Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-02 / 1. szám
WBtBM síis TT T9 • • • •• •• • A/ Újévi koszonto Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök rádió- és televízióbeszéde TISZTELT HONFITÁRSAIM! Köszöntöm Önöket az 1990-es esztendő első napján. Boldog új évet kívánok a Magyar Köztársaság valamennyi állampolgárának, a határainkon túl élő magyaroknak, minden becsületes, jó szándékú embernek szerte a világon. Reménységgel és bizakodással, ha nem is minden aggodalomtól mentesen, köszöntöm Önöket a XX. század utolsó évtizedének küszöbén, egy eseményekben, rég várt fordulatokban gazdag esztendő után. 1989 kiemelkedő év volt hazánk életében. Nagy és ígéretes történelmi átalakulást, mindenre kiterjedő, radikális reformfolyamatot bontott ki a társadalmi és az állampolgári akarat. Ezt azonban szinte a huszonnegyedik órában, az általános összeomlás közvetlen veszélyével szembesülve sikerült megtenni, s az új esztendőben gazdasági talpon maradásunkért és nemzeti méltóságunkért —a történelemben nem először — újra aggasztó körülmények között kell megküzdenünk. A nagy átalakulásban súlyos teherként nehezednek ránk négy évtized következményei. Kudarcot vallott a szocializmusnak kikiáltott gazdasági és politikai gyakorlat, mert szembefordult a valóság törvényeivel, a szabadság és az igazság általános követelményeivel, mert magával az emberrel került összeütközésbe. Kitartásra, megsokszorozott energiára van most szüksége a nemzetnek a politikai, az anyagi és erkölcsi romok eltakarításához, a demokrácia és a jólét megalapozásához. Kedvező körülmény, hogy Közép-Kelet-Európában sorra leomlottak a diktatúrák. Szakadatlanul kérdezzük: hogyan és miért jutottunk idáig? Hiába rázzuk azonban indulattal az öklünket, és annak sincs értelme, hogy nap mint nap elpanaszoljuk balsorsunkat, sérelmeinket, a ránk telepedett idegen akaratot magunk és a világ előtt. A bölcs és haragmentes szembenézésnek, a józan számvetésnek lehet csak helye és haszna. Úgy tűnhet néha, hogy történelmünk nem egyéb, mint örökös nekifeszülések és kudarcok sorozata. De hogyan maradhattunk meg akkor mégis annyi balszerencse, oly sok viszály után magyarnak, Magyarországnak? Hamis és indokolatlan, sőt félrevezető a teljes reménytelenség keserű, önfeladó érzete. Történelmünk nem a szakadatlan szerencsétlenségek halmazata, hanem a törhetetlen újrakezdések megtestesítője és kifejezője. Ez a tanulság tölthet el bennünket reménységgel a mai időkben is, amikor ígéretes segítőkészséget tapasztalunk ugyan világszerte, de a magyar társadalom és gazdaság átalakítását mégis magunknak kell önmagunkért véghezvinnünk, akár emberfeletti erőfeszítések árán is. Tudjuk és érezzük: minden a mi munkánkon múlik. Sok szó esik gazdasági segélyekről, de támogatni csak azt lehet és érdemes, aki erre rászolgál. Segíts magadon, az Isten is megsegít! — vallja a népi bölcsesség, s bizonyára azok a körök is, amelyek kiállására bizton számítunk. TISZTELT HALLGATÓIM! Sorsfordító volt az elmúlt esztendő. Megjelentek és működnek már az új politikai erők és pártok, létrejöttek az állampolgári szabadság, a jogállamiság biztosítékait jelentő, első sarkalatos törvények, gyökeresen megújítottuk alkotmányunkat, kikiáltottuk a köztársaságot. Bízhatunk már a demokratikus rend erejében, nem fenyeget immár bénítóan az erőszak és a visszarendeződés. Eltökélt a közös szándék, hogy az Önök, a nép akarata szerint, amit majd szabad, demokratikus választásokon nyilváníthat ki, végigmegyünk a megkezdett úton. A Magyar Köztársaság demokratikus jogállam lesz, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek, és ahol a magyar és más nemzetiségű állampolgárok megtalálják számításukat. Működő demokráciára, türelmes humanizmusra, történelmi értékeink vállalására van ma szükségünk. Csak így, az embernek ember iránti szolidaritására, a szülők, a gyermekek és unokák, a testvérek, a rokonok és a barátok szeretetére építve válik lehetővé, hogy mielőbb kilábaljunk a válságból, csak így válhat teljessé jövendőnk. Legyen beleszólásuk az állampolgároknak a közügyekbe, az országos és helyi döntésekbe. Az eltartott tisztviselők, a minisztereket is beleértve, legyenek az adófizető polgárért és ne fordítva. A parlamenti és lakossági demokrácia, az önkormányzat útját járjuk és ezt az utat alkotmányosan, törvényesen kell megtennünk. KEDVES HONFITÁRSAIM! Türelemre és megértésre kérem Önöket. Állítom és hirdetem, hogy az országnak van fizikai és lelkiereje, elszántsága a küzdelemre s az ésszerű áldozatokra még akkor is, ha sajog minden porcikája. Manapság legnagyobb gondunk az, hogy a gazdaság formálódása nem követi a politikai átalakulást. Elengedhetetlen, hogy a gazdaságos, nyereséges termelés legyen az értékmérő, kapjon illő elismerést minden, valóban értéket teremtő munka. De nem lehet sikere semmiféle racionalistának és közérthetőnek tűnő politikának, amely megmenti ugyan az államot a csődtől, a költségvetést a hiánytól, de olyan áron, hogy az állampolgárok szegény sorsra jutnak vagy elvesztik hitüket Az állam és a költségvetés tartósan csak akkor nyerheti vissza egyensúlyát, ha az ország polgárai szociális biztonságot, garantált jólétet élveznek. Célunk a vegyes tulajdonú szociális piacgazdaság megteremtése, a magas műveltség, a kultúra elterjesztése, a vállalkozó kedv ösztönzése oly módon, hogy a jövedelmek természetes differenciálódása mellett is szembeszállhassunk a fenyegető nyomorral, és a jövőben senki se kerülhessen méltatlan emberi s kilátástalan anyagi, szociális helyzetbe. Radikális fordulatra, gyökeres, demokratikus társadalmi változásokra van szüksége Magyarországnak, abban az értelemben is, hogy semmilyen párt, semmilyen erő se kerülhessen többé egyeduralmi helyzetbe. Jól működő, korszerű, rugalmas, a mérnököket, feltalálókat és a munkásokat nagyrabecsülő gazdálkodási szerkezetre van szükség. Jó költőkre és kereskedőkre, holtig tanuló papokra és bölcs földművesekre. Elégedett emberekre, akik jól megélnek a teljesítményük szerinti jövedelemből, okos befektetéseik hozadékából, olyan országra, ahol létbiztonság és nyugalom van. A Magyar Köztársaságban az ésszerűségnek kell áthatnia a hatalmat. A társadalom erkölcsének nem lehet más alapja, mint a munka, a szabadság és az igazságosság minősége. TISZTELT HONFITÁRSAIM! Látnunk kell ugyanakkor, hogy a hétköznapi valóságban a kibontakozó demokrácia sok hordalékot is felszínre dobott: az indulatok, az acsarkodás jelei is szaporodnak. Az országot megosztó és szétziláló zűrzavar, rendetlenség ma talán fenyegetőbb sok más veszélynél. Az új társadalom szükségszerűen plurális jellegű, amelyben természetes, hogy egymással ellentétes nézetek léteznek egymás mellett. Mindenkinek joga van a maga módján gondolkodni és kedve szerint berendezni saját életét, de a törvényes keretek között, és kötelessége is ugyanezt a jogot a másik embernél tiszteletben tartani. A nemzeti megbékélésre, a tartós együttélésre van a legnagyobb szükségünk. Ez nem az egyformaság börtöne, hanem a különbségeket, az eltérő nézeteket tűrni képes emberek igazságos és színes közössége. Csak ilyen nemzet képes törvényes eszközökkel féken tartani az elvaduló indulatokat, az agresszív magatartást, az embertelenséget, és akkor a belső viták, a nemes vetélkedés, az egymást serkentő kezdeményezések biztosítják az ország tisztességes fejlődését. Európai nép akarunk lenni minden tekintetben. A magyar társadalom előtt ma sorsdöntő választási lehetőség áll: képes-e visszailleszkedni a fő európai folyamatokba, és fokozatosan felzárkózni a fejlődés élvonalához, vagy véglegesen leszakad, és hosszú időre a perifériára szorul. Nem mindegy — képletesen szólva —, hogy az európai ház melyik szobájában lakhatunk majd, nagyon megalázó lenne, ha az előszobában maradnánk, vagy akár a cselédszobában szorulnánk ki. A világ demokratikus erőinek részeként kívánunk fellépni a nemzetközi színtéren, folytatva a nyitás külpolitikáját. Az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elve alapján készek vagyunk fejleszteni kapcsolatainkat és együttműködni kelet—nyugati és észak—déli viszonylatban egyaránt, felszámolva külkapcsolatainkban a korábbi egyoldalú orientációt. Síkraszállunk a leszerelésért, a katonai tömbök felszámolásáért, a külföldön állomásozó katonai egységek visszavonásáért, beleértve a szovjet csapatok Magyarországról történő mielőbbi kivonását is. Nemzeti fejlődésünk és biztonságunk érdekében alapvető törekvésünk a jószomszédi viszony, a barátság és együttműködés erősítése a környező népekkel. KEDVES HONFITÁRSAIM! Szemhatárunk nem zárulhat le Záhonynál, Hegyeshalomnál, Rajkánál, Röszkénél és Biharkeresztesnél azért sem, mert a kettős kötődés elvének következetes érvényesítésében látjuk a nemzetiségi sorban élő magyarság megmaradásának és fellendülésének egyik fő biztosítékát. Hosszú időn keresztül túlontúl sok megpróbáltatást okozott számukra a magárahagyottság állapota, az árvaság tudata, és még mindig sok a tennivalónk egymásért. Az új köztársaság a 15-16 milliós magyarság sorsáért visel felelősséget, bármilyen pártok, bármilyen koalíciók kormányozzák is. Az elmúlt hónapok példái mutatják, hogy a korszakos közép- és kelet-európai változások előretörése az egyetlen lehetséges út a nemzeti, nemzetiségi ügyek tisztességes rendezésére is. Talán majd feljegyzi a történelem, hogy a berlini fal leomlása, a Vencel téri rendőrpajzsok leeresztése, a szófiai tüntetők háborítatlansága, de az Erdélyből kiindult, tragikus áldozatokkal járó romániai népfelkelés is nem utolsósorban azzal kezdődött, hogy Magyarország felszámolta a vasfüggönyt. Nagy nemzetközi jelentősége és hatása volt annak, hogy hazánk, Közép-Kelet-Európában elsőként lépett a reformok útjára és ma is elöl jár a demokrácia építésében. Mélységes szomorúsággal és őszinte felháborodással kell megemlékeznem arról, amit karácsony, a szeretet és a békesség ünnepe előtti és alatti napokban Romániában főleg az erdélyi városokban és Bukarestben — egy különösen otromba és durva diktatúra, családi rémuralom haláltusája okozott szenvedésben és tragédiában. Ugyanakkor ismételten a szolidaritás őszinte érzéseivel üdvözöljük, hogy Románia népei kivívták a szabadságot, s közös erővel megteremtették a lehetőségét olyan demokratikus viszonyok létrehozásának, amelyek között az Erdélyben élő magyarok is egyenjogú és egyenrangú polgárokként vállalhatják nemzeti múltjukat, jelenüket és jövőjüket, s ahol komolyan gondolják a nemzetek önrendelkezését, s a benne gyökerező önigazgatást. Azt kívánom, hogy 1990 legyen a magyar—román viszony új, jószomszédi alapokra helyezésének, s az Erdélyben élő magyarság feltámadásának esztendeje. Megérdemlik a határainkon túl élő magyarok, mert megszenvedték, hogy szabadon érvényesíthessék emberi és nemzetiségi jogaikat, hogy saját józan belátásuk szerint rendelkezzenek önnön sorsuk felett. A Magyar Köztársaság mellettük áll! ÚJ ÉVET KEZDŐ, ÚJ REMÉNYEK ÉS ÚJ MEGPRÓBÁLTATÁSOK ELŐTT ÁLLÓ HONFITÁRSAIM! Nemzeti célunk a szabad, demokratikus Magyarország megteremtése a XX. század végén. Ha összefogunk és jól dolgozunk, eredményesen ivel majd át hazánk útja a következő évezredbe. Igaz tettekre szólítok és hívok minden cselekvő embert. Azt kívánom, hogy nemes törekvéseinket, hazánk útját kísérje áldás és békesség, és legyen béke a Földön! JÓ REGGELT, ROMÁNIA! Segélyszállítmánnyal Gyulafehérvárra — Az én Istenem vigyázzon rátok! — lapogatja meg, indulás előtt még egyszer, főnöke a harcsabajszú Csősz Ferencet. Hosszan paroláznak. Előkerül fél liter házipálinka is, a teli üveget a kezembe nyomják. — Szükség lehet még erre is — adnak hamiskásan magyarázatot. Az éjszaka is kivilágított telepen hangosan zúgnak az előző nap megrakott teherautók. Mindkettő mögött pótkocsi. Fölkerülnek a Vöröskereszttől kapott zászlók, matricák, majd két óra harminckor kigördülünk Kecskemétrő. Úti célunk: Románia. Közel 20 tonnányi segélyszállítmányt viszünk Gyulafehérvárra. (Noszlopy Nagy Miklós és Straszer András, a Petőfi Népe munkatársainak képes Úti beszámolója a 3. oldalon.) TISZTELETADÁS A KÖLTŐ SZÜLETÉSNAPJÁN I gfiiji Wm Bács-Kiskunban, ahol tucatnyi település dicsekedhet a költőt idéző mementókkal, nem múlhat el szilveszter a tisztelgések nélkül. A rendezvénysorozat legfontosabb eseménye természetesen Kiskőrösön, a szülőház előtti téren volt, délután öt órakor. Gyertyák égtek a szépen rendbe hozott, nádtetős parasztház zsalugáteres ablakain, fáklyák az épület előtti díszkertben. Mécsesek meleg fénye világított Bem apó közeli portréjánál és a Petőá-műveket fordító külföldi poéták szoborkertjében. A Himnusz eléneklése után Nédró Mihály, a városi tanács művelődési osztályának vezetője, a hagyományápoló közösségek, valamint a Petőfi Sándor nevét viselő irodalmi társaságok képviselőjeként emlékezett a város jeles szülöttére. Mindenekelőtt műveit idézte. A „Székelyek”-et, valamint az örök feladatokat, igazságokat megfogalmazó „Ha férfi vagy, légy férfi” címűt. Ezután az elmúlt esztendő fontosabb eseményeire emlékezett. „Azt tudjuk — mondotta, hogy itt Kiskőrösön született a szabadság géniusza, de manapság azt a kérdést is felteszik sokan, hogy vajon hol halt meg. A Petőfi mai barátai tiszteletben tartanak minden jószándékú törekvést az igazság kiderítésére. Ezért a város vezetése úgy döntött, hogy amennyiben tudományos alapossággal bebizonyosodik, hogy a barguzini sír valóban költőnk csontjait rejtette, Kiskőrös méltó nyughelyet kínál a város nagy szálFolytatás a 2. oldalon) „Ismerte a remény igéit.. Szilveszter délután, fél négy. Mit kereshet a szalkszentmártoni Petőfi-emlékmúzeum kapujában egy pekingi irodalomtörténész, Vong Jo-kung? ... — A híres múzeumot szerettem volna megnézni, de látom a táblácskát, télen zárva. Csak előre bejelentett csoportokat fogadnak. De nem vagyok csalódott. Itt, ennél a szép szobornál meggyújthatom a gyertyámat. Ma van a születésnapja kedves költőmnek ... — De hogy jutott ide? Peking messze van__ — Jelenleg Párizsban tanítok, a decembert és januárt Bécsben töltöm. Kollégáimat, barátaimat meghívtam Magyarországra néhány napra. Végigjárjuk a nevezetes emlékhelyeket. Kiskőrösön már voltam. Virágot tettem a Lu- Hszün és Sun Jung kínai költők szobraihoz, akik Petőfi Sándort megismertették a népünkkel. (Az alkotásokról egyébként novemberben közöltek fotókat egy Európában megjelenő kínai folyóiratban.) Természetesen a szülőháznál is voltam. Majd következett Dunavecse és Szalkszentmárton, s jön Dömsöd. Ami az idén Európában történt, bizonyította: Petőfinek mindenben igaza volt. Olvasom és olvastatom is mindig, mindenütt, bárhol is dolgozom. Nekünk kínaiaknak — akiknek sokban hasonlít a históriánk az Önökére — most nagyon figyelnünk kell Petőfi szavaira. Ismerte a remény igéit! — F — TITKOLÓZÁS VAGY INFORMÁCIÓHIÁNY Január elsejétől Bács Volán December 29-én, az év utolsó munkanapjának reggelén egy kósza hír—január elsejétől önállóvá válik a Kunság Volán bajai üzemegysége — késztetett arra, hogy felhívjam a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumban Kálnoki Kiss Sándor miniszterhelyettest, aki a Volán vállalatokat felügyeli, s megtudakoljam, igaz-e a hír. A miniszterhelyettes nem tudott pontos felvilágosítást adni erre a kérdésre, de arra kért, hívjam fel dr. Cseh Lajos főosztályvezetőt. Ismét egy telefon, s a főosztályvezető meglehetősen ingerült hangon kioktatott — miután pontos választ kértem arra, hogy a bajai üzemegység 634 dolgozójának sorsáról miképpen döntöttek -, lehetséges, hogy január elsején önálló lesz a bajai üzemegység, de az is lehet, hogy nem. A következő telefon Baján, az akkor még biztosan Kunság Volán üzemegységének titkárságán csöngött, ahol a titkárnő csupán azt közölhette, hogy nincs benn egyetlen felelős vezető sem, aki pontos információt tudna adni. Kecskeméten Rigó István, a Kunság Volán igazgatója, a kérdésemre elmondta: hivatalosan nem tud a dologról, de december 28-án délutánra felrendelték a bajai üzemigazgatót a minisztériumba, feltehetően ebben az ügyben. Bevallom, ez a konspiráció vagy tudatlanság kezdett már idegesíteni. Furcsa, hogy a minisztérium — ahol a döntés születik —, s a vállalat, ahol azt végre kell hajtani, december 29-én semmit sem tud arról, hogy mi lesz az új év első munkanapján! A bizonytalanság késztetett arra, hogy ismét a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumba telefonáljak, ahol dr. Gyurkovics Sándor főcsoportfőnök hivatalosan is közölte: január elsejétől önállóvá válik a Kunság Volán bajai üzemegysége, Bács Volán néven. Az igazgató kinevezése még december 29-én 12 órakor nem történt meg, éppen úgy, mint az anyavállalat értesítése. Nem tisztázódott az sem, hogy a vállalat államigazgatási felügyelet vagy vállalati tanács irányítása alatt működik-e. Afelől azonban megnyugtattak a minisztériumban, hogy a január elseje után Bács Volán néven működő vállalat irányításának folyamatosságát köteles az üzemigazgató biztosítani. Sietség, kapkodás, bizonytalanság. Nem tudni, hogy január elseje után ennek a széjjelválásnak milyen következményei lesznek. Egy bizonyos döntést így nem szabad előkészíteni és meghozni, ahogy azt a minisztérium tette. Gémes Gábor