Vegyi Ipar, 1935 (34. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-20 / 1. szám

6. oldal. A gyakorlat számára Modern légyirtószerek — írta: millei Pálffy László üzemvezető vegyész — A házilégy az embernek ősi ellensége. Igen sok betegségnek az okozója, amennyiben a különféle be­tegségeket okozó bacillusokat széjjelhurcolja, ill. terjeszti. Mi sem természetesebb, hogy az ember igyekszik ellenük védekezni azzal, hogy lakását a betolakodó legyektől megszabadítani törekszik. Az utóbbi időben főleg háromféle légyirtót gyár­tottak. Ezek a tányéros vagy arzénes légy­­papír, az enyves légyfogószalagok és az amerikából hozott porlasztással szétfújható légy­ölő folyadékok. A tányéros légyfogó úgy készül, hogy ar­zénoldatba papírkorongokat mártogatnak. A papír­­korongokat, amelyek az arzénoldatot magukba szív­ták, utána szárítják és így kerülnek a kereskedelmi forgalomba. Mivel azonban az ilyen légyölők annyira hatásosak voltak, hogy velük még embereket is meg lehetett ölni (mint a tiszazugi esetek igazolták), gyártásukat a kormány betiltotta. Ma is készülnek ebben a formában légyfogók, ezeket azonban már nem arzénoldattal itatják be, hanem kvassziaforgács főzetével. Ezek azonban hatás dol­gában messze mögötte maradnak az arzénes légy­­ösöknek és éppen ezért, majdnem teljesen kimentek a divatból. A légyfogók második csoportját képezik a ragadós u. n. enyves légyfogók, melyeket mézes légy­fogóknak is szoktak nevezni. Ezek körülbelül 50 mm széles, 1 méter hosszú papírcsíkokból állanak, melyekre kis textilszalag alkalmazásával rajzszeg van erősítve, melynek segítségével a mennyezetre felerősít­hetők. A papírszalagot pedig főlényegében ásvány­olajban oldott gumiból (nyerskaucsuk) és gyan­tából készült keverékkel kell bevonni, mely célra igen célszerűen alkalmazható készülékek vannak forga­lomban. Az ilyen légyfogóknál, hogy azok céljuknak teljes mértékben megfelelhessenek, a legnagyobb súlyt az enyv előállítására kell fordítani. A jó légyfogóenyv a legkisebb érintésre is erősen ragad és ha el akarjuk ereszteni, pókhálószerű fonalakat ereszt. Lehetőleg olyan anyagokból kell készíteni, hogy azok a legyek szaglóérzékeire kelemes hatással legyenek. A fel­használandó olajnak pl. finomitottnak kell lenni, mert az egyáltalán nem, vagy rosszul finomított olajok petróleumszagúak, amit a légy nem szeret. A jó légyfogó napsugármentes helyre felakasztva, 3—4 hétig ragadóképes, megfelelő elraktározás mellett több évig is megőrzi ragadó- és fogóképességét. A hely­telenül megválasztott anyagokból előállított légyfogó­val meg szokott történni, hogy megikrásodik, vagy pedig olajleválás folytán szerteszét folyik és elmázo­­lódik, bepiszkítva a külső-belső csomagolást egy­aránt. A jól ragadó légyfogóenyv előállításához olaj, gyanta és kaucsuk szükséges. Szoktak ugyan méh­viaszt, mézaromát stb. is használni, ezek azon­ban nem fontos alkatrészek, mivel csak mint csal­étkek szerepelnek, illatuk miatt. U.. i. a mézaroma és viasz a légyfogóra csalogatják a legyeket. A légyfogók gyártásához legalkalmasabb a 3—5/50° E. viszkozitású finomított ásványolaj, amely­nek azonban teljesen közömbös kémhatásúnak kell lenni, azonfelül mentes legyen aszfalttól, paraffintól és petróleumszagtól. Az olajnak 5—10 '/o-át helyettesíthetjük nyers, vagy félig finomított repceolajjal. Száradó, vagy avasodó növényi ola­jok további mennyiségben semmi körülmények között a légyfogóenyv elkészítéséhez fel nem használhatók, mivel ilyen olajok nagyobb mértékben való alkal­mazása által a megszemcsésedés (grizesedés) veszé­lyének tesszük ki az elkészített légyfogókat. A fentebb említettnél kisebb viszkozitású ásványolajat alkal­mazni nem ajánlatos, mivel az a szalag felületén esetleg kiválik, miáltal a szalag fogóképességét ve­szélyezteti, mert minél viszkózusabb az olaj, annál jobban köt és annál kevésbbé kell attól tartani, hogy a felkent enyv a szalagról lecsepeg. (Folytatjuk.) VEGYI IPARi ÜVEG vegyészeti, laboratóriumi és csoma­golásra szolgáló üvegek, palackok versenyen kívüli áron. In I­on üveg, parcellán nagyb. raktárai TM U Bpest, VII., Akácfa­ u. 32. Tel. 41-6-38 99PULSO If villamos készülék a kazánkő kérdését végleg megoldja! Ipartermék-Értékesítő R.-T. „PULSO“ osztálya Budapest, VI., Váci-út 69. Telefon: 910-18. L C. H. Lakkgyár rt. Albertfalva, Erzsébet királyné-ut 26-28. Tel: 59-9-14, 58-4-61 Gyártja és forgalomba hozza a következő cégek szabadalmazott lakk-különlegességeit: Magyarország, Románia, Bulgária és Törökország részére; Rahtjen’s Composition Comp. Ltd. (London és L Hmburg); Torbay paint Comp., Docker Brothers, Robert Kearsley & Co., Robert Ingham Clark & Co. és Pinchin, Johnson & Co. Ltd. (London); Ch. Ixa­illeux Ch. & Co. (Paris); Georges Ilarleg (Paris); Ludwig Marx Lackfabrik és Hermann Frenkel (Leipzig). Fejfájás, fogfájás ideg és menstruációs fáj­dalmak ellen legjobb a DEMALGON TABLETTA Kapható minden gyógyszertárban CHINOIN - ÚJPEST SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÓNYÁI RT­ BUDAPEST, V. KER., ARANY JÁNOS UTCA 25. SZÁM. Bányák: Nógrád megyében, Esztergom megyében Tolna és Baranya megyékben* Villamostelepek: Sagótarján, Dorog, Mázaszászoá­, összesen 50.000 HP, teljesít­­ménnyel Szénosztályozás: Darabos- (tömör), kocka-, diószén, rostált aknaszén, aprószén, akna­zén BÁNVÖLGYI SZÉNBÁNYA RT. Borsodi szénbányák: darabos-, dió-, daraszén MÉSZTELEP és KÁRBIDGYÁR DOROGON Megrendelések központi irodánkhoz (V., Arany János utca 25.) intézendők: BECKACITE KUNSTHARZFABRIK GES. M. B. H. WIEN, I. HAUPTPOSTFACH 159 Kizárólagos képviselő Magyarországon: Budapest, VfL, Csányi­ u. 7. T.: 33-8-851NADLER ENDRE mérnök KOLLODIUMGYAPOT (NITROCELLULOSE) minden ipari célra minden viscositásban Gyártja, szállítja, kívánságra mintával és árajánlattal szolgál. »NITROKÉMIA« IPARTELEPEK R.-T. BUDAPEST, V. NÁDOR­ U. 21 Telefon: 28—5—99. DANUBIA 5­4. Szállítmányozási és beraktározási vállalat UNGÁR SÁNDOR ÉS MIKLÓS Budapest, V., Falk Miksa­ utca 12. A SHS állami folyamhajózás magva­rszági szállítási ügynökségei R. F. B. márka közismert!________________ Győri lakkgyár REICHHOLD és BOECKING Győr, Fehérvári­ út 38. Tel: 650__Sürgönyeim: „LAKKGYÁR“ Győr Budapesti iroda: Ester-u. 13__Sürgönyeim: „AUEROB“. Tel: 526-53 Gyártmányok: Autó-, hintó-, csiszoló-, zománc-és szige­­telő-fénymázak. Csakis közismert elsőrangú minőségben. OXYL­IN-LAKKOK Ungarische Allgemeine Kohlenbergbau Actien-Gesellschaft Budapest, V. Zoltán-u. 2 Kohlengruben: Tatabánya, Dorog, Tokod — Brikettfabrik: Tatabánya Kalkwerke: Felsögalla, Hejőcsaba, Beremend, Szilvásvárad — Kohlen­schwelanlage: Felsögalla — Portlanzementfabriken: Felsögalla, Beremend, Nyergesújfalu. — Bauxitzemfabrik, Felsögalla. Karbidfabrik: Felsögalla IZSÁK JÓZSEF R.-T. VEGYÉSZETI GYÁR BUDAPEST, V., POZSONYI­ ÚT 31. TELEFON 90-8­23. Gyártmányok : Lakkok és lakkfestékek, kence, kák­kenőszappan és mosószappan, „Izsák“ márka néven: keményítő, mosószóda, parkettisztítószerek. 11-HORGANYFEHÉR -ÚLOMMINIUM -LITHOPON a legkiválóbb külföldi minőségekkel egyenértékű. Gyártja: FÉMKERESKEDELMI RT nagytétényi telepén 1. szám.

Next