Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-06 / 286. szám

Fogadónap A Bács-Kiskun megyei Tanács végrehajtó bizottsága mezőgazda­­sági és élelmezésügyi osztályának vezető munkatársai december 14. én, a jövő hétfőn 10-től 15 óráig fogadónapot tartanak Baján a Bácskai és a Dunamelléki TE­­SZÖV székházában. A fogadónapot a járás és a vá­­ros mezőgazdasági nagyüzemeinek képviselői és a kistermelők szere kezdeményezték. Ezzel ré­is közvetlenebbé akarják tenni kapcsolatot a megyei tanács szak­a osztálya és a gyakorlati termelők között. Így láttuk... Szerkesztőségünk már ha­gyományosan hirdette meg munkatársai számára azt a sajtónapi nívódíj-pályázatot, amelyre az 1981-ben megje­lent cikkekkel, fotókkal lehe­tett benevezni. Ünnepi meg­emlékezésünk alkalmából F. Tóth Pál főszerkesztő-helyettes ismertette a bíráló bizottság döntését. A legjobb riportért Heltai Nándor, lapunk főmun­katársa kapott jutalmat (Kí­­gyósi beszélgetések címmel ja­nuárban jelent meg 3 rész­­­ben). Második helyezett Kutasi Ferenc, harmadik Nagy Mária (mindketten a belpolitikai ro­vat munkatársai). A sült ga­lambnak nincsen szárnya (II. 5.) és Délidőben Antallaposon (VII. 30.) című írásával. Gaz­­dikné példája című vezércik­kével Ballai József vitte el a legjobb publicisztikáért járó díjat (IX. 16.), Varga Mihály Töprengés a Téli Tárlatról című kritikája lett a második helyezett. A bíráló cikkek ka­tegóriájában A. Tóth Sándor és Kohl Antal Valóban senki sem segít? (V. 21.) és Seprem az utcát (III. 3.) lett a két dí­jazott. A legjobb képekért já­ró jutalmat Tóth Sándor őszi verőfényben (X. 11.) kapta, második lett Straszer András „Weimari” ünnepség Kecske­méten (VII. 16.), a harmadik pe­dig Méhesi Éva Újra itt volt a nagy csapat (IV. 3.) című képriportjával. A Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége megyei cso­portjának különdíját Halász Ferenc és Váczi Tamás kapta. Halász Ferenc az idegennyelv­oktatásról írt sorozatával, Vá­czi Tamás pedig az Otthon magánerőből című 13 alkalom­mal jelentkező cikkeivel győ­zött. A szerkesztőség véleménye szerint tehát ezek voltak az év kiemelkedő­ teljesítményei. Mi­­ így láttuk... Eddig ezer tanterem világítását korszerűsítették a megyében Pénteken este a Tudomány és Technika Házában taggyű­lést tartott a Magyar Elektronikai Egyesület kecskeméti szervezete. Az egyesület évadzáró tanácskozását megtisz­telte jelenlétével Romány Pál, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Han­ga Mária művelődésügyi miniszterhelyettes, Tokai László, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Berzsenyi Sán­dor, a MEB főtitkárhelyettese, Fischer István, a városi ta­nács elnökhelyettese. A taggyűlésen dr. Lovas Béla, a helyi szervezet elnöke az elmúlt időszak munkájáról szólva el­mondta, hogy az egyesület életé­be nemcsak a műszaki értelmi­ség, hanem a­­ legképzettebb elektromosipari szakmunkások is bekapcsolódtak. Ez lehetővé tette, hogy a MEE helyi szervezete nemcsak Kecskeméten, hanem az egész megyére­ kiterjedően több mint egymillió-kétszázezer forint értékű társadalmi munkával se­gítse a településfejlesztési célok megvalósítását a tervezéstől a ki­vitelezésig. Ezért a tevékenysé­géért a megyei tanács és a Ha­zafias Népfront megyei Bizottsá­ga településfejlesztési emlékérem­mel, a Kecskeméti Városi Tanács oklevéllel tüntette ki az egyesü­letet. A szervezet egyéb tevé­kenysége között említette a III. Országos Automatizálásoktatási Konferencia Kecskeméten való megrendezését. Beszámolt a kü­lönböző szakmai tanfolyamok, az iskolások között rendezett elekt­rotechnikai vetélkedők, továbbá az energiaracionalizálással kap­csolatos tudományos felmérések eredményeiről. Felszólalt a taggyűlésen Tokai László, aki elmondta, hogy az egyesület nagy segítséget nyújtott a tanácsoknak a tanyavillamosí­­­­tás megvalósításában, és országo­san is kezdeményező szerepe volt a korszerű iskolavilágítás kon­cepciójának kidolgozásában. Sze­repet játszott a munka megter­vezésében és kivitelezésében is, s ennek eredménye, hogy a me­gye 1900 iskolai ezerben már korszerű tanterméből világítás van. Reális az a célkitűzés, hogy ebben az ötéves tervben ezt a munkát be is fejezik, részben a megyei tanács támogatásával, részben társadalmi munkával. Köszöntötte az egyesület tag­gyűlésének résztvevőit Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára. Elismerően szólt többek között arról, hogy az Elektronikai­­ Egyesület helyi szervezete az is­kolákra is kiterjesztette tevé­kenységét előadások, elektrotech­nikai vetélkedők szervezésével. Ez helyes, mert az, hogy hol tart majd technikailag népgazdasá­gunk az ezredfordulón, most dől el az iskolapadokban. A megyei pártbizottság első titkára végül további sikereket kívánt a helyi szervezet tagságának. N. O. A Hunyadi városban így csinálják Tervszerűen, folyamatosan szer­vezi a kecskeméti Hunyadivárosi Általános Iskola az intézmény és a környező üzemek, lakónegyed kapcsolatait. Segítenek és kér­nek, adnak és kapnak. Törőcsik Jolán intarziakiállítá­sa is jól illeszkedik az iskola ál­tal kezdeményezett kiállítás­­sorozatba. December 11-ig dél­után 3 és 6 óra között tekinthető meg az emeleti úttörőszobában és a folyosókon. Idén is összehívták az úttörő­­csapatot támogató szocialista bri­gádok, KISZ-szervezetek, vállala­tok képviselőit, hogy hangulatos beszélgetésen egyeztessék a ten­nivalókat, keressék az összedolgo­zás legalkalmasabb formáit. • Jobbról: a kiállítást megnyitó Komáromi Attila és Töröcsik Jolán. (Pásztor Tamás felvételei) Hétfőtől új forgalmi rend a Halasi úton Kecskeméten több történt a baleset Ha­lasi út és Szentgyörgyi a Ferenc utca kereszteződé­sében, illetve, a keskeny nyomközű vas­úti átjáróban. A közlekedé­si szerencsét­lenségek meg­előzése kében az érde­m­­ügyi szervek, a rendőrség javaslatára úgy döntöttek, hogy új forgalmi rendet alakítanak ki ebben a veszélyes kereszteződés­ben, természetesen ideiglenes jel­leggel, amíg a Halasi úti felüljá­ró el nem készül. Hétfőn délelőtt 10 órától a Ha­lasi utat alárendelik a Szentgyör­gyi Ferenc utcának. A Halasi út felől a városba érkezőknek el­sőbbséget kell biztosítani az egye­­­­nesen továbbhaladók, illetőleg a Halasi útra balra kanyarodók számára. Miután a keskeny nyom­közű vasúton vezet át a Szent­györgyi Ferenc utca, s ez bizto­­­sítatlan vasúti átkelőhely, a jár­műveknek a közút—vasút keresz­teződésében meg kell állniok. A forgalmi rend változását előjel­ző­, illetőleg elsőbbségadást jelző táblákkal biztosítják. Vázlatunk a könnyebb eligazodást segíti. JLj ialfilv LaV Jövőre, a szabad szombatok bevezetésével több lesz a szabad időnk, amit jó volna mindig tar­talmasan eltölteni. Ehhez nyújt segítséget a Nők Lapja 1982-es Évkönyve, amely különösen si­keres összeállítás: szinte nincs olyan témakör, amelyben ne ad­na hasznos tanácsokat, ötleteket a nő olvasóinak, de tulajdonképpen a család valamennyi tagjának. Hogyan lehet változatosan, az évszak kínálta lehetőségeket ki­használva főzni? — a receptek mellékelve a „Konyhakalendá­rium ’82”-­ben. Milyen a divatos, az alkalomhoz illő öltözködés? —­ megnézhetjük az évkönyv Kis divatlap fejezetében: aki szeret kézimunkázni, számtalan mintát kap hozzá. Hogyan lehet a kisla­kást is praktikus, kényelmes ott­honná varázsolni? — lakberende­zési tanácsadás képekben. Az or­vos ezúttal minden korosztálynak segítséget nyújt a leggyakoribb problémák leküzdéséhez. A jogi tanácsok témája, a lakás, szintén­ mindenkit érdekel, ötletek, tud­nivalók a kiskert műveléséhez és szépítéséhez. Emberek, sorsok — mindenki számára tanulságos magánügyek. Politika, kozmetikai javaslatok — és még egy kis il­lemtan is helyet kapott a Nők Lapja 1982-es Évkönyvében. Al­kotóinak figyelme tehát valóban mindenre­­ kiterjedt. FIGYELEM! FIGYELEM! ^Ittudju­k kidan nézőinket, hogy Kecskeméten december 7-től előreláthatólag 10 napig tatarozási munkálatok miatt a MESEMOZI, a STÚDIÓMOZI, az IDEGENNYELVŰ FILMEK MOZIJA a Városi mozi épületében nem tart előadást. Megértésüket kérjük. Bács-Kisun megyei Moziüzemi Vállalat Kecskemét 5892 Növényvédelemről kistermelőknek A csátaljai áfész házikerti és kisál­­­la­itenyész­tő szakcsoportja évek óta nagy sikerrel szervezi a kisáruterme­­lők téli oktatását. A működési körze­tébe tartozó négy község — Csátaljja, Hercegszántó, Dávod, Nagybaracska — közül december 11-én délután 2 órá­tól Hercegszántón, a művelődési ház­ban rendeznek növényvédelmi tanács­kozást, amelyen többek között­ az AGROKER Vállal­alt képviselői adnak tájékoztatást a jövő évi növényvédő­­szer-, illetőleg kisgépellátásról. Kecskeméti szerző új könyve A napokban hagyta el a nyom­dát a Kecskeméten élő Endre irodalomtörténész új Szekér kö­tete. A Forrás főszerkesztő-he­lyettese az alábbi címmel jelen­tette meg írásait a „Forrás-köny­vek" sorozatban: Érték és írás. A tanulmánykötetet Pomogáts Béla irodalomtörténész lektorálta és Goór Imre tipografizálta. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. december 6. délelőtt 10 óra: SKATULYÁCSKA KIRÁLYKISASSZONY Bérletszünet délután 3 óra: A CHIOGGIAI CSETEPATÉ Gózon-bérlet Kelemen László Színház­­ ■ este 7 óra : NAGYPAPA LÁTNI AKAR BENNETEKET MEGYEI Madách-bérlet MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. december 6. 10 órakor: Jöjj el kedves Télapó A Ciróka Bábegyüttes műsora 11 órakor: Halász Károly festőművész kiállítása Megnyitja: Romváry Ferenc művészetörténész Megtekinthető: december 31-ig 18 órakor: Diszkó Előzetes: 7-én 17 órára hirdetett Népdal­klub és Jogi tanácsadás elmarad. MOZI 1981. december 6., vasárnap VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A 3. SZÁMÚ ŰRBÁZIS Csak 16 éven felülieknek! III. helyárú! Színes, angol tudományos­fantasztikus film ÁRPÁD MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! JESSE JAMES BALLADÁJA II. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai westernfilm PAJTÁSMOZI: délelőtt 10 órakor! MÉGIS MEGLÁTOD AZ EGET MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor! ÖT GIDA ÉS A FARKAS Színes, magyarul beszélő román—francia mesefilm A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! 1981. december 7., hétfő VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A 3. SZÁMÚ ŰRBÁZIS Csak 16 éven felülieknek! III. helyára! Színes, angol tudományos­fantasztikus film ÁRPÁD MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! HAZATÉRÉS Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő amerikai film Figyelem! A Mesemozi, a Stúdiómozi és az Idegennyelvű Filmek Mozija (a Városi mozi épületében) tatarozás miatt nem tart előadást! BEVÁSÁRLÓ KÜLÖNJÁRAT Egy rövidhír a távirati irodától: „Ezüst- és aranyvasárnap, illetve a megelőző szombatokon külön autóbuszjárat indul Kaposvárról Budapestre, a főváros három legnagyobb üzleti köz­pontjához, a Skálához, a Sugárhoz, és az EXPO-hoz. A Volán utazási irodá­nak erre a célra nyolc autóbusz áll rendelkezésére. A különjáratot igény­be vevő vásárló, amennyiben olyan árut — televízió, mosógép — vesz, amit nem tud autóbusszal hazavinni, azt egy-két napon belül díjmentesen utána szállítják.** Alkalmi szolgáltatás, dicséret illeti a kezdeményezőket. Érdeklődtünk kecskeméti 9-es Volánnál: nos, ők még nem hallottak erről, nem is gondol­a­tak rá, de elképzelhető, hogy megszervezik. Tehát: egyelőre nem, ám lehet­séges ... örömünkre azt is elmondták, hogy végső soron mindegy, kitől származik az ötlet, ha egyszer az uta­sokért van, és jó és használható, ki kell venni, meg kell próbálni... Mi mást felelhetünk erre: úgy bizony! —káef— NAPTÁR 1981. december 6., vasárnap Névnap: Miklós Napkelte: 7 óra 17 perc. Napnyugta: 15 óra 54 perc.. Holdkelte: 13 óra 27 perc. Holdnyugta: 0 óra 32 perc. NÉVTÁR Ma Miklós napja van. A név a szláv nyelven keresztül a görög Nikolaosz­­ból származik. Elemeinek jelentése: győzelem + nép. A név cseh és szlo­vák változata Mikulás, de­ nálunk ez a név csak a december 6-i ajándéko­zó, fehér szakállas, püspöksüveges öregember neveként terjedt el. Miklóst december 6-án csupán két szép női név,­­a Gyopárka és a Leontina kísé­ri a névtárban. Hétfőn az Ambrusokat köszöntjük. A nevet a görög Ambrosziosz rövidü­léseként vettük át. Jelentése: halha­tatlan. December 7-én a következő nevek viselőiről se feledkezzünk meg: Agaton, Amaranta, Ambos, Ambro, Ambrózia, Amrita, Ányos és Szabin. IDŐJÁRÁS Várható időjárás: napközben nyugat felől felhősödés. Előbb a nyugati­­ országrészben, később másutt is várható csapadék. Eső, havas eső, havazás egyaránt va­lószínű. Az eleinte gyakran erős, helyenként viharos északnyugati szél fokozatosan mérséklődik, és délnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet általában —1 és —6, északkeleten —6 és —9 fok kö­zött. Legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 1 és plusz 6 fok között. (MTI) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a 49. já­tékhéten­ 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nye­­­­reményilleték levonása után következők: 4 találatos szelvénye a 40 fogadónak volt, nyereményük egyenként 203 783,— Ft. 3 talá­lata 5649 fogadónak volt, nyere­­­ményük egyenként 721,— Ft. A találatos szelvények száma 163 946 darab, ezekre egyenként 30,— forintot fizetnek. — Állampolgári isme­retek. A Hazafias Népfront és a KISZ Bács-Kiskun megyei Bi­zottsága Állampolgári ismeretek címmel vetélkedősorozatot indí­tott a megye középiskolásai ré­­szére. Ezekben a napokban zajla­nak a városi csapatversenyek, míg a területi és a megyei vetél­kedőkre decemberben, illetve ja­nuárban kerül sor.­­ A REPÜLÉS Baráti Kör decem­beri összejövetelét holnap, hétfőn este 6 órakor rendezik Kecske­méten, a Megyei Művelődési Köz­pontban. Rév Pál, a Közlekedési Múzeum nyugalmazott tudomá­nyos főmunkatársa tart vetített­képes előadást közforgalmi repü­lésünk felszabadulás utáni fej­lődéséről. — Meglepetés az ebédhez, öt­százhetven kecskeméti gyerek napi étkeztetéséről gondoskodik a Bács-Kiskun megyei Vendég­látó Vállalat. Egyetlen menza­ ét­kezdében, -ebédlőben sem feled­keztek meg a Télapó-ünnepről: a­­ tányérok mellé helyezett kis ajándékok osztatlan sikert arat­tak a fiatalok körében. — Megszűnt a halpusztulás. Az el­múlt hónapban halpusztulást észleltek a szegedi Holt-Tiszaág egyes szaka­szain. A Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium vízélettani labora­tóriumában és az Alsó-Tiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság vízminőségi labora­tóriumában végzett vizsgálatok során megállapították, hogy e helyeken vízből mérgező hatású ammónia sza­­­badult fel, ami oxigénhiányt is oko­zott. Mindennek előidézője az is lehet — bár ez még nem bizonyos —, hogy a szegedi Új Élet Tsz kertészetének fűtésére fúrt termálkutak már lehűlt vizét november elejétől e szakaszokon vezették a holtágba. Ezt a vizet most már olyan területre bocsátják, ahol nem okozhat károkat. A holtág vizét ugyanakkor az élő Tiszából frissítet­ték fel. Az intézkedések hatására a halpusztulás megszűnt. (MTI) Kölcsönözhető és megvásárolható . A budapesti, Szentendrei úti „HERMES” Általános Fogyasztá­si és Értékesítési Szövetkezet, ker­tészeti barkács áruházából a kert­­barátok és a kistermelők egyaránt kölcsönözhetnek, de vásárolhat­­­­nak is mezőgazdasági kisgépeket. Évente öt—hatszáz kerti traktort, kapálógépet, motoros permetező­­gépet adnak el. A képen: Kisgép­vásárlók az áruházban. (MTI-fotó : Fehérváry Ferenc­­ elvétele — KS) A hét sztorija Az elmúlt hetd termésből­­ két ■ kis írást választottunk, tehát ismét megosztva adjuk ki a díj­at. A hét sztorija címet — s vele 100—100 forint jutalmat — Horváth Gabriella (Kiskun­halas, Attila u. 9.) és Barczi­­kay László (Kiskunfélegyháza, Ulésházy u. 24.) egy-egy mű­ve érdemelte ki. Judit felháborodása A négyéves . Judit, lelkesen szavalja az oviban tanult ver­set: „Ej, mi a kő tyúkanyó ...” Ismeri Petőfi nevét, behatóan érdekli a költő személye is. Nagynénjével nyáron Kiskőrö­sön, a Petőfi-szülőházban járt. Boldogan nézelődött, végül­­ megkérdezte: — Petőfi öreg bá­csi volt, amikor meghalt? — Nem — hangzott el a válasz — fiatalon esett el a szabadsá­gért. Mire Judit rövid habozás után őszinte felháborodással kiáltott fel: —­­h­át nem­ volt neki szabad szombatja?! Diszkréten két férfi este, a munkásszál­láson. Egyik a másikhoz: — Alszol? — Nem. — Adnál egy százast else­jéig? — Tudod mit? Mégis inkább alszom! A RENDŐRSÉG KÉRÉSE Budapesten, 1981. december 4-én 1élS-kor a XII.­­kerület,­­Istenhegyi út 69. szám előtt ismeretlen személy ál­tal vezetett PV 72—07-es forgalmi rendszámú gépikocsi egy szabályosan parkoló személygépkocsinak ütközött. Az összeütközés következtében a par­koló gépkocsi vezetője megsérült, és kórházba kellett szállítani. A baleset után az ismeretlen járművezető a kö­telező segítségnyújtást elmulasztva a helyszínről elhajtott a A vizsgálat ada­tai szerint a PV 72—07-es forgalmi rendszámú személy­gépkocsit novem­ber 26-án ismeretlen tettes vagy tet­tesek ellopták. A baleset következté­ben a PV 72—07-es forgalmi rendez­ő­mű gépkocsi első része megrongáló­dott. Ugyanez a gépkocsi 18.10-kor a Wesselényi és a Szövetség utca sar­kán elgázolt egy idős­ asszonyt. Áldo­zatát a közelben levő Színház eszpres­­­szóba vitte, majd azzal, hogy értesíti a mentőiket, eltávozott. A mentőiket azonban nem értesítette. A gépkocsivezető személyleírása: Körülbelül 180 cm magas, 25—30 év­­ közötti barna hajú, körszakállt és bajuszt viselő férfi. A rendőrség kéri, hogy aki a balesetekről vagy az is­meretlen gépkocsivezetőről bármit is tud, értesítse a Budapesti Rendőr-fő­kapitányság k közlekedésrendészetét, vagy bármelyik rendőri szervet. Csehszlovák vámrendelet A csehszlovák központi vámhivatal tájékoztatót adott ki a kiviteli tila­lom alá eső, illetve a csak külön en­gedéllyel külföldre vihető árucikkek listájáról. Szombattól tilos Csehszlovákiából külföldre vinni mindenfajta élelmi­szert, cigarettát és dohányárut, plüss­­-és bársonytextíliát, pamutárut, gyer­mekruházati cikkeiket, ágyneműt, mű- és valódi bőrből készült, valamint szöm­meárukat, mindenfajta lábbelit, bőrdíszmű termékeket és­­ antikvár árukat. Csak a helyi vámhatóság által ki­adott külön engedéllyel vihető ki az ország­ból felfújható­­ gumicsónak, sá­tor, hálózsák, mindenféle takaró, kristály­­ és porcelán sportszer, készít­mény, zománcozott és alumínium edény, csillár, elektromos széfész­- és építőanyag. (MTI) PETŐFI NÉPI A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dánial Kiadja: a Bács megy­ei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bml­ b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. dOOl. Telefon: 20-40. Igazgató: Ablaka látván Index: 2S 065 HU ISSN MIS—MBS.

Next