Petőfi Népe, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-22 / 93. szám
2002. Április 22., Hétfő Bács-Kiskun megyében tarolt a Fidesz-MDF VÉGEREDMÉNY Az adatok teljes feldolgozása után kiderült, hogy Bács-Kiskun megye valamennyi szavazókerületében jobboldali győzelem született. A megyében a végleges adatok szerint 72,1 százalékos volt a szavazati részvétel, vagyis nálunk is többen mentek el szavazni a második fordulóban, mint két héttel ezelőtt. Mindkét kecskeméti választókerületben tovább növelte előnyét a Fidesz-MPP - MDF jelöltje az első fordulóhoz képest. Mind Nyitray András, mind dr. Horváth Zsolt 57 százalék feletti arányban szerezték meg a győzelmet. A tiszakécskei kerületben, valamint a kiskőrösi kerületben már az első fordulóban eldőlt, hogy Lezsák Sándor és Font Sándor képviselő kerül a parlamentbe. A polgári szövetség nyert a fennmaradó 6 választókerületben is. VÁLASZTÁSI VÉGEREDMÉNYEK A MÁSODIK FORDULÓ UTÁN Kecskemét 1. vk. Nyitray András Fidesz-MPP - MDF 57,55% (19.787) dr. Szűcs Miklós MSZP 42,45% (14.594) 2. vk. dr. Horváth Zsolt Vári Gyula Fidesz-MPP - MDF MSZP 57,84% 42,16% (15.325) (11.171) Tiszakécske 3. vk. Lezsák Sándor Megválasztották Fidesz-MPP - MDF 58,72% (14.786) április 7-én Kunszentmiklós 4. vk. Balogh József dr. Balogh László Fidesz-MPP - MDF MSZP 63,78% 36,22 (21.091) (11.977) Kiskunfélegyháza 5. vk. Endre Sándor dr. Garai István Levente Fidesz-MPP - MDF MSZP 57,37% 42,63% (16.208) (12.043) Kiskőrös 6. vk. Font Sándor Megválasztották Fidesz-MPP - MDF 52,20 (14.147) április 7-én Kalocsa 7. vk. Tóth István Török Gusztáv Andor Fidesz-MPP - MDF SZDSZ 54,96% 45,04% (18.176) (14.895) Kiskunhalas 8. vk. dr. Szabó Erika Zuschlag János Fidesz-MPP - MDF MSZP 56,91% 43,09% (16.332) (12.365) Baja 9. vk. Zsigó Róbert Hajdú Miklós Fidesz-MPP - MDF MSZP 56,59% 43,41% (20.707) (15.884) Bácsalmás 10. vk. dr. Fenyvesi Máté dr. Tabajdi Csaba Fidesz-MPP - MDF MSZP 53,05% 46,95% (14.431) (12.773) Forrás: internet www.valasztas.hu ______________Gazdasarok______________ Rovarkárok kivédése Sajnos óriási fagykárokat szenvedett idén a legtöbb gyümölcsös. Szinte alig lesz csonthéjas és almatermésű gyümölcs a piacokon. Attól függetlenül, hogy kevés termés várható, a rovarkártevők és kórokozók ellen védekeznünk kell, hogy a következő évet egészségesen várják be gyümölcsfáink. Mindenekelőtt a rovarinváziót megelőző módszereket kell alkalmaznunk, mert ez költségkímélő és tartós védelmet nyújt, így például a levéltetű-invázió esélye nagymértékben csökken, ha szerves anyagokban gazdag, istállótrágyával megszórt, tápanyagokban bővelkedő talajunk van. Ekkor a kisebb számban megjelenő tetveket természetes ellenségeik (katicabogár lárvája, fátyolka álcája) kellően megritkítják. Ha ez a természetes egyensúly nem áll be, akkor folyamodjunk az úgynevezett zöld csoportba tartozó rovarölő szerekhez, melyek legtöbbjénél nulla nap a várakozási idő (ilyen például a Bancol, a Novodor, esetleg a Decis). Sok esetben a híg kenőszappanos oldattal való lemosás is eredményes. Nem valószínű, hogy tömegesen megjelennek az almamolyok, hiszen kemény telünk volt. Ugyanakkor a kevés almamoly is nagy veszélyt jelent most, amikor a várható almatermésnek jó esetben mindössze a 10 százaléka maradt meg a fákon. Jól bevált védekezési mód ellenük, ha április végén hernyófogó övet helyezünk el a fatörzseken. Ezeket az öveket hagyjuk a fán augusztus közepéig. A hernyófogót készíthetjük hullámkartonból, melyet kívülről enyvel vagy egérragasztóval kenünk be. Elfedhetjük az almaillatot fehérürömtea kipermetezésével, így az almamoly peterakó nőstényeit megtévesztjük, elriasztjuk. Feromonos csapdával is eredményes lehet a védekezés, ha a molyok kirajzását, illetve párzási idejét sikerül pontosan eltalálnunk. A csapdákkal a hímeket fogjuk be, minek következtében a nőstény molyok megtermékenyítése nem történik meg és a petéknek akár 80 százaléka is terméketlen marad. Pajzstetvek ellen enyhe fertőzés esetén a kenőszappanos oldat is segít, de a pajzsok nagy részét drótkefével is el lehet távolítani a fatörzsekről. Súlyosabb fertőzés esetén a tetvek kitinpáncélját (vázát) feloldó enyhe vegyszereket is bevethetjük. P ETŐFI NÉPE A vásárba menet is szavaztak Kunszentmiklós körzetében, amerre jártunk, mindenütt jó hangulatban, de fegyelmezetten történtek a tegnapi választások. Sokan egyúttal letudták a vásárba menetet is. Ugyanis a város széli téren országos állat- és kirakodóvásár volt. Kunszentmiklós - Kunbábony Kunbábonyban az egykori öreg iskola épülete szolgálta az egyetlen szavazókört. A ma civil kollégiumnak nevezett létesítmény csodálatos parkjában elidőztek az emberek. Bent sokan nosztalgiáztak, hiszen itt tanulták a betűvetést. A bizottság tagjai között is ültek ilyen emberek. Sőt, néhányuk - Liptai Mihály, Szombati Gyula, Tóth Éva - az előző választások idején is, vagyis 1990- től mindegyiken együtt voltak. A szavazásra érkezők legtöbbjét ismerték. Tudták, ki a szótlan, ki humoros, vagy éppen azért jött még, mert diszkóban volt, vagy éppen édesanyját látogatja a kórházban. Ottjártunkkor Szűcs Andrásék érkeztek. Apa és fia. - No! Hogy állunk a szavazattal? - beköszönve kérdezte az idősebb, akiről hamar kiderült, jókedélyű. - Estére azért majd megtudjuk, hogy ki lesz az elöljáró ott fönt - s bevonult a fülkébe. A borítékot már fiával együtt tette az urnába. Végül azért még visszaszólt: Isten, áldja meg a magyart! Tudják, jó kedvvel, bőséggel!____________________________*s. SZAVAZATSZÁMLÁLÁS. A választás második fordulójában kevesebb dolguk volt a szavazatszámláló bizottságoknak, hiszen pártlistás voksokat már nem kellett számolni, s kevesebb volt az egyéni induló is. Képünk Kecskeméten készült, a Rákóczi-iskolában, a voksok számlálásának kezdetén, fotó: Kanczik Róbert Nagykőrösön a Fidesz nyert Dél-Pest megye A Petőfi Népe Dél-Pest megyei terjesztési területén dr. Czira Szabolcs nagykőrösi állatorvos látszott biztos befutónak a szavazókörök 87 százalékának átszámlálása után. Ezért nem vetjük el a sulykot, ha megelőlegezzük neki a győzelmet és kijelentjük, hogy a nagykőrösi egyéni választókerületben a Fidesz-MDF jelöltje nyert. A választókerülethez tartozik Nagykőrös, Abony, Törtei, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Kocsér, Nyársapát és Csemő. A részvételi arány 67,4 százalékos volt. Dr. Czira Szabolcsra az átszámolt szavazókörökben 13 ezer 254-en adták a voksukat, ellenfelére, az MSZP-s Tóbiás Józsefre pedig 8 ezer 649-en. Az eredmény tehát már elméletileg sem változhat. Dr. Czira Szabolcs az előző ciklusban is egyéni képviselő volt, a Kisgazdapárt színeiben. Ellenfele az MSZP ifjú reménységei közé tartozik, a fiatal baloldal ismert képviselője. Dr. Czira Szabolcs most a Turi-Kovács Béla-féle kisgazda tömörülés tagja, Torgyán József kizárta a kisgazdapártból. Reformkisgazdaként indította őt a Fidesz. Dr. Czira Szabolcs Késeit a kerékpáros Kecskemét Szívtájékon szúrtak egy férfit szombaton kora este Kecskeméten, a Nagytemplom mellett. Támadója taxival akart menekülni, a rendőrjárőr azonban időben érkezett. Kiderült, hogy egy pénteki szóváltás miatt került elő a kés. A kecskeméti rendőrkapitányságra egy hölgy telefonált be április 20- án este, hogy valakit megkéseltek a főtéren. A rendőrjárőr azonnal a helyszínre indult, ahol egy 28 éves kecskeméti férfit talált, szíve közelében szúrt sebbel. A rendőrök a közeli taxiállomáson elfogták a késelőt is, aki éppen el akart menekülni. Rákosi Mihály, a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője elmondta: a 21 éves férfi pénteken találkozott először későbbi áldozatával. Már akkor is elszabadultak az indulatok. Az idősebb férfi ugyanis kifogásolta, hogy a fiatalember a téren kerékpározik. Szombaton ismét összetalálkoztak, ekkor azonban komolyra fordult a helyzet. Az idősebb ököllel megütötte a másikat, mire annak szó szerint kinyílt a bicska a zsebében, és szúrt. A sértettnek viszont arra is maradt ereje, hogy egy alumíniumcsővel hátba vágja késelőjét. Rákosi Mihály alezredes hozzátette, hogy a 8,5 centiméter pengehosszúságú bicska alkalmas lett volna arra, hogy a férfi megölje a másikat, így azonnal őrizetbe vette a fiatalembert a rendőrség.__________________■ Halálos közúti baleset 52-es főút A főút 24-es kilométerénél történt a halálos baleset szombaton. A szabadszállási T. L. Dunaföldvár felé hajtott egy Peugeot kistehergépkocsival, amikor utolért egy előtte haladó másik autót. Koccantak. A sofőr balra rántotta a kormányt, szemből viszont egy Scania érkezett. A vétkes autót 25-30 méterre lökte az ütközés helyszínétől, a sódert szállító kamion pedig az árokba borult. T. L. a helyszínen életét vesztette. Petőfi Népe - 5. oldal Balesetek, bűnügyek Eldobta a kábítószert Kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt indult eljárás két fiatal ellen Baján. A rendőrök az 51-es számú úton igazoltatták a két személyt április 19-én, késő este. A vizsgálat közben a hölgy az autó alá dobott egy apró csomagot, amiben kábítószer-tartalmú tabletta volt. A férfi pedig egy kábítószer-tartalmú cigarettacsikket dobott el a rendőrök láttán. Később bevallották, hogy füves cigarettát szívtak. TANYABETÖRÉS: Betonvassal akarta kinyitni egy helvéciai tanya bejáratát egy hajléktalan férfi április 20-án délután. Betörte az ajtó üvegét, de nem számított rá, hogy a házigazda is otthon van. K. Zs. P.-t a tanya tulajdonosa elfogta, és addig a helyszínen tartotta, amíg a rendőrség meg nem érkezett. KISPUSKA: Lefoglalt a kecskeméti rendőrség egy átalakított kispuskát, és eljárást indított a tulajdonosa ellen. A 49 éves tiszabögi S. J. egyik ismerősétől kapta az 5,6 milliméteres fegyvert. A rendőrség egy házkutatás során találta meg a kispuskát, amit a jelek szerint korábban átalakítottak. A férfi ellen lőfegyverrel való visszaélés miatt indult eljárás. OKIRAT-HAMISÍTÁS: A most elfogott 34 éves ukrajnai magyar P. D. 1999-ben részese volt annak az ügynek, amely keretében a Bács-Kiskun Megyei Cégbíróságon hamis címen jegyeztek be egy építkezési kft.-t. Ezenkívül kiderült az is, hogy fantomcéggel állt szemben a hatóság, ugyanis a vállalat soha nem is létezett. ■ Közlekedés A megye főútjain több helyen is kátyúznak: az 51-esen a 103-127. km, az 53-ason a 16-45. km, az 54-esen a 18-77. km és az 55-ösön a 63-67. kmszelvény között. TRAFFIPAX: Ma Solt, Kiskőrös, Kiskunhalas, Baja és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ Ki ismeri a férfit? Rendőrség A kiskunfélegyházi rendőrkapitányság munkatársai bevittek egy ismeretlen személyt pénteken a helyi MÁV-állomásról, mert nem tudta magát igazolni. A férfi nem beteg, így a kórházi vizsgálat után elbocsátották, ideiglenes elhelyezéséről hajléktalanszállón gondoskodtak. Feltehető viszont, hogy süketnéma és mentális zavarokkal küszködik az ismeretlen személy. A 25-30 éves, 170-172 centiméter magas, 75-80 kilogrammos férfiről eddig nem sikerült kideríteni, hogy kicsoda. Ezért a rendőrség kéri a lakosság segítségét, hogy aki tudja, ki a képen látható személy, az jelentkezzen a 76/463-211-es telefonszámon vagy személyesen a kiskunfélegyházi rendőrkapitányságom__________________■ Holttest Félegyháza - Kecskemét Kiskunfélegyházán az egyik tanya udvarán álló kútban találtak április 20-án reggel egy holttestet. Kiderült, hogy a halott a ház tulajdonosa, és legalább 24 órával korábban fulladt meg. Tegnap reggel Kecskeméten, az Akadémia körút egyik tízemeletes há z kútban fából az utcára zuhant egy 61 éves hölgy. A rendőrségi szóvivő elmondása szerint az áldozat feltehetően véget akart vetni az életének, és leugrott a magasból. Ebben az ügyben sem utalt semmi bűncselekményre, ezért államigazgatási eljárásokat indított a rendőrség.