Ha magyar nem, tehát angol vagy más találandja fel, s viendi véghez, minek véghezvitelére nem nyújtunk segédkezet. Azon rész tehát, mitől ezen nézetüek annyira rettegnek, a nyomtatás könnyitésével be fog következni, hozzánk is el fog áradni, s mi azt saját gyalázatunkkal is növelendjük, hogy gyávák valánk elő nem segítni az ügyet ama jónak kedvéért, mellyet nyujtand. S ime ez meg is történt. Ám ez uj kötelességet tesz reánk Kliegl vállalatát segítni. Mert hát ha valami angol, — (magam is voltam tanú, hogy egy angol összeköttetést ígért a művésznek Londonban) — felfogva az eszmét, azt valami barátjával közlé, s igy egyenesen mi tőlünk szakadt volna az eszme amaz angol agyába ? Kinek köteles e számot adni a találmánya első ötleteinek szülemléséről ? S ha e szerint ezen talán tőlünk lopott eszme buktatná meg a teremtő lángész eredeti eszméit, jeges és fagyos részvétlenségünk miatt? — S ne erőködjünk még mélyebbre sülyedni a külföld véleményében művészi értelmességünket illetőleg, mint már úgy is sülyedénk; ne gyűjtsük fejünk fölé a világ gúnyának s a jövő idők szitkainak zsarátnokait! Még nincs minden veszve. A külföldi találmány el nem ijeszti a lángeszű művészt, — mert ő bensőleg van meggyőződve az ő gépeinek tökéletes voltáról, mit ugyan a fenebb idézett külföldi lap is érint, de összevetés által mindenki világosan átlát. Nem csak egyféle írásra, de akár húszféle betűnemre is képes Kliell elkészítni a szedőgépet. A szedőnek nem kellend hosszú gyakorlat útján beletanulni az új szedési módba, hanem néhány nap múlva ügyesen végezheti. Nem kell egyéb a dologhoz, mint hogy újabb s lelkesebb segélyezés által olly karba helyezzük a művészt, hogy gépeit elkészíthesse, — ennél egyéb nem kell, s a siker bizonyos. Találjunk módot, legyünk már egyszer valami jóravaló dologban is találékosak, hiszen százféle haszontalanságban elég találós eszünk van, keressünk módot segélésére, nyissunk új aláírást, akár fél részvényekkel is, lesznek bizonnyal, kik a 100. forintot nem bírván, ettel szívesen járulnak a nemes, egyébiránt úgy is csak kölcsönnek tekintendő áldozathoz. Kövessünk el mindent, mi tőlünk kitelik. S véleményem szerint, szent kötelességünk is. Igen, uraim! kötelességünk. Ne tekintsük Klieglt mint művészt, nézzük őt mint embert. Ő többféle külföldi ajánlatokra nem hajolt, elmellőző más nemzetbeliek kedvező s biztos igéretit; ő nem nyerészkedési szomjból, hanem művészi szeretetből maradt köztünk, mert azt akará, hogy hazája mutassa fel sajátjául a világ legdicsőbb találmányai egyikét, — hogy hazájában emelkedjék a művésziség diadal-oltára, mellyről szétsugározzék a felvilágosodásnak egy uj fénynapja. Honszeretet köté nemzetéhez, fiúi buzgóság bilincseié honához, — s most! — görcsösen szorul össze szivem azon gondolatra, hogy olly igen szeretjük nyelvünkön pengetni a hazafiságot, s valódi hazafiui érzést még sem tudunk becsülni; hogy vannak ezeren, kik örökké hazafiakat éltetnek kiáltásaikkal, s nem is sejtik, mi a valódi hazafiság. Most tehát Klieglnek minden önmegtagadása, kiállott baja, feláldozott reményei, s lelkes hazafiaságáért az a díj, hogy végre még sunyorgni, nyomorogni hagyjuk! vagy, szokott hidegséggel ezt fogjuk mondani: Menjen külföldre. Igen, uraim, ezt ő teendi is, mert most kénytelen lesz vele, a mellőzhetetlent tennie kell. Már is készül a művész oda hagyni hazáját, hol olly boldog álmokat élt át egy nagyszerű jövőről, hol azt hivé, hogy egy nemzet, nemzethez illőleg fogja méltányolni tudni egy fiának önáldozását, s nem engedi őt elbukni menthetlenül, s annál borzasztóbb módon, minél inkább biztatátt reménnyel épen azon pillanatig, midőn rögtön elereszti gyámkezéből a pártfogókat; — oda hagyni készül honát egy szomorú tekintetet vetvén reá, s megrázkódtatva azon távol kimondott jóslatomtól, (mellyre levele hivatkozik): »Művésznek átok magyarnak lenni!« — Ne engedjük őt tőlünk végbucsut venni, ne taszítsuk ezt is el irgalmatlanul magunktól, mint már számos művészi lángészt kiüzenk a hazából, — tartsuk őt meg hontársunkut bármi áron is, — sőt, kit olly csekély áron tarthatunk meg! Kliegl lángesze nem csupán ezen betűgépekre terjed ki; — vólt alkalmam tömérdek technikai eszének egész nagyszerűségét megismerni, — bámulva hallám a többféle óriási terv előadását, melly agyában él, s ismét és ismét tisztelém benne a valódi hazafit, midőn a végeszme, mellyre mind azon bámulatos, szép és nagyszerű eszméket visszavezető, a hon vala. S illy embert akarunk elbocsátani, s nem elbocsátani, sőt elűzni közülünk, illy embert, ki jelen művei végeztével ut meg uj dicsőséget áraszthatandna honi művészségünk egére? Ne vétkezzünk min magunk ellen, gondoljuk meg, hogy már valahára itt az idő, hogy magunkat nagykorúaknak nyilatkoztassuk! Nem. NYOMDA- ÉS ROKONIPAR Az év legszebb könyvei A Magyar bibliophil Társaság, mint minden évben, 1938 decemberében is szemlét tartott az év könyvtermése felett és a legszebb könyveket — a szabályzat szerint legfeljebb ötöt — megkülönböztető elismerésben részesítette. Ennek az évnek az eredménye annál jelentősebb, mert csupa olyan könyv került jutalmazásra, amely nemcsak viszonylagosan a legszebb az év könyvei közül, hanem mindegyik a maga nemében oly kiváló teljesítménye a magyar könyvművészetnek és a magyar nyomdaiparnak, amelynél külömbbel a világ egy országa sem dicsekedhetik, ha figyelembe vesszük a lehetőségek korlátolt körét. Egyik könyv sem olyan, amely a bibliophil könyvnek az anyagok és előállítási módok drágasága folytán ad becset, hanem mindegyikben a művészi elgondolás és a tökéletes ipari kivitel adja meg a könyvek értékét. Első helyre helyezte — mint már évek óta — a Hungária könyvek új kötetét. Adassák e levél..., régi és új magyar szerelmes levelek 1528-tól 1938-ig. Öszszeállította Bisztrai Farkas Ferenc Illyés Gyula bevezetőjével. Készült a Hungária nyomda műhelyében. A könyvdíszeket összegyűjtötte Haiman-Kner György, fábametszette Kaza György és társa grafikai műintézete. A könyv rongytartalmú merített papirosát a Diósgyőri Papírgyár készítette. Négy évszázad szerelmes leveleit foglalja magában a könyv, és minden levél könyvdíszében is azt a szellemet juttatja kifejezésre, amelyekben e levelek íródtak. Célkitűzésszerűen a díszeket egyrészt összhangzatba kellett hozni, másrészt pedig az egyes motívumokat oly módon felhasználni, hogy a könyv egységét ne bontsák meg és ahol ezek változáson is mentek át, hű kifejezői legyenek a kor szellemének. Kezdve Honterus János 1547-ből való keretdíszétől, a Kner nyomda 1938. évi Kozma-féle díszéig, valóságos történelmi áttekintését adja a magyar könyvdísznek. Bölcs elgondolás szerint nem mechanikus reprodukciókat ad, hanem a könyv nagyságának megfelelően, a különböző léptékben elképzelt díszeket átdolgozta és a mai kor szellemének megfelelően fametszetre vitte át. A Kner-féle Monumenta óta ezt a problémát ilyen mesterien még nem oldották meg, pedig a feladat itt még nehezebb volt, mert régi díszeket kellett átdolgozni és nem külön füzetekben, hanem egy könyvben, maradéktalanul harmóniába hozni. Ez a könyv 5. oldal