Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
Tóth Aladár: Ar Ősi népdal és új Kodály-muzsika a kecskeméti „hírős héten A „hírős város”-ban vasárnap véget ért a „hírős hét”... A nagy zeneszerző fejedelmi ajándékkal tisztelte meg szülővárosát: egyszerre három új kóruskompozíciót írt a „hírős hét” ünnepi hangversenyére. Az első egy Ady-költemény megzenésítése; Akik mindig elkésnek. A második címe: Öregek; Weöres Sándornak, a tehetséges fiatal költőnek (Weöres ekkor 21 éves volt — szerk.) egyik szép versét a foglalja muzsikába. Mind a két újdonság remekmű. A harmadik azonban, a Jézus és a kufárok című nagyszabású cappella-motetta, kétségkívül a XX. század egyik leghatalmasabb művészi Vele a zeneköltő alkotása, olyan mélyen, olyan forró aktualitással nyúl bele a nemzet életébe, hogy nem várhatjuk meg budapesti bemutatóját, hanem pár szóval már most meg kell emlékeznünk róla. Kodály írt egyszer már „ünnepi” alkalomra muzsikát: a Psalmus Hungaricust a főváros félszázados jubileumára komponálta. Tudjuk tehát, hogy nála az „ünnepi zene” nem cécó-dáridó, és még kevésbé az a konvencionális térdfőhajtás, amellyel hivatalos dísz-zeneszerzőink udvarolnak a nemzet felsőbb kegyeiért. A „vész haragja” még korántsem fáradt eh még nem vérzett el „viszály a csatákon...” és egy Kodály Zoltán nem ámítja népét Amíg az a bizonyos „lesz még egyszer ünnep”, az igazi ünnep el nem érkezik, addig nála a „díszhangversenyek’’ zenéje sem lehet más, mint az ébresztés riadó harsonája, Tiborcok sírása, prédikátorok panasza, próféták átka, megváltók ostora. Tehát küzdelem a szabad, örök virágzásra teremtett, de a gyarló ember világában könnyelműen eljátszott, gonoszul elárult, nyomasztó rabságba görnyesztett szépségért és igazságért... Kecskemét városa méltó volt a Kodály-muzsika fejedelmi ajándékára. Hiszen köztudomású, hogy ez a város végezte talán a leghatalmasabb úttörő munkát a vidéki zeneélet fellendítése terén. A modern magyar zenének már évek óta legmelengetőbb otthona. Magyar népdal ünnepein az alföldi gyermekek százai sereglenek össze, és diadalmasan csendülnek fel a legszebb gyermekkórusok. Egymást érik a klasszikus remekművek bemutatói, olyan remekműveké, melyeket még a fővárosi közönség sem ismer. Schütz-passió, Josquin-mise, Purcell- opera! nagyszerű És ez az egész fellendülés két kiváló muzsikusnak, Bodon Pálnak, a zeneiskola nagy tudású igazgatójának és Vásárhelyi Zoltánnak, a zseniális fiatal kórusdirigensnek műve. Hát, milyen pompás termőföld ez a sokat ócsárolt magyar vidék! Csak legyen ember, aki életképes, értékes magvakat vet belé. Az új Kodály-kompozíciókat Vásárhelyi Zoltán, a kitűnő Városi Dalárda vegyeskarával olyan költői, olyan mélyen átélt és gazdagon kidolgozott előadásban mutatta be, hogy nincs az a fővárosi együttes, mely tökéletesebben oldhatta volna meg ezt az ugyancsak nehéz, kényes feladatot. Pedig ez a mindent kívülről vezénylő fiatal muzsikus még csak egy fél év óta irányítja a Városi Dalárda kórusát. Hová fog fejlődni ez a pompás énekkar ilyen elsőrendű karmester vezetése alatt! Nem kevésbé kongeniálisan követte az iskolaközi leánykar Vásárhelyi karmesterpálistáját Kodály Pünkösdölőjének páratlanul friss, lelkes tolmácsolásánál Eősze László: Forr a világ... Nemrégiben jelent meg Eősze László Forr a világ című Kodály-életrajza. Ismerőseim megajándékozták a könyvvel kislányunkat, s a gyerek annyira megszerette, hogy azóta már elolvasta a Nagy emberek élete sorozatban kiadott Bartókról és Liszt Ferencről szóló monográfiákat is. A rádiót mindig bekapcsolja, ha a Psalmus Hungaricus szerzőjének valamelyik művét játszák. A tizenéveseknek szánt könyv tehát elérte célját, s a Móra Kiadó gondozásában napvilágot látott mű és annak szerzője kitűnőre vizsgázott a legilletékesebb „kritikusok”, a gyerekek előtt. A szerző rászolgál a mi elismerésünkre is. Megtehette volna Eősze, hogy korábbi, alapos Kodály-életrajzának rövidített változatát adja a kiadónak. A Tanár Úrról ugyanis négy alkalommal írt, s az első, az 1955-ös átfogó munka úttörő jellegűnek számított. Sikerét elsősorban széles körű ismereteinek, tudós alaposságának köszönheti Eősze László, aki a tanítvány lelkesedésével, tiszteletével rendszerezte, elemezte a Kodályra vonatkozó adatokat. Az a hír járta egy időben, hogy Kodály Eőszéhez irányította az életműve iránt érdeklődőt, megjegyezve, hogy „Ö jobban tudja mit csináltam, mikor hol jártam, mint én ...” Többen írtak már biográfiát a kecskeméti születésű zeneszerző-tudósról. Valamennyi igényes vállalkozás (Molnár Antal, Szőllősy András, Percy Young, Sonkoly stb.), de túlságosan elkülönítve tárgyalják a nevelő, a művész, az ember ténykedését Eősze az ifjúkori felismerés, a vállalt hivatás „vonzókörében” vizsgálja Kodály életútját, munkásságának századokat áthidaló ívét. Felmutatja sokfelé ágazó tevékenységének legfőbb mozgatóit Érzékelteti, hogy Kodály szüntelenül azon fáradozott legyen a zene mindenkié. Kiderül a könyvéből, hogy Kodály tudta: Bartókra és rá vár a gyökeresen magyar, de egyben európai színvonalú zene megteremtése. Minderről Eősze illő egyszerűséggel ír. A Forr a világ című kötetet 14 ezer példányban adták le. Kecskeméten napok alatt elkapkodták azt a néhányat, amit a város kapott Várjuk és reméljük a második kiadást. Heltai Nándor Kodály Zoltán népdalgyűjtés közben tanár lehet.. .sA Kodály-házaspár Pablo Casals-szal és feleségével. Utam a zenéhez (Részlet Lutz Besch-nek, a brémai rádiótársaság munkatársának Kodály Zoltánnal készített interjúsorozatából.) „Szülővárosomról nincs semmi gyermekkori emlékem, mert röviddel azután, hogy megszülettem, édesapámat elhelyezték Kecskemétről, úgy, hogy én csak évek múlva kerültem oda, és már körülbelül tízéves voltam, amikor a várost megismertem. Vasútállomásról vándoroltunk vasútállomásra akkoriban, ahogy ez már a vasutasok életével együtt jár — Kecskemétről szobra, aztán Galántára, onnan meg Nagyszombatra. Ez volt a három fő állomás... Szülővárosomat csak azután, a nagy földrengés után látogattam meg, amelyik sok házat rombadöntött. Édesapám már csak azt az ablakot tudta megmutatni, amelyikben először látta meg édesanyámat. Ő odavalósi volt, ott is házasodtak össze... Nálunk otthon muzsikáltak. Édesapám szenvedélyes hegedűjátékos volt, hogy ne kelljen állandóan egyedül muzsikálnia, állandóan kereste az alkalmat, hogy kamarazenélést szervezzen. Kecskeméten is volt egy vonósnégyese. Főképpen diákok ... Emlékszem, hogy apám néha két vonat indítása között bejött a lakásba és hegedült... Édesapám Budapesten született, Győrben járt iskolába, ott is, érettségizett. Utána nyomban a vasutasság mellett döntött... Édesanyám sem Kecskeméten született. Nagyapám egy vendéglőt bérelt ott. Nem volt jó üzletember, hamarosan tönkrement és hamarosan meg is halt- Népes családja volt: három fia és három lánya é Édesanyám pél-Magyarországon született. Baján. Fiatal lány korában kicsit énekelni is tanult. Hagyatékából még sokáig őriztem Schubert Hattyúdalát egy régi kiadásban. Amikor négy-, vagy ötéves voltam, meg akart tanítani néhány zongorakísérettel ellátott úgynevezett magyar gyermekdalra, ezek voltak a legújabbak és legjobbak, amelyek akkoriban, a nyolcvanas években megjelentek — de nekem egyáltalán nem tetszettek... Otthon állt a zongora, mégsem volt valami különös kedvem hozzám, hogy nekilássak. Néha azért kalimpáltam rajta,de sokkal jobban szerettem a szabadban, csak úgy magamban énekelni, de szöveg nélkül — nyilván ezek voltak első kompozícióim, amelyek akkoriban több örömet szereztek nekem, mint később bármely szerzeményem ... Sohasem merült fel kétség bennem aziránt, hogy muzsikus leszek. Nem volt szükség elhatározásra, vagy eseményre ... Édesapám egyik fölöttese persze csóválta is a fejét: „Micsoda pálya ez, legfeljebb zene Ünnepi hangversenyen a kecskeméti színház páholyában. llku Pál: Búcsúzom Kodály Zoltántól... Kodály Zoltánnak, a magyar nép világhírű alkotóművészének halála mélységesen megrendítette népünket, az egész zeneismerő világot. Halála egy küzdelmekben és eredményekben gazdag pályafutásnak vetett véget... A magyar kultúra művelői, alkotói, a művelődési kormányzat nevében búcsúzom Kodály Zoltántól, valamennyiünk által tisztelt és szeretett Tanár Úrtől... Művészetének klasszikus tisztasága, igaz humanizmusa a zeneirodalom örök értéke. A vokális zene új európai fénykora fűződik a nevéhez. Alkotásainak értéke elvitte hírét messzi földre, és megőrzi emlékét a távoli korokban is. Műveinek különös értéke a zene emberformáló, nemesítő erejében rejlik. Alkotásaiban megvan az az eleven éltető erő, ami az emberek jobbá és nemesebbé formálásán munkálkodik, ami képes szebbé, jobbá tenni a világot. Elsősorban természetesen a magyar világot, mert művészete millió szállal kapcsolódik népéhez. Egész élete hűséges helytállás volt hazája kultúrájának szolgálatában. Művészi, tudósi teljesítménye rendkívül céltudatos és hivatásszerűen végzett népművelői, néptanítói szolgálattal párosult. Tudta, megíratlan műveket áldozott ezért, ő maga mondta: „Sok időt fordítottam arra, hogy kórusokat írjak gyerekeknek és iskolai énekkönyveket állítsak össze. Azt hiszem, sohasem fogom sajnálni az időt, amely így nagyobb művek írására elveszett. Úgy érzem, ezáltal ugyanolyan hasznos munkát végeztem a közönségnek, mintha további szimfonikus műveket írtam volna. ...’* Életművének ezt a részét kiváltképpen az új Magyarország esztendeiben, szocialista rendünk segítségével teljesíthette ki.... Kodály Zoltán életműve lezárult, de művének élete folytatódik. Kibontakoztatatásán, beteljesítésén, a magyar zeneművészet, zenetudomány és pedagógia, kulturális életünk minden munkásának kell majd fáradoznia* »Részletek Ilku Pálnak Kodály Zoltán ravatalánál elmondott beszédéből.