Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-25 / 251. szám

KONGRESSZUSI SZÁMVETÉS: Növekvő orvoslétszám, kevés gyógyszerész Sokan úgy tartják, hogy a statisztika, az összehasonlító, elemző adatok böngészése nehéz olvasmány. Az adatok mögé pillantó, értő szem azonban lényeges, társadalmi összefüggésekre lelhet. Az­ egész­ségügyben dolgozók szakszervezeti kongresszusa nemcsak a statisz­tika­­ érdekességéről tett bizonyosságot a minap, hanem a mögötte levő társadalmi valóság izgalmas kérdéseiről is szólt. Kétszer annyi egészségügyi kevés olyan réteg akad ma ha­zánkban, amelyik létszám tekin­tetében az egészségügyhöz hason­lóan gyarapodott v volna. Öt éve mintegy 174 ezren — orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi szak­dolgozók — tevékenykedtek a kórházakban,­ rendelőintézetek­ben, gyógyszertárakban. Ma számuk meghaladja a 197 ezret a (s e szám a nyugdíjasokat nem is foglalja magába, pedig a 27 ezres tábor tekintélyes hányada orvostól ápolónőig, formálisan ne­vezhető csak nyugdíjasnak, gyógyítást, ápolást alkalmanként a még sok évig szívvel, hivatástu­dattal végzik.) Érdekes és tanul­ságos, ha az összes foglalkozta­totthoz mérjük az egészségügyi dolgozók arányát; a fejlődés és egészségügyi kultúra ez utóbbi adatok mércéjében legtöbbször nemzetközi összehasonlításul is szolgál. 1960-ban, tehát kereken két évtizede, amikor az összes foglalkoztatottak száma­ 4 millió 735 ezer volt, köztük csupán 96 ezer egészségügyi dolgozót tar­tottak számon. Az arány ala­kulása jelenleg: az 5 millió 68 ezer foglalkoztatott egészségére 197 ezren vigyáznak. Erősen érzé­kell­ető a gyarapodás az orvosok számának emelkedésében. Két évtized alatt 15 600-ról 29 100-ra gyarapodott az orvoslétszám. A gyógyszereké ezzel ellentétben már csak mintegy 600 fővel nőtt, jelezve a pálya hátrányos társa­dalmi helyzetét. 100 ezernél több — a korábbinak éppen a kétszere­se! — az egészségügyi szakdolgo­zó, nővértől asszisztensiig. Nem ilyen biztató a területi megoszlást jelző adatsor. Három megyében, Pest,­ Szabolcs és Bé­kés területén csak 14—13, illetve 15 orvos jut 10 ezer lakosra, szem­ben a­­ bőségesen ellátott Hajdú­Biharral, 24 orvos jut 10 ezer fő­re, Baranyával, ahol ez a szám húsz. Nők többségben A munkaerőigény furcsaságai­ból érdemes néhányat megemlí­teni. Az orvoslétszám alakulása meredeken felfelé ívelő grafikon­nal ábrázolható, szemben a lakos­ság növekedésének viszonylagos állandóságával, a nyugdíjaskorú népesség számának rohamos gya­rapodásával viszont jelzi a gondo­zási, ápolási, sőt betegség-mege­lőző munka iránti gyarapodó igényt. Ami gond: jelenleg az egészségügyben 77 százalékos a nők aránya és ez — a gyest fi­gyelembe véve —, főleg az ápo­lónők és más szakdolgozók között teszi tartóssá a létszámgondokat. Töprengésre késztet az is, hogy a 29—34 éves orvosok körében többség nő, az orvostanhallgatók a között pedig csaknem 60 százalé­kos a lányok aránya. Ez utal az orvosi pálya bizo­n­yos fokú elnőiesedésére és hát­rányos következményeire. Az egészségügyben foglalkoz­tatott fizikai dolgozók körében a fiatalabb korosztályok — a 19— 30 év körüliek —­ létszáma máris alacsonyabb a kívánatosnál, sőt tovább csökken. Márpedig a be­tegágyak mellé, a betegszállítás­hoz kell a fiatal erő, és nem pó­tol mindent a középkorúak, az idősek áldozatkészsége. Hasonló tendenciákat rögzít a szolgálati idők megoszlása is: az egészség­ügyben dolgozók nagy-nagy több­sége 15—25 éve tevékenykedik a pályán és lényegese­n alacsonyabb azoknak a száma, akik néhány éve vagy egy évtizede szolgálják az egészség védelmét, a gyógyí­tást. Több mint 90 ágy Hihetnénk, hogy a megelőzés­­­sel és a gyógyítással foglakozók egészségesebbek, kevesebb kö­rükben a betegállományban le­vők száma. A feltételezés nem helytálló. A gyógyszerészek köré­ben az átlagosnál magasabb az influenzás mai ártalom!A megbetegedés (szak­a veszélyeztetett terhesség pedig főleg a nővérek, és az altatóorvosok körében, va­lamint az intenzív osztályokon gyakoribb az országos átlagnál. „Gyógyszerész betegség” az ada­tok tanúsága szerint többféle lég­úti megbetegedés, sőt egynémely idegrendszeri ártalom is. Kongresszusi mérlegelés témá­ja volt — és a további fejlődéshez is biztató szavakat kapott — az intézményhálózat gyarapodása is. Több mint 7 ezer új gyógyintézeti ágy létesült az elmúlt öt év alatt, ezzel a 10 ezer lakosra jutó ágy­szám a korábbi 85-ről 90 fölé nö­vekedett. Különösen számottevő a fejlődés e tekintetben Bács-Kis­­kun, Pest és Somogy megyében. Íme szerény mérleg az egész­ségügy megtett útjáról az utóbbi öt év fejlődéséről, a gondokról. A fejlesztést már ezeknek az ada­toknak ismeretében tervezik. Várkonyi Margit : Nem félek a doktor nénitől... • Beszédhiba gyógyítása plasztikai műtéttel. A NYÍLT VÁROSPOLITIKA JEGYÉBEN A harmonikusabb, humánusabb életmódért A tágabb környezet, a városképi összhang, az utcák, te­rek, parkok arculata milyen módon befolyásolja az embe­rek közérzetét? A várospolitika, városszépítési törekvés mennyire demokratikus és milyen mértékben gazdagítja az életet? Miféle teendőink vannak még annak érdekében, hogy a modern­ lakótelepeken élők ne érezzék a — sajnos — gyakran tapasztalható, lelketlen sivárságot és egyhangú­ságot? Az ilyen és hasonló kérdésekre keresték a választ annak a kerekasztal-beszélgetésnek a szereplői — épí­­szek, szobrászok, futurológusok stb —, akiket a Magyar Rádió hívott össze e fontos téma megvitatása céljából. Me­gyénket a Zalaegerszegtől Miskolcig és Pécstől Debrecenig terjedő körkapcsolásos műsorban Kerényi József Ybl-díjas főépítész képviselte a szolnoki stúdióban. Az alábbiakban megpróbáljuk sűrítve olvasóink elé tárni az érdekes és iz­galmas vita anyagát. Parkok, kertek dicsérete Európai tendencia — hangoz­tatták többen —, hogy a nagyobb településeket fel kell lazítani parkokkal, terekkel, esztétikussá formált utcákkal. Ezért érthető, hogy az utóbbi években a város­­tervezőik és városépítőik­­ egyik legfőbb gondjává vált ez. De n­em csak az övéké, hanem na­gyon széles körben a lakosságé is. A vitából kiderült, hogy egyes helyeken nagyszerű eredmények­kel dicsekedhetnek. A „rózsák vá­rosában”, Zalaegerszegen pél­dául nagyon sok a park, a virág, a növény, az ott élők­­ nagy örö­mére. Szekszárdon egyetlen újon­nan kialakított parkban ezer em­ber ülhet le megpihenni a padok­ra. A régebben megyszéki helynek” „zsuppfedeles” nevezett ‘­Vá­rosban ma valóságos virágkultusz tapasztalható. Pécsett minden egyes kivágott fáért tetemes ös­­­szeget kell fizetni, büntetésül. Töb­ben hangsúlyozták, hogy közvélemény mennyire felháboro­­­dottan veszi tudomásul, a növény­zet irtását. Sajnos, rossz példákból is van éppen, elegendő az például, hogy Győrben a sok ipari létesítmény következtében nagyon rossz a le­vegő és az, hogy Miskolcon ne­hezen tudnak eredményt felmu­tatni a környezet szépítésére stb. Számos helyen megfeled­keztek arról, hogy az emberek nem csak elvonulni akarnak a lakónegyedek betonrengetegében kialakított sa­ját fészkükben, hanem kilépve on­nan, szeretnének felüdítő, kelle­mes közérzetet nyújtó környezet­ben élni. Ehhez viszont elenged­­hetelen, hogy legyen miben gyönyörködni, legyen hol megpi­henni, elüldögélni, olvasgatni, be­szélgetni. Ezek nékül elképzelni is lehetetlen a harmonikus, nyu­godt emberi életet. Milyen a jó tér ? Általában nagy gond a városok történelmi központjában a kor­szerűsítés, a régi és az új építé­szeti törekvések összehangolása. Ugyanilyen gond az is, hogy eze­ken a helyeken a város arcula­tát jócskán meghatározó belváro­sokban milyenek legyenek a te­rek? Ebben többek között kör­nyezetvédelmi, esztétikai, funkcio­nális, anyagi és úgynevezett adottsági-lehetőségi szempontok is közrejátszanak. Nem könnyű mindezeket szem előtt tartva a korszerűségi követelményeknek megfelelő tereket kialakítani. Többen egyetértenek abban, hogy legyen a térnek vásárlási, közlekedési, pihenő része. És le­gyenek jól eltalált, úgynevezett­­találkozási pontok, valamint díszítést, az ízlésnevelést szolgáló a területek. A finnek példáját em­legetik többen, amikor arról van szó, hogy mennyire fontos a kel­lemes, leülésre alkalmas részek kialakítása. A kecskeméti és szegedi városközpontot ilyen szem­­­pontból jogosa­n emlegetik példa­ként. A miskolciak nagy fájdal­ma, hogy csak irigykedve tekint­hetnek Kecskemétre, ahol jó öt­lettel és ugyancsak jó megvalósí­tással a történelmi városközpont, az„emberek nyugalmát szolgálja. Ide tartozik az is, hogy a tere­ken a szobrokat, padokat és fá­kat, valamint a reklám jellegű feliratokat összhangba kell hoz­ni az épületekkel. Szemlélet és magatartás A szakemberek egyértelműen elutasítják azt a felfogást, mely szerint a korszerű városkép kiala­kítása az összes szempont figye­lembevételével történő városter­vezés és városépítés anyagi-pénz­ügyi akadályokba ütközik. Nem pénzkérdés, hangsúlyozzák, ha­nem szemlélet és magatartás kér­dése. Ha a tervező és a kivi­telező tökéletes munkát végez, de a lakosság ezzel szemben értetle­nül áll, vagy az előbbiek produk­tumait figyelmen kívül hagy­ja, ha a lakosság részéről közöm­­­bösség, igénytelenség mutatkozik, akkor az eredmény nem lehet teljes Az a törekvés, hogy környe­zetünk szép legyen, a leghumánu­sabb emberi termékenységek egyi­ke. Ám ez az ember életét gazda­gító tevékenységi folyamat csakis akkor lehet igazán sikeres, ha a terek és a parkok megépítésével nem zárul le a hemes törekvésű folyamat. A tereket és a parko­kat egyrészt óvni, védeni kell, másrészt az okos használat köz­ben karban kell tartani. Nem elegendő kiírni, hogy „a fűre lép­ni tilos!” vagy, hogy „kutyákat bevinni tilos!”, hanem a lakossá­got meg kell győzni a legkülön­félébb fórumokon arról, hogy az ő sajátja a tér, a park, ezért is vi­gyázzon rá, sőt erejéhez, lehető­ségéhez képest segítsen a rend­szeres szépítésben. Többen hang­súlyozták, hogy a környezeteszté­tikai szempontokkal már az isko­lákban meg kellene ismertetni a fiatalokat, így nyilván csökkenné­nek az otromba rombolások, pusz­títások. A nyílt várospolitikáért Nem akadt senki, aki kétségbe vonta volna a városok lakóinak azt a jogát, hogy valamilyen mó­don beleszólhassanak városuk for­málásába. Meg kell találni a mód­ját annak, hogy a különböző fó­rumokon elhangzott észrevétele­ket, javaslatokat a szakemberek­ figyelembe vehessék. Ehhez vi­szont a lehető legnyíltabb városi politika szükséges. Ilyen céllal működnek egyes helyeken a vá­rosépítési tanácsok, rossz építési bizottságok, meg a vát­­a tagjai vannak hivatva Ezeknek arra, hogy a különböző helyekről ös­­­szegyűjtsék a javaslatokat, és amennyiben mód van arra, épít­sék be azok legjavát ,saját ter­veikbe. Zalaegerszegen például rendszeresen kikérik az ott élő művészek véleményét, a város­­rendezési, városszépítési elkép­zelésekkel kapcsolatosan. Egyik fiatal városunkban, Kazincbar­cikán a parkosítást a lakosság vé­leményének figyelembevételével, mintaszerűen oldották meg. Így érték el, hogy az egy személyre jutó parkterület átlag háromszo­rosa az országosnak. A nyílt várospolitikai törekvé­sekhez tartozik az is, hogy ahol az anyagi lehetőségek korlátozot­tak, ott igyekeznek a társadalmi munka jól­­ bevált eszközéhez nyúlni. Nem egy helyen ragyo­gó eredményeket tudtak már­ ed­dig felmutatni. Amíg nem késő Nagyon sok jel mutat arra, hogy a városok vezetői a terve­­ző és kivitelező építészeti emberekkel, a művészekkel szak­os másokkal együtt arra töreksze­nek, hogy harmonikusabb, hu­mánusabb életmódot lehessen ki­alakítani. Nagy az építészek fe­lelőssége ilyen tekintetben, sőt nagy a felelősségük a jövő iránt is. Amikor a fentebbi szóba kerültek, lehetetlen kérdések kike­rülni azt, hogy valójában milyen lesz majd a jövő városa. Ezt mostani átalakuló civilizáció kö­­­zött nehéz, csaknem lehetetlen megmondani. Éppen ezért rugal­masan, különféle alternatívákkal kell tervezni hosszabb távon a városok jövőjét. Ez rendkívül fontos kérdés, mert a jövő érdeké­ben nem szabad tévedni. Egyik ilyen fontos törekvés már napja­inkban is,­­hogy életre kell kelte­ni az úgynevezett „alvóvároso­kat”. Ehhez a témához kapcsoló­dik, hogy az új lakónegyedeken a tereket miként lehetne meg­hittebbé, vonzóbbá tenni, és mi­ként lehetne akár szűkös keretek között is, legalább annyira par­kosítani, hogy emberarcú legyen a környezet. A lakóházak közötti tenyérnyi helyek bizony sokféle funkciót kell — kellene —, hogy betöltsenek. Eléggé lehangoló, hogy egyes városok nem rendel­keznek hosszabb távú rendezési, fejlesztési tervvel. Az ilyen he­­lyeken akkor döbbennek majd rá e feladat fontosságára, amikor már késő lesz. Varga Mihály A, 1980. október 25. • PETŐFI NÉPE • 8 Az ének-zenei mozgalom MUZSIKÁLÓ gyerekekről írt okos, tettekre serkentő cikket a Kecskeméti Lajok 1950. január huszonkilencediki számába Szent­­királyi Márta: „Az elmúlt iskolai évben alkalmam volt megismer­ni az ének-zenei általános iskolát Békéstarhoson. A várostól távol, hatalmas park közepén ... mun­kás-paraszt gyerekek ismerkedtek az azelőtt osztályuk számára el­érhetetlen muzsikával.” Lelkesülten számolt be a mezít­lábas gyerekek öröméről, tehetsé­ges muzsikálásáról. Azzal az el­határozással tért haza, hogy meg­győzi az illetékeseket: valami ha­sonló intézményt Kodály szülő­városa sem nélkülözhet. írása be­fejező sorai is ezt a gondolatot, ezt a javaslatot sugallják. „Min­denütt szomjazzák a gyerekek a muzsikát. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy megfelelő zenei kiképzést kaphassanak a te­hetséges gyermekek ének-zenei általános iskolában városunkban, Kecskeméten is!” . ÉRTETLENSÉG, kisvárosi kö­zöny, „a tanügyi bácsik” kénye­­­­lemféltése szinte leküzdhetetlen akadályokat emelt a kezdeménye­zés elé. Kodály Zoltán tekintélye, támogatása, néhány helyi vezető önzetlen és a hivatali kötelezettsé­geken — olykor a lehetőségeken — túlmenő kiállása kellett az első énekes osztály megszervezéséhez. Már megkezdődött az 1950/51-es tanév, amikor megjött az enge­dély, elhárultak az akadályok hi­vatalosan is megkezdte működé­sét egy új iskolatípus. Nyolc év múltán a Katona József Gimná­ziummal összefogva megnyílt az első ének-zenei gimnáziumi osz­tály. A GONDOK, A BAJOK, a kis­szerű ellenségek nem nagyon fogytak, de mind több lett az öröm, mind könnyebb volt a bi­zonyítás. A Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta példátlan ügy­buzgalmával, kivételes rátermett­ségével irányított intézet évről évre gyarapodott szellemiekben. Napról napra többet adott vissza a közösségnek. Munkatársai — mint az igazgató írta egy 1972-es hivatalos feljegyzésben — „lelke­sedésből, ügyszeretetből, mérhe­tetlen idő- és energiaáldozatokkal végzik munkájukat. Az oktatáson, nevelésen kívül a népművelési és továbbképzési feladatokat is.” Lehetetlen körülmények között dolgoztak. „Kultúrpajtában” fo­­­­gadták a mind sűrűbben kopog­tató hazai és külföldi látogatókat. Azután 1964. február 18-án új épületük avatásán elmondhatta Kodály Zoltán: „... ez az első is­kola, amely szervesen beépíti a zenét az általános emberi művelt­ségbe.” Sajnos, igaza lett az aggodal­maskodóknak: túlságosan is szűk­re szabták a Katona József téri új otthonukat. Arra kényszerül­nek a négy gimnáziumi osztállyal bővült oktatási intézményben, hogy folyosóvégeken, az ebédlőben, szertárakban, lengő ajtók között is tanítsanak. De teszik dolgukat, noha Kodály Zoltán és az alapító Nemesszeghy Lajosné halála óta az ének-zenei mozgalom vesztett lendületéből, vonzásából. Válto­zott a világ, változtak a körülmé­nyek. Oktatásügyünkben háttérbe szorultak a készségfejlesztő, a sze­mélyiséggazdagító tárgyak. A ha­zai zeneoktatásról gyűrűző heves vitákban mintha a szükségesnél kevesebb figyelmet kapnának a kecskeméti kezdeményezés nyo­mán alakult 134 ének-zenei tago­zatú iskola eredményei. Noha az a 6—14 éves korú gyerekek két szá­zaléka jár „Kodály-iskolába”, mégis jól érzékelhető a zenei köz­ízlés, a zenei műveltség fejleszté­sében vállalt szerepük, befolyá­suk. Az ének-zeneisek tanulmányi színvonala, továbbtanulók aránya midenki számára bizonyítja, hogy a napi énekléssel szerzett többlet nem rontja a többi tárgy esélyeit, sőt! * AZ ELSŐ ÚJ TÍPUSÚ iskola létesítésének harmincadik évfor­dulóján bűn lenne, ha hallgat­nánk a nehézségekről, a csalódá­sokról. Kellő számú jól képzett, rátermett énektanár híján a leg­jobb módszer is hatástalan. Hiá­ba szoktatja muzsikára az általá­nos iskola növendékeit ha — pél­dául — az ezekből szakmunkás­­képzőbe kerülők legfeljebb a kó­rusban élvezhetik a közös dalolás örömeit. Sajnálatos, hogy, a kecs­keméti Kodály-iskola a kívána­tosnál kevesebb támogatást kap a többi kulturális intézménytől. Mintha oktalan rivalizálás szep­­lezné a „legyen a zene minden­kié” szolgálatának az ügyét. A MEGYE, a város közvélemé­nye büszke a jó hírét növelő kecs­keméti (kalocsai, kiskunfélegyhá­zi) ének-zenei iskolákra. Kodály Zoltán születésének közelgő szá­zadik évfordulóján remélhetően az Újkollégiumból kialakított „zene­palotában”, végre ideális körül­mények között folytathatják, amit a kor­­ fejlődés irányát megőrző, távlatosan gondolkodó „művelő­déspolitikus” elődök kezdtek. Heltai Nándor TALÁLNAK MUNKÁT A NÉPFRONTOSOK Kadafalvi beszélgetés Az első fagyos reggelre éb­redtek kedden — szeptembertől — a kadafalvi iskolások. Negyven­hetedikes és nyolcadikos 8 órakor szőlőt szedni indult az Alföld Szövetkezetbe. A tavalyi, leg­jobb szüretelő diák tíz nap után 900 forintot keresett. Majd az idén is elválik, kinek mennyi sikerül. A csípős levegőn jól esett a meleg tea, az Alföld reggeli vé­dőitala! Az első szüreti napon, este, egy másik feladat is várt az ú­ttörők­­re. Huszonegy vörös nyakkendős fiú és lány jött el a Boróka ut­cai általános iskolába, hogy dal­lal köszöntse az egyik osztályban, a kis­padokban ülő felnőtteket. A felnőttek azért érkeztek, hogy Kadafalva­ életéről, s a helyi nép­frontmozgalom ötéves munkájáról szót váltsanak. A kettő itt, Kadafalván, szoro­san összetartozik.­ — Nem felejtem el azt az estét — elevenít fel egy történetet Lő­­rincz Béla iskolaigazgató, nép­fronttitkár —j amikor Rózsa An­taléinál fél 11-kor a kutya meg­kapott. Aznap küldte ki hozzánk a kecskeméti Városi Tanács V. B. műszaki osztálya az új fémvázas autóbuszvárót, hogy a gyerekek­nek és a felnőtteknek az iskola közelében felállítsuk. Volt nagy izgalom! Sokan ajánlkoztak, s jöt­tek is betont keverni,­­ hogy a buszvárónak még aznap alapot készítsenek. Kellett azonban egy hozzáértő, aki ezt tudja irányíta­ni. A kadafalvi vőfélyre, Rózsa Antalra gondoltam. Bánom is én most már a kutyaharapást, annak örülök: éjfél előtt fél órával meg­voltunk a betonozással. Állt a váró. Kadafalván a kis eredmények­nek is tudnak örülni. Torgyik Sán­dor, helyi népfrontelnök, kapcso­lódik a beszélgetésbe: — A régi, 15 éves buszváró tég­láját sem hagytuk veszendőbe menni. Áthordtuk az iskolához. A cserepét és a faanyagát­ megint csak átmentettük. És így lett be­lőle, egy kevés anyaggal kipótol­va, 33 gyereknek napközi. A nép­frontos szülők is segítettek, hogy társadalmi munkával meglegyen a jó hely a gyerekeknek. Kiss Józsefné, a népfrontbizott­ság elnökhelyettese sem mulaszt­ja el, hogy a jóról szóljon: — Van már óvodánk is. Kétezer óra társadalmi munka volt az ára, de megérte. Harminc kisgyere­künk jár oda. Fazekas Ferenc kér szót: — Volt idő, amikor a kenyér­rel „hazavittünk” egy kevés pet­­róleumszagot. Most más a gond. Fáj az embernek, hogy az élelmi­szerboltunk kínálata olyan egy­hangú: disznósajt nincs: cukorért, lisztért, kenyérért, zsírért gyakran be kell menni Kecskemétre, mi­vel a boltban több a mezőgazda­­sági szerszám, mint az élelmiszer. De miért? Pár kilométerre, a Ho­mokbányánál ott a hatalmas me­zőgazdasági áruház! Sokaknak gond ez. Csak egy példa: 180 kifliért a kadafalviak járnak be naponta Kecskemétre, a legközelebbi — a Katona Jó­zsef Gimnázium melletti — pék­áru üzletbe. „Kevés a boltos’*, így érvel­nek a kereskedelemnél. Az vi­szont mégsem járja — ez Puskás Sándorné és mások észrevétele — hogy az eladó mindig fejben szá­mol, és sértődés a vége, ha azt kérik tőle: vesse papírra azt is, amit gondol, ne maradjon titok a vásárlók előtt. További emberi gondok, örö­mök kerülnek még szóba ezen az estén. A kadafalvi felső tagozatos iskolások nemcsak ,a jég, a víz • hátán is megélnek. A kecskeméti fedett uszodában az edzők társa­dalmi munkában oktatják őket. S ami nagy szó, a népfronttal együtt sikerült kivívni, hogy a kadafalvi busz — kivételesen — az uszodánál megálljon. Együttes összefogással parkot és sportpályát építenek. Száz cserjét és száz fát még az idén elültet­nek. Aztán a többit... a többi dolgot majd az új évben, a VI. ötéves tervben oldják meg. Talál munkát, nem keveset, az ezen az estén­­ megválasztott, s Jusztin Gyulával húsz főre ki­egészült új kadafalvi népfrontbi­zottság, amelynek eddigi tisztség­­viselőit a következő öt évre is megválasztották. K — 1

Next