Petőfi Népe, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-19 / 168. szám
1967, .július 19, szerda Célszerűtlen gondoskodás A járási könyvtárak fejlesztésében hosszú évek óta nagy szerepet játszanak a földműves — jelenlegi nevükön az értékesítő és fogyasztási — szövetkezetek anyagi támogatásai. S ezek bármily kis töredékei is az éves tiszta nyereségnek, több tízezer forintos összegüknél fogva komoly lendítői a könyvállomány növekedésének. Például a félegyházi könyvtár legutóbb kevés híján E0 ezer forintos támogatásban részesült, a helybeli és a kiskunmajsai szövetkezet részéről. Korábban a pénz elköltését illetően semmi gond nem merült fel, a könyvtár a helybeli könyvesboltban megvásárolta a szükséges köteteket. Azok beszerzéséről saját forgalma érdekében gondoskodott is a bolt. Az idén azonban erre megszűnt a lehetőség... A SZÖVKÖNYV Vállalat — hogy, hogy nem — kisajátította magának a könyvek eladási jogát, legalábbis a szövetkezeti támogatással történő könyvtárfejlesztés esetében. Vagyis a könyvtárak — miután az értékesítő szövetkezetek átutalták számukra a támogatást — csakis a SZÖVKÖNYV-nél vásárolhatnak, pontosabban annak a fővárosi Sziget utcai raktárából, ahol nem kis részben a korábbi évek kiadványainak elő nem adott (el nem adható?!) példányai hevernek, több millió forintos értékben. A járási könyvtár még ebből az anyagból is tudott válogatni majd húszezer forint értékű gyűjteményt. Az összeg megmaradó nagyobb részét azonban kurrensebb, frissebb kötetekre szeretné elkölteni. De nincs rá módja, a SZÖVKÖNYV ragaszkodik szerzett jogához — monopóliumához —, s nem adja vissza a pénzt. Inkább vesszen el a könyvtár számára, semmint csorba essen a vállalat jogán. Akinek jogában állott ilyen joggal felruházni a SZÖVKÖNYV Vállalatot, bizonyára megteheti a jog megvonását is. Ez utóbbit nagyon helyeselnénk, annál is inkább, mert komolyan vesszük a járási könyvtárak fejlesztését. H. D. Figyelmet érdemel Egy érdekes füzet akadt a kezembe. A kecskeméti Ének-Zenei Gimnázium növendékei naplót vezetnek a kulturális rendezvényeken való részvételükről. 1966. januárjában kezdték el, s azóta minden középiskolás beleírja a színházi, zenei, irodalmi élményeit. De nem elégszenek meg ám az események puszta rögzítésével, hanem kritizálnak is. Rövidebb-hosszabb értékelést írnak a látottakról, hallottakról. (Bizony, az illetékesek tanulmányozhatnák ezeket a bírálatokat, hátha kevesebb lenne a hiba ezentúl!) Természetesen, ami tetszett nekik, azt sem rejtik véka alá. Gyakori a dicsérő, sőt lelkes mondat. Olyan szempontból is érdekes ez a napló, hogy megmutatja, milyen sokirányú a fiatalok érdeklődése. Kiállítás és hangverseny, ankét és költői est, film és színház egyaránt szerepel itt. Meghívók, újságkivágások teszik még érdekesebbé a naplót, illetve naplókat! Mert már több füzet megtelt a feljegyzésekkel. V. M. A jugoszláv műsora SZERDA 16.00: Nemzetközi hírszolgálat. — 17.05: A baba játszik. — 17.25: Expedíció. — 18.00: Tv-újdonságok. — 18.15: Tengerész triciklin. Gyermekműsor. — 19.00: Riport. — 19.30: Tvposta. — 19.45: Közjáték. — 19.54: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó. — 20.30: A nyár dala. — 20.33: Hirdetések. — 20.41: Revü. — 21.41: A zeneirodalom gyöngyszemei. — 21.56: Emlékiratok és riport, — 22.16: Tvhiradó. dobta oda nekem. Az az én saját kazettám. Ezt az embert pedig most látom először. Az alezredes Akulovhoz fordult: — Maga aláírja? — Mit képzel parancsnok polgártárs? — rebbent fel Akulov. — Nem vagyok saját magam ellensége. — Magán ez nem segít. Egyébként egyikükön se — tette hozzá Satov. Nem volt haragos, nyugodtan beszélt. — Rendben van, aláírjuk mi ketten a külügyminisztérium képviselőjével. — Azután elmehetek? —kérdezte Antikvárius. — Meg kell várnia a konzult. — Ne komédiázzanak! — csattant fel idegesen. — Ez nem komédia. Kopogtak az ajtón és megjelent egy magas, harmincöt év körüli férfi, remekül szabott sötét ruhában. — Mi történt? Miért tartóztattak le egy diplomatát? — kérdezte a konzul. — Ez a diplomata visszaélt a helyzetével. Akkor tartóztatták le, amikor titkos anyagokat vett át Akulov polgártárstól — adott magyarázatot a külügyminisztérium képviselője. — Hazugság! Ezt az embert most látom először. Tiltakozom! Ez hallatlan! — tört ki élesen Antikvárius és felugrott a helyéről. — Mivel tudják bizonyítani a vádat? — kérdezte a konzul. — Oh, sok mindennel —kapcsolódott a beszélgetésbe Satov alezredes. — Az első bizonyíték gyanánt leforgatjuk azt a filmfelvételt, amelyen megláthatja diplomatájuk találkozását az előzetes letartóztatásban levő Kazin polgártárssal, akit ő maga szervezett be. Valamivel később megmutatjuk önöknek Novogyevicsje temetőben lezajalott eseményeket. Vorkin elvtárs, mikorra lesz készen a film? — Nincs rá szükség — vetette oda fogai közt Antikvárius. — Akkor hát távozhatunk? — kérdezte a konzul. — Most már igen, — hangzott a válasz. Antikvárius egész úton a követségig nem tudott magához térni a kábító csapástól, amit olyan váratlanul kapott. Bosszankodott magára, a központra, az egész Borkov-ügyre, és a filmátadásra. Minden a pokolra került egy szempillantás alatt. Kiderült, hogy a szovjet elhárításnak egyáltalán nem érdeke békén hagyni a dezinformációk átadása érdekében. Egy lyukas garast sem érnek a központ furfangos számításai. Csak azt kell még ellenőrizni, hogy tényleg letartóztatták-e Kokát, és mi van Borkával? ... A vonal túlsó végén azonnal felvették a kagylót. — Halló, tessék — szólt egy kellemes női hang. A hívó, szintén nő, nyilvános telefonfülkéből beszélt. Nem szólt egy szót sem, letette a kagylót. De mindjárt arra gondolt, hogy ez lehet téves kapcsolás is. Újabb pénzdarabot dobott az automatába, figyelmesen tárcsázta a számot. Tudta, hogy ezen a számon csak férfi válaszolhat. Másodszorra férfi válaszolt. A nő megkérdezte: — Nikolaj Nyikolajeviccsel beszélek? — Nem. — Kérném a telefonhoz. — Nincs itthon. — Elment? — Igen. — Mikor jön vissza? — Nem tudom. Ki kérdezi? — Ismerőse. Mikor lesz otthon? — Nem tudom. Hogy hívják magát? Mit mondjak neki? — kíváncsiskodott a bariton. — Semmit, majd felhívom még. — Hívja csak, hívja.. ■ Borkov számán azt válaszolták, hogy váratlanul huzamosabb ideig tartó kiküldetésbe utazott. A követség dolgozói Antikvárius megbízásából telefonáltak. Az első esetben a szobalány, utóbbiban a szakács. Amikor beszámoltak a beszélgetésről. Antikvárius szinte rosszul lett. Ahhoz, hogy megtudja, milyen mélyen nyúltak a kémelhárítók Koka alvilági életébe, már csak a pénzhamisító bandának kellett utánanéznie. Puskarjev címét, bár nagyon kelletlenül, megadta neki Koka annak idején. Az Obuhov utca melletti közben az alagsori lakás le volt pecsételve. Antikvárius még aznap elkészítette részletes jelentését a központnak a történtekről... Augusztus tizedike az élénk rádióforgalom napjának bizonyult. A központ a következő rejtjelezett rádiógramot küldte: „Reménynek. Az operáció lebukott. Egyezzen meg Bekasszal a kapcsolat fenntartásáról. Javasolja neki, hogy utazzon más városba, kívánatos lenne Szibériába. Maga utazzon délre, Nyikolajevba vagy Odesszába. Őrizze meg a film másolatát. Állandóan hallgatjuk A válasz így hangzott: „Úgy veszem észre, figyelnek. Odesszába indultam. Várom az utasításokat.” És végre a központ rendelkezése: „Készüljön az átkelésre. Hallgasson bennünket augusztus 20-án és utána minden nap egy hétig 23 óra 10 perckor. Választ nem kérünk, adnia tilos. Rejtse el a készülékét.” ... Augusztus 20-án a Moszkva környéki villában hárman ültek az asztal körül: Markov ezredes, Pável és Mihail Tuljev. A búcsúbeszélgetés a vége felé járt Még egyszer átolvasták a rádiógramot amelyben részletesen közölték Reménnyel, hogyan tervezik a külföldre juttatását. Vlagyimir Gavrilovics megszólalt: — Megijedtek, hogy a Kokéval tartott kapcsolata tönkreteszi magát Megint visszanyerte értékét a szemükben. Ezért mi is tettünk egyet s mást és örülök, hogy nem hiába. Vlagyimir Gavrilovics nem említette, milyen fontos szem volt ebben a láncban Borkov— Kusztov szerepe, akinek létezéséről Mihail Tuljevnek nem kellett feltétlenül tudnia. Borkov nélkül viszont érthetetlennek találná a felderítő központ a kémelhárítók egész akcióját, amely Antikvárius és Koka leleplezését okozta. ... Az ablakon túl felcsillant a hajnali nap első sugara, a távolból pedig mennydörgés halk moraja hallatszott. De az is lehet, hogy vonat dübörgött át a villától fél kilométernyire eső hídon. (Folytatása következik.) 5. oldal A könyvkórházban — Szörnyű, hogy kopnak ezek a könyvek — panaszkodott a könyvtárvezető. Nevettem: — Bizonyára, mert olvassák ... Megütődve nézett rám: — Hiába csúfolódik. Én is tudom, hogy nem babusgatni kell őket, hanem kölcsönözni. Az a dolgom. De így nem vergődünk az ötről a hatra. A község kevés támogatást ad, az állomány nem nő, ikább fogy. A legjobban az, ami a legkeresettebb. Évekkel ezelőtt zajlott le ez a beszélgetés. Végeredményben igaza volt a könyvtárosnak. Akkoriban másutt is nagyon sok volt az ilyen panasz. Újabban kevesebb. Nagyot változott azóta a helyzet. Egyrészt azért, mert jóval több támogatást adnak ma már a helyi tanácsok a könyvtáraknak. Másrészt: hét-nyolcszor annyi kötetet javít a megyei könyvtár könyvkötő műhelye mint korábban. Négy éve havi 60—80 darabot tudtak újrakötni. Ma ötszázat! Hogyan? A csöpp műhely ma sem nagyobb, mint négy éve. Két, udvarra néző szobácska a kecskeméti tanácsháza földszintjén. Hatan szoronganak benne, s itt van az anyagraktár is. Hogyan lehet itt így megsokszorozni a termelést? Jobb munkaszervezéssel és főképp: új technológiával. Zsinkó József, a könyvkötészet vezetője szívesen megmutatja: — Ez a folyóiratkötés a régi módon készül. Látni kell a lapok közepét is a képek miatt, tehát fűzzük. De regényt, belül is margóval ellátott kiadványokat ma már csak ragasztunk. Planatollai: Kitűnő, német gyártmányú műanyagragasztó. Szét se lehet szedni. A kezembe nyom egy félkész kötetet. A tábla sincs még rajta. Egy Balzac regény, az Olcsó Könyvtár kiadásában. Gyenge minőségű papír. Kinyitom. Hajtogatom. — Jobban. Bátran... Csak a lapok szélét fogja a ragasztó de olyan erősen, hogy inkább a papír szakadna. — Négy év alatt, amióta a Planatollal dolgozunk, még tíz kötet sem jött vissza. A költség is fele a réginek, ráadásul a sokszorosát végezzük. Persze nemcsak a ragasztó változott Egy sereg ésszerűsítés, egyszerűsítés növelte a termelést. Többek között elmaradt a fedélről a sarok, a lapokat összefogó fűzőszövet után azonnal az oromszegés következik, stb., stb. Csak az tudja, aki vele dolgozik mennyi munkamegtakarítást jelent mindez. Igen szépek, ízlésesek az innen kikerülő, könnyen tisztán tartható, műanyag borítású könyvek. Szinte kelletik magukat, kézbe kívánkoznak. Fenyvessyné Góhér Anna, a megyei könyvtár vezetője mesélte, hogy amikor az első szállítmányt megkapta az ifjúsági könyvtár, egyszeriben megemelkedett a forgalom. A könyvkötészet munkáján látszik a hozzáértés — és a szakmaszeretet Zsinkó József a Katona József Gimnáziumban is tanít politechnikát Nincs szakmának olyan titka, amit nem tudna. Kiállításokra tablókat készít és valóságos remekművek a keze alól kikerülő katalógusdobozok. Papírból, mégis tartósak. Ha asztalossal készített né a könyvtár, nem győzné pénzzel. Az elismerést mégis kelletlenül fogadja a műhelyvezető. Mi a baj? — Meg lehetne duplázni a termelést, ha valamivel több helyünk lenne , ha kapnánk néhány új gépet. Csupa ócskavasba kívánkozó szerszámmal dolgozunk. S megoldást is javasol: — Nekünk jó volna az a prés, papírvágó is, amit a nyomdák kiselejteznek. Itt az még használható. Ez országos probléma. A megyei könyvtárak könyvkötészete másutt is hasonló gondokkal küzd. Mi sajnos nem segíthetünk, de jónak láttuk felhívni rá a figyelmet. Mester László Planátolozás előtt Ferenczi Lajosné gondosan összeigazítja a lapokat. A rég kiérdemesült lemezollón szaporátlan a munka — mutatja Zsinkó Józsefi