Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-17 / 41. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. február 17. Szovjet kulturális delegáció a Kodály-iskolában 1988. augusztus 31-én Kodály Zoltán a Szovjetunióban címmel lapunk közölte dr. Árpa István kandidátusnak, az ungvári zeneművészeti szakiskola tanárának cikkét. Részletezte elemzésében, hogy bár pozitívan értékelik a Szovjetunióban — s különösképpen a magyarlakta Kárpátalján — Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepcióit, bizonyos szempontok mégis visszatartják e zenenevelési rendszer helyes értelmezését s e módszer alkalmazását. A cikkíró megjegyezte, hogy örvendetesnek tartaná, ha a kecskeméti, nemzetközileg is nagy tekintélynek örvendő Kodály-intézet is fogadna a Szovjetunióból szervezett csoportokat szakmai továbbképzésre. Különösen fontos lenne ez azoknak, akik máris alkalmazzák a kodályi zenepedagógiát. Dr. Árpa István azóta szervezett egy delegációt kollégái és az intézet hallgatói számára. A vendégek a múlt héten néhány napot a Kodály-iskolában töltöttek, ahol órákat látogatva ismerkedhettek a nevezetes módszer gyakorlati alkalmazásával. A vendégek képviseletében Zsurki Tatjánával, az ungvári zeneművészeti szakközépiskola helyettes igazgatójával ültünk le beszélgetni a Kecskeméten szerzett élményekről. Először arról kérdeztem, milyen hasonlóságot lát a magyar zenei általános iskolák és a szovjet zene szakos általános iskolák struktúrája között. — Sok az azonosság, ám úgy látom, Kecskemé­ten sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a ze­nei nevelés szakmai színvonalára, az itteni kép­zés jobban illeszkedik a zenei szakképzés teljes rendszerébe. — A zenei gimnázium mennyiben hasonlít, illetőleg hasonlít-e egyáltalán a Szovjetunióban működő zeneiskolákhoz?­­ — Ilyen típusú iskoláink egyáltalán nincse­nek. Ezt igyekeznek pótolni a tízosztályos kö­zépiskolák keretén belül működő zenei szakkö­rök. — A kecskeméti zeneművészeti szakközépis­kola és az ön által vezetett ungvári zeneművészeti szakközépiskola —j elnevezésében — tökéletesen azonos. Mi az, ami mégis megkülönbözteti egy­mástól a két intézetet? — Lényegesen különböznek egymástól a sza­kosítás módjában, mértékében, de a szakképzés célirányításában is. A mi szakközépiskoláink ugyanis elsősorban zenetanítókat képeznek. — A szakközépiskolát végzett fiatalok milyen munkakörben helyezkedhetnek el? — Zeneiskolai tanárként, általános iskolák ének-zene oktatóiként és műkedvelő együttesek vezetőiként. — Hogyan értékelné a Kecskeméten telt na­pok eseményeit? — Hálásak vagyunk a meleg fogadtatásért, nagyon örülünk valamennyien, hogy lehetőség nyílt e tapasztalatcserére. A korábban csak el­méleti viták anyagaként ismert módszernek most végre felmérhettük pozitív hatását, jelen­tőségét a gyakorlatban is. A kecskeméti kollé­gák sok érdekes kérdést segítettek tisztázni ma­gánbeszélgetések során is. Összbenyomásként egy rendkívül jól felépített iskolarendszerrel is­merkedhettünk meg, melyben kiváló képességű szaktanárok dolgoznak. A felszereltség külön is imponáló . Mi az, amit a friss tapasztalatok közül leghamarabb átvehetőnek, átültethetőnek tart?­­—Elsősorban is a kollektív zenélés megannyi változatát visszük követendő modellként „tar­solyunkban”. Ha — terveink szerint — kapcso­lataink tovább erősödnek, talán lehetőség nyí­lik rá, hogy a jövőben egy kis bepillantást nyújt­sunk a Dmitrij Kabalevszkij által szorgalma­zott, nálunk népszerű zenepedagógiába, mely „a zene legyen mindenkié” elvében nagyon ha­sonlít a kodályi értelmezéshez. ■ — Tudomása szerint önökön kívül kik érdek­lődnek még a Szovjetunióban Kodály zenenevelé­si koncepcióinak gyakorlati alkalmazása iránt? — Konkrétan felkértek például bennünket indulásunk előtt, hogy közvetítsünk az Ordzso­­nikidze Őszét SZSZKSZ zeneművészeti szak­­középiskola és Kecskemét között, személy sze­rint Tamara Ogorodnova zenetanár is, aki a kijevi zeneművészeti szakfolyóirat szerkesztője, hasonlóképpen Olga Melnyik, a kisinyovi (moldvai) gyermek-zeneiskola előadója és még sokan mások. A közvetítő szerepet persze csak úgy tudjuk vállalni, ha ehhez a kecskeméti szak­­középiskola igazgatója is hozzájárul. — A Kodály-iskolán kívül megismerkedtek a város más intézményeivel is? — Egy­­ igen hasznos és kellemes beszélgetés keretében találkoztunk a Kecskeméti Tanító­képző Főiskola tanáraival is, különösképpen sok hasznos információt kaptunk dr. Kálmán Lajostól. Meglátogattuk a Kodály-intézetet is, mely mély benyomást tett valamennyiünkre. Károlyi Júlia A Magvető Könyvkiadó újdonságai Gyors egymásutánban, alig egy hónap alatt jelentette meg a Mag­vető JAK füzeteinek négy kötetét A 38., 39. füzetet a társadalomtu­dományok iránt érdeklődők tud­ják igazán értékelni. Soha aktuáli­sabbat, mint A helyi cselekvés címmel összegyűjtött tanulmá­nyok! A szerzők „alulnézetből” vizsgálják a demokratizálódást, kutatva, hogy milyen lehetőségei vannak az egyénnek és a kisebb csoportoknak arra, hogy saját akaratukat keresztülvigyék az ő­­ érdekeiket szolgáló hivatalokban és szervezetekben (tanácsnál, Ha­zafias Népfrontnál stb.j. Gombár Csaba, Hankiss Elemér, Kamarás István szociológusok, Makovecz Imre építész... közgazdászok, népművelők keresik a választ, a lehetőségeket írásaikban. Elek István tanulmánya a Társada­lomkritika és radikális reform címmel jelent meg. A fiatal író­nemzedék egyik markáns képvise­lőjének a politikai publicisztika és politikai esszé (illetve vitairat) műfajába sorolható írásai nyolcvanas évek politikai, irodal­a­mi, irodalompolitikai eseményei­hez kapcsolódnak. A JAK füzet­ben önálló kötetben közzétett írá­sok többsége folyóiratokban, an­tológiákban már megjelent. Sziveri János Szájbarágás­a a 40. JAK füzet. A harmincöt éves vajdasági magyar költő három, Újvidéken kiadott könyve után je­lentkezett ezzel a válogatással, mely az első Magyarországon megjelent kötete. Sziveri költészete időnként nyers, provokatív eleme­ket sodró, máskor játékosan frivol tónusú, tele lázongással, mély re­­zignációval. A Balkáni kesergők, az Álompolgárok, a Testesei, a Húsevők című fejezetekre bontott gyűjtemény korábbi ciklusainak jellegzetes költeményeiből mutat be egyet-egyet. Diptychon címmel legújabb iro­dalmunk kiemelkedő két szerzőjé­ről Esterházy Péterről és Nádas Péterről, illetve legjelentősebb munkáikról, életművük eddigi csú­csairól: a Bevezetés a szépiroda­­­lomba és az Emlékiratok könyve című regényekről 14 (többgenerá­ciós!) szerző 15 tanulmánya jelent meg. Esszék, kritikák, a legkülön­bözőbb elemzések tárják fel a szer­­­zők és regényeik főbb jellemzőit. Esterházy és Nádas munkásságá­nak áttekintését kitűnő, részletes bibliográfia is segíti. A HELYI CSELEKVÉS Elek István TÁRSADALOMKRITIKA ÉS RADIKÁLIS REFORM BIS 78 p lf fúz&Kj 7Q Sziveri János SZÁJBARÁGÁS <3L /a*#o — 4 ° Diptychon Elemzések Esterházy Péter és Nádas Péter műveiről 1986-88 <3L — AI A műszerész szobrász , Murai Jenő még ma is műsze­részként dolgozik. Első művészi kí­sérleteit festege­­téssel kezdte, majd kőfaragás­­sal folytatta. Mostanában fém­szobrokat készít hegesztőpisztoly­­lval, parányi mű­termében. A ma 71 éves autodi­dakta művész al­kotásai egyre ke­resettebbek a ha­zai és külföldi mű­­értők között. KALÁRIS EGYÜTTES A SIKER ÚTJÁN • A Kaláris együttes „angyalai”: Tohai Andrea, Sípos Beáta és Kulcsár Erika. A cikk elkészülte után kaptuk a hírt, hogy a verseket éneklő lányok a Kecskeméti Tavaszi Napokon többször is fellépnek majd. Angyalok kara „A rokokó bájba csomagolt hiány (mint például a csinos és rendkívül kedves­­ lányok alkotta, díjnyertes kecskeméti Kaláris együttes) megsebzett galambként vergődött a konformista jólneveltség bársonyketrecében” — így jellemezte a Magyar Ifjúság újságírója a tavalyi székesfehérvári Fiatal dalosok találkozóját, ahol a kecskeméti trió szép sikert aratott. A kétesztendős múltra visszatekintő Kaláris máris több országos versenyen megmérette tehetségét, legutóbb például , a Magyar dalok versenyén, melyet a televízió is közvetített.­ ­ Ezerkilencszáznyolcvanhét nya­rán részt vettem a diósgyőri Kaláka­­táborban, ahol Sípos Beátával duóban szerepeltünk, készültünk — meséli To­kai Andrea, az­­ együttes vezetője, aki a kecskeméti SZÜV műszaki könyvtáro­sa, korábban pedig a Ciróka Bábszín­ház társulatának tagja volt. — Akkor döntöttük el, hogy továbbra is együtt játszunk, sőt keresünk egy csellistát­­ mellénk.' Kezdésben Németh­ Miűfértt most pedig Kulcsár Erika tölti­ be­­ ez utóbbi szerepkört. — Több fényképet láttam az együttes eddigi pályafutását reprezentáló album­ban, melyen az ismert Kaláka együttes társaságában örökítették meg a Kalárist. — Igen jó kapcsolat maradt köztünk az 1987-es tábor óta. Szakmai taná­csokkal a mai napig ellátnak, figyelik pályánk, sorsunk alakulását. Nemegy­szer közös koncerten léptünk már fel a Kalákával. Persze, nem minden rózsás, ami a helyzetünket illeti. Ketten kecs­kemétiek vagyunk, Bea viszont máté­szalkai és Debrecenben tanul, úgy, mint Erika, így a szereplésre való ké­szülés, a gyakorlás sok esetben nehéz­ségeket jelent számunkra, de mindig sikerül egyeztetnünk az időpontokat. A Magyar dalok versenyén Kudlik Jú­lia úgy konferált be bennünket, mint akik kazettákat küldözgetünk egymás­nak és úgy „próbálunk”. Nos, ez való­ban így van: a zenei alapokat, az ötlete­inket magnószalagra rögzítjük, kicse­réljük. A­mikor pedig­­ találkozunk, a hangszerelést, a finomítást, a dalok végső formáját beszéljük meg. — Miket játszanak? - A hazai és a külföldi verseket zenésítjük meg és adjuk elő. Legjobban a kortárs magyar költők költeményeit szeretjük. Buda Ferenc, Bella István, Gál Sándor, Kányádi Sándor és Weöres Sándor lírája áll legközelebb hozzánk. Beneveztünk a Ki mit tud?-ra is, de­­ sajnos, képernyőre nem kerültünk. Az országos döntőben pedig jó kritikát kaptunk, viszont olyan kategóriában versenyeztettek bennünket, melynek produkcióit nem lehet egymáshoz mér­ni. Székesfehérváron, a Fiatal dalosok találkozóján kategóriadíjat nyertünk és a zsűri azt mondta, mi vagyunk a Kaláka-hangzás legmagasabb szintű követői. Szellemesen „angyalok kará­nak” becéztek bennünket. ú­­jttv Ahhoz képest, hogy fiatal zenekar a Kaláris, máris sok országos versenyre eljutott. — Igen, mindenütt ott vagyunk. Sze­rintünk kellenek a megmérettetések, fontosak a bírálatok, a szakemberek véleménye. Persze, nemcsak fesztiválo­kon lépünk fel, hanem bárhol, ahová hívják, a zenekart. ■jrMn­ úgy tudom, klubjuk is volt a me­gyeszékhelyen. — A Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjú­sági Otthonban akartunk rendszeresen találkozni a folk műfajának kedvelői­vel. Vendégzenekarokat is hívtunk, a műsor után pedig táncházat­ rendez­tünk. Sajnos, hiányzott a kellő hírve­rés, általában harmincan jöttek el a pirogramokra, ezért megszűnt a Kaláris Klub. Most újabb helyszínt választot­tunk: a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolára várjuk a vers és zene barátait. — Tervek? — Három dalt veszünk fel a Magyar Rádióban, a készülő Nagy Attila-vers­­lemezre.­ Tavasszal pedig a pécsi Szélki­áltó együttes által meghirdetett vers­éneklő fesztiválon veszünk részt. És a nagy tervünk: egyik ismerősöm Kaláris névvel ékszerüzletet nyit a Dobó körú­ton. Az ottani épülettömb terasza alkal­­­mas lenne arra, hogy nyáron ott tart­sunk koncerteket. A bolt pedig egy ki­­­­­csit a miénk is lesz, a Kaláris centruma. Borzák Tibor ß-Újraeszmélés Érettségi után a háború­ kellős közepe... Megrendítő csalódás, hogy minden hazugság, amit a tiszta életről, az engedelmességről, a jóság jutalmáról tanítot­tak ... Utána a cinizmus rövid, ám annál töményebb évei. Csak gúnyolódni­­tudtam mindenen, amit Ideálnak, eszménynek neveztek. . Ezerkilenszáznegyvenöt. Nyár elején jöttem haza a katonaságtól, Ausztriában szabadultunk fel... Nevettem, mikor első ízben mentem fel a piactérre, és táblákkal felvonuló fiatalokat láttam. Ismeretlen jelszavakat kiáltozva sorakoz­tak fel a tér egyik felén. Dühös-keserű emlékek rajzoltak bennem ... Mi ez már­­ megint? Alig pár esztendő még, hogy mi is ilyen zajos lelkesedéssel vonultunk­­ ugyanezeken a köveken, és kórusban ordítoztuk: „Kassát vissza, Erdélyt vissza!" Mindent vissza!" És mi lett a vége?... Miféle új szólamokra berzenkednek ezek az új fiatalok?... MADISZ, SZIM, Kisgazda Ifjúság, Parasztifjúság, meg a többi. Miféle „egyesületeket­ ” hirdetnek a feliratok?­­ És a felnőttekből vannak? A bölcs, okos, meglett emberek, akik nemrég még bennünket is „hőstettekre" lovallok? Ravaszul pontos kiszámítottsággal... Már óvodás korunkban elkezdték. A vizsgán így szerepeltünk. Fiúk, lányok körbeáll­­va daloltuk a versikét. „Puskát a fiúknak, munkát a lányoknak, így szerezzük vissza­­ a szép magyar hazánkat." A szövegnek megfelelően „alakítottunk”, mi, 4-5 éves apróságok. A fiúk,­­ fapuskáikat előre döfve dobbantak támadóállásba , a lánykák pedig tekerték­­ a kávédarálót. Az elemi iskolában­ mindennapi ima lett a Magyar Hiszekegy. A , játszóra” — iskolai majálisra — pattogó énekszóval meneteltünk. „Csapj fel pajtás, bátorságra szólít a haza! Védelmére állj fegyverbe, katonafia!" S meg kell adni, az egyszerű, de fülbemászó dallamok fölerősítették a tartal­mat. Hű, de hasítottuk — „régi dicső ..—, meg mily megható volt elképzelni a zúgó szélben kesergő nagy Rákóczit. Sikeresen végezték a hazafias felfűtést — revízióra, irredentizmusra, az érzelmileg legfogékonyabb emberkorban... A gimnáziumi tornaórák legszorgalmazottabb menetdala ez volt: „Nádiveréb nem száll fel az égig, ■ Életemet így bujdosom végig. Akármerre járok, mindig arra várok, Mikor fogjuk visszavenni Nagy-Magyarországot." Ezzel a refrénnel, végződött a második versszak is ... Tornatanárunk, s egyik népszerű iskolatársunk egy odesszai kórházban halt bele sérüléseibe. Jó messze küldték őket— „visszavenni­ Nagy-Magyarországot" ... De hát a középiskolai idők karénekpróbái előtt már „természetes’’ hangulat-előkészítésként daloltuk alig pár évvel előtte, nemcsak azt, hogy „Édes Erdély itt vagyunk", — hanem ilyet is: „Magyar honvéd áll túl a Dnyeperen, körülötte már égnek a falvak ..." A szó szerinti vérzivataros évek, háborús szenvedések elmúltával is viszonylag friss emlékekként torlódtak fel bennem az „iskolás múlt" mozgóképei, ott a macskaköves piactéren, ahol az „öregeket" hiányoltam,­a mi egykori felkészítő­­­inket. De azok a „vének" sehol sem voltak láthatók ... Kezdtem jobban figyelni.. Előbb csak azt láttam messziről, hogy a hevenyészve ácsolt emelvényen egymást váltják az ismeretlen ifjú szónokok, szemmel láthatóan jobbára kétkezi fiatalok, s néhány diák kinézetű. Gesztikulálva, szenvedélyesen beszélnek valamiről, és időnként hol egyik, hol másik tábor zúg fel, éljenez szavaikra. Tetszett a dolog — már ott, az első talákozáskor. Ilyet sose láttam azelőtt. Szabadon, papiros nélkül beszéltek, amire nyolc gimnáziumi osztállyal a hátunk mögött is kevesen lettünk volna képesek .... Sokaság előtt vallanak színt nézete­­­ikről, programjukról... Hisz’ ez nagyszerű fordulat. Miféle új raj­ tört most felszínre?! • Így indult ismeretségem a pártok ifjúsági mozgalmával... Tóth István i

Next