Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
Illyés Gyula: Bevezetés egy Kodályhangversenyhez Az ünnepelt 80. születésnapján a kecskeméti színházban fölolvasta a szerző. Föllendül azonnal a karmester-pálca s megzendül — nem a zenekar, hanem ami van körben temető, megzendül ami van (ót fiatal!) síri mező, majtényi, mohácsi, muhi mező, ... anyádért, apádért, esendő hazádért, ami volt sírba és sárba vesző, ami volt hősvértől pirosult gyásztér, egri üszők és drégelyi vártok, onnan tör elő, amit hallani vártok — a zenekari mélyből árad elő, de nem a jaj, rosszul vártátok, nem, nem, nem a jaj, hanem az erő, az a múlt táplálta erő, mely érted száll harcba, jövő, örökös élet. Ezt, ezt kereste ő és ezt találta, kezében a pálca: vasvessző, mely a temetőt veri a marsallhoz, ha szólnak ütegei; ezt rendezi ő, az elszánt, a konok, akinek a sírok üregei dobok, dobok, ezt hozza ő, búval, de hittel is tévé, ezzel jön ő, a hangok s lelkek megváltó mestere. Karmester, nemcsak ezt a kart vezényled, jól tudod, hanem egy népet, a magyart, _ villanjon homlokod, akinek hangszekrénye lett vártömlöc, temető s kéz-intésedre égre kelt a poklot-szenvedő; • ki jajból sajtoltad a dalt, búból az örömet, vereségből a diadalt —a családod, sereged, éneklő kórusod vagyunk s ki nem dalol, az is tudja már, szívós karnagyunk, mi helyes, mi hamis; mert egybe álltunk általad s az is, ki nem dalol, érzi a Lét, a Rend szabad összhangját, valahol. { Ez a felvétel ma már ritkSnság számára megy. Kecskeméten készült 1962. december 16-án, amikor a város nagy szülöttjének 80. születésnapját ünnepelte. Erre az alkalomra látogatott a városba Kodály Zoltán, Illyés Gyula és még számosan a Mester tisztelői, tanítványai, barátai közül. Ezen a napon került sor a Katona József Színházban népi Kodály-hangversenyre, amelynek megrendezett ünbevezetőjeként Illyés Gyula mondta el az itt közölt verset A felvétel Vígh Tamás Katona József szobrának leleplezésénél készült Rajta: Tóth László, középen Kodály Zoltán és kocsmában Illyés Gyula látható. „Feltárta a magyar nép zenei anyanyelvét Magyarország, a magyar társadalom, a magyar szellemi élet, a magyar nép, mely ez idén egyik legnagyobb művészfiát ünnepli, a 75. évét betöltő Kodály Zoltánban, egy emberöltőnyi munkát ünnepel benne, olyan művet, mely a hősies és tragikus erőfeszítésekben oly gazdag magyar történelemben is párját ritkítja. Hősies és nagyszerű ez az életmű, mert egyben erkölcsi példaadás, mert mérföldkövet jelent műveltségünk történetében, s mert egy kis nemzet határát messze túllépő jelentőségre nőtt az egész világ számára. Művész és tudós, költő és nevelő Kodály Zoltán, mindegyiknek nagyszabású, a maga útján járó, új távlatokat nyitó tünemény. Alkotóművész, aki a magateremtette szókinccsel beszél, s a maga teremtette világ szépségével ajándékozta meg mindnyájunk életét, aki felfedezte és feltárta a magyar nép ősi zenei anyanyelvét, s ezt a nyelvet nemzeti műveltségünk középpontjába állítva, megtanította egész népét erre az ősi új zengésre, aki európai távlatot nyitott egész gondolkodásunk számára, valósággal új tudományos közszellemet teremtve Magyarországon, s aki nevelői munkájával újjáformálta egész pedagógiánkat. Az is műve, ha a magyar zenei műveltség, messze elhagyva múlt századi féltudású állapotát, ma az egész világ legszebb és legnemesebb biztosítéka. Ez a nagy mű nem jött létre könnyen, s Kodály Zoltán útja nem volt sima út. Útjába állott minden idegenség, lomhaság és közöny, a magyar múlt minden kárhozatos, rossz, visszahúzó hagyománya. Évtizedekig tartott, amíg nagy kortársával és barátjával, Bartók Bélával kivívta az igazi magyar népdal egyenjogúságát, amíg hazát szerzett neki saját hazájában; amíg új hangú remekműveiben kivívta egy forradalmi erejű új magyar zeneművészet létjogát, világszerte való elismertetését; amíg megalapozta és győzelemre vitte a mai magyar zenetudomány alapvető és példaadó eredményeit Sokszor küzdött egymaga a dölyfös rosszindulattal és értetlenséggel, de mindig ott tudta maga mögött, s ott érezte magában népe, a névtelen milliók roppant életerejét s ez az erő eleve eljegyezte Kodály Zoltánt a végső győzelemmel. Ha ma végigtekint munkája — hat teljes évtized! — eredményein, ott látja maga előtt az egész megújhodott Magyarországot, mely forró szeretettel és odaadó hálával néz fel rá, nagy művészfiára és tanítómesterére. Három vélemény Kodály Zoltánról J5S ' Ernest Ansermet 1 Zenevilágunkban feltűnően nagy a magyar karmesterek, szólisták és zekari tagok száma. Ezt a tényt azonban egyáltalán nem lehet csupán a magyarok született muzikalitásával magyarázni. Sokkal inkább annak a nevelői köszönhető tevékenységnek ez, amelyet századunk első évtizedeiben Budapesten három férfi fejtett ki: Bartók Béla, Kodály Zoltán és Weiner Leó. Ami ezt a zenei nevelést illeti, hármuk közül kétségtelenül Kodály Zoltánnak volt a legnagyobb hatása. A legtöbb ma ismert magyar zenész az ő tanítványa volt. De Kodály maga is zeneszerző, és mint alkotó Bartók ikertestvéreként jelenik meg előttünk. Míg azonban Bartók műveit egy rendkívül egyéni és új utakon formálódó stílus jellemzi, Kodály művei azáltal tűnnek ki, hogy bennük a magyar zenei nyelv klasszikus stílusban fejeződött ki. Talán ez az oka annak, hogy Kodály művei még nem kapták meg azt a nemzetközi elismerést, amelyet Bartók alkotásai. Ezzel szemben Magyarországon rendkívül erős visszhangot váltott ki, különösképpen sok kórusműve. Bartók egyébként egész spontán és minden fenntartás nélkül fejezte ki barátjának, Kodálynak zenéje iránt érzett elismerését, és örömömre szolgál, hogy ennek a mesternek most könyvet szentelnek, egy és így lehetővé lesz számunkra, hogy közel kerüljünk korunk páiik legnagyobb zenészéhez. rd Benjamin Britten Korunk zeneszerzői közt bizonyára egyetlen egy sem játszott olyan fontos szerepet hazája zeneéletében, mint Kodály Zoltán. Bartók és — közösen, de mindegyikük önállóan is — új, egyéni életre keltették a magyar zene Amikor Kodály nyelvét komponálni kezdett, Közép- Európában a Wagnerrajongók és a bécsi zene befolyása uralkodott. Magyarország zenei nyelve abban az időben a cigányok dallamaira támaszkodott. Kodály elfordult Ausztriától, Párizsba ment és ott — 1907-ben — Debussy zenéjével találkozott. Ez az élmény felszabadította és a maga népének zenei nyelve, a magyar folklór érdekében kezdett tevékenykedni. . Először, a „Psalmus Hungarianis”-szal sikerült neki rendkívüli módon előretörni a nemzetközi fórumon: ezt a művet 1923-ban írta, és Angliában először 1927-ben mutatták be. Ki tudná — aki akkor jelen volt — ezt az eseményt valaha is elfelejteni! Későbbi szimfonikus művei időközben állandó helyet találtak minden zenekar műsorában. Idei Aldeburgh-i ünnepi játékunkon abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy hallhatjuk kevésbé ismert kamarazene-műveit; ezeket mind a „Psalmus” előtt írta, de nem kevésbé jellemzőek Kodály alkotóművészetére. Ezenkívül találkozunk még a Kodály késői korszakában kivívott diadalainak zengő bizonyítékaival, annak a gyermekének-hagyománynak a bizonyítékaival, melyet ő teremtett meg, és amely már legendássá lett. Kodály egyszer azt mondta: „Senki se túlságos nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon. Sőt, igyekezni kell, hogy elég nagy legyen rá.” Mindenekelőtt tehát repertoárt alkotott a gyermekeknek. És akkor hozzáfogott az átnevelés forradalmi munkájához. A legfontosabb ebben az volt, hogy a gyermekek maguk is megtanultak zenélni, ahelyett, hogy csupán hallgassák a zenét. Kodálynak sikerült a lapról való éneklés tökéletesítése, az intonáció és az éneklés ritmikai pontosságának olyan tisztaságával, amely eddig mindenki számára lenyűgöző élménnyé lett, aki például a róla elnevezett budapesti leánykart hallotta. ----- -----Mint annyi más alkotó embert, időről időre őt is a leghevesebb bírálattal illették. De bátorsága és tisztessége mindig győzött. Most 82 éves, és ő az az ember, akit Magyarországon legtöbben tisztelnek és szeretnek. Yehudi Menuhin Kodály Zoltánnal és életművével találkozni annyi, mint korunk egyik legtökéletesebb zenészét csodálni. Hazafi, zeneszerző, tanár — akárhogy nézzük is életét és alkotását, mindig hazájának és a hazai hagyományoknak szín- és formagazdagságában mutatkozik meg. Még mindig fáradhatatlanul tevékenykedve és mindig lenyűgözően, három élő emlékművet hagyott máris hazájára és az emberiségre; zeneműveit; Bartókkal végzett kutatómunkáját, nemcsak a magyar, hanem az egész közép-keleti folklór területén; és bizonnyal nem utolsó sorban a gyermekek zenei nevelésének új tanítási módszerét, amelyet hazájának száz iskolájában máris alkalmaznak, és amelyet sok más országban máris alkalmazni kezdenek. Emellett nem szabad arról a számtalan zenészről, szólistáról, karmesterről, zeneszerzőről megfeledkeznünk, akiket ő ihletett meg és nevelt föl. Mi mindnyájan, akik muzsikálunk, és nem kevésbé mindazok, akiknek örömük telik a muzsikában, mind végtelen és maradandó hálával tartozunk neki. •Az Akadémia Kiadó Kodály Zoltán 75. születésnapjáral megjelentetett tanulmánykötetének előszavából. A zeneszerző édesapja Kodály Frigyes, középen Zoltán 18 éves korában és az édesanyja: Jaloveczky Paulina. 1