Technikai Kurir, 1937 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1937-01-01 / 1. szám
TECHNIKAI KURÍR jellemzőek. Hiszen amióta Kunckel 1678-ban felfedezte a foszfort s annak könnyen gyűlő tulajdonságát megismerték, egész sereg feltaláló igyekezett ezt tűzgerjesztésre valami módon felhasználni, de tartós siker nélkül. Így úttörőül Peibla turini, Jan Ingen-Hausz bécsi udvari orvos 1780 körül egy darabból készült foszforos gyújtói után a két darabból álló u. n. palackos gyújtók voltak használatban: a foszfort üveg v. ólompalackocskákban tartották, amelybe tűzgyújtáskor a kénesfejű gyufát bemártották. A gyufára tapadt kevés foszfor a levegőre kerülve vagy önmagától gyűlt meg, vagy érdes felületen való dörzsölés által, amikor is a megindult tűz azután a gyufa szárára is átterjedt. E nehézkes tűzgyújtáshoz képest nagy haladás volt már, amidőn 1832-ben klórsavas káli, foszfor és arab gumimból álló keverékkel bevont fejű gyufa került forgalomba, a német Kammerer találmányaként. Ez a gyufa már valóságos gyufa volt, de gyártása, szállítása igen gyakori nagy tűzveszéllyel járt s meggyújtásakor a robbanékony klórsavas káli a gyulladásba jött fejet szerteszét frecskelte, ami által a testrészeken, ruhaneműn a foszfor súlyos égési foltokat okozott. Gyártását, postai szállítását a hatóságok természetesen mindenfelé erősen korlátozták, ahol lehetett, be is tiltották. A gyufagyárosok, a feltalálók egész serege igyekezett e nagy hátrányt valami módon megszüntetni, így hazánkfia, kisenvickei Rómer István gyógyszerészmester és vegyész kapott Ausztria—Magyarország területére elsőül szabadalmat foszforos gyújtókeverékek készítésére 1834 január 4-én, amelyek gyújtóképességüket egyéb foszforos gyufákkal szemben, nedves időben is megtartották. Míg egyéb nemzetbeli feltalálónak a kutatások szerint csak egy-egy szabadalma volt a gyufák, főleg a vegyi (nem foszforos) gyújtók területén, addig egyedül a magyar Rómer Istvánnak tizennyolc, az 1821—1842-ig, haláláig terjedő időből, mindenféle gyújtók tökéletesítésére és gyártására vonatkozó szabadalma volt, így érthető, hogy Rómer ismerte fel helyesen azonnal Irinyi találmányának valódi nagy értékét s vásárolta meg tőle 7000 forintért. Úgy, amint azt Irinyi egykori diáktársa, Ludwig Károly trebini kerületi főnök Jenseb Edmundnak a Zeitschrift f angewandte Ghemie 1894. évfolyamában megjelent Der Erfinder der Phosphor-Reichründhölzchen című cikkében közzétett levelében megírja. Nem áll tehát az, hogy Irinyi pár garasért adta volna el találmányát Rómer gyufagyárosnak. Különben még valamelyes félhomály uralkodik a gyufa története körül a technika történetírói szerint, mert nem a feltalálók voltak a szabadalmak bejelentői, továbbá e tárgy más, sokkal kisebb jelentőségű dologhoz képest, sajátságos, hogy még ma sincsen tökéletesen feldolgozva. Állítólag már 1816- ban Parisban Derosne foszfor-magnézia keverékkel bevont fejű fapálcikákat készített volna, de ez nem bizonyul használhatónak. Az angol szabadalmak eddig átkutatott anyagából Irinyit megelőző időből nem ismeretes egyetlenegy foszfort is tartalmazó gyújtókeverék sem. így tehát — ismereteink jelenlegi állása mellett — a foszforos gyufa feltalálása nem fűződik egy nemzethez sem kizárólag, de tény, hogy a legtöbbet e téren a magyarok tették tökéletessé és veszélytelenné az ólomszuperoxid alkalmazásával Irinyi János és a terjesztés körül sokat fáradozó kisenyickei Rómer István. Ez a történeti igazság s ezért téves tankönyveink azon adata, hogy Irinyi a foszforos gyufa feltalálója. Csak legújabban sikerült dr. peremartoni Nagy Lajosnak kimutatni, hogy Irinyi első gyufaszálait 1836 december 18-án készítette. 1884-ben dr. Márki Sándor egy. tanár így irt Irinyiről. ..Többen vetekednek a gyufa feltalálásának érdemeiért. A legkevésbé veszélyes villó gyufákkal azonban kétségtelenül Irinyi János ismertette meg az emberiséget. Ő volt az első férfiú, aki legkönnyebben nyújtott világot s őt felejtette el legkönnyebben a világ.“ Márkinak nem volt igaza: 1903- ban Fischer göttingai, 1905-ben Meyer drezdai egyetemi tanárok könyvükben, Bamberger Max bécsi műegyetemi tanár előadásaiban a magyar Irinyit hirdetik a jó gyufa igazi feltalálójaképpen, akinek nevéhez a tűzgyújtás, a legnépszerűbb találmány érdeme fűződik, valóban ő volt az, aki szinte a kőkorszak kezdetleges ősállapotából emelte ki az embert, mert a sarkvidék eszkimójának, a forró égöv szerecsenének, de a műveit nyugat fiainak kezébe is ő adta az első jól használható gyufát. S legújabban: az osztrák kormány elhatározta, hogy Irinyinek Bécsben méltó emlékművet állíttat, egy tekintélyes francia folyóirat: a Nouvelles de La Chimie 1936. 23. számában a franciák előtt a magyar Irinyit a valódi gyufa feltalálójaként meleg hangon méltatja, arcképét is közölvén. Bihar vármegye éppen most állított szép emléket Irinyi jeltelen vértesi sírjára. Sajátos tragikumként a trianoni szellem e kérdésbe is bevonult: Erdély megszállását igazolandó, történelmi múltat, nagy embereket igyekszenek „beszerezni” tőlünk az oláhok, Mátyás király után egyszerűen oláhnak nyilvánítják újabban Irinyit, holott családja már I. Lipóttól 1659-ben magyar nemességet nyert. Folyó évi október hó 29-én az I. kerületi Iparoskör és az Irinyi János Társaság buzgalmából az Eskü-tér 6. sz. ház sarkán művészi domborművet leplezett le a magyar társadalom Irinyi János emlékezetére, szép ünnepség keretében és a Magyar Kémikusok Egyesülete javaslatára a Közmunka Tanács utcát nevezett el Irinyiről a Horthy Miklós-körtérről kiindulólag. A domborművön Egyesületünk is elhelyezte a magyar vegyészek koszorúját, megfelelve a költő szavainak: „A lelkes eljár ősei sírjához s gyújt régi fénynél uj szövétneket“. 3