Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-24 / 174. szám
SPORT• SPORT - SPORT KUNSZENTMIKLÓSI SIKER A kiesési zónától a bajnokságig — Hajrá, Miklós! — buzdította a Harkakötöny elleni bajnoki mérkőzésen a boldog kunszentmiklósi szurkolósereg a labdarúgókat. — Bajnokcsapat! — kiáltották innen is, onnan is, hiszen a 23. forduló után a Kunszentmiklós már a megyei II. osztályú bajnokság északi csoportjának győztese volt. Nyolc ponttal vezettek a kerekegyháziak előtt, s ezt az előnyt már akkor sem lehetett volna behozni, ha a Kunszentmiklós történetesen mindegyik hátra levő találkozót elveszíti. (Ők azonban a bajnoki cím birtokában sem álltak le, nyertek, és újra csak nyertek.) Az 1982—83-as bajnoki idény ehát jól sikerült, a csapat a 7. orduló után került az élre, és ettől kezdve még rövid időre em volt hajlandó másnak átengedni az első helyet. Május elején, a 21. fordulót követően 9 ponttal vezettek! — Ám ugyanez a — pontosában egy másik — Kunszentmiikós egy évvel korábban még a desési zónában tanyázott, és egy heig úgy tűnt, hogy a járási bajnokságban folytatja majd . . . Szabó Lászlóval, a csapat játékosedzőjével ettől a kritikus időzaktól vettük számba az eseményeket. — Nyolcvanegy nyarán a máodik helyen végeztünk a megyei másodosztályban. A feljutásért osztályozót kellett vívnunk, s az történt, hogy elbuktunk.Nem sikerült, amit mindenki nagyon akart, ami ott volt tőlünk egy karnyújtásnyira. Ahogy ez már lenni szokott ilyenkor, a csapat a mélypontra került. Nem kevesebb, mint nyolc labdarúgó akasztotta szögre a futballcipőt. Nézzük csak: a Kunszentmiklós 1977-ben esett ki a megyei első osztályból, ahol öt évig játszott. 1981 őszén pedig immár az ötödik szezont kezdte kénytelen, kelletlen a másodikban. Ez hogyan sikerült? — Az őszi fordulóban végig a kiesési zónában tartózkodtunk. Ekkor azonban elhatároztuk, s ebben az elszánt akaratban igen nagy szerepe volt a nagyközség vezetésének, a vállalatoknak, szóval úgy döntöttünk, hogy csapatot építünk. Azt mondtuk: Kunszentmiklóst méltó labdarúgócsapatnak kell képviselnie. — Ha jól sejtem, leginkább két dolog szükségeltetik a sikeres szerepléshez: jó játékosállomány és megfelelő anyagi háttér. Melyik hiányzott? — Egy idő után már egyik sem. A költségeket a nagyközség üzemei, a tanács, a termelőszövetkezet vállalták. Nemcsak csapatot, pályát is építettünk! Korszerűsítettük az öltözőt, a szertárat. Mindezt összefogással. Eközben egyre több fiatalt nyertünk meg a labdarúgásnak. Rohoska, Kiss, Varga, Herczeg, Forró ÍJ. ebben az időben kerültek a csapatba. Tény, hogy tavasszal szép lassan elkezdtünk följönni, és a bajnokságban a 4. helyen végeztünk. — S jött 1982 ősze. A sikeres szereplés feltételeit firtatva egy fontos tényezőt mégiscsak kifelejtettem az imént. A szakmai munkára, a felkészülésre gondolok. — Igen. Már 82 tavaszán bevezettük a heti kétszeri edzést és egy edzőmérkőzést. Az új bajnoki idényre kemény alapozó munkával készültünk. Az őszi és tavaszi szezon előtt egyaránt heti a négy alkalommal találkoztunk a játékosokkal, akik között ekkor már ott volt a KTE-ből igazolt Magyar, Szabó, Komáromi és Némedi, valamint a dömsödi Necsász Sándor, a kapusunk.. Az alapozást formába hozó edzőmérkőzések követték. S itt hadd szóljak az „öregekről”: Bérezésről, Janovicsról, Forró I-ről, akik lelkesedésükkel, s nem utolsósorban rutinjukkal sok akadályon átsegítették a csapatot. — A siker nem maradt el. Megfogalmazták már az új szezonra a célokat? — Szeretnénk eredményesen szerepelni. Ez természetes, de nem minden. Célunk az is, hogy mind több kunszentmiklósi fiatallal kedveltessük meg a labdarúgást. Ebben a községben már jó néhány neves futballista felcseperedett, s most is vannak magasabb osztályra érett játékosaink. Azt szeretnénk, ha a helyükbe saját nevelésű fiatalok lépnének majd. Sitkei Béla , Kunszentmiklós immár megyei I. osztályú labdarúgócsapat. (Farkas Tibor felvétele) Légi veteránok találkoznak Talán Albinonival kezdődött. Jó tíz éve egy Ki mit tudón szerettük meg az addig nálunk jószerivel ismeretlen XVIII. századi olasz zeneszerzőt. Most pedig már Karádyért rajongunk. Mert nosztalgiahullám van. És láthatóan még felívelő szakaszán. Alig hogy divat lett a veteránautó, már megrendezzük a kiöregedett repülőgépek nemzetközi találkozóját is. A budapesti lesz az 11. Oldtimer Európa Rally, de erre már tengerentúlról is jönnek. Harminc-ötvenéves repülőgépeket, sőt néhány régebbi típust is láthatunk majd a népes mezőnyben. Közülük némelyiket újraépítették régi tervrajzok alapján, mint a Kossuthdíjas Rubik Ernő egykor oly híres iskolagépét, a Vöcsköt (a találkozó jelvényére is ez került). Főképp neki és pilótájának, Mitter Imre aranykoszorús vitorlázórepülőnek köszönhető, hogy az idén Magyarország kapta a rendezés jogát, mert az utóbbi évek Oldtimer-találkozóin mindig nagy kerrel szerepeltek mindketten.sima, vasárnap délután 4 órakor tartják az ünnepélyes megnyitót a budai hegyekben, a Farkashegyi repülőtéren, ahonnan 1929-ben először szállt fel magyar vitorlázórepülőgép. Ettől fogva augusztus 3-ig, szerdáig minden, reggel 9 órától estig szállnak az öreg légijárművek Farkashegy felett. Július 31-én, vasárnap a másik nagy múltú repülőtéren, a Hármashatárhegyen lesz bemutató. Mégpedig gumiköteles starttal, ami a vitorlázógépek indításának gyakorlatában már rég kiveszett módszer. Rendkívüli látványosságban tehát nem lesz hiány. Tíz napon át várják a repülés iránt érdeklődőket a Farkashegy—Budakeszi MHSZ-repülőtéren, amely Moszkva térről a 22-es autóbuszaszal közelíthető meg, vagy a Móricz Zsigmond körtérről a 40-es és a 140-es járattal. .^^mzetközi^ \\ Oldtimer Rally \ 1983.7.23-8.3. J // \N Farkashegy // X iv^ngary^^ MAI MŰSOR: asárnap V I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) Sz 8.05: Óvodások filmműsora. Sz 8.25: Tüskevár, tévéfilmsorozat, 84. rész: Leskunyhóban (ism.) 9.00: Csepű, lapu, gongyola. Sz. Vidám vetélkedő gyerekeknek, 1. elődöntő: Diósjenő—Buják 9.55: Egyszer volt, hol nem volt. Sz: Volt egyszer az ember. Francia rajzfilmsorozat: 22 3. rész: A cro-magnoni ember 0.20: Hírek 0.25: Móra Ferenc: Rab ember fiai. Sz. Tévéjáték (ism.) 1.55: Az ördög kilenc kérdése. Mesejáték. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 3.40: Terefere. Sz. Szórakoztató összeállítás 4.45: Képújság 6.39: Reklám 6.35: Műsorainkat ajánljuk. Sz 7.03: Reklám 7.05: Vasárnapi muzsika. Sz. A Televízió nyilvános felvétele a MOM Szakasits Árpád Művelődési Központjában 8.00: Delta. Sz. Tudományos híradó 8.25: Reklám 8.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója 8.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. Sz 8.00: TV-magazin (románul) 9.00: Folklórközvetítés — egyenes adás 0.30: Barázdák — faluműsor magyarul 1.00: Gyermekműsor (magyarul) 1.15: TV-magazin (szlovákul) 2.15: TV-magazin (ruszinul) 5.35: Műsorismertetés 5.40: Galaktika — jugoszláv sorozat 6.25: A megőrülés határán — francia játékfilm 8.00: Mostar: Újzások a régi hídról — egyenes adás. 9.00: Rajzfilm (magyarul) 9.25: Reklám 9.30: TV-híradó (magyarul) 9.55: Reklám 0.00: Revenló Kisasszony 0.55: Reklám 1.00: Utazások 1.30: Sporthírek (magyarul) 2.00: Műsorzárás KOSSUTH: 5.90— 7.23: Előttünk a vasárnap! 7.23: Kopogtató 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója 8.95: öt kontinens hét napja 8.20: Hallgatóink figyelmébe! 8.21: Énekszóval, muzsikával. Fiatalok népzenei műsora 8.47: A Reklámközpont Pest megyei különkiadása 9.09: „Tövisek és virágok”. Zenés, irodalmi magazinműsor 10.03: A Pál utcai fiúk I. Molnár Ferenc regénye rádióra alkalmazva 11.01: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin 12.35: Édes anyanyelvünk 12.40: Rázós úton. Bajor Nagy Ernő írása 12.53: Wladimir Horowitz Chopin-műveket zongorázik 13.24: Szonda. Tudományos magazin 13.54: Így láttam Kodályt . . . 14.34: Népdalkörök pódiuma 15.05: Művészlemezek 15.59: Reklámkalauz 16.01: Szegény Avroszimov. Bulat Okudzsava regénye rádióra alkalmazva, II 1. rész 17.05: 199 éve született Vági István 17.59: A King’s Singers és a könnyűzene, X 1. rész 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.40: A hiúság vására, Thackeray regénye rádióra alkalmazva 19.34: Béres Ferenc nótákat énekel 19.24: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 20.4S: Beethoven: Fidelio. Kétfelvonásos opera 23.03: A dzsessz világa. Kiss Imre műsora 0.10: Könnyűzene — vibrafonra PETŐFI: 6.09: Népszerű muzsika — koránkelőknekT 7.90: A római katolikus egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 7.54: Torna 8.05: Ki kopog? — vasárnap. Gyermek matinéműsor a Mikroszkóp Színpadról 8.40: Majakovszkij születésének 99. évfordulójára. Kun Miklós Összeállítása 9.09: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából 9.25: Nosztalgiahullám. Charlier Rich 10.90: Szerpentin 11.00: Balatoni műsor 12.19: Jó ebédhez szól a nóta 13.14: Ham. Frane Puntar hangjátéka 14.30: Erről beszéltünk. A Magyar Rádió körzeti stúdióinak válogat: Pálfalvi Gábor műsoraiból 14.35: Táskarádió 15.39: Reklámparádé 15.35: Poptarisznya 16.35: Reklám 18.49: A Poptarisznya-műsor folytatása 17.30: Híres alma materek. 18.33: Útközben hazafelé. 20.33: Társalgó. Másfél óra irodalomkedvelőknek (Ism.) 21.58: Sztárok sztereóban 22.37: Károlyi Pál: I. és II. Linus szvit 23.15: Hangszerszólók 3. MŰSOR: 7.99: A pécsi körzeti stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.08: A kiállítótermek programjából 8.11: Weber operáiból 9.10: Kamarezene 10.15:Új Zenei Újság (Ism.) 10.45: öt kontinens hét napja 11.93: Sztereó beállító hang 11.06: Vivaldi: Tizenkét concerto Op. 3. 12.47: Kodály kórusműveiből 13.03: Műsorismertetés 13.05: A Spandau Balletegyüttes felvételeiből 13.35: Operarészletek 14.30: Dzsessz Lengyelországból. Közreműködik a Laboratórium együttes és Kazimierz Jonkisz kvintettje 15.25: Kis magyar néprajz 15.30: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából 16.09: A Juilliard-vonósnégyes felvételeiből 17.09: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 17.48: Zenekari muzsika 19.03: Dietrich-Fischer Dieskau és a Schumann-dalok, XIII 8. rész 20.00: Olivér. Részletek Bart zenés játékából 20.30: A Doors együttes 1970-es dupla koncertalbuma 21.50: Petrovics Emil—Huszár Klára ford.: Szerb népdalok 22.08: Rádiószínház: Magány. Sivár Arnél rádiójátéka 23.00: Honegger: III. (Liturgikus) szimfónia Hétfő ÚJVIDÉKI TV: 17.10: Műsorismertetés 17.15: Sportkrónika 17.30: Intermezzo 17.35: TV-híradó (magyarul) 17.50: Reklám 17.55: Bejelentkezés és akció 18.00: TV-híradó 18.15: Gyermekműsor 18.30: Gyermekműsor 18.45: Tudományos ismeretterjesztő film 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: TV-híradó (magyarul) 19.55: Reklám 20.00: A mi világunk (magyarul) 21.00: TV-híradó 21.20: Dokumentumfilm: Katamaránok versenyei 21.45: Műsorzárás KOSSUTH: 8.05: Műsorismertetés 8.25: Mit üzen a Rádió? (Ism.) 9.00: A hét zeneműve. Schubert: Goethe-dalok 9.30: Ember voltam. Szabó Lőrinc versei 9.46: Ki kopog? Levente Péter műsora óvodásoknak 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 10.35: Csapó Anna és Sipos János népdalokat énekel 11.04: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel 11.19: Bioritmus. Életmód, egészség, környezet 11.39: Kháron ladikján vagy az öregedés tünetei. XV 14. rész Illyés Gyula esszéregénye 12.30: Ki nyer ma?folytatásokban 12.40: Reklám 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00— 14.33: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.33: A Playa Giron-i győzelem. Költemény négy hangra és kórusra 14.54: Édes anyanyelvünk (Ism.) 15.05: Szóljatok szép szavak! Irodalmi színpadok és amatőr színjátszók műsora 15.54: Évfordulók nyomában. 100 éve született Alfredo Casella 17.05: Naplemente után. Emlékezés Ajtay Andorra (Ism.) 18.02: Egy amerikai Párizsban. Részletek Gershwin 18.12: Reklámkalauz filmzenéjéből 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.28: Hallgatóink figyelmébe (Ism.) 18.30: Esti Magazin 19.15: Hétfő este mindenkinek 20.19: Aranylemezek — 1969. Műsorvezető: Mécs Károly 21.20: Új lemezeinkből: A Venetói Szólisták játszanak 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Halló, itt vagyok! A telefonnál: Szilágyi János 23.30: Nóták 0.10: Szörényi Szabolcs táncdalaiból PETŐFI: 8.05: Verbunkosok, katonadalok 8.35: Figyelmébe ajánlom . . . 8.50: Slágermúzeum 10.00— 12.00: Zenedélelőtt 12.00: Lugosi Tibor klarinétozik, Farkas József népi zenekara játszik. 12.35: Kis magyar néprajz. Szerkeszti: Kósa László 12.40: Tánczenei koktél 13.25: Világújság. Nemzetközi sajtószemle 14.00— 17.00: Kettőtől-ötig ... A Rádió kívánságműsora 17.00: Hogyan beszélnek az állatok? Vendég: Csányi Vilmos professzor 17.30: ötödik sebesség 18.35: örökzöld dallamok 19.25: Reklám 19.30: Sportvilág 20.00: László Annie és Bődy József nótákat énekel 20.35: Társalgó. Másfél óra irodalomkedvelőknek 22.00: Világhírű dzsesszművészek felvételeiből 23.15: Operett — éjfélig 3. MŰSOR: 8.57: A kiállítótermek programjából 9.00: Mesedélelőtt 9.25: Beethoven: II. szimfónia 10.00: Szonda. Tudományos magazin (Ism.) 10.30: Lukács Ervin operafelvételeiből 11.05: Kamarazene 12.30: Könyvszínpad. Mario Vargas Llosa: Júlia és a tollnok (Ism.) 13.07: Az Állami Népi Együttes műsorából 13.44: XX. századi zene 15.00: A hét zeneműve. Schubert: Goethe-dalok 15.30: Coco. Részletek Previn zenés játékából 16.00: Régi muzsika 17.00: Mark Cerrone felvételeiből 17.30: Népdalfeldolgozások 17.51: Reklám 17.55: Kapcsoljuk a Bayreuthi Festapielhaust. Wagner: A nibelung Kb.gyűrűje I. rész 20.50: Hangszerszólók 21.25: Poptarisznya dalaiból 22.11: Csurka István hangjátékaiból. iv2*,„£ yire hatásosak a logika fegyverei (Ism.) 22.35: Mozart-művek A KSC új ügyvezető elnöke dr. Dezsőfi Ferenc Közel két hónapja húzódó ügy végére tettek pontot a héten. Az illetékes szervek javaslata alapján, a Kecskeméti SC országosan is kiemelt sportegyesületének ügyvezető elnöke dr. Dezsőfi Ferenc lett. A kinevezéshez az Országos Testnevelési és Sporthivatal is hozzájárult. Már Kijevre gondolnak... Alig több mint kéthónapos közös gyakorlással gyűjti az erőt a szeptember utolsó harmadában Kijevben sorra kerülő birkózó világbajnokságra Magyarország válogatottja. Ebből az első rész már „folyamatban van”, augusztusban pedig kétszer két hét következik Budapesten és Mátraházán. Ezzel kapcsolatban két érdekesség: soha ekkora felelősséget nem vállalt a válogatottakat adó klubok kollektívája a VB-sikerért, másrészt pedig rendkívül rövidnek tűnik a közös gyakorlás. — Az 1983-as esztendőt úgy osztottuk be, hogy a fő eseményt az áprilisi budapesti EB jelentette — mondta magyarázatként Pintér László, a birkózó szövetség főtitkára. — Ismeretes, hogy a szokott módon álltuk a harcot, összesen három aranyérmet szereztünk a két fogásnemben. A kijevi világbajnokságon főként olyan fiatalok jelentkezésére számítunk, akik a Los Angeles-i olimpia után néhány visszavonuló veteránunk helyébe léphetnek. Az egyesületek most valóban fontos részt vállalhatnak. Olyat, amelyre alapozhat a válogatott vezetése. — Mindkét fogásnemre érvényes ez? — Nem, a kötöttfogásban több tehetséget dobunk „mély vízbe”. Szabadfogásban — ez a viszonylag gyengébb szakágunk — csak azokon a súlycsoportokon változtatunk, ahol mindenképpen kísérletezni kellett. — Visszatérve a közös felkészülésre, milyen jellegű gyakorlást végeztet majd augusztus 22- től Hegedűs Csaba szövetségi kapitány a csapattal? — Mivel az idén egyszer már alkalmuk volt a jelölteknek elérni a csúcsformát, különösebb alapozásra nincs szükség. Ebből az fakad, hogy főként a technikai elemek csiszolására nyílik mód. — Mit terveznek Kijevben? — Mindkét fogásnemben illik egy-két döntős helyet kiharcolni, és talán mondanom sem kell, aranyérmet is várunk. Erre biztosíték, hogy egy-két kiemelkedő klasszisunk, így olimpiai bajnokaink, Kocsis és Növényi is szőnyegre lép — zárta rövid nyári tájékoztatóját a főtitkár. HÍREK — EREDMÉNYEK KÉZILABDA Kiesett a DOTÉP női csapata az MNK-ból. A kecskemétiek Budapesten 19—19 (13—9) arányú döntetlent értek el a Vegyépszer ellen, s a kiírás alapján az alacsonyabb osztályú együttes jutott tovább. RÖPLABDA A Lehel Kupán szerepelt női ifjúsági nagyszerűen röplabda- válogatott pénteken Lengyelországba utazott, s az augusztus 4-én kezdődő IBV előtti utolsó nemzetközi erőpróbán vesz részt. Az utazó csapatok tagja a DUTÉP SC két játékosa, Botos és Czenkovics is. KOSÁRLABDA A Magyar Kosárlabda Szövetség a Budapesti Műszaki Egyetem testnevelési tanszékével és a számítástechnikai csoportjával együttműködve elkészítette az 1982—83-as férfi és női kosárlabda-bajnokság részletes számítógépes elemzését, összesen 153 férfi és 143 női játékos adatait dolgozták fel. férfirangsorba a támadó lepattanó labdák megszerzésében Veress (KSC) a 2. helyre jó átadásoknál Ágfalvi került. A (BSE) ugyancsak második. Az összesített pontversenyben Hosszú (BSE) a 6. helyezett. A női mezőnyben a büntetőpontok kerítésében Farkas Anna a érte3. helyre került. Nyár Juhász Gyula (vízszintes 43.) című verséből idézünk a vízszintes 1. és a függőleges 13. számú sorokban. A sarokkockák betűi: A, I, N, L. VÍZSZINTES: 1. (Beküldendő.) 13. Árjegyzék. 14. Becézett szülő. 15. Keserű mandula szagú gáz, névelővel. 16. Puha. 17. Hullott. 19. Esték!! 20. Római ötvenhatos. 21. Távolra mutató névmás. 22. Mátka. 24. Időegység. 25. Bíztató szócska. 26. Vonatkozó névmás. 28. Lám. 30. A.B. 31. Névelős férfirokon. 32. A Tisza mellékfolyója. 34. Mint a 28. számú sor. 36. Női név. 38. Névelős gabonafajta. 40. Tévesen jegyez. 42. Rádiusz. 43. (Beküldendő.) 44. Nitrogén. 45. Jegyezte. 46. Becézett női név. 47. Kortyolna. 48. Hajófar. 49. Színesfém. 50. Engedély rév. 52. Helység Somogyban. 53. Spanyol és portugál autók betűjele. 55. Égitest. 57. Kocsonyaszerű oldat. 59. Parkban van! 60. Fiúcska. 62. Dob. cimbalom kelléke. 64 . . . és a varázsló. 66. Kemény fém. 67. A helyező. 69. n. 70. Osztrák spanyol és norvég autók betűjele. 71. Heréttkos. 72. Energia. 74. ÁZZ. FÜGGŐLEGES. 2. Déli határfolyónk. 3. Becézett női név. 4 Német kalandregényíró (Karl). 5. Fővárosunk röv. 6 Az USA Repülésügyi és Űrkutatási Hivatala. 7. A máj választja ki. 8. Szélütés. 9. Lajt fele. 10. Építőiparos. 11. Bontó. 12. Nem rá. 13. (Beküldendő.) 17. Becézett Emília. 18. Három oroszul. 21. Névelős építőanyag. 23. Vonatkozó névmás. 26. Belgrád hegye. 27. Korholó. 29. Magasba tartja. 31. A sakkjátszma győztes lépése, névelővel. 32. Pompás nőszirom. 33. Névelés szántóeszköz. 35. Araszt. 37. Farm betűi, keverve. 38. A tetszetős. 39. Tolvajnyelvvel kevert beszédstílus. 41. Szomját oltaná. 49. Helyez. 51. Gázlómadár. 54. Péksütemény. 55. Tagadószó. 56. Női név. 58. Házikó. 59. Vissza: legnagyobb földrészünk. 61. Pusztaság. 62. Színlelt ok, kifogás. 63. Azokat. 65. Nagy robajjal reped a jég. 67. Mátka. 68. Időmérő.71. M. 73. Azt az illetőt.CT. Gy. Beküldendő: a vízszintes 43., a vízszintes 1. és a függőleges 13. számú sorok megfejtése. A július 17-én közölt rejtvény helyes megfejtése: A KIS BARACKFA VALLIG SEM ÉR DE MÁR BARACK VAN AGA HEGYÉN. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyvutalványt nyertek: Dékány Dánielné, Ladánybene; Füstös Tibor, Szánk; Kiss Erika, Kecel; Munkácsi Lajos, Mélykút. [7—133] iT• I 4044 Ny 41n_ íj © 43 © 451 16 € 4741 © 4« 10 © n ·li li © 1315 € 16 © XI © 21X«©*0 cw © li X»© 1311 © 55JT © 5459 © 3034 uu 1 33 66 © 3«© 37 H153 © 31 © 5054 © U S3 © 55 © M © 575»© 59 60 GY ti © 52 S·455 66 © sr 5«© 59 TO —L © TI © 7175 © 73 LGY