Petőfi Népe, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-22 / 19. szám
l9tH. JJUHttíra, vasárnap Érdekes probléma boncolgatásához kezdtünk a napokban Fülöpszálláson. Erre egy szám késztetett bennünket: kétszázhetven ember utazik a községből rendszeresen budapesti, sztálinvárosi és más, vidéki munkahelyére. De a kétszázhetvenes szám nem is reális. Sokan vannak még rajtuk kívül, akiknek bérletváltásáról nem vezet nyilvántartást a vasútállomás, mert egyéb közlekedési eszközökkel jutnak el közelebbi, elsősorban kecskeméti munkahelyeikre. Néhány száz ember — többségük javakorabeli férfi — aki szűkebb hazájában nem talált munkát, és ezért otthonától, családjától távoli helyeken keresett boldogulást Kevés a munkaerő a iss-ebben Boldogulást? Ugyan mit jelent ez a „vándorok” — és mit jelent a község számára? A község párttitkárával és tanácselnökével folytatott beszélgetés közben — egészen véletlenül — egy másik oldalról közelítettük meg ezt a problémát. Amikor a község híreiről érdeklődtünk, összenéztek és elvörösödtek. Ugyan miért ez a nagy pirulás? Nem tágítottunk, míg meg nem tudtuk igazi okát. — Néhány nappal ezelőtt fejeztük be a cukorrépa szedését. — Az őszi esőzések megindulásáig nem volt itt semmi baj. De aztán összetorlódott a tennivaló. 120 hold kukorica várt törésre és jókora volt a répatábla is. Hiába, kevés a munkabíró tag az Alkotmányban. — Kevés? Amikor ennyien járnak vidékre? — Sajnos. Az Alkotmányban legkevesebb harminc ember nagyon elkelne még, a Vörös Csillag Tsz pedig még legalább száznak tudna munkát, megélhetést biztosítani. Ha azonban jól meggondoljuk, senkinek sem kellene vidékre utaznia. A mi földjeink nagyszerűen alkalmasak a belterjes gazdálkodásra — öntözéses kertészetre például —, s mégis csupán gabona és kapások termelésével foglalkozunk. Az igényesebb növényi kultúrákhoz nincs elegendő ember. — Ide meg naponta jönnek igazolásért életerős, fiatal emberek, hogy ők nem tsztagok, hadd helyezkedjenek el az iparban. Pedig még csak nem is szakmunkások, mert akik az utóbbi egy-két évben csaptak fel vidékre járónak, legtöbben építkezéseknél segédkeznek ... — így beszélt ros elvtárs, a tanács elnöke.Bok A „beteg** Sees és a budapesti nagybácsi — Nagyon nagy gond ez, és erről többet kellene beszélnünk — vette át a szót a község párttitkára. — Néhány nappal ezelőtt a páhi tanácsházán találkoztam össze egy emberrel, aki öccse nevében jött hasonló kéréssel. Papírt lobogtatott kezében, hogy az egyik budapesti üzem hajlandó alkalmazni a fiút, mert szegény — beteg! (Eddig egyébként mindig a mezőgazdaságban dolgozott.) Vitába szálltunk barátunkkal, aki ennek hevében tanácstagi igazolványt vett elő, melyből kiderült, hogy Pálinkás Istvánnak hívják, s Budapest egyik kerülete választóinak bizalmát élvezi. Egyébként a Híradástechnikai Üzemben dolgozik. Azzal kezdett fenyegetőzni, hogy majd ad ő nekünk, majd ő Budapesten így meg úgy ... No, aztán kifizettük ám: „Mondja meg őszintén, büdös az öccsének a paraszti munka!” — vágtuk a fejéhez. Az igazolványt nem kapta meg, a beteg öccsnek azonban utána néztünk. Kiderült, hogy nem régen töltötte le katonaidejét, s baja csak az, hogy kissé lúdtalpas. Ne fogadják az ipari üzemek ezeket az embereket — ez volt mindkettőjük véleménye. A tízek munkaerő-problémáján kívül számos figyelmeztető közgazdasági és társadalmi indoklást fűztek kérésükhöz. Például, hogy ez a jelenség is egyik kerékkötője az iparban a termelékenység emelkedésének. Mert nem a létszám emelésével kell növelnünk a termelést, hanem korszerűbb technika alkalmazásával, ésszerűbb munkafolyamatok bevezetésével. A szakképzetlen munkaerő csak a létszámot szaporítja. Velük különben sem bővül a törzsgárda, kevés szál köti őket az üzemhez. A tsz-ek megerősödésével a legtöbben visszatérnek a faluba. Máris találhatunk erre példákat sokfelé. A segítés módjai Van ennek a „vándorlásnak” más kihatása is. Bokros elvtárs, a tanácselnök, a községben több zátonyra futott házasságról tudna példát említeni. A kéthetenkénti, havonkénti hazajárás, pontosabban az otthontól való távollét új ismeretségeket, kalandokat szülhet, családokat tehet tönkre... De beszéljünk inkább arról, hogyan lehetne segíteni ezen a dolgon. Bizonyára elsősorban a tsz-ek megerősítésével. Okos, hozzáértő vezetéssel, minden kínálkozó helyi lehetőség kiaknázásával. Az eredményesen gazdálkodó szövetkezet visszacsalja a „vándorfecskéket”. Aztán lehetne valamelyest bővíteni a helyi ipart is. Érdemes lenne például a helyi tanácsnak végére járnia: mi lesz a régi malom helyén tervezett magtisztító üzem sorsa? Közel ötven embernek biztosítana az is munkalehetőséget. Hátha még a belterjes gazdálkodásban levő ,,rejtett tartalékot” megvizsgálnánk ... 1 Perny Irén A „vándormadarakat“ a jó termelőszövetkezet csalja vissza Fülöpszállásról 270 ember jár dolgozni vidékre Hogyem lettek gyermek-betyárok ? — Hű, de izgalmas volt! Ilyen ám az igazi betyárélet: rablás, gyilkolás, meg párbajozás ... Tudjátok mit? Csapjunk el mi is rablóknak! Két így szövögette „haditervét” kalocsai cigánygyerek, akik a Robin Hood és a Spessarti fogadó című nyugati filmek hatására nyomban elhatározták: rablóbandát alakítanak. Tervük a következő volt: felkeresik a Bakony-hegység „vadregényes” rengetegét, sőt körutat tesznek Budapesten is. Közben pedig rabolnak, gyilkolnak — ahogyan a vásznon látták. A kis „haramiák" kurázsija azonban csakhamar lelohadt, s hogy a fárasztó meneteléstől megkíméljék magukat, rövidebb utat választottak kalandkeresésre: egy rozsdás bajonet és néhány bunkósbot segítségével egyik este betörtek a kalocsai Iszkra Tsz istállójába. Ott aztán megnyergeltek három lovat, kilovagoltak velük a földekre és reggelig élvezték a „betyárélet” gyönyörűségeit... Utána pedig — ahogy a rendes rablókhoz illik — visszakötötték jászolaikhoz a három lovat. Ezzel tulajdonképpen véget is ért a gyerekek kalandkeresése. Ügyük — melynek érdemes figyelmet szentelni — rövidesen a fiatalkorúak bírósága elé kerül, ahol gondoskodni fognak a két nyugati film cselekményétől felcsigázott fantáziájú gyerekek megfelelő elhelyezéséről. Egy kérdés azonban még mindig tisztázatlan. Az tudniillik, hogy a felnőtteknek való, de a gyermek képzelőerejét káros irányba terelő filmelőadásra miért engednek be fiatalkorúakat? K. A. petőfi nép* Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság, felelős szerkesztő Weither Dániel Kisdia■ Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadói Mezed István. Kecskemét Szerkesztőség: Széchenyi tér I. szám. Szerkesztésem telefonközpont 26-19 25-16. Belpolitikai rovat: u-22 Szerkesztő bizottság: 10-39 Kiadóhivatal: Kecskemét Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09 Törjesztő a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dH 1 hónapra 12 Ft Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskeméti TM TeSt tf-29. *M* A matróna B&V véletlen baleset vezetett a nyomára Kiskunfélegyháza legidősebb asszonyának. Kihívták a mentőket a Körösi utca 27. szám alá, ahol a baleset történt. — Így tudtuk, meg, hogy a sebesült, Tóth Jánosné 1858-ban született — tehát betöltötte a 102. életévét. Meg is látogattuk a kórház sebészeti osztályán a szép kort megért beteget. Nem sokáig kellett keresni, mert az egész kórházban gyorsan híre futott. Amikor az ügyeletes nővér bevezetett hozzá bennünket, éppen szundikált, de észrevéve, hogy látogatója érkezett, mindjárt felébredt: — Kicsoda maga? Honnan tudja, hogy baleset érte — ezzel fogadott. De amikor megmondtuk jövetelünk célját, megeredt a szava, nem is kellett kérdezni: — Elestem a küszöbön, aztán egy kövön eltört a karom. A végszomszédék, Fekete Józsefék mentek a mentőkért. Tudja, ki volt 02 uram? Nagybajuszú Tóth Jánosnak hívtak. Van vagy húsz éve, hogy meghalt. Akkor még én is elevenebb voltam, aztán, amikor berúgott — mert sokszor megesett ez vele — addig kerestem, és mentem utána, amíg megtaláltam. Borbély Lázár kocsija vitte haza mindig... Amikor végre szóhoz jutok, első kérdésem: van-e írás arról, hogy százkét éves. — Van valahol a fiókban, de pocsék sok egér van, mindent megrágnak. — Tudja, hol tartom a kenyeret? Mosófazék alatt, a zsírt egy bögrében, a cukrot üvegben, aztán vasfödőt kötök rá.A sublótot eladom a bognárnak, veszek egy ládát — elég az az én ruhámnak... Nem menne haza • Kenyeremen van otthon egy pille-kenyerem, mindig éhes vagyok, még éjjel is képes vagyok leszállni az ágyról, megenni egy darab kenyeret. Nem mentem el a város szélén levő ke* * nyárért — közelebb is szereztem, a szomszéd kórteremben. A betegek is, a nővérke is azt mondtál most uzsonnáztak, de Tóth néni egész* ségesen nekilátott a kenyérdarabnak is. — Miből él a né* ni? Ki tartja el? — Azt hiszi, nem dolgoztam az utolsó napig? Fodotstam a ruhákat... Szemüvege vincs, úgy fűz a tűbe... Engem a villany felé fordított, hogy alaposan megnézhessen. S amikor el*búcsúztam, telkemre kötötte, szóljak be Fekete Józsefékhoz, akik az Álmos utcáéra laknak véggel* ne vesszen kárba az a pille kenyér... Tóth Milós Ketten az öntözési szakon Lapunk december 3-i számában megírtuk, hogy az Agrártudományi Egyetemen külön öntözési szakot létesítettek, amelyen az egyetemet már elvégzett, s két esztendei szakmai gyakorlattal rendelkező okleveles mezőgazdasági mérnökökből egy esztendő alatt vízügyi mérnököket képeznek. Baj volt azonban, hogy az egész országból mindössze tizenhárman tanultak az első évben e fontos szakon, jóllehet még egy szer enyi hallgatóra számítottak az egyetemen. S még sajnálatosabb, hogy eddig megyénkből senkit sem küldtek tanulni, noha éppen nálunk nagyszabású tervek készültek a magas képzettségű , szakembereket igénylő öntözé*ses gazdálkodás fejlesztésére. Most örömmel közölhetjük, hogy az állami gazdaságok megyei igazgatósága Csuti Lajosnak a Csengődi Állami Gazdaság gépészmérnökének és Perger Antalnak, az igazgatóság mezőgazdasági mérnökének lehetővé tette az öntözési szakon február 1-én kezdődő tanulást T. I. IRATKOZZON BE az 1961-es évre olvasónak a megyei, járási és közö ■I5ségi könyvtárakba. *4 Kuba igen — Jenkik nem! Munkások és diákok tüntetnek Rio de Janeiróban, Brazilia legnagyobb városában. Kuba mellett és az amerikai beavatkozás ellen. A feliraton: »Kuba igen, jenkik nem!« Felvonuló munkások és népi nuncisuk Fidel Castro forradalmi kormányát éltetik. í